Világhírű orosz festőket ukránosít a New York-i Metropolitan és az amszterdami múzeum is. A törlés kultúrája immár kiterjedt az Oroszország és Ukrajna, Oroszország és a Nyugat közötti szembenállásra is. Ennek az abszurd és szürreális fellépésnek az áldozata most az orosz kultúra és a józan ész.

Ukránnak nyilvánított három világhírű orosz festőt – Ivan Ajvazoszkijt, Arhip Kuindzsit és Ilja Repint – a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum. Ezen kívül egy Degas-festmény címéből is törölték az „orosz” szót. Edgar Degas francia impresszionista festő Orosz táncos (Russian Dancer) című képének címét Táncos ukrán ruhában  címre változtatta. A múzeumban Vszevolod Garsin író 1884-es portréjának feliratán már az olvasható, hogy az Ilja Repin ukrán művész munkája, míg a Vörös naplemente című festmény felirata szerint azt Arhip Kuindzsi ukrán művész festette. Korábban mindkét alkotót és Ivan Ajvazovszkijt is orosz művészként tüntették fel. Közben az amszterdami városi múzeum is ukránosított, méghozzá az 1879-ben Kijevben született Kazimir Malevicset nyilvánította ukránná.

„Ajvazovszkij nemzetiségét közben a Metropolitan már ukránról örményre változtatta – még az ukránnál is erősebb volt az örmény lobbi -, és zárójelben feltüntette eredeti örmény nevét – Ovanesz Ajvazjan – is”

Repin kozák származású festő, aki 1844-ben született az akkori Harkov tartományban, Csugujev városában orosz bevándorlók gyermekeként, de később a Szentpétervári Művészeti Akadémián tanult. Kuindzsi görög származású volt, és Mariupolban született. Kezdetben a XIX. századi orosz realista művészeti mozgalomnak, a Vándorkiállítók Társaságának tagja volt. Ajvazoszkij 1817-ben Feodoszijában született Örmény anya (Ripszime) és török származású, de örmény családban nevelkedett apa (Gevorg Gajvazjan) gyermekeként, akinek családja 1812-ben Galíciából költözött a Krím-félszigetre, ahová ősei Nyugat-Örményországból érkeztek. Ő is a Szentpétervári Művészeti Akadémián tanult, őt is orosz művésznek tartják, a Krímben élt és dolgozott.

Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij, 19. századi örmény származású orosz festő, a romantikus tájképfestészet nagy alakja. Hosszú élete során mintegy 6000 képet készített, festményeinek központi témája a hajók és a tenger. Több témát többször is megfestett.

„Nemzetisége örmény volt, de orosz festőnek tartotta magát, és így ismerte a többi ukránosított társával együtt a világ is. Ukrán identitása egyáltalán nem volt. Kijev ennek ellenére már évekkel ezelőtt követelte, hogy ukránnak ismerjék el. Eddig ezzel az abszurd ötlettel senki nem törődött, most azonban – úgy látszik – az orosz kultúra kitörlésének lázában eljött ennek is az ideje. Őrület!”

S ez az őrület aligha csillapodik. Ne lepődjünk meg, ha Gogolból és Bulgakovból is ukrán író lesz. Már csak azért is, mert most sokan gondolják azt, hogy el kell törölni mindent, ami orosz. No meg legalább utólag meg kell teremteni az ukrán kultúrát. Azért kíváncsi lennék, az ugyancsak örmény származású Charles Aznavour esetében bárki kétségbe vonja-e, hogy ő francia sanzon énekes, zeneszerző és színész. Vagy a ma Romániához tartozó Nagyszalontáról származó Arany János sem lett román költők, mint ahogy a nagybányai festők sem románok.

Ennek kapcsán a kiváló orosz filozófus – ismert könyvei közül anno magyarul is megjelent a Homo Sovieticus – Alekszandr Zinovjev gondolatai jutnak az eszembe. Zinovjev az Orosz tragédia című munkájában előrelátóan már 2002-ben megírta, hogy „az orosz tragédia még nem ért véget. Az oroszellenes projekt második szakasza sikeresen zajlik. Előttünk a harmadik szakasz, talán a legszörnyűbb – ez az oroszok jelenlétét érinti az emberiség történetében. A projekt ezen részének lényege: fokozatosan eltorzítani és megalázni az oroszok hozzájárulását az emberiség történelméhez, végül kizárni őket az emlékezetből, elsöpörni az emlékezetből a történelemben való jelenlétük minden nyomát általában, mintha soha nem is létezett volna ilyen nagyszerű nép.”

„Az oroszoknak a kitörlése a történelemből ma már aktívan, agresszíven és brutálisan zajlik. Mégpedig minden, akadémiai, kulturális, kormányzati szinten”

Ennek a törlési kultúrának az áldozata az orosz kultúra manapság a nyugati világban, és ezzel magyarázhatók Ajvazovszkijnak és társainak jóval a haláluk utáni abszurd kalandjai is. Az, hogy az ukránok most mindent eltörölnének, ami orosz, még akár meg is érthetjük, bár elfogadni akkor sem lehet. De a nyugati világnak még annyi mentsége sincs erre az őrületre, mint a közben ezzel a saját múltjuk egy részét is megsemmisítő, a hiányt pedig egyszerre megmosolyogtatóan tragikomikus és elkeserítően agresszív húzásokkal utólag betöltő, ukránoknak.