Trump Amerikája elfogadja a világ átalakulását

Rugalmas realizmus, a világ többközpontúvá válásának és a befolyási övezeteknek az elismerése, a gazdasági szempontok előtérbe helyezése, ennek jegyében a konfliktusok lezárása, a globális stabilitás megteremtése, a diplomácia üzleti alapokra helyezése, a hatalmi egyensúly fenntartása és az amerikai érdekek hatékony érvényesítése. Így foglalhatnánk össze az Egyesült Államoknak az elmúlt nyolcvan évben képviselt irányvonalával drasztikusan szakító új amerikai nemzetbiztonsági stratégia lényegét. Ehhez még nyugodtan hozzátehetjük, hogy az ebben a dokumentumban manifesztálódó gondolkodás és az ehhez viszonyulás határozta meg a 2025-ös év globális fejleményeit. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Donald Trump Amerikája már felfogta, hogy a világ átalakul, és reaktív módon igyekszik lassítani, a maga javára fordítani ezt a trendet”
Fotó:EUROPRESSANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP

A Nyugat globális hegemóniájának és a szabályokon alapuló világrendnek vége. A Washington globális vezető szerepére, a demokrácia terjesztésére, a szabadkereskedelemre és a nemzetközi intézmények (ENSZ, WTO, NATO) primátusára épült liberális internacionalista világrend mára a múlt. A hidegháború alatt a Nyugat koherens geopolitikai entitásként jelent meg, szemben állva a Szovjetunióval és csatlósaival. Ebben a történelmi környezetben a feltartóztatás doktrínája hozta létre a máig élő geopolitikai Nyugatot, amely a Szovjetunió összeomlása után a „győzelem” mámorában rivális nélkül egyre inkább elkényelmesedett, a hanyatlása felgyorsult. Így aztán a világ nemcsak Kína, India és más hatalmak felemelkedése miatt, hanem magának a nyugati közösségnek a szétesése miatt is egy posztnyugati korszakba lép. Donald Trump elnök második ciklusa pedig felgyorsította a szakadást az Egyesült Államok és kulcsfontosságú szövetségesei között. Egyre élesebben merül fel a kérdés, hogy lehet-e ma egyáltalán egységes vagy kollektív Nyugatról beszélni? De nem egységes maga Amerika, és az Európai Unió sem.

„Donald Trump Amerikája már felfogta, hogy a világ átalakul, és reaktív módon igyekszik lassítani, a maga javára fordítani ezt a trendet”

Az Egyesült Államoknál azonban rosszabb helyzetben van Európa, amelynek jelenleg uralkodó elitje nem képes szabadulni attól az érzéstől, hogy évszázadokon keresztül körülötte forgott a világ. Ráadásul beleragadt egy korábbi, mára túlhaladott világnézetbe. S ha mindez még nem lenne elég, akkor ehhez jön még, hogy az ukrajnai konfliktus foglyává válva ez a helyzet benne is tartja. Annak ellenére nem képes elengedni ezt a számára kilátástalan háborút, hogy ebben a kérdésben sem egységes. Ereje nincs, egyfajta pótcselekvésként azonban a hangereje annál nagyobb. S mivel most már teljesítési kényszerben van, őrült módon a konfliktus eszkalációja felé menekül előre. Sokkolta Donald Trump visszatérése. A brüsszeli elit talán csak most kezdi kapisgálni, hogy az új amerikai politika valójában esély Európa számára a stratégiai autonómia megteremtésére, amelynek a kiépítése már nem választás kérdése, hanem a túlélés záloga egy olyan világban, ahol az amerikai figyelem és az erőforrások elkerülhetetlenül Ázsiára összpontosulnak.

A Washington vezette Nyugatnak most el kell döntenie, elszigeteli magát, avagy elfogadja, hogy a hegemóniát nem tarthatja fenn hosszú távon, és betagozódik az új világrendbe az olyan pólusok mellé, mint Kína, India vagy Oroszország.

„A Nyugat helyét az elvesztett hegemóniája utáni világban alapvetően meghatározza, hogy milyen gyorsan képes feldolgozni az egyeduralom elvesztését, és mennyire reálisan méri fel az új erőviszonyokat, a világrend átalakulásának mozgatórugóit. Mindenekelőtt tehát tudati, szemléleti átalakulásra van szükség. Ezt a szemléletváltást tükrözi az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia, amely az <Amerika az első!> elv jegyében realitásként fogadja el a világ multicentrikussá alakulását, ugyanakkor azt a célt tűzi ki, hogy az Egyesült Államok legyen a legerősebb pólus vezetője”

A stratégiai dokumentum szűkíti és újragondolja az Egyesült Államok érdekeit. Mindenek előtt a stabilitásra, mint globális gazdasági érdekre fókuszál, ebből fakadóan csak és kizárólag a béke gondolatával foglalkozik. A hangsúly a transznacionális szervezetekkel szemben a nemzetek elsőbbségére, az optimális tehermegosztás révén a hatalmi egyensúly megőrzésére, valamint az Egyesült Államok reindusztrializációjára helyeződik. A nemzetre, a szuverenitásra fókuszálva tehát nagy fontosságot tulajdonít az újraiparosításnak, a határbiztonságnak, és a megegyezésnek ad prioritást a multilateralizmussal vagy a demokrácia előmozdításával szemben. Felismeri az energia verseny jelentőségét, felveszi a küzdelmet a nemzeti identitást megingató migrációval és a nemzeti kultúrák megőrzéséért.

„Trump elnök befolyási övezetekben gondolkodik, így Washington ennek jegyében elsősorban a nyugati féltekére összpontosít, Kínát kihívásként, ugyanakkor a gazdasági együttműködés lehetőségének forrásaként kezeli, Oroszországról a korábbiaknál óvatosabban fogalmaz, Európa kapcsán pedig kiemeli, hogy a gazdasági hanyatlás mellett civilizációs pusztulás veszélye is fenyegeti”

De a Fehér Ház nem kizárólag a saját befolyási övezetére koncentrál, érdekli az is, hogy mi történik a világ többi régiójában. Ebből a gondolkodásból fogant a Core 5, egy a G7 alternatívájaként megalakítandó, az Egyesült Államok által kulcsországoknak tekintett platform ötlete, amely egyben kísérlet is meglévő világrend amerikai szempontú átalakítására. A nagyhatalmak közötti párbeszéd eme formátuma Amerika mellett magában foglalná Oroszországot, Kínát, Indiát és Japánt. Ebből a körből Amerika látványosan kihagyja Európát, de nem lát egyenlő hatalmi központokat Afrikában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten sem.

„A partnerség, az egyensúly és a nemzetállamokhoz visszatérés hangsúlyos emlegetésével az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia történelmi paradigmaváltást jelent”

A dokumentum legfőbb erénye, hogy nemcsak fel, de el is ismeri a megváltozott, multipolárissá/multicentrikussá váló világot, ami a korábbi stratégiákhoz képest nem csupán irányváltás vagy kiigazítás, hanem drasztikus szakítás az Egyesült Államoknak az elmúlt nyolcvan évben képviselt irányvonalával.

Kimondhatjuk tehát, hogy ez a stratégiai dokumentum sem a tartalmát, sem pedig a stílusát tekintve nem szokványos. Bátran pártoskodik, személyesen Trumpnak tulajdonítja, hogy nyolc konfliktusban – többek között az indiai-pakisztáni tűzszünetben, a gázai túszok kiszabadításában, a ruandai-DRC megállapodásban – békét közvetített, a hágai csúcstalálkozón pedig arra kötelezte a NATO tagországait, hogy a GDP-jük 5 százalékára növeljék a védelmi kiadásaikat. De nem szokványos az sem, amilyen hangon szól a szövetségeséről, Európáról. Mint ahogy az is meglehetősen „trumpos” felütése a stratégiai dokumentumnak, hogy „egyetlen kormány sem csinált ilyen gyors fordulatot még a történelemben”. S valóban, el kell ismerni, hogy kevesebb mint egy év alatt, megerősítették a határvédelmet, elkezdték az illegális migráció visszaszorítását, nemcsak felvették a harcot a woke- és gender ideológiával, de komoly eredményeket is értek el e téren. Mint ahogy elkezdték megerősíteni a gazdasági szuverenitást. Ahogy a dokumentumban olvasható, „kiszabadítottuk az amerikai energiatermelést annak érdekében, hogy visszaszerezzük a függetlenségünket és történelmi tarifákat vetettünk ki a kritikus iparágak hazahozatala érdekében”.

„A gazdasági szuverenitás jegyében az energiáért folyó verseny témája is visszatérő gondolat a stratégiában, amely kiemeli a hozzáférés biztosítását a kritikus ellátási láncokhoz és ásványkincsekhez”

Az Egyesült Államok minden erővel meg kívánja szüntetni a külső függőségeit az alapvető nyersanyagoktól az alkatrészeken át a késztermékekig. Ezért biztosítani akarja a stabil hozzáférést az ilyen kritikus nyersanyagokhoz és technológiákhoz. Emellett az energia versenyben Amerika határozottan törekszik a dominanciára. Az olcsó és bőségesen rendelkezésre álló energia Amerika számára nemcsak munkahelyeket alacsony költségeket jelent, de elősegíti az újraiparosítást, és az előny megőrzését a csúcs technológiákban. E szemléletet követve amennyiben az érdekei úgy kívánják, Washington azért cowboy stílusban coltként használja a vámokat és fegyverként szolgál az energiapolitika is. De szintén e gondolkodás jegyében vetik el a klímahisztériát és a zöld ideológiákat.

„Amerika, mint a világ csendőre azonban az eddigi értelemben megszűnik létezni”

Az ideológiai megfontolásokat felülírja a pragmatizmus, a globális szerepvállalás helyett pedig sokkal inkább saját magára, és a saját érdekszférájára fordítja a figyelmét, és kizárólag a saját érdekeit nézi. Ezt a szemléletváltást két oldalról, de egyaránt szenvedő félként érzékeli Ukrajna és Venezuela is. Mindezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az értékalapú megközelítés helyett tisztán az érdekalapú érvényesül. Ebben az új gondolkodásban központi szerepet játszik az erőegyensúly. Az egész világ feletti állandó amerikai uralmat az új stratégia sok kárt okozó hibának tekinti, és más országok belügyeibe csak akkor avatkozik be, ha a saját biztonságát érintő kérdésről van szó.

„Mindezt egyértelműen úgy értelmezhetjük, hogy Trump alapvetően befolyási övezetekben gondolkodik”

A még 1823-ban James Monroe elnök által megfogalmazott elvre alapoz, miszerint az Egyesült Államok nem tűri el a rosszindulatú külföldi beavatkozást saját féltekéjén. „Az Egyesült Államok újra megerősíti és érvényesíti a Monroe-doktrínát, hogy helyreállítsa az amerikai fölényt a nyugati féltekén, és megvédje hazánkat és hozzáférésünket a régió kulcsfontosságú területeihez” – áll a dokumentumban. Ezzel összefüggésben figyelemre méltó mondat az is, hogy az Egyesült Államok „megakadályozza, hogy a féltekén kívüli versenytársak erőket vagy más fenyegető képességeket helyezzenek el, illetve stratégiailag fontos eszközöket birtokoljanak vagy ellenőrizzék a nyugati féltekét”.

„Ebből a stratégiai gondolkodásból logikusan következik, hogy Donald Trump Amerikája Európára nem elsődleges partnerként, hanem inkább problémaként tekint”

Ezzel magyarázható, hogy a dokumentum részletesen és agresszív hangnemben foglalkozik Európa inkompetenciájával, összeroppanó geopolitikai, gazdasági, demográfiai, politikai és demokratikus súlyával. Az ideológiai ellentétek és a személyes ellenszenv mellett Trump és csapata azért is foglalkozik annyit az európai fősodorral, mert az akadályozza az ukrajnai konfliktus rendezését, folyamatosan szítja a konfliktust Oroszországgal, ami előrevetíti egy világméretű eszkaláció lehetőségét. Ez pedig egyértelműen szembe megy az Egyesült Államok érdekeivel. Az új nemzetbiztonsági stratégia tehát már nem erősségnek, hanem kockázatnak tekinti Európát. Nem igaz azonban, hogy hadat üzent Európának, csak annak a teljesen megvadult elitnek, amely immár nem csak magára a kontinensre veszélyes, hanem a szövetségese érdekeit is sérti. A dokumentum nyomatékosan kitér arra is, hogy a megoldást a visszatérés jelenti a hagyományos értékekhez, és ennek jegyében a Trump adminisztráció kinyilvánítja szimpátiáját a „hazafias európai pártok” iránt. E mondat mögött egyértelműen ott van az is, hogy a saját érdekeit követve beszáll a szuverenisták és a globalisták közötti hatalmi harcba, és a patrióta erőket támogatva mindent megtesz a jelenlegi fősodor háttérbe szorításáért.

„A Nyugat most válaszúthoz érkezett. Döntenie kell, hogy elfogadja az új realitásokat, és a megváltozott erőviszonyokhoz igazítva találja meg a helyét a multipoláris világban, avagy szembe megy a megváltoztathatatlan valósággal”

 A 2025-ös év talán legfontosabb geopolitikai újdonsága, hogy az Egyesült Államok racionálisan szembenéz a változásokkal, és ezzel esélyt teremt a maga számára, hogy azért az érdekei szerint alakíthassa az új világot. Az új körülményekre adott válasz a nemzetbiztonsági stratégia is. Európa közben valahol a múltban ragadva tévelyeg, időt veszít, és egyre inkább eljelentéktelenedik. Csak tetézi a bajt, hogy az ukrajnai konfliktus túszává válva mind agresszívebb hangot üt meg, és ezzel már veszélyt jelent nemcsak önmagára, hanem az egész eurázsiai térség biztonságára is.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com