Csiki Attila írása a #moszkvater.com-on
„Ez a tanulás iránti elkötelezettség (a munkásosztályé) azt mutatja, hogy számunkra most a legfontosabb kihívás: tanulni és tanulni”
A lenini szállóigeként számon tartott „Tanulni, tanulni, tanulni!” szlogen eredetéről, tartalmáról, keletkezésének történetéről jó évtizede, tehát mikor még jobban benne volt a történelmi emlékezetben, írtam egy posztot a Töriblogba. Most viszont teszek, mert szükséges, egy kiegészítő módosítást az abban írtakat felülvizsgálva, ide a #moszkvatérbe. Akkor ugyanis azt írtam, hogy bár vannak lenini előzményei, mégsem ő mondta ki, írta le így, hanem aki az ő „vállán állt”, Koba. S leírtam, hogy hol, s mikor. A „tudomány mai állása szerint” viszont valószínűleg tévedtem. Mert ez a gondolat nem Lenin, de Sztálin nevéhez sem köthető. Sőt, egyáltalán nem marxista gondolatként fogalmazódott meg, hanem vagy három évtizeddel a „Nagy Októberi” előtt hangzott el, Odesszában. Ezért írom most így le, hogy ’most akkor mi van’. Jobb későn, mint soha.
„Valószínű az is, hogy – hasonlóan más szólásokhoz, szállóigékhez – nem is az eredete, az első megfogalmazása az, ami örök-életűvé teszi, hanem az az utolsó, amely a maga intertextuális helyzetében olyan erős hatást fejt ki, hogy az rögzül a társadalom tudatalattijában, történelmi emlékezetében, mindaddig, amíg használják, vagy jelentésének értelme fennáll”
Akkor, az említett cikkben tanulmányaim, emlékeim alapján, s az 1980-as években szovjet állami egyetemen hallottakra visszaemlékezve írtam az előzményeiről, a lenini művekben megtalálható hasonló előfordulásairól. S korrajzot adtam az 1920-as évek szovjet-orosz történelemről, a legfontosabb, kül- és belpolitikai kérdésekről, a gazdaságpolitika akkori fejleményeiről.
Négy alkalommal fordul elő Lenin különböző munkáiban, beszédeiben ama legendás учиться = tanulni (időrendi sorrendben):
Az 1899-ben megírt, majd csak halálát követően, 1924-ben egy vidéki (szamarai) folyóiratban megjelentetett, a szociáldemokraták akkori helyzetét elemző „Az orosz szociáldemokrácia fordított iránya” (Попятное направление русской социал-демократии) című művében
„szerepel egy hasonló (háromszor leírt) előfordulása a <tanulni, tanulni, tanulni> alaknak, de tartalmában ez másról szól. Nem szólít fel, nem hív fel cselekvésre”
Nem azt mondja, hogy tanuljál (3x), hanem azt fejti ki, hogy az orosz munkásmozgalom semmiben sem marad el az európaitól, mert „annyi bennük az akaraterő, hogy az elég ahhoz, hogy tanuljanak (3x) és igazi szociáldemokratát faragjanak magukból…” S mint írtam, a szövegkörnyezetben a főnévi igenévi alak – az ’учиться’ – mondattani nyelvtani szabály miatt főnévi igenév, jelentésében „hogy tanuljanak” a helyes fordítása. Hogy világosan lássuk, ne legyen vita, álljon itt oroszul is a lényeg: „…среди рабочих выделяются настоящие герои, которые […] находят в себе столько характера и силы воли, чтобы учиться, учиться и учиться и вырабатывать из себя сознательных социал-демократов …
„Az RKSZM III. kongresszusán tartott 1920. október 20-i beszédében többször elhangzott a tanulni ige, viszont nem a szó <tananyaggal való foglalkozás> értelmében”
Ezt a заниматься (foglalkozni valamivel) igével fejezi ki az orosz nyelv -, hanem a valaminek az elsajátítása, beletanulás értelmében, mint учиться коммунизму, a valamivel való azonosulás, ahhoz való igazodás kifejezéseként. Itt az igevonzat szabálya miatt áll a főnév részes (vagyis részhatározói) esetben.
A Kommunista Internacionálé, azaz a Komintern („Van-e, ki e nevet nem ismeri?”) 1922. novemberi IV. kongresszusáról „Az orosz forradalom öt éve és a világforradalom perspektívái” címmel megjelent beszámolóban ismétlőleg kétszer szerepel a tanulni.
„Ez a tanulás iránti elkötelezettség (a munkásosztályé) azt mutatja, hogy számunkra most a legfontosabb kihívás: tanulni és tanulni”
Közeli, de nem ez az (vagy ahogy Rajkin mondja: „Válámi van, de….nem áz igázi.”)
Az 1923-ban kiadott ’Inkább kevesebbet, de jobban’ című művében (amelyik egy viszonylag ismertebb műve) arról írt, hogy „a következő feladatot kell mindenáron magunk elé tűznünk: először – tanulni, másodszor – tanulni, és harmadszor – tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk […] teljes mértékben és igazán mindennapi életünk alkotórészévé váljon.” Itt megvan a hármas előfordulás, és tartalmában is cselekvésre buzdítás, de formai értelemben szigorúan véve ez sem az a „tanulni, tanulni, tanulni.”
Végül – s ez volt a 2010-es cikkben a konklúzió – létezik egy 1928-as előfordulása e hármas igei kifejezésnek, immár Lenin halála után, Sztálin tollából, aki a Komszomol (oroszul: ВЛКСМ) 8. kongresszusán 1928 május 16-án tartott nyitó beszédében fogalmazta meg (ezzel is meghaladva mesterét), az immár továbbgondolt ‘sztálini gondolatot’, hogy “Учиться, учиться, учиться…” Úgy, mint az akkori ifjúság legfontosabb feladata. A beszéd végén az utolsó előtti mondat „Овладеть наукой, выковать новые кадры большевиков – специалистов по всем отраслям знаний, учиться, учиться, учиться упорнейшим образом, – такова теперь задач”, magyarul:
„Elsajátítani a tudományt, új bolsevik kádereket kiképezni, specialistákat a tudás minden területén, tanulni, tanulni, tanulni a legkitartóbb módon – ez most a feladat”
Ahogy Sztálinnál 1928-ban, úgy hatvan évvel, azaz jó két emberöltővel korábban az Orosz Birodalom idején is a kultúrpolitika egyik sarokköve volt a tanulás, mint az ifjúság legfontosabb feladata. (mert az sosem elég.) Pedig micsoda eltérés volt a két ’tanuló állomány’ szociális, kulturális összetétele között.
Valószínű az is, hogy – hasonlóan más szólásokhoz, szállóigékhez – nem is az eredete, az első megfogalmazása az, ami örök-életűvé teszi, hanem az az utolsó, amely a maga intertextuális helyzetében olyan erős hatást fejt ki, hogy az rögzül a társadalom tudatalattijában, történelmi emlékezetében, mindaddig, amíg használják, vagy jelentésének értelme fentáll
Fotó:Wikipédia/Martin Hawlisch
1888. október 21-én, azaz 29 évvel a (Nagy) Októberi Forradalom előtt Ivan Davidovics Gyeljanov, az Orosz Birodalom közoktatási minisztere, vagy ahogy akkor mondták, kultuszminisztere az odesszai Birodalmi Egyetem (Императорский Новороссийский университет) hallgatói előtt adott beszédében így fogalmazott:
„Önök fiatalok, tapasztalatlanok, s a saját lelkesedésük mellett gyakran megfeledkeznek arról, hogy míg e falak között tartózkodnak, az egyetlen és kizárólagos feladatuk – tanulni, tanulni, tanulni. Az elmúlt években túlságosan belefáradtam az egyetemeink hallgatóinak magaviselete okozta elkeseredésembe”
„Вы молоды, неопытны и в своих увлечениях часто забываете, что единственная и исключительная задача ваша, пока вы находитесь в этих стенах, это — учиться, учиться и учиться… Я в последние годы не в меру поседел и состарился от огорчений, которые причиняют студенты наших университетов своим поведением.”
A szónok, Ivan Davidovics Gyeljanov, 1882-től haláláig 1897-ig, 15 éven át volt kultuszminiszter, s bár 1888-ban már 70 éves volt, az oktatáspolitikában betöltött szerepe Trefort Ágostonhoz, vagy Eötvös Józsefhez mérhető. Közös jellemzője volt a dualizmus kori magyar és az orosz cári oktatáspolitikának, -igazgatásnak, hogy jelentős reformok, illetve átalakítások, fejlesztések valósultak meg Magyarországon 1867-től, Oroszországban 1861-től, s ehhez nem választási ciklusokra, hanem tizenéves időtávban hagyták a folyamatokat kidolgozni. Nem feltétlen progresszív változások ezek, de hűen igazodtak koruk politikai irányításához. Kellett ehhez az a hasonlóan stabil kormányzati háttér, amely mindkét országban az uralkodói konzervativizmus alapozott meg, s amely csak annyiban engedte érvényre jutni (olykor csak rövid időre) a nyugati liberális elképzeléseket, gyakorlatot, amíg annak egy-egy felelős miniszter érvényt tudott szerezni.
„Aztán 1861-től jelentős változások történtek az orosz oktatási rendszerben, amelynek rövid áttekintése szükséges ahhoz, hogy megértsük, miért inti, szólítja fel az oktatási miniszter az ifjúságot, hogy <törödjön a maga dolgával>, képezze magát, s ne foglalkozzon politikával”
Az 1861-es jobbágyfelszabadítás, és a vele együtt megvalósított reformok (önkormányzati rendszer kiépítése) után a gazdasági élet nagy lendületet vett (gépi nagyipar fejlődése, vállalatok létrejötte, a nagybirtokok kapitalista átalakulása). Mindez jelentős társadalmi változásokat hozott abban, hogy a nemesség gazdálkodni képtelen része a közigazgatásban találta meg a jövőjét, a gazdaságot a vagyonos paraszti rétegekből származó egyének irányították, s az agráriumban dolgozó paraszti rétegek mellett kialakult a (városi) ipari proletariátus.
Ez nem marxista szöveg, ez maga a kapitalizmus. A porosz utas fejlődés mindenhol így ment végbe. A szociális elégedetlenségek az 1861-es reformok miatt kezdetben alábbhagytak, ám, mivel „a politikai, az erkölcsi és a gazdasági hatalom továbbra is a nemesség és a rájuk támaszkodó cári uralom kezében maradt”, a társadalom szellemi értelemben is polarizálódott. Az alkotmányos berendezkedés iránt vágyakozó része (a nemesség nyugatias, liberális elemei, és a polgárság) mindehhez erőtlennek bizonyult.
„Kudarc kudarc hátán, s ezeknek a rendszer végéig (I.világháború) tartó küzdelmeknek az alapvető célja a cári önkény elleni fellépés, egy alkotmányos monarchia megteremtése volt”
A narodnyikok fellépése is ekkor kezdődött (az 1860-as évek), s e hatásokból fejlődött ki az uralkodók elleni merényletkísérletek sorozata, ami nagyon hamar és több évtizeden át tartóan a diákok köréből induló mozgalmak szellemi terméke lett. II. Sándor ellen 1866-1880 között öt sikertelen merényletet hajtottak végre (korábban már volt három), majd 1881-ben egy sikereset. De az egymást követő kormányok több tagja ellen is sikeres merényleteket hajtottak végre 1880-1911 között (2 miniszterelnök, 3 belügyminiszter és 1901-ben egy kultuszminiszter, ami a témánk fényében sajátos megvilágítást nyer.
„Épp Gyeljanov utódjáról van szó, aki ha nem hal meg 81 évesen 1897-ben, valószínűleg ő lett volna az, akit eltalál 1901-ben a golyó”
Az, hogy ő is besorozta-e volna erőszakkal az egyetemistákat, valószínűleg nem az ő döntése lett volna, de megcselekszi. Lenin Alekszandr nevű bátyja is egy III. Sándor elleni kísérlet résztvevője, majd kivégzettje (1887) volt, sorsa nem kis mértékben hatott Iljics radikalizálódására. (Az 1866-tól 1934-ig, Kirov meggyilkolásáig – mert a szovjet rendszer idején sem maradtak abba – bekövetkezett merényletek hátterét, okait és történetét ebben a cikkben foglaltam össze.)
„Az 1866-os, II. Sándor elleni első sikertelen merénylet-kísérletet követően a középiskolai oktatás szigorú ellenőrzés alá került”
Az igazgatók kötelesek voltak a kormányzók rendelkezéseinek eleget tenni. Az 1863. évi liberális egyetemi reform törekvéseit (amely ama 1861-es átfogó reformok alapján született) elvetve az oktatáspolitika a fennálló rend alapvető elemeinek fenntartásában jelölte meg az ifjúság nevelésének célját. Ez jelentős és tartós visszalépés volt, ami innentől kezdve egész a forradalomig tartó korszak végéig jellemezte a cári rendszert.
A visszahatás különösen a forradalmi eszméknek közvetlenül kitett egyetemi ifjúságot érintette. 1867-ben kiadták a diákok egyetemen kívüli viselkedésének ellenőrzéséről szóló szabályzatot. A rendőrség minden hallgatót nyilvántartott s az egyetemi hatóságoknak a vétkeseket a rendőrség tudomására kellett hozniuk. Tömegesen kizárták az egyetemről, letartóztatták és száműzték a politikai mozgalmak résztvevőit. 1869-ben különösen erős diáktüntetések voltak a két fővárosban.
„Volt még egy lényeges szempont a középfokú oktatás iránti megnövekedett igényre. Az 1860-as évek gazdasági fellendülése széles körű művelődési igényeket támasztott”
Ebben az irányban jelentettek ösztönzést az általános hadkötelezettségről szóló 1874. évi törvénynek az iskolázottsággal kapcsolatos kedvezményei is. A kötelező 6 (flottánál 7) éves tényleges katonai szolgálat az alsó fokú iskolát végzettek számára 4, a gimnáziumot végzettek számára másfél, a főiskolai végzettségűeknek pedig mindössze fél évre rövidült.
Az 1860-as évek második fele, és az 1870-es évek az oktatás minden szintjén nagy iskolaalapítási programokat hozott, mert nem az volt a kérdés, hogy legyen-e iskola, hanem hogy mit és hogyan tanítsanak benne. Ekkor alapították – az 1863-as egyetemi reform életbe lépését követően – 1865-ben azt a 12 egyetemet is, amelyek egyikében, mondta el 1888. októberében Gyeljanov kultuszminiszter e cikk alaptémájául szolgáló beszédét.
„Az 1881-től, pontosabban a II. Sándor elleni sikeres merénylettől kezdve 1894-ig tartó időszak az államhatalmi nevelés időszakaként vonult be az orosz oktatástörténetbe”
Ekkor, 1882-től lett Gyeljanov a kultuszminiszter, hisz elődje lemondani kényszerült, mert az elkövető egy egyetemista diákokból álló narodnyik csoport volt. Gyeljanov első dolga az 1884. évi új Egyetemi Szabályzat elfogadtatása volt, amely 50 évvel (az 1835-ös szabályozás szintjére) vetette vissza az egyetemek önállóságát.
Megszűnt az egyetemek 1863-ban kapott önkormányzati joga. Az egyetem vezetője a tankerületi főigazgató lett, aki a főiskola életével a legszorosabb kapcsolatba került s minden kérdésben szabad kezet nyert. Összehívhatta az egyetemi szerveket, az ügyekben intézkedhetett, viselte a rend fenntartásának felelősségét. A tanárok kinevezésére, előléptetésére ő tett indítványt. A rektor, akit a miniszter nevezett ki a professzorok közül, a minisztertől és a főigazgatótól függő, tisztán adminisztratív személy volt. Pusztán tudományos és tanulmányi ügyekre szorították az egyetemi tanács, a karok és a tanárok illetékességét. Az egyetemi bíróság megszűnt. A hallgatók fegyelmi ügyeiben az adminisztratív vezetés ítélkezett: a rektor, az inspektor és segítői. […] A korlátozó rendelkezésekkel sikerült az egyetemi hallgatók számának komolyabb növekedését megakadályozni. Míg 1885 előtt a beiratkozók létszámszaporulata évi 11 százalék volt, ettől kezdve évi 5 százalékra esett vissza.
„Gyeljanov tevékenysége nem elsősorban az egyetemek, hanem a középiskolák életének átszervezésében hagyott mélyebb nyomot, a szakirodalom csak gyeljanovi <tisztogató> évtizedként tartja számon regnálását”
Az orosz oktatáspolitika XIX. századi változásai között Szabó Miklós: Az orosz nevelés története című munkája kalauzolt. Ahogy kiemelte, ne feledjük, hogy mindeközben „Tolsztoj, Turgenyev, Goncsarov, Dosztojevszkij, Szaltikov-Scsedrin, Nyekraszov, Osztrovszkij, Korolenko, Uszpenszkij, Csehov, Mengyelejev, Repin, Verescsagin, Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov kora volt ez”.
Végül egy utolsó észrevétel. Az, hogy egy szólás, szállóige mitől, minek hatására lesz azzá, mi kell ahhoz, hogy elterjedjen, s egy történelmi korszak használja, generációkon át sok minden hatással lehet. Végül, nem feltétlen a fogalom, kifejezés megalkotójának személyes hatása, hanem egy olyan közegé, amelyben a szólás, szállóige a maga megfelelő helyére kerül. Frappáns lesz, találó, érezhetően megfelelő hatást képes kiváltani.
„S ebben, a XX. századi történetben, azaz apáink, nagyapáink szocialista, az egyénekben és a tömegekben meglévő (olykor tudatosan kialakított) lelkesedést elsőrendű anyagi erőként alkalmazni képes ideológia lehetett az, ami a „Tanulni, tanulni, tanulni!” szállóigét évtizedeken át hatóan volt képes fenntartani”
Azaz az, hogy az 1950-es évektől 1990-ig, majd ’foltokban’ később is benne volt a társadalom tudatalattijában, abban valószínűleg nagyobb hatása volt önmagában a lenini-sztálini kor agitációs propagandájának, mint az orosz cári kultúrpolitikának az orosz közgondolkodás kollektív emlékezetéből a szocialista időkre történt áthagyományozódásának.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater