//Szovjet retró vagy fasizmus?
belarusz plakát #moszkvater

Szovjet retró vagy fasizmus?

MEGOSZTÁS

Megállítaná a „fasizmust” Belaruszban egy a prágai utcán kiragasztott plakát. Ennek kapcsán azonnal felmerül két kérdés. Miért éppen a fasizmushoz hasonlítja az alkotó a belarusz rendszert, és mit szólna, ha Csehországról jelennének meg aggódóan lejárató plakátok?

belarusz plakát #moszkvaterMíg Magyarországon legfeljebb Soros György arcképét láthatjuk manapság különböző politikai plakátokon, Közép-Európa más országaiban sokkal érdekesebbnek látják a posztszovjet térséget. Csehországban vagy éppen Lengyelországban a közvéleményt nagyon is foglalkoztatja az ukrán, az orosz vagy éppen a belarusz helyzet. S nemcsak a közvélemény érdeklődik élénken a keleti szomszédság iránt.

„Fokozottan érvényes ez az állítás Lengyelországra, amely belarusz és orosz nyelven műsort is sugároz a keleti szomszédba”

A varsói székhelyű Belsat tévécsatorna mellett mások is igyekeznek a Nyugat felé terelni a belaruszokat, ami a fiataloknak adott ösztöndíjakkal, és a vendégmunkások szemének felnyitásával elég hatékony is lehet. Közben az üzleti szféra ugrásra készen várja a nyitást. Valahol ugyanaz a játszma folyik, mint amilyenben a ’90-es évek végén a szerbiai átalakulás háttérbázisaként Magyarország is részt vett.

„Egy szó, mint száz, olyan nagyon nem lepődhetünk meg, ha a varsói vagy prágai utcán felbukkan egy orosz, ukrán vagy belarusz témájú plakát vagy szórólap. Sőt, azon sem, ha oroszul beszélő posztszovjet ellenzékiekkel találkozunk”

Azon már inkább, hogy mit üzennek ezek a plakátok. Mert vegyük ezt a prágai utcán lekapott politikai üzenetet, amely nem sokat bonyolítva a dolgot, nemes egyszerűséggel leszámolna a „belarusz fasizmussal”. A plakátokra nem az árnyalt üzenetek a jellemzőek, de azért egy a keleti blokkot kényszerűen jól ismerő országban ennél azért többet vár az ember. A belarusz rendszerről ez jut eszembe a legutoljára. Már csak a történelem miatt is. No, meg inkább érzem Minszkben a szovjet retrót, mint a fasizmust. Ráadásul ez a retró is nyakon van öntve a nyugati globalizációval.

„De tudjuk, a Keletnek szóló nyugati üzenetek nem az árnyaltságukról elhíresültek”

Ezzel a plakáttal az is baj, hogy a prágaiak 99 százalékának halvány fogalma sincs arról, ki van a képen. Valószínűleg előbb gondolnak Angela Merkelre, mint a belarusz Központi Választási Bizottság elnökére, Ligyija Jermosinára. Mert ha minden igaz, a képen ő van, mint aki megjeleníti a szabad választások ellehetetlenítését. A belarusz választások tisztaságának boncolgatásába talán ne menjünk bele, de az tény, hogy a jelöltek ellehetetlenítése, kizárása, az aktivisták letartóztatása, az idegen katonákról szóló színjáték ellenére

„1994, Alekszandr Lukasenko hatalomra jutása óta nem volt olyan pezsgő a kampány, mint most”

Egy bevallottan kényszerből, a férje letartóztatása miatt induló háziasszony, Szvetlana Tyihanovszkaja két hölggyel, a másik két kizárt jelölt feleségével illetve kampányfőnökével az oldalán 60 ezer tüntetőt vitt ki Minszkben a nagygyűlésére. A hatalom soraiban pedig inkább a zavar, és az idegesség uralkodik el, semmint a fasiszta düh. Ennek ellenére még független külföldi felmérés is 56 százalékos első körös győzelmet prognosztizál Lukasenkónak. Mert az elnök táborának derékhada nem Minszkben él. Meg az ukrán példát látva sokat tartanak a változásoktól, és még inkább egy Majdantól. És nem azért, mert Lukasenkót szeretik. Inkább az ismeretlentől félnek. Még nem tart ott a belarusz társadalom többsége, hogy nincs mit veszítenie, így

„talán utoljára még működhet a „Csak háború ne legyen!” hatás”

Régen volt olyan feszült a hangulat Belaruszban, mint most, a vasárnapi választások előtt. Sok a bizonytalanság, egy azonban biztosan állítható. Mégpedig az, hogy nem az ilyen plakátok fogják megdönteni Lukasenko rendszerét!

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.