„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Arbuzov több mint egy évtizeden keresztül nem tartotta fontosnak, hogy kiálljon a kelet-ukrajnai oroszokért, nem támogatta az orosz hadsereget, az eddigi küzdelmekben semmilyen módon nem vett részt – mondják -, most pedig képviselő szeretne lenni”
Fotó:EUROPRESS/SERGEI SUPINSKY/AFP
Nemrég nagy visszhangot váltott ki Oroszországban a hír, miszerint Szergej Arbuzov, aki a Majdan idején néhány hétig ügyvezető miniszterelnöke volt Ukrajnának, megméretteti magát az orosz parlamenti választáson, éspedig az Igazságos Oroszország párt jelöltjeként az újonnan elcsatolt területek regionális listáján szerepelve. A donyecki születésű Arbuzov Ukrajnában Viktor Janukovics elnöksége alatt előbb a Nemzeti Bank elnöke, később első miniszterelnök-helyettes, végül pedig ideiglenes kormányfő lett, Janukovics menekülése után azonban szinte semmit sem lehetett tudni róla. Azon kívül persze, hogy a volt elnökhöz hasonlóan ő is Oroszországba távozott.
„Többek között éppen ezt róják most fel neki a kritikusai. Arbuzov több mint egy évtizeden keresztül nem tartotta fontosnak, hogy kiálljon a kelet-ukrajnai oroszokért, nem támogatta az orosz hadsereget, az eddigi küzdelmekben semmilyen módon nem vett részt – mondják -, most pedig képviselő szeretne lenni”
Ráadásul, teszik hozzá többen is, Arbuzov a Janukovics-időszak egyik prominenseként cselekedeteivel nagyban hozzájárult a Majdan kirobbanásához és az azóta tartó konfliktushoz. A legkritikusabbak egyébként a volt ukrán kormányfő szűkebb pátriájának lakói. Így Andrej Rudenko haditudósító és Daniil Besszonov, aki korábban a Donyecki Népköztársaság népi milíciájának a szóvivője volt. De a fenti érveket sorolta Arbuzov ellen Armen Gaszparjan, a Szolovjov Live című országos műsor egyik műsorvezetője is.
Volt azonban olyan is, aki Arbuzov mellé állt. Így tett például Oleg Carjov, volt ukrán parlamenti képviselő, aki szintén 2014-ben hagyta maga mögött Ukrajnát. Igaz, Arbuzovval ellentétben Carjov végig látható volt. Aktív résztvevője volt a kelet-ukrajnai eseményeknek, egy időben még a két szakadár népköztársaság közös parlamentjének elnöke is volt, azonban hamar kiszorult a hatalomból és végül a Krím-félszigeten telepedett le. Carjovból, aki a Majdannak is az egyik leghangosabb kritikusa volt már, végül az ukrán politikai élet szakértője lett az orosz médiában, közel 400 ezer követős Telegram-csatornával. Carjov azon túl, hogy Arbuzovot személyében is méltatta, az eset egy másik, általánosabb oldalára is rávilágított. Mégpedig arra, hogy
„az ukrán politikusok beilleszkedése az orosz politikai életbe gyakran nehéz, ez pedig végső soron hozzájárul ahhoz, hogy inkább az ellenállást, mintsem az integrációt támogatják”
Azt tény, hogy az ukrán és orosz politikai elit meglehetősen kevés szimpátiát táplál egymás iránt, és ez jórészt még az oroszbarátként elkönyvelt ukrán pártok képviselőire is igaz. Ha megengedünk magunknak egy kis általánosítást, azt mondhatjuk, hogy az orosz politikai élet szereplői az ukrán politikusokat gyakran provinciális, kapzsi és megvásárolható félbűnöző alakoknak tekintik, az ukránok az oroszokat pedig pöffeszkedő, nyomuló, lassú felfogású csinovnyikoknak. Legalábbis ez az, ami a kölcsönös nyilatkozatokból kiérezhető, és ez látszik akkor is, amikor ukrán politikusok oroszországi szerepvállalása kerül szóba.
Az orosz radikálisok rendre bőszen kritizálják ezeket az eseteket. Nem csak Arbuzov járt így, vagy korábban Viktor Janukovics, akit menekülése miatt szintén az ukrajnai helyzet egyik fő felelősének tartanak – tegyük hozzá, sok szempontból joggal -, de például Viktor Medvedcsuk is. Medvedcsuk, aki korábban, még Leonyid Kucsma idején, az első Majdan előtt volt az elnöki adminisztráció vezetője, és akit az ukrán sajtóban hosszú ideje csak „Putyin komájaként” emlegetnek, a háború előtti években az ukrán ellenzék oroszbarát részének meghatározó alakja volt, hazaárulással vádolták meg, majd a háború kitörésekor az SZBU hurcolta el.
„Ez sem mentette meg attól, hogy amikor egy aránytalan, az ukránoknak kedvező fogolycsere során Ukrajna átadta őt Oroszországnak, ne kritizálják ezt a lépést, egy haszontalan, korrupt oligarcha kiszabadításaként”
Medvedcsuk 2023-ban Másik Ukrajna néven indított politikai mozgalmat Oroszországban, amely elvileg az ukránok meggyőzését lenne hivatott szolgálni a konfliktus értelmetlenségéről és az ukrán vezetés felelősségéről, a gyakorlatban azonban nem váltott ki túl nagy visszhangot. Ennek a mozgalomnak a jelentéktelensége – túl nagy feneket a hivatalos Moszkva sem kerít neki – jól mutatja az Oroszország oldalán folytatott ukrán politizálás kilátástalanságát. Onnantól kezdve, hogy Oroszország bejelentette a négy ukrajnai terület elcsatolását, és a háború orosz támogatói kimondva-kimondatlanul igényt tartanának Harkivtól Odesszáig Ukrajna minden, részben oroszok által lakott területére, pont ennek a „másik Ukrajnának” a lehetősége látszik eltűnni, egy olyan Ukrajnáé, amely független marad, de baráti viszonyt ápol Oroszországgal.
„Így az ukrán politikusok azon része, aki ilyen vagy olyan okokból Moszkva mellé állt, és nem kíván a háttérbe vonulni, „oroszosította” magát. Így tett például Andrij Derkacs, vagy inkább Andrej Gyerkacs, aki rendkívül rövid idő alatt lett az ukrán Legfelsőbb Tanács képviselőjéből az orosz szenátus Asztrahányt (!) képviselő tagja és Oroszország Hőse”
Derkacs 1998 és 2023 között volt az ukrán parlament képviselője, apja pedig egy korábbi KGB-tiszt, Leonyid Derkacs volt, aki az ezredforduló környékén egy ideig az SZBU vezetője volt. Derkacs a háború előtti időkig az ukrán politikai élet aktív szereplője volt, részt vett a Biden-család ukrajnai kapcsolatainak feltárásában, ami miatt amerikai szankciós listára is került. Ő talán a legmélyebben beágyazott és legismertebb szereplő azok közül, akik Ukrajnából Oroszországba mentették át magukat, kitüntetése és gyors szenátori kinevezése pedig arra utal, hogy a volt szovjet és jelenlegi ukrán titkosszolgálatokon túl bizonyos szálak az orosz utódszervezetekhez is köthették egy ideje.
„Már 2022-ben szenátor lett az újonnan elcsatolt Zaporizzsjai terület képviseletében Dmitrij Vorona, aki a Majdan előtt a belügy-, majd az igazságügyminiszter helyettese volt, és a Majdan után hagyta maga mögött Ukrajnát”
Az orosz ellenőrzésű Zaporizzsjai terület élére egy korábbi ukrán parlamenti képviselő, Jevgenyij Balickij került, aki szintén a Majdan előtt kormányzó Régiók Pártja tagja volt. A Herszoni terület orosz kézben lévő részét pedig a volt herszoni polgármester (2002–2014), Vlagyimir Szaldo irányítja, aki egy rövid ideig parlamenti, majd megyei képviselő is volt – utóbbi posztján érte a háború kitörése is.
Ezzel tulajdonképpen végére is értünk az ukrán országos politikából az orosz politika relatíve magasabb polcaira kerülők listájára (helyi szinten jóval több személyt lehetne megnevezni). Egyesek nem érték meg azt, hogy nevük valamilyen pozícióban szóba kerülhessen. Olekszij Kovaljov 2019-ben Zelenszkij pártjának színeiben került a parlamentbe, a háború kitörése után visszatért az orosz kézre kerülő Herszonba, ami miatt kizárták a frakcióból, ő pedig rövidesen a helyi orosz adminisztrációhoz csatlakozott. Két merényletet kíséreltek meg ellene, amiből a második, 2022 augusztusában már sikeres volt. Szintén meggyilkolták Ilja Kivát, aki a Régiók Pártja romjain Medvedcsuk vezetésével alapított Ellenzéki Platform – Az Életért képviselője volt, és még a háború kitörése előtt Oroszországba távozott.
„Kiva csak televíziós kommentátorként játszott szerepet, az ukrán szolgálatok bosszúja azonban őt is elérte”
Ha már televíziós kommentátorok, meg kell említeni még Mikola (vagy Nyikolaj) Azarovot, aki pont Arbuzov előtt volt Ukrajna miniszterelnöke, a Janukovics-időszak második legfontosabb figurája, személye mégsem vált ki akkora ellenszenvet Oroszországban, mint a másik két személyé. Egyrészt azért, mert Azarov a döntő pillanatban már nem volt pozícióban, és az terjedt el róla, hogy éppen azért adta át posztját, mert erővel tisztította volna meg a Majdant, szemben a tétlenkedő, majd menekülő Janukoviccsal. Másrészt az idős exminiszterelnök Ukrajnából való távozása óta következetesen kritizálja az újabb ukrán vezetőket, Carjovhoz hasonlóan az ukrán politikai élet szakértőjeként szerepel, a jövőre nyolcvanadik életévét is betöltő Azarov politikai ambícióiról pedig nem tudni.
Bár nem politikus, de országosan ismert szereplő volt Diana Pancsenko, a Medvedcsuk-féle tévék egyik műsorvezetője, aki a háború kitörése után néhány hónappal elhagyta Ukrajnát, és az utóbbi időben az oroszországi ukrán emigráció tagjaival vesz részt közös projektekben, illetve készít velük olykor interjúkat, így például Derkaccsal is, nem sokkal annak oroszországi politikai szerepvállalása előtt.
„Külön kategóriát képeznek azok, akik az ukrajnai politikai életben nem játszottak szerepet, és csak a 2014-es események után váltak ismertté”
Donyeck és Luganszk vezetői, Gyenyisz Pusilin és Leonyid Paszecsnyik át tudták menteni pozíciójukat a szakadár népköztársaságokból a föderáció tagjává váló népköztársaságokba. Vélhetően azért, mert mindketten Moszkva favoritjaiként kerültek az adott szakadár államalakulat élére. Pusilin még csak kezdő, ismeretlen politikus volt a Majdan előtt, Paszecsnyik pedig az SZBU helyi tisztje. Előbbi azután került Donyeck élére, hogy Alekszandr Zaharcsenkót, a helyi legendás szakadárvezért az ukrán szolgálatok felrobbantották, utóbbi pedig állambiztonsági miniszterként effektíve megpuccsolta saját „elnökét”, Igor Plotnickijt Luganszkban. Zaharcsenko és Plotnickij is jóval önjáróbb figurák voltak a jelenlegi vezetőknél, a két terület Oroszországba való integrálásának akkor még lassú és óvatos folyamata is utóbbiak alatt kezdődhetett meg.
„Az elcsatolt területek – Szevasztopol kivételével – mindegyikét helyiek vezetik”
Az eddig nem említett Krím-félszigetet Szergej Akszjonov – helyi oroszbarát képviselő volt a félsziget elcsatolása előtt -irányítja, Szevasztopol azonban, akárcsak Ukrajnában, Oroszországon belül is önálló közigazgatási egységet alkot, kormányzói pedig 2014 óta az orosz hivatalnoki kar bejáratott emberei közül kerülnek ki. Az oroszországi, jól bejáratott szereplők persze a többi területen is megjelentek. A legismertebb Dmitrij Rogozin, az orosz politikai élet veteránja, aki a Zaporizzsjai terület képviseletében lett szenátor. Rogozin volt az Állami Duma tagja (1997–2007), Oroszország állandó képviselője a NATO mellett (2008–2011), miniszterelnök-helyettes (2011–2018) és a Roszkoszmosz űrügynökség elnöke (2018–2022) is. Igazi nagy hal tehát, az elcsatolt területekhez azonban csupán annyi köze van, hogy az 1990-es évektől kezdve az orosz határokon kívül élő oroszok jogainak támogatójaként volt ismert, és a Szovjetunió széthullása utáni időszakban a transznisztriai harcokban is részt vett már, 2022-ben pedig a szakadár népköztársaságokba utazott tanácsadóként.
„Van tehát, aki az egykori ukrán politikusok közül megtalálta a számítását Oroszországban is, a jövőben azonban gyaníthatóan a Rogozin-féle út lesz a gyakoribb”
Az ukrán politikai veteránok jó eséllyel mindig az orosz politikai élet perifériáján maradnak majd, az elcsatolt területek vezetésébe pedig egyre több megbízható káder kerülhet. Az elcsatolt területeknek a politikai életbe újonnan bekapcsolódó szereplői előtt azonban vélhetően nyitva lesz majd az út az orosz politikai élet csúcsai felé is, ha a területek tartósan Moszkva ellenőrzése alatt maradnak majd, és a területek integrációja hosszútávon is folytatódik.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Bérces Zsolt says:
Natalja (újabban keresztnevét Radvedára váltó) Poklonszkaja lemaradt, pedig a Krím Oroszországhoz csatolásában elég nagy szerepet játszott!
(és amúgy is figyelemreméltó jelenség, mind kinézetét, mind életútját tekintve)