//Új hatalmi központ formálódik Belaruszban
„Lukasenko önbizalmát az is erősíthette, hogy nem éppen elegáns, bár kétségkívül hatékony válságkezelését a posztszovjet térségben történtek bizonyos mértékben igazolták” #moszkvater

Új hatalmi központ formálódik Belaruszban

MEGOSZTÁS

Február 27-én szavaznak a belaruszok az ország új alkotmányáról. A tavaly év végén közzétett módosítások tükrözik a megváltozott geopolitikai, és 20201-as elnökválasztás után kirobbant tiltakozások letörése utáni belpolitikai realitásokat. Akik jó egy éve még úgy gondolták, hogy az új alkotmány Alekszandr Lukasenko rendezett visszavonulásának ágyaz meg, most csalódottan szembesülnek azzal, hogy nem okvetlen. A módosításokból egyértelműen az olvasható ki, hogy a 28 éve Belarusz élén álló, az elmúlt évben újra magabiztossá váló Lukasenko maga határozza meg a hatalmi átmenet időpontját és módját is.

„Lukasenko önbizalmát az is erősíthette, hogy nem éppen elegáns, bár kétségkívül hatékony válságkezelését a posztszovjet térségben történtek bizonyos mértékben igazolták” #moszkvater
„Lukasenko önbizalmát az is erősíthette, hogy nem éppen elegáns, bár kétségkívül hatékony válságkezelését a posztszovjet térségben történtek bizonyos mértékben igazolták”
Fotó:EUROPRESS/Pavel Bednyakov/Sputnik/AFP

Az omikron és az egyre feszültebb kelet-európai helyzet sem zökkenti ki a belarusz elnököt. Alekszandr Lukasenko tartja a beharangozott menetrendet, és február végén megtartják Belaruszban a referendumot az alkotmány módosításairól. Arról az alkotmányról, amelytől sokan a kiutat remélték a 2020 őszén elmélyült belpolitikai válságból. Emlékezhetünk arra, hogy nemcsak a belaruszok voltak így ezzel, de Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki Lukasenkóval folytatott megbeszélésein többször is szorgalmazta politikai helyzet stabilizálásának ezt a módját.

A Lukasenko országlásába belefáradtak, és a vele hatalomgyakorlási módszerei miatt elégedetlenek az alkotmány módosításának folyamatát egyértelműen összekötötték Lukasenko visszavonulásával. A független elemzők is azt várták ettől, hogy a belarusz elnök az új alaptörvénnyel megteremti a hatalmi és politikai átmenet, egyben a tisztességes, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy a 2020-as megrázkódtatások után méltóságteljes hátralépés kereteit.

„A tavalyi év azonban egyértelműen az ellenzéki tiltakozások kifulladását, és a hatalom megerősödését hozták, és ebben a megváltozott helyzetben már az új alkotmánynak a politikai átmenetben játszott funkciója sem 2020 végi elképzelések szerint alakul”

A hatalom nincs kényszerhelyzetben, így az átmenethez is időt, és nagyobb mozgásteret kapott. Természetesen beszélhetünk arról, hogy a belpolitikai helyzet stabilizálását milyen eszközökkel (35 ezer letartóztatott) érte el, ám ez a végeredményen nem változtat. Persze, azzal Lukasenkónak is tisztában kell lennie, hogy a társadalmi elégedetlenség okai ezzel nem szűntek meg, és a politikai rendszer mindenképpen megújításra szorul. De ez a dinamizálás már – egyelőre legalábbis – nem számol az egyébként is az ország határain kívülre szorult ellenzékkel.

„Lukasenko önbizalmát az is erősíthette, hogy nem éppen elegáns, bár kétségkívül hatékony válságkezelését a posztszovjet térségben történtek bizonyos mértékben igazolták”

Abban a tekintetben mindenképp, hogy a „színes technológiákat” csak erővel lehet visszaszorítani. A határozott, vagy éppen durva fellépés az új körülmények között a szuverenitás megőrzésének szinte az egyetlen módja. Persze, ez nem jelenti azt, hogy „színes forradalmakat” megalapozó társadalmi elégedetlenséget ne kellene kezelni a valódi stabilitáshoz, ezzel az önállóság megőrzéséhez. S természetesen ezeket a társadalmi problémákat nem lehet gumibottal kezelni.

„A korábbiaknál is kevésbé hagyhatja ugyanakkor figyelmen kívül a jövő formálásakor Lukasenko az orosz faktort, az integráció mélyülésének alakulását, amely folyamatban az elmúlt másfél évben lényegesen szűkült a mozgástere”

Olyannyira, hogy a többvektorú politika immár nem realitás, még ha Kínával vagy Törökországgal Minszk meg is próbálja valamelyest ellensúlyozni Moszkva egy nyomasztóbb súlyát. Ebben a helyzetben a belarusz elnökre nehezedik ugyan nyomás, ám nincs lépés kényszerben, így a módosítások a saját jövőjét illetően több forgatókönyvet is biztosítanak számára. Természetesen csak akkor, ha az elégedetlenség okainak valódi kezelésével sikerül konszolidálni a társadalmat.

A megváltozott helyzetet jól érzékelteti Lukasenko retorikájának változása is. Míg az elmúlt évben folyamatosan arról beszélt, hogy „nem fog megkékült ujjakkal kapaszkodni a hatalomba”, addig a napokban már ennek kapcsán nagyobb önbizalmat sugárzott. Mint fogalmazott, a hatalomba hamarosan jönnek új emberek, ám ez nem jelenti azt, hogy a most hatalomban lévő generációnak teljesen el kell tűnnie. A mostani vezetésnek ezért meg kell tartania a politikai befolyását.

„Ebből és a módosításokból kiolvasható, hogy az előrehozott választások esélye nem kizárt, de csökkent, mint ahogy a jogkörök ugyan átrendeződnek, ám ez nem jelenti azt, hogy az elnöki rendszer klasszikusan parlamentivé alakulnának”

A legnagyobb újdonság az elnök és a parlament feletti, ezek egyes jogköreit átvevő Összbelarusz Népi Gyűlés intézményének létrehozása. A tervezet alapján ez a testület határozza meg az ország bel- és külpolitikáját, törvényeket készíthet elő, kinevezi a Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság és a Választási Bizottság tagjait. A javasolt módosítások szerint a hivatalban lévő elnök automatikusan az 1200 tagú, a különböző hatalmi ágak területéről és a civil szervezetekből öt évre választott népi gyűlés tagja lesz, és ő lehet a testület elnöke, ha a többi képviselő megválasztja. A testület évente legalább egyszer ülésezne, engedélyezné az elnök javaslatára belarusz csapatok külföldi szerepvállalását, rendkívüli helyzet kihirdetését, és az elnök felmentését is, ha megsérti az alkotmányt, hazaárulásban vagy más súlyos bűncselekményben találják bűnösnek.

„A módosítások értelmében az államfő nem hozhat törvényerejű rendeleteket, és ismét csak két ötéves cikluson keresztül tölthetné be a tisztséget, de csak akkor lépne ismét életbe, ha új elnököt választanának”

Ez egyébként az eredeti, 1994-es alkotmányhoz való visszatérést jelentené. A rendeleti kormányzást egy 1996-os alkotmánymódosítással vezette be Lukasenka, az elnöki ciklusok korlátját pedig 2004-ben törölte el. Az alkotmány szerint az elnök továbbá teljes immunitást kapna az elnöksége alatt eltöltött évekre. Szigorodnak az elnökké választás kritériumai is. Államfővé a jövőben csak azt lehetne megválasztani, aki betöltötte a 40. életévét, és olyan belarusz állampolgár, akinek nincs más állampolgársága, vagy más országbeli tartózkodási engedélye, és aki legalább 20 éve él folyamatosan az országban. Ezzel szinte a teljes ellenzék elveszítené ezt a lehetőséget.

„A geopolitikai realitásokhoz igazodva, egyben a Nyugatnak üzenve az alkotmányból kikerülne Belarusz semlegessége és atomfegyver mentessége is”

A tervezet érdekessége még, hogy a parlament mandátumát négyről öt évre emelnék, az „állampolgárság elvesztése” formulát pedig az „állampolgárság megszüntetésére” cserélnék. Ezzel elveszíthetnék az állampolgárságuktól azok, akik emigráltak, és „a nyugati országok érdekében dolgoznak”.

„Mindez azt jelenti, hogy Lukasenko mandátumának 2025-ös lejárta után még két cikluson át, így akár 2035-ig is elnök maradhatna, állhatna államfőként az Összbelarusz Népi Gyűlés élén is, de ha úgy hozza a helyzet, a gyengített jogkörű elnöki posztról a nagyon is megerősített új hatalmi központ, a népi gyűlés élén maradhatna a hatalomban”

Ez persze nem jelenti azt, hogy a még csak 67 éves Lukasenko 2035-ig elnök is marad, azonban több lehetőség közül választva jó esetben maga választhatja meg a visszavonulás módját és idejét. Persze, tanulva a kazah történésekből, a kettős hatalom lehetősége már nem lehet olyan vonzó. De az új alkotmány ennél többről is szól, mint a hatalomról. Pontosabban, ha csak erről szól, akkor Belarusz elveszíti az esélyét az elengedhetetlen és halaszthatatlan megújulásra.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.