//Tolvaj diktátor vagy konzervatív vezér?
„Ezek után nem meglepő, hogy Oroszországról egy a kegyetlen diktatúra képe alakul ki a magyar átlagemberben. Mindez megspékelve a vakcina kérdéssel, elég érdekes mixet ad ki a médiában” #moszkvater

Tolvaj diktátor vagy konzervatív vezér?

MEGOSZTÁS

Elejtett mondatok. A politikusok beszélnek, néha sokat is. Így van ez rendjén. Ám, ha az újságíró leles egy mondatot, egy jellemzőt, amire úgyis azt fogják mondani, hogy a kontextusból kiragadták, nem ő a bűnös. Csak észrevette. De ugyanígy a sajtó elejtett mondatai is lehetnek önleleplezőek. Mint ahogy az is lehet beszédes, amiről a sajtó nem mesél.

„Ezek után nem meglepő, hogy Oroszországról egy a kegyetlen diktatúra képe alakul ki a magyar átlagemberben. Mindez megspékelve a vakcina kérdéssel, elég érdekes mixet ad ki a médiában” #moszkvater
„Ezek után nem meglepő, hogy Oroszországról egy a kegyetlen diktatúra képe alakul ki a magyar átlagemberben. Mindez megspékelve a vakcina kérdéssel, elég érdekes mixet ad ki a médiában”
Fotó:EUROPRESS/AFP PHOTO/Moscow City Court press service

Ezekben a napokban úgy hozta a sors, hogy az átlagosnál is szorosabban követem a hazai médiát. Így azokat a tv csatornákat is, amelyeket azért nem szoktam. Mit mondjak, tanulságos… A belpolitikai műsorok különösen, de engem ugye a külpolitika jobban érdekel. Nos, tanulság akad bőven ott is. A napokban természetesen a vezető külpolitikai hírek Alekszej Navalnijról, a Putyin palotája című filmről, az ellenzéki politikus kiszabadítását követelő tüntetésekről, és persze az elítéléséről szóltak.

„Hát, aki csak ezekből a rövid összeállításokból tájékozódott, az bizony igencsak egyoldalú képet kapott a történtekről”

Legyen az kormánypárti vagy ellenzéki, mindegyik csatornán ugyanazt láthattuk. Elhurcolt tüntetők, durván fellépő rendőrök, mártír Navalnij, tolvaj Putyin, akinek akkora palotája van, hogy csak na… Egy az egyben az orosz ellenzék és a nyugati fősodor média olvasata. Ami nem illik bele ebbe a képbe, arról a néző nem szerezhet tudomást. Így azt megtudjuk, hogy mennyit ér Putyin palotája, a filmmel kapcsolatban felmerült kételyekről azonban egy szó sem esik. Mint ahogy arról sem, hogy ki is igazából Alekszej Navalnij. Naponta részletesen értesülünk a letartóztatott tüntetők számáról, arról azonban csak elvétve, hogy hányan is tüntettek. Leginkább csak akkor, ha sokan vannak az utcán.

„Ezek után nem meglepő, hogy Oroszországról egy kíméletlen diktatúra képe alakul ki a magyar átlagemberben. S mindez megspékelve a vakcina kérdés körüli előítéletekkel teli, ideológiai indíttatású őrülettel, elég érdekes mixet ad ki a médiában”

Egy pillanatig sem állítjuk, hogy az orosz rendszer ne lenne autoriter. Nem a klasszikus nyugati típusú demokrácia modellel, hanem egy úgynevezett hibrid berendezkedéssel állunk szemben. De ugye ez nem lep meg senkit? A legnagyobb „bűne” sokak szemében nem is ez, hanem a szuverenitása, az öntörvényűsége. Az, hogy már egyre kevésbé irányítható. Kívülről legalábbis.  S ha ez nem, megy, akkor jön a lejáratás, a démonizálás. Nem mondom, a rendszer azért ad okot a bírálatra bőven, de ettől még illene a jelenleginél árnyaltabban beszámolni az Oroszországban történtekről.

Vegyük például a tüntetőkkel szembeni bánásmódot, amely kemény, sokszor brutális. De a rendőrség nemcsak Moszkvában, de adott esetben Párizsban vagy Amszterdamban is hasonló durvasággal lép fel a nem engedélyezett tüntetésekkel szemben. Ismétlem, az orosz hatalom persze sokat tesz ezért az imázsért, az olyan elfogult, tudatosan lejárató, de ha jóhiszemű akarok lenni, akkor bármi áron „kattintós” címek, mint a „Sztálini büntetőtábor várja Navalnijt – valahol” típusú címek  már a hazai média problémái. Mint ahogy az is, hogy a nagy „navalnijozás” közben valahogy elfelejt aggódni az ukrán ellenzéki televíziókért, amelyeket éppen most hallgattatott el a hatalom. Ha a sajtó egyáltalán beszámol erről, akkor is hogyan…

„Az egyik ellenzéki televízió beszámolójában például az egészből az volt a legfontosabb, hogy a három csatorna mögött az a Viktor Medvedcsuk áll, akinek a gyermekét Vlagyimir Putyin tartotta a keresztvíz alá. Hogy is van ez? Akkor el lehet hallgattatni a három csatornát?”

De nemcsak a hazai média tud meglepni. A Bloomberg például jó egy héttel Alekszej Navalnij tárgyalása előtt „értesült” arról, hogy az ellenzéki politikus 3,5 év letöltendő börtönbüntetést fog kapni. „El van döntve minden előre!” – sugallta az értesülés. Hát persze! Miért hír ez? A bíróság arról tárgyalt, hogy a 3,5 évi felfüggesztett büntetést letöltendőre változtassa-e. Gratulálok az „értesüléshez”. Aztán olvasom, hogy ami most Oroszországban történik, az a vég kezdete. A rendszer megroppant.

„Hát persze, hogy a vég kezdete! Ezt a politikai átmenetet maga Vlagyimir Putyin indította el az alkotmány módosításával. De ez nem hangzik olyan jól, mint Navalnijnak a bíróság előtt elmondott beszéde. Van viszont egy rossz hírem. Putyin egyszer tényleg nem lesz elnök, de most úgy tűnik, hogy a putyinizmus azért még marad”

Mindezek után már meg sem lepődhetünk Charles Richard admirális mondatán, amely nagyon is tudatos, és egyáltalán nem elejtett.

Az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának főparancsnoka egy elemzésében írja, hogy szerinte Kína és Oroszország olyan agresszívan kezdte el sérteni a nemzetközi normákat, mint ami a hidegháború csúcsa óta nem volt látható.

„Eszmefuttatásában odáig eljut, hogy valódi lehetőségnek tartja a Kínával és Oroszországgal vívott nukleáris háborút”

Hát persze, mert megsértik a nemzetközi normákat. De melyik ország is lépett ki majdnem mindegyik stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodásból? Megsúgom, nem Oroszország! Igaz, ezt a tábornok eszmefuttatását leközlő egyik médium sem említette meg.

S hogy miért is Oroszország a fő ellenség? Miért is kell megtörni? Vagy legalábbis ősgonoszt kreálni belőle? Nos, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövetének elejtett mondatából ezt is megtudjuk.

„Michael McFaul az írja, hogy az egyáltalán nem gyenge és haldokló birodalommal a Nyugatnak ideológiai háborút kell folytatnia, mivel Putyin Európa konzervatív részének vezérévé nevezte ki magát”

Mit is jelent ez? Hogy az európai nemzetek szuverenitásáért lép fel a hegemón Amerikával szemben. Nem kér az úgynevezett színes forradalmakból. Kiáll a hagyományos családi értékek mellett. S még sorolhatnánk. McFaul szerint ez rosszabb, mint a hidegháború, és ebben a helyzetben azt javasolja, hogy minél több orosz fiatalnak kell amerikai ösztöndíjat adni, az orosz értelmiséget pedig éppúgy szívesen kell látni az amerikai intézetekben, mint volt az az 1990-es években. Hát igen, az új hidegháború a gondolatokért, a narratívákért folyik, fontosabb terepe pedig az egyetemek, az intézetek és természetesen a média.

Ne csodálkozzunk hát azon, ha a moszkvai utcákon és a globális információs térben éppen „tolvaj diktátort” faragnak a konzervatív alternatívából… Látja ezt az orosz hatalom is, ám minderre a válasza olyan, amilyen. Olyan oroszos… nem alternatív, hanem hagyományosan oroszos.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.