Kezdőlap » Szerkesztő ajánlata » Új Ruszlánokra várva
Az AN-124 Ruszlán #moszkvater

Új Ruszlánokra várva

Szovjet örökség, ukrán-orosz vita az óriásrepülőgépek jövője körül

Az AN-124 Ruszlán #moszkvater
Az AN-124 Ruszlán
Fotó:EUROPRESS/AFP/Vladimir Astapkovich/Sputnik

Mivel az amerikai helikoptergyártás egyik ikonjává előlépett Sikorskyn kívül senki sem nagyon pályázhat a cári Oroszország repülőgépiparával való folytonosságra, a szektornak az egykori impérium területén működő szereplői legfeljebb szovjet jogelődjeikre és azok szoros együttműködésére apellálhatnak. Ezt a megállapítást érdemes kiindulópontul venni abban a vitában is, mely ezekben a hetekben lángolt fel Ukrajna és Oroszország között a világ legnagyobb, sorozatban gyártott teherszállító repülőgépe, az An-124 Ruszlán kapcsán.

Az akár 150 tonna hasznos terhelés szállítására is alkalmas óriásgép kereskedelmi szerepe, hasznossága olyannyira jelentős, hogy Moszkvában már jó ideje azt fontolgatják, hogy ha több évtizedes kihagyás után is, de újraindítanák a gyártását. Miután az erre vonatkozó hírek tavaly óta megszaporodtak – egyesek már abban is reménykedtek, hogy az orosz-ukrán politikai szembenállást is sikerül meghaladni az ügy érdekében – Kijevben elérkezettnek látták az időt, hogy lehűtsék a lelkesedést. A minap kategorikusan kijelentették, hogy a repülőgéptípus tervezési-mérnöki jogait öröklő Antonov cég bizony nem fog közreműködni semmiféle újrakezdésben.

Mivel az eset akár állatorvosi ló szerepét is betölthetné a posztszovjet repülőgép-, védelmi-, és űripar vonatkozásában, érdemes kissé részletesebben is megismerkedni a körülményekkel. A 124-est, miként a szovjet szállítórepülőgép-flotta más meghatározó típusait, így a máig vígan üzemelő kétfedelű, egymotoros An-2-est, vagy a kéthajtóműves An-24/26-ost és a négyhajtóműves An-12-est (magyar becenevük egységesen Ancsa), az Antonov tervezőiroda vetette papírra. A hírneves konstruktőr, Oleg Antonov vezette alkotóműhelyt 1946-ban, Novoszibirszkben, az Oroszországi SZSZK-ban alapították 153-as kutató- és tervezőiroda (OKB 153) néven, és csak 1952-ben helyezték át Kijevbe, az Ukrán SZSZK fővárosába a szocialista tervgazdaságra jellemző, sokszor kíméletlen stratégiai megfontolások alapján.

Hasonló logika döntött a sorozatgyártási helyszín, illetve a beszállítók kiválasztásáról is. Így az amerikai C-5 Galaxy szovjet megfelelőjeként az 1970-es években kifejlesztett, 1982-ben először repült négyhajtóműves An-124-est nemcsak Kijevben, a tervezőirodával megegyező helyen (tehát Ukrajnában) lévő gyárban, hanem az oroszországi Uljanovszkban lévőben is gyártották – összesen 55 darabot. A Szovjetunió széthullása értelemszerűen minden érintettet megrázta, a sorsuk azóta eltérően alakult: a kijevi Antonov prototípusokat épít, nagyjavításra fogad gépeket, de sorozatgyártás nem folyik. Uljanovszkban pedig többek között a kisebb Il-76-os új hajtóművel ellátott új változatán dolgoznak. Ami magát az An-124-est illeti, a meglévő példányok öregednek, repülik ki tervezett üzemidejüket, jó pár példány – legyen szó az orosz légierőről, az orosz Volga-Dnyepr vagy az ukrán gyár saját cargo-légitársaságáról – pedig üzemképtelenül várja a sorsát.

Az oroszok több gépet felújítottak, elektronikájukat korszerűsítették, hogy elrepülhessenek addig, míg utódjukat kifejlesztik, legyártják és rendszeresítik.

Moszkva már többször kinyilvánította szándékát arra, hogy a Ruszlánból építsenek újabb példányokat, vagy egy korszerűsített, átdolgozott változattal, az úgynevezett Szlonnal (elefánt) álljanak elő, de erre eddig nem került sor, mert az ukránok részvétele híján ez nagyon nehéz lenne. A kijevi tervezőiroda részvétele nélkül nagyon sok feladatot kellene odahaza megoldani, s ha a gép szerkezetének építésével még csak-csak boldogulnának Uljanovszkban, a D-18T hajtóművek szintén Ukrajnából, Zaporozsjéből érkeztek, amihez hasonló teljesítménykategóriájú erőforrást (tolóerejük egyenként 230 kN) Oroszország jelenleg nem képes gyártani.

A Ruszlán jövője körüli hercehurca tehát nagyon is jól illusztrálja, hogy az egykori Szovjetunió tagköztársaságainak együttműködésével előállított, magas technológiai szintet megkövetelő termékek miként váltak-válnak a felbomlás és az utódállamok közötti viták áldozatává. Negyed évszázad sem volt elég, hogy ezek az ellentétek rendeződjenek, s az ukrajnai konfliktussal a két legnagyobb örökös addig döcögő, de létező együttműködése is ellehetetlenült. Az biztos, hogy az An-124-el összemérhető teherbírású amerikai Boeing 747-8F-nek (a legendás Jumbo új, cargo változatának) most áll a zászló…