Kezdőlap » x-demokrata » Tapogatózás a hibrid ködben
Rauf Rajabov, Stier Gábor és Dimitrij Teperik (éppen beszél) , a Krynicai Gazdasági Fórum kiberbiztonsági panelbeszélgetésén 2019. szeptember 3-án a lengyelországi Krynicában #moszkvater

Tapogatózás a hibrid ködben

Az információs háború, a kiberbiztonság és az „orosz propaganda” mindenek előtt az ukrán konfliktus prizmáján át láttatva a krynicai fórum legfontosabb témái között szerepelt.

Rauf Rajabov, Stier Gábor és Dimitrij Teperik (éppen beszél) , a Krynicai Gazdasági Fórum kiberbiztonsági panelbeszélgetésén 2019. szeptember 3-án a lengyelországi Krynicában #moszkvater
Rauf Rajabov, Stier Gábor és Dimitrij Teperik (éppen beszél) , a Krynicai Gazdasági Fórum kiberbiztonsági panelbeszélgetésén 2019. szeptember 3-án a lengyelországi Krynicában
Fotó:Tóth Tibor

Az információs háború korában élünk, amelyben a geopolitikai csatározások egyik központi eleme a dezinformáció, az ellenfelek lejáratása, a közvélemény megnyerése, avagy éppen elbizonytalanítása. Az információ fogyasztók egyre inkább elveszítik a média iránti bizalmat. S mindenek előtt azért, mert az új információs technológiák elterjedése nem a tisztán látást, hanem inkább a káoszt növelte.

„Ma, az úgynevezett igazságon túli világban a lényeg a kattintás, így az információ látványos, ezzel a valóságot sokszor torzító becsomagolása. Ennek a kiélezett médiaversenynek pedig egyre inkább az áldozatává válik az igazság. Ehhez jön, és nem ezelőtt a már említett tudatos dezinformáció. Hiszen a harc ma már az agyakért, a narratívákért folyik. Az olvasatokért, vagy képletesen fogalmazva azért az ablakért, amelyen keresztül nézzük a világot”

Mert aki manapság uralja a narratívát, az uralja a világot. Ez mindig is így volt, az információ alapú világban, az információs technológiák robbanásszerű fejlődésének az idején azonban ez minden eddiginél fokozottabban érvényes. Sőt, tovább gondolva, nemcsak hatalmi, hanem biztonsági kérdés is.

Krynica átlátszó #moszkvaterNem véletlen tehát, hogy a 29. alkalommal megrendezett krynicai fórumon az egyik legfontosabb témája a kíberbiztonság, ezzel szoros összefüggésben az információs háború kérdése volt. Mint ahogy azon sem lepődhetünk meg, hogy ez a kérdés Oroszország mély árnyékaként merült fel, és lényegében arról szólt, hogy miként is kell(ene) harcolni az orosz propaganda ellen.

Ezért ajánlotta a moszkvater.com főszerkesztője Stier Gábor, hogy

„a tisztább, kevésbé átpolitizált, és a lényegről folyó viták érdekében a propaganda szó helyett az olvasatot, a narratívát használjuk”

S mint arra felhívta a figyelmet, a világ fősodor médiájában elterjedt, és a krynicai fórumot is meghatározó megközelítéssel ellentétben a propaganda nem orosz fenomén. Természetesen van orosz propaganda, mint ahogy amerikai, kínai, vagy éppen európai is.

Az „orosz propaganda” miatti kifakadás fő oka, hogy mindenek előtt az amerikai liberális elit nem bírja megemészteni Moszkva talpra állását. Azt, hogy hatalmas késéssel, de a Kreml is felismerte az úgynevezett puha erő fontosságát. Megjelent egy új narratíva, amelynek nem mellesleg komoly támogatói vannak a világban.

A jelenlegi szembenállásban a magyar újságíró szerint

„Moszkva ellenlábasainak a legjobban az fáj, hogy az alternatív olvasatot nyújtó, a CNN-hez hasonlóan mindenhol ott lévő és egyre népszerűbb orosz csatornák megfosztották az Egyesült Államokat az információhoz fűződő monopóliumától”

Ezért aztán, amit Moszkva mond, azt válaszlépésként a Nyugat igyekszik ellehetetleníteni, kizárólagosan és kivétel nélkül propagandának minősíteni. Mindenki csak dezinformációról beszél, miközben a lényeg mégiscsak az, hogy Moszkva más szempontból próbálja megvilágítani az eseményeket.

A vitákban felszólaló ukrán szakértők többsége e megközelítéssel nem meglepő módon nem értett egyet. A legtöbb hozzászóló érezhetően még a Porosenko által használt retorikában megragadva az orosz propagandával igyekezett magyarázni a legtöbb problémát. Különösen azt fájlalták, hogy az ország keleti részén dől az orosz propaganda.

„Nem véletlenül akar indítani orosz nyelvű – nevezzük a nevén – propaganda csatornát az új elnök a Donbassz lakóinak meggyőzésére”

S igaza is van abban Volodimir Zelenszkijnek, hogy a fegyverek helyett ma már az információt kell hallatni, s a narratívák versenyében Kijev esélytelen a Donbasszban, ha nem éri el az ott élőket. Akiket nem mellesleg évek óta lő az ukrán hadsereg, és akik nem kapnak például nyugdíjat az ukrán államtól. Velük tényleg meg kell értetni, hogy változóban a helyzet, és nem kell félni attól, ha visszatérnek Ukrajna kebelére.

Akadtak azonban olyan felszólalók is – így például Dmitro Dubov, a kijevi Nemzeti Stratégiai Kutatások Intézetének  információbiztonsággal foglalkozó osztályának a vezetője -, akik bizonyos pozitív elmozdulásokat is láttak. Arról ugyan ők sem tettek említést, hogy miként dől öt éve a propaganda az ukrán sajtóból, ám azt elismerték, hogy az eltúlzott meggyőzési kísérletek visszafelé sülnek el. Igaz, ezt kizárólag az orosz propaganda példáján láttatták.

A moszkvater.com főszerkesztője a vitában felvetette azt is, hogy az ukrán sajtó hosszú időn át nemcsak az oroszajkú, de a magyarul beszélő kisebbségben is ellenséget láttat. Erre reagálva a már említett intézet igazgatója Vaszil Jablonszkij kikérte magának, hogy Kijev tiltaná az orosz nyelvet, vagy tartana száz egynéhány ezer magyartól, ám

„megengedhetetlennek nevezte, hogy a kárpátaljai magyarok kiessenek az ukrán információs térből”

Azt már csak csendesen tesszük hozzá, hogy ez az érvelés megint csak nem szól másról, mint hogy az ukrán hatalom uralni, irányítani akarja a magyarok gondolatait. S hogy így nem tudnak érvényesülni, az csak az ehhez hozzáadott hab.

Az ukrántól vagy éppen a Karabah miatt országát az orosz hibrid háború áldozatának tartó azeri újságíró Rauf Radzsabov eltérő hangsúlyok érződtek ugyanakkor az észt Nemzetközi Védelmi és Biztonságpolitikai Központ (ICDS) ügyvezető igazgatója. Dimitri Teperik azt hangsúlyozta, hogy Tallinn nem tiltja be az orosz nyelvű csatornákat, és bármely nyelven vitatkozik például arról, hogy miért érezhető még mindig nosztalgia a világban a Szovjetunió iránt. A harc gyakorlati oldalát kiemelve arról is beszélt, hogy Észtország az elmúlt években 26 orosz kémet leplezett le. Nem értett egyet azzal, hogy az információs háború mély orosz árnyairól beszélünk. Az észt kutató úgy látja, hogy inkább

„egyfajta hibrid köd ereszkedett le erre a régióra, amelyben a nyelv és az etnosz biztonsági kérdéssé lényegült át”

Pragmatikusan és némi éllel  felvetette azt is, hogy a Kremlhez nem kapcsolódó olyan kérdésekről is többet kellene beszélni a jelenleginél, mint a mesterséges intelligencia hatása vagy a migráció. Mindehhez újságíróként csak annyit tehettünk hozzá, hogy a dezinformációt kizárólag Oroszországhoz kötő, átpolitizált megközelítés elvonja a figyelmet arról is, hogy hová süllyed a sajtó. Ami már csak azért is fontos lenne, mert a manapság a médiában uralkodó általános felfordulás és szakmaiatlanság csak megkönnyíti a politika dolgát, amely így könnyen megtalálja a számára e téren nyíló lehetőségeket.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.