„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Péli Éva írása a #moszkvater.com-on
Orbán Viktor miniszterelnök három központi „nemet” mondott ki, ami mára a védjegyévé vált. Nem a migrációra, nem a gender-ideológiára és nem a háborúra (No migration, no gender, no war). Helyette a béke mellett foglalt állást
Fotó:EUROPRESS/Gergely BESENYEI/AFP
– Kezdjük a személyes benyomásokkal. Milyen érzés volt megmártózni a budapesti CPAC forgatagában, különösen a mostani németországi közéleti viszonyok tükrében?
– Az atmoszféra már az érkezéskor mellbevágó volt. Persze lehet azon vitatkozni, mit is jelent ma „konzervatívnak” lenni – főleg, hogy Németországban egy ilyen eseményre azonnal rásütnék a „szélsőjobboldali találkozó” bélyegét –, de a kongresszus rávilágított, egész Európában, sőt Latin-Amerikában is ugyanazok a témák mozgatják a jobboldalt.
„Berlinből érkezve a legmegdöbbentőbb a rendőri készültség teljes hiánya volt”
Otthon már útközben tudnám, mire számítsak. Útzárak, kordonok és rohamrendőrök serege, mert „veszélyes jobboldaliak” gyűlnek össze. Budapesten az egész olyan természetes volt, mintha csak egy meccsre menne az ember – stílszerűen a kongresszust egy sportcsarnokban is rendezték meg. A beléptetés után rögtön látszott, itt akadálytalan a párbeszéd. Nem voltak ellentüntetők, nem skandáltak jelszavakat, senki nem akarta elnémítani a résztvevőket. A legerősebb benyomásom ez a megélt normalitás volt. Legyen szó bármilyen politikai irányzatról, itt természetesnek veszik a pluralizmust. Úgy tűnik, Németországban végleg elveszett az a képesség, hogy érdemi vitát folytassunk a konzervatív értékekről anélkül, hogy az azonnali társadalmi kirekesztéshez vezetne.
– Ön szerint ez a légkör annak köszönhető, hogy Magyarországon immár másfél évtizede jobboldali-konzervatív kormányzás van?
– Úgy gondolom, a politikai kultúra gyökerezik máshol. Bár csak látogatóba járok Budapesten, a vitakultúra felfogása merőben más. Ez a fajta szemlélet harminc évvel ezelőtt Németországban is jelen volt. Vagyok elég idős ahhoz, hogy emlékezzem rá. Magyarország ezt a nyitottságot a mai napig megőrizte.
„Szinte szimbolikus példa erre két budapesti belvárosi hely együttélése, ami Berlinben elképzelhetetlen lenne”
Ott van a brit konzervatív filozófusról elnevezett „Scruton” kávézó, ahol főleg konzervatív fiatalok találkoznak – sőt, érdekes módon még kendőt viselő nőket is láttam köztük. Közvetlenül mellette pedig egy tipikus baloldali kocsma működik. A két hely régóta békésen megfér egymás mellett. A konzervatív kávézót nem firkálják össze, nincs vandalizmus, sem „nácik takarodj” kiáltások. Magától értetődően léteznek egymás mellett, fal a fal mellett. Egy német városban ez ma már sajnos a tudományos-fantasztikum kategóriája.
– Az idei mottó az „Onward to Victory” (Előre a győzelemig) volt. Németországban a konzervatív erők komoly ellenszélben dolgoznak. Milyen útravalót hoz haza Budapestről, amely a német ellenzék számára is tanulságos lehet?
– Hadd kanyarodjak vissza a „konzervatív” fogalmához. Tulajdonképpen abszurd, ahogy a CDU kisajátította ezt a jelzőt. Ha az ember olvassa a klasszikusokat, szinte semmit nem talál a valódi konzervativizmusból a mai CDU-ban. A szót gyakran csak arra használják, hogy a polgári választókat valahogy a pártnál tartsák.
„Budapesten viszont más a helyzet. Ott a hagyományos értékek – a házasság, a család, a szülői szerepek – alkotják a természetes alapot”
Nem is csak a tiszta politikáról volt szó; a konferencia a tapasztalatcsere valódi helyszíne volt. Őszintén megmondom, magam is meglepődtem: olyan országok képviselőit látni ott, mint Portugália vagy Spanyolország, akikről egyébként csak turistaként hallunk. Hirtelen kirajzolódik valami, ami ma már szinte forradalminak hat. A lakosság többsége a lényegi kérdésekben ugyanazt gondolja. Biztonságos városokra van szükségünk, védelemre a gyermekeinknek és olyan iskolarendszerre, amely újra a teljesítményről szól. Ha a minőség rovására akarunk mindenkit megkülönböztetés nélkül „integrálni”, akkor pontosan azt kapjuk, amit most mindenhol látunk: a színvonal drasztikus zuhanását.
– Ez egyfajta ráeszmélés a tényleges többségi viszonyokra?
– Pontosan! Ezeket a józan meggyőződéseket a baloldali fősodor évtizedek óta a perifériára szorította. A kongresszus azonban megmutatta, Dániától Portugáliáig ugyanaz mozgatja az embereket. Alapvetően ez a normalitás, sokatmondó, hogy ennek az üzenetnek ma már „robbanóereje” van. Ez rávilágít arra, mennyire egyoldalúan tájékoztatott minket a média. Elhitetik az emberrel, hogy egyedül van a véleményével.
„De a kongresszus bebizonyította nem így van, hanem mi vagyunk a többség!”
Ezt nem is csak a „konzervatív” címkéhez kötném. Ez sokkal inkább az önállóan gondolkodók találkozója volt, ideológiai béklyók nélkül. Nem hagyjuk többé, hogy a fősodor diktálja meg nekünk, mit gondoljunk. Ráadásul – az előítéletekkel szemben mondom – egyáltalán nem voltunk mindenben egy véleményen. A nemzetek valódi sokszínűsége jelent meg ott. Ez az igazi alternatívája a brüsszeli szuperállamnak: a szuverén nemzetek uniója.
– Térjünk át Orbán Viktor miniszterelnök beszédére. Három központi „nemet” mondott ki, ami mára a védjegyévé vált. Nem a migrációra, nem a gender-ideológiára és nem a háborúra (No migration, no gender, no war). Helyette a béke mellett foglalt állást. Hogyan rezonált ez a nemzetközi közönséggel?
– Immár ötödik alkalommal voltam kint, és az idei esemény kétségkívül aktuálpolitikaibb volt a korábbiaknál. Amit viszont látni lehet, a miniszterelnök pozíciója sziklaszilárd. Korán rámutatott a kockázatokra, például az iszlám radikalizmus veszélyére a bevándorlás kapcsán. Úgy gondolom, ezt a többi országból érkező beszámolók is alátámasztják. Mára a brüsszeli elit sem tagadhatja, hogy nem csupán „szakmunkások” érkeztek, hanem egy masszív problémát zúdítottak az unióra. Ebben a pontban a kormányfőt az élet igazolta. Ennek ellenére reálisnak kell maradnunk, sok országban továbbra is erős a fősodratú túlsúly. Orbán Viktor szálka a köröm alatt, de nem Európa, hanem a brüsszeli gépezet körme alatt. Élő ellenmodellként bizonyítja, hogy lehet ezt másképp is csinálni.
– Mi a helyzet a közép-európai egységgel?
– Legközelebb Csehország és Szlovákia áll hozzá. A lengyelekkel való nézeteltérés speciális ügy, ami az orosz kérdésen csúszik el. De látni kell, Magyarország akkor volt a legerősebb, amikor a V4-ek egységesen léptek fel. Az ukrajnai konfliktus miatt Lengyelország némileg különutas lett, így Közép-Európa józan hangja elhalkult. Ez baj. Ide vissza kell találnunk, mert a visegrádi szövetségben egyértelmű volt, régiónk nem akar azon a tévúton járni, amelyen Nyugat-Európa már évtizedek óta halad.
– A CPAC amerikai export. Mennyire volt érezhető idén az USA jelenléte? Valódi szövetség épül a globalizmussal szemben?
– Ez az alapötletnél látszik leginkább. A CPAC a konzervatív republikánusok mozgalma. Fontos érteni, ők nem a régi típusú „neokonok”, akik exportálni akarják a demokráciát. Ők a családra és a kisebb államra építenek. Meg kell érteni, hogy „egységes USA” nem létezik. Mindig két világ él egymás mellett, a vidéki államok és a nagyvárosi demokraták világa. Érdekes csere történt, miközben a demokraták globalistákká váltak, a republikánusoknál fordulat állt be. Az a párt, amely korábban világcsendőr volt, mára a nemzeti önkorlátozás híve lett.
– Hogyan csapódott ez le a konferencián?
– Számomra kulcsfontosságú volt, hogy közvetlenül lehetett beszélni washingtoni képviselőkkel. Idén ugyan némileg a háttérbe húzódtak, de egy dolog világossá vált. Az amerikaiakat is ugyanazok a napi gondok nyomasztják. Egy kongresszusi képviselő mesélte, hogy Budapesten volt végre biztonságban egy nagyvárosban úgy, hogy nem kellett no-go zónáktól tartania. Egyszerűen sétálgathatott az utcán. Ez húsbavágó tapasztalat. Miközben Berlinben már azt kell tanácsolni a zsidó honfitársainknak, hova ne menjenek, a magyar modell működik. Ezt az izraeli vendégek is megerősítették, Budapest az egyik legbiztonságosabb hely számukra.
– Ha már Izrael, milyen szerepet játszott a találkozón a Trump-féle iráni politika?
– Köztudott, hogy Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke között szoros a kapcsolat, Netanjahu fia személyesen is jelen volt a rendezvényen. Mögötte azonban egy mélyebb feszültség húzódik meg, sokak szerint Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke félreismerte Iránt, és ezzel olyan lépést tett, ami árthat neki. Nem kell őt szeretni, de látni kell, hogy Trumpot egy háborúellenes mozgalom vitte hatalomra. Az „America First” a választóinak a külpolitikai visszavonulást jelenti. Sokan – például Tucker Carlson – úgy vélik, az egykori elnök ezzel némileg elárulta a konzervatív ügyet. A MAGA-mozgalmon belül komoly törésvonal látszik, mert a választóiknak a távoli háborúk befejezése volt a legfontosabb ígéret.
– Ez hogyan hat Európára?
– Ez a tragikus pont. A belső feszültségek gyengítik azt a dinamikát, ami a diplomáciai megoldáshoz kellene Ukrajnában. Ha Donald Trumpot leköti a Közel-Kelet, elvész az esély az oroszokkal való békemisszióra. Európának ez rossz hír. Ha az USA kiesik, mint béketeremtő, azok maradnak hangosak, akik a háború folytatásában érdekeltek.
– Budapesten egy európai dominó effektus kezdetét látjuk?
– Magyarország példát mutat, lehet az EU-ban öntudatosan politizálni. Az unióban huszonhét államból húsz nettó kedvezményezett. Csak hat-hét ország fizet be többet, mint amennyit kap, Németország pedig a teljes büdzsé negyedét állja. A többieknek sokszor nincs bátorsága szembeszállni a német-francia tengellyel, mert féltik a forrásaikat.
– Magyarországon ezt a nyomást gyakorolják is.
-Pontosan, Magyarország a tesztüzem. De a kormányfő megmutatja, lehet gerincet mutatni. Ez másokat is bátorít. Látjuk Lengyelországban, miután Tusk hatalomra került, hirtelen megnyíltak a pénzcsapok, bár a gyakorlatban semmi nem lett jobb. Az uniós apparátus már nem tudja tartani a jóléti ígéreteit.
– Miért tapasztalható mégis ilyen rendkívüli él és indulat az Orbán Viktorral szembeni vitákban?
– A magyar miniszterelnök elleni ellenszenv nem csupán politikai természetű. Sokkal inkább annak a kényelmetlen igazságnak szól, amelyet képvisel. Rámutat a király meztelenségére, amikor az európai jólét és versenyképesség hanyatlását kéri számon a brüsszeli technokratákon. Éppen egy kínai utazásról érkeztem, így az ott tapasztaltak még nagyon élénken élnek bennem. Ha az ember látja az ottani elképesztő fejlődést és dinamizmust, majd ezt összeveti azzal, amit jelenleg Európában tapasztalunk, a lemaradásunk fájdalmasan nyilvánvalóvá válik. Kína robbanásszerű felemelkedésének fényében az európai stagnálás nem csupán hiba, hanem rendszerszintű csőd. A brüsszeli bürokrácia az elmúlt harminc évben egyszerűen nem tudott választ adni a globális kihívásokra. A kormányfővel szembeni düh valójában védekezési mechanizmus egy olyan reálpolitikai szemlélettel szemben, amely pőrére veti a központi uniós irányítás életképtelenségét.
♦
Wolfgang Hummel az európai és transzatlanti politika tapasztalt megfigyelője, aki különös figyelmet szentel a rendszerszintű és energetikai összefüggéseknek. Szakértőként korábban Berlin tartomány képviseletében is tevékenykedett, emellett jelentős tapasztalatot szerzett az ukrajnai politikai és gazdasági folyamatok elemzésében, így a kelet-európai hatalmi struktúrák alapos ismerője. Publikációiban kritikusan elemzi a központosított uniós berendezkedést, valamint a jelenlegi német energia- és külpolitikát. Hummel a szuverenitáson és reálpolitikán alapuló diplomácia elkötelezett híve.
♦
Mi az a CPAC? A Conservative Political Action Conference (CPAC) eredetileg a washingtoni konzervatívok legpatinásabb seregszemléje. 2022 óta a CPAC Hungary képében Budapest ad otthont az európai ágnak. Az Alapjogokért Központ szervezésében a konferencia a konzervatív politikusok, értelmiségiek és aktivisták legbefolyásosabb hálózati platformjává nőtte ki magát. Az Orbán-kormány védőszárnya alatt itt olyan témák kerülnek napirendre, mint a nemzeti szuverenitás, a határvédelem és a hagyományos családi értékek – messze a brüsszeli fősodortól.
(Az interjú eredetileg a Transition-news.org portálon jelent meg németül.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater