Az „irányított demokrácia” atyja már nem az ukrán ügyekkel foglalkozik, ám régi terepén, a megélénkülő orosz belpolitikában bőven lenne keresnivalója.

Oroszország ezen a héten mindenek előtt a politikai rendszer átalakítására koncentrált. Lassan már követni sem lehet, hogy milyen változások kerülnek bele az új alkotmányba. Ez azonban lassan kiderül, hiszen közeledik a népszavazás. Addig is az elemzők a változások lényegét fogalmazzák meg, méghozzá a legkülönfélébben. Abban nagyjából egyetértenek, hogy Vlagyimir Putyin úgy megy, hogy marad. A legelfogadottabb verzió szerint a fajsúlyosabbá váló Államtanács élén. Makszim Trudoljubov a Vedomosztyi szemleírója a New York Times hasábjain arról értekezik, hogy az átalakulás az elvárásokat nagyjából lekövetve

„deperszonalizálja, egyszerűbbé és kevésbé korrupttá teszi a rendszert, arról azonban nincs szó, hogy a berendezkedés autoriter jellege lényegesen változzon”

Mint a szerző fogalmaz, ezt a célt szolgálja az emberek felváltása algoritmusokkal, amelyre az adóhatóságot tíz évig vezető technokrata Mihail Misusztyin nagyon is alkalmas. Feladata azonban nem a rendszer átalakítása, hanem bebetonozása. S ha már Misusztyinnál tartunk, akkor a TASZSZ-nak nyilatkozva Putyin azt is elárulta, hogy ő nem volt a neki ajánlott négy miniszterelnök jelölt között. S hogy mégis ő lett a kormányfő, az arról is árulkodhat, hogy a kormány sikeres működése esetén Misusztyinnal hosszú távon is számolni kell.

Addig azonban még az elemzők a Levada Központ januári felmérésének most nyilvánosságra hozott eredményeit, ebben is mindenek előtt Putyin bizalmi indexének alakulását figyelték. Nos, a friss adatok alapján

„mindössze az oroszok harmada (35 százalék) bízik az elnökben, miközben a tevékenységével kétharmada (67-70 százalék) elégedett”

A bizalmi index a két évvel ezelőtti 59 százaléknál 24 százalékkal alacsonyabb, de tavaly szeptemberhez képest is esett négy százalékot. S hogy akkor miért elégedettek mégis ennyien Putyin munkájával? Szakértők szerint a különbség a bizalom fogalmának értelmezéséből fakad. Így az alacsonyabb szám mögött az ország szociális és a gazdasági helyzetének értékelése áll, míg az oroszok nagyon is elégedettek az elnök külpolitikai teljesítményével. Így aztán mindjárt érthető, hogy miért olyan fontos Misusztyin kormányának a munkája. Amennyiben sikerül érezhetően növelni a gazdaság növekedésének tempóját és a szociális helyzetet, akkor az kihat Putyin bizalmi indexére is. S ha Misusztyin e téren eredményes lesz, akkor bizony az ő elfogadottsága is megnő, ami azt jelenti, hogy 2024 után még akármi is lehet belőle.

„Folyik a pártrendszer felfrissítése is, ami többek szerint annak a jele, hogy a parlamenti választásokat akár már az idén őszre előrehozhatják”

Legalábbis ezt olvasta ki a Rosbalt.ru elemzője abból, hogy az ismert rocker Szergej Snurov lesz a vállalkozók ombudsmanje Borisz Tyitov által vezetett Növekedés Pártja listavezetője. Ivan Preobrazsenszkij úgy látja, hogy ennek a pártnak a feladata elszipkázni szavazatokat a rendszeren kívüli ellenzéktől és imitálni a többpártrendszert, a liberálisok részvételét a politikában. A dumába jutáshoz azonban életet kell lehelni a pártba, és ezt szolgálja a Leningrád együttes frontemberének bevonása. Egyébként a pop csillag Valerija is pártot készül alapítani „Erős nők” néven, és állítólag ezen gondolkozik a szovjet-orosz pop nagyasszonya Alla Pugacsova is. S ha ehhez hozzávesszük, hogy az ismert balos író Zahar Prilepin a kommunisták egyfajta ellensúlyozására már tavaly októberben mozgalmat alapított „Az igazságért!” néven, akkor e látható élénkülés tényleg a választások előrehozására utalhat.

„Sőt, egyes elemzők szerint mindez erősen arra utal, hogy az ukrán, az abház és dél-oszét ügyeket vivő tanácsadói posztról hivatalosan is leváltott Vlagyiszlav Szurkov visszatérhet régi terepére, a belpolitikába”

Az „irányított demokráciaként” leírt rendszer konstruktőre annak idején már próbálkozott „Snur” bevonásával a politikába, és a rocker ismételt feltűnése mögött egyesek ismét Szurkovot látják.  Az ukrán kérdés kremlbéli kurátorának távozása közben Kijevet mintha arra bátorítaná, hogy megpróbálja elérni a számára kedvezőtlen minszki megállapodás átírását. Volodimir Zelenszkij és csapata Minszk-2-t a normandiai formátummal váltaná fel. Érthető, módon, hiszen a minszki megállapodás teljesítését Zelenszkij ellentábora kapitulációnak tartaná. Zelenszkij csapdahelyzetét látja a Kreml is, ám Minszkből nem engedhet, hiszen azt Moszkvában élnék meg sokan kapitulációként.

„Így aztán mindkét fél a másik kifárasztására játszik, és egyre kérdésesebb, hogy ebben a helyzetben érdemes-e megtartani a „normandiai formátum” újabb fordulóját”

Kijev hiába reménykedik abban, hogy Szurkov távozása alapvető változást hoz Moszkva hozzáállásában. Dmitrij Kozak megjelenése a Strana.ua szerint inkább arra enged következtetni, hogy nagyobb hangsúly helyeződik a két szakadár köztársaságban a gazdasági és szociáléis helyzet konszolidálására. Zelenszkijék ez esetben hiába reményekednek abban, hogy Moszkva beáldozza a Donbasszt, és nem kell végrehajtani a minszki megállapodást.

Nem reménykedhet az ukrán vezetés abban sem, hogy a belarusz kérdés túlságosan leköti Moszkvát. Vadim Prisztajko külügyminiszter nemrégiben még háborút vizionált Belarusz és Oroszország között, erre a héten megszületett a megegyezés az olajvitában. Ez a vita most talán hosszabb ideig húzódott, mint a korábbi években, ám egyértelmű, hogy a belarusz gazdasái modell a nyomott áron kapott energiahordozók nélkül nem működőképes. De Moszkva is nagyon jól látja, hogy geostratégiai szempontból milyen fontos számára Belarusz, így aztán mindinkább vonakodva és kevesebbet, de fizet.

Ukrajna közben a Majdan győzelmét hozó puccsra emlékezett. Ennek jegyében egyre égetőbbé válik, a 2014. február 20-án történtek kivizsgálása, hiszen az már mind világosabb, hogy nem azok lőttek a tömegbe, akiket Petro Porosenko rendszere azzal gyanúsított.

„Viktor Janukovics menekülésének 6. évfordulójára az ukrán média egyik szegmense azzal ajándékozta meg magát, hogy az ukrán nép bibliai eredetét tárta fel, míg a másik Michael Bloomberg amerikai filantróp egy 2015-ös nyilatkozatát elevenítette fel, amelyben a Krím elcsatolását a NATO felvonulására utalva érthetőnek nevezte, és Texas valamint Kalifornia Amerikához kerülésével hozta párhuzamba”

Az ukránok emlékezésére árnyat vetett a kínai koronavírus elől Vuhanból evakuáltak körül kialakult botrány. Az egyik Lviv melletti kórházban még az ukrán himnuszt is elénekelték örömükben, mikor megtudták, hogy a karantén nem ott lesz. De a Poltava közelében lévő Novi Szanzsariban sem tárt karokkal, hanem kövekkel és égő barikádokkal várták a honfitársaikat. Nem véletlenül fogalmazott úgy Zelenszkij, hogy

„minden nép történelmében van olyan pillanat, amikor bizonyítania kell, hogy egy nemzet, nem pedig horda. Ott élők csupán, vagy állampolgárok”

Ukrajna ezen a vizsgán elbukott. A történtek jól igazolták, hogy a koronavírusnál gyilkosabb a gyűlölet vírusa. S hogy ez így történhetett, abban jelentős szerepet játszottak az elmúlt hat évben történtek.