Szövetséges szövevény

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Aki nem mer nagyot markolni, annak meg kell elégednie a realitásokkal.”

(Shayat Cout Pho) 

A Fehér Házhivatalos X-oldalán tette közzé ezt az MI által generált képet, amelyen Donald Trump egy amerikai zászlót tartó pingvinnel együtt gyalogol Grönland felé
Forrás:X/@whitehouse

Sokszor és sokat hivatkoztam már egy érdekes tudományágra, a rendszerelméletre. Nekem roppant valóságközeli felfogása azért tetszik, mert le tudom magamban hozni az elméletet a földi, gyakorlati síkra. A két alaptétele pedig kifejezetten egyértelmű: 1. A világon minden rendszerekből épül fel. 2. Minden rendszer születésétől fogva magában hordozza a halálát. A vég pedig akkor köszönt be, mikor a rendszer nem képes fenntartani magát és önerőből növekedni. A rendszerek, mivel születnek, növekedésre vannak ítélve. Amint a növekedés megáll, egy rövidke úgynevezett halál-szakasz következik be, mely a növekedési ciklushoz mérten szinte elenyésző – mind időben, mind térben.

„Tehát, egy rendszer nem azért él, hogy meghaljon, de azért hal meg, mert élt. Nagy bölcsesség, de higgyék el, sok mindent megmagyaráz. Vegyünk például egy birodalmat. Mifenének áll össze egy birodalom? Hát azért, hogy mindenkinél nagyobb erőt koncentráljon a növekedéshez”

Ami pedig növekedik, annak tér kell. Egy birodalom csak addig képes élni, míg terjeszkedik. Erejénél fogva elveszi a másokét, növeli a sajátját. Szövetségesei és mások irányába pedig két nyomatékos kérése van. Add ide a pénzed és többé ne is lássalak! Vegyük tudomásul, hogy egy defenzív, védekező birodalom sorvadásra, majd rövid halálra van ítélve.

Miért csodálkozunk hát manapság azon, hogy az Egyesült Államok nem kíván a sorvadás mezejére tévedni? Hiszen ezt tette gyakorlatilag az elmúlt kétszázötven évben folyamatosan. Ritkábban nyíltan, többnyire pedig furfanggal, csellel, csalással, harccal, békével, ígérettel és fenyegetéssel.

„A demokrácia csak a fedő neve volt azon fazékon, amiben rendre kifőztek valami kártékonyat mások számára, saját hasznukra”

Vegyük sorra a történelem listáját? Tegye meg mindenki maga, de kérem, hogy azt a szemléletet tartsa az orra előtt, hogy ha nem az Egyesült Államok húzta volna a hasznot bármely történelmi eseményből, akkor nyomban konyulásnak indul, és fogást talál rajta az enyészet. E negyed évezred során minden pulpitusra emelkedő elnök igyekezett két irányba erőt kifejteni. A saját választóinak – trónusra emelőinek -, és a világ szövetséges valamint rivális közvéleményének. Persze, ez utóbbi esetben a kommunikáció további két irányba szakadt. A kollaboránsok irányába összetartás, közös érdek hangsúlyozása. Az idegen térfél felé pedig a „Power” (saját, illetve a Nyugat közösen fitogtatott ereje) demonstrálása, s természetesen a másik ledegradálása.

„A cél azonban egyértelműen a saját birodalom növekedése, terjeszkedése, akár a szövetségesek, akár az ellenoldal kárára”

Ekkor pedig beköszöntött egy jóember – szám szerint a negyvenhetedik –, aki úgy érezte, nincs elődei, s önmaga (mint anno negyvenötödik) is annyira elhalogatták a kemény és intenzív lépéseket, hogy a birodalom eljutott a rendszer-diagram csúcsára. Márpedig a tétova-teszetosza „elülünk a laposban és kivárjuk a végünket” politika még az elnöki ciklusa alatt zuhanó repülésbe vitte volna az impériumát. Előkapta markáns énjét, és pofátlan üzleti humorát, majd egy magyar műdalból kölcsönzött felkiáltással imígyen szólt: „Én vagyok én, a csárda közepén, Eladom a szívemet egy forintért. Itt állok én, a kocsma közepén, Gyere rányim fizetek egy feketét!” Persze, nem így volt ám, hiszen, azt sem tudja ki az a rányi… (cigánylány)

„Egyszerűen annyit mondott, én vagyok az amerikai, és senki más a világon nem szólhat nekem ellent! Ami nekem kell, azt elveszem! Nem érdekelnek a törvények, a demokrácia, a humbuk-pávatánc, népek barátsága és globális kacsa úsztatás. Nincs idő külsőségekre, a történelem szorít. Egyenesen a képetekbe mondom, az állam és a jog én vagyok egy személyben!”

Merész kiállás, de bizonyára tisztában van azzal, ki áll mögötte és ki előtte. Mint ahogyan anno XIV. Lajos is tudta, mikor hasonló szavakkal úgy vélte, övé lesz minden, ami eladdig másé is lehetett volna. A legenda szerint 1655. április 13-án az akkor tizenhetedik évében járó fiatal uralkodó vadász öltözetben, ostort pattogtatva berontott a párizsi legfelsőbb bíróság tanácskozására – ahol éppen az általa korábban hozott rendeleteinek törvényességét vitatták meg –, s a bíróság elnökének államérdekekre való hivatkozására válaszul jelentette ki, hogy „Az állam én vagyok!” (L’État c’est moi!).

Nos, a vélemények azóta is megoszlanak, hogy volt-e ilyetén kirohanása a „Napkirálynak”, annyi azonban bizonyos, hogy uralkodása alatt a birodalom növekedett. Fura ember volt és ennek megfelelően a legendája és földi maradványai is szokatlan életutat jártak be. 1715-ben bekövetkezett halálát követően fejét elválasztották a testétől, szívét pedig bebalzsamozták. A testrészek 77 évig háborítatlanul feküdtek, a francia forradalom alatt azonban ellopták a szívét, amely több alkalommal is gazdát cserélt a „műtárgykereskedők” között, mígnem 1848-ban a szív egy része Lord Harcourt, York érsekének birtokába került.

„A főrang egyik karácsonyi vacsoráján bemutatta vendégeinek zsákmányát”

A vendégek között ült egy angol polihisztor (geológus, teológus, paleontológus) és mindenevő, William Buckland (1784–1856). A férfi a viktoriánus kor igazi nagyevőjének számított, állítólag kifejezte óhaját, hogy az állatvilág összes faját meg kívánja kóstolni. Sokat nem tétlenkedett, sok különleges állat került a tányérjára, például pirított egér, párduc, tengeri csiga és kenguru. A legenda szerint bevallotta, hogy legkevésbé a vakond és a légy ízlett neki… Mindenesetre nem ódzkodott attól, hogy a lord egyik vacsoraestjén megegye a Napkirály szívét – egy nagy adag bab kíséretében… (© agytoro.hu) Biztos nem is így volt! Persze, ha belegondolok, hogy ma hány őrült kószál szabadon, intézményekben és azokon kívül, simán el tudom képzelni, hogy akadna közöttük valaki, aki hasonlatosan gondolkodik. Mai napig nem tudjuk például, hova lett Kádár „Elvtárs” János feje…

E kis kitérő után térjünk vissza a valósághoz. Nálunk, ha valaki berúgja a kocsma ajtót és beszól a közönségnek, a szövetséges kocsmalakóknak, annak rendesen fel kell kötnie a gatyáját, hiszen a kocsmában demokrácia uralkodik.

„Aki hatalmaskodni szeretne, az demoralizálja a hangulatot. Két dologgal kell szembenéznie, az egyik a közösség haragja, míg a másik a pofátlanság gyűlölete”

Az érdekek mentén létrejövő ideiglenes megalkuvás egy darabig ugyan tompítja a helyzetet, de csak addig tart, míg az indulatok elférnek az asztal alatt.

A napokban hallottam egy érdekes történelmi feljegyzést. Javában zajlott a II. Világégés, mikor az amerikai-kanadai közös hadtest úgy döntött (1943. aug. 15.), visszafoglalja a japánok által 1942 júniusában elfoglalt Aleutian Szigetekhez tartozó Kiska Szigetet. (Cottage hadművelet) Az offenzíva a terveknek megfelelően indult. Repülőgépről röpcédulák japán nyelven, felszólítás az önkéntes megadásra. Partraszállás, nagy hajcihő, előre nyomulás és egyéb katonai manőverek. Egyetlen akadály gördült eléjük, a japánok két héttel az akció előtt elhagyták a szigetet. Mindössze kb. 300 kiéhezett kóbor kutyát hagytak maguk mögött és elaknásított terepet. Fura módon arról nem szólnak a hírek, hogy az ebek miként úszták meg az aknákat, azonban azt megtudhattuk, hogy a partra szállt egységek több ponton is összeütközésbe kerültek a taposóaknákkal. A repeszek árnyékában csúszva-mászva azonban egy kanadai honvéd gyalogos úgy vélte, hogy japán ellenséget látott közeledni – lőtt. Sajnos a látomása olyannyira összezavarta a helyzetet, hogy mintegy háromszáz szövetséges katona a szó szoros értelmében lemészárolta egymást. A kutyák már csak a második felvonásban jelentek meg, hiszen nem olvasták a röpcédulákat.

„Eszemben nincs párhuzamokat vonni! Arra sem szeretnék utalni, hogy az amerikai elnök két, a dánok által finanszírozott kutya-kennelre degradálta le Grönland védelmi képességét, az azonban ismert tény, hogy az ember néha tesz ballépéseket is. Na, de a birodalomnak minden áron növekedni kell!”

Egyébként is vége a béke keresésnek. Az a békedíj sem ugyanaz, mintha eredeti lenne – szóval nincs tovább béke! A Háború Minisztériuma (Ministry of War) intézménynek meg kell szolgálnia elnevezését. Csak, mint mementót jegyzem meg, hogy a Wikipédia, mint napjaink almanachja 15 olyan esetet kerített elő, amikor egy adott állam Háború Minisztériuma intézményt hozott létre. Ilyen működött például a Kínai császárságban, (c. 600-1912, majd 1946-ig a Kínai Köztársaságban), de Észtországban is folyamodtak ilyen megoldáshoz (1918–1928; 1937-1940). Franciaországban (1791–1947) és Olaszországban (1861–1947) állítottak fel háborút koordináló szervezetet. Az Orosz Cári Birodalomban (1802–1917-ig) is intézte a hadügyeit háborús viszonyok létrehozásával megbízott grémium.

„A 16. éppen napjainkban bontogatja sas-szárnyait, a világ mintegy kétszáz védelmi minisztériuma pedig csak figyel”

Abraham Maslow – Amerikába emigrált oroszországi zsidó család leszármazottja, pszichológus és gondolkodó – tudják, a Maslow-piramis feltalálója – 1966-ban megosztott egy gondolatot: „A csábítás olyan, ha egyetlen eszközöd egy kalapács, mindent kezdesz szögnek vélni.” („it is tempting – if the only tool you have is a hammer, to treat everything as if it were a nail.”) Szóval, ne csodálkozzunk azon, ha egy birodalomban a Háború Minisztériuma végül háborúsdit szeretne játszani!

„Megfigyelték, hogy a világ összes gondja, problémája eltörpül az oroszok agressziója és a kínaiak világpiaci térnyerése mellett?”

Grönland is azért kell az amerikai korona ékének, hogy ne legyen az oroszok és a kínaiak martaléka. Ugyan jele nincs annak, hogy bármelyik is fenné rá fogát – hiszen a nemzetközi jog tiszteletben tartása a globális együttlét, a demokrácia legfőbb fegyvere! De ki tudja. Éppen a napokban értsültem arról, hogy a dán külügyminiszter Pekingben jártakor megpengette, hogy akár szívesen is látnának valami kínai büfét Grönlandon, még mielőtt az amerikaiak felhúzzák az első mekdonáldszos zászlót. Ha így folytatódik, (a szövetséges szövevény értelmében) hamarosan megjelennek a dánok Moszkvában is, ahol a Kreml mellett működő faiskolából mogyoróbokor csemetéket (oreshnik – оре́шник) szeretnének beszerezni a grönlandi két kutyaól köré.

Arról, hogy Grönland kérdésében hol tart ma a trendi világgondolkodás, elég két megnyilatkozást idéznem. Giorgia Meloni olasz politikus, (2022-től Olaszország Minisztertanácsának elnöke) feldobta a kérdést, hogy akkor most zárjanak be Európa szerte minden amerikai gyorsétterem láncot, tiltakozásul az USA Grönlandi Tervei ellen? Egy orosz politikai elemző pedig megjegyezte, hogy Moszkvának (talán) jobb lenne, ha az Amerika vetné meg lábát Grönlandon, hiszen akkor egy tárgyaló féllel kellene egyezkedni Arktika kérdésekben. Ha mégis maradna Dánia és az EU – 27 egymással (is) szemben álló féllel azonban biztosan nem találnának közös nevezőt.

Ugye azt tudjuk, hogy anno, a hidegháború idején az Egyesült Államok grönlandi bázisa igen fontos szerepet töltött be mind a támadó (kis és középtávú) rakéták, s a légierő, mind pedig az atomtöltetek állomásoztatásával. Szerintem a helyi lakosság mindebből semmit észre sem vett – éldegéltek, szaporodtak és nyűtték a kamiksokat. (helyi hótaposó lábbeli) E gondolattal csak arra szeretném átvezetni a témát, ha az amerikaiak szép csendben felfejlesztették volna a jelenleg üzemelő bázisukat – mondjuk a százszorosára – akkor sem ütköztek volna különösebb ellenállásba.

„Itt azonban sokkal többről van szó. A globális felmelegedés ugyanis esélyt ad arra, hogy a világ legnagyobb szigetének tekinthető földterület alatt békésen szunnyadó ásványokat egyszer csak haszonra fogják. Márpedig igen nagy számokról beszélünk”

Én úgy vélem, valóban nincs sok idő a teketóriára. A történelem pedig ismeri jól a kritikus nemzetközi helyzetekben használatos frazeológiákat, mint einstand, vagy anschluss. Míg az előbbi kifejezést a Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc) regényből ismerjük, s azt fejezi ki, hogy az erősebb gyerek elveszi a gyengébbtől, amit akar. Ha nem adja oda, és védekezik, tiltakozik, akkor megveri, elveszi erőszakkal. Úgyis ő az erősebb, és győzni fog. Ha a gyengébb próbál elszaladni, utána fut, eléri, mert ő a gyorsabb. Semmilyen jogot nem tart be, ha meg akar szerezni valamit. Az einstandolást általában nem egyedül csinálják. A regényben egy testvérpár, a Pásztor nevű két fiú vette el Nemecsek Ernőtől a golyókat: einstandoltak. (© Zsuzsa néni/magyar)

Az Anschluss (Anschluß) német szó, amely „csatlakozást” vagy „összekapcsolást” jelent, de a történelemben főként az 1938-as eseményre utal, amikor a náci Németország (Harmadik Birodalom) erőszakkal egyesítette Ausztriát, megsértve a békeszerződéseket, és ez volt a náci terjeszkedés első lépése, ami gazdasági és stratégiai előnyöket is biztosított Németországnak. (© Wikipédia)

„Szóval lesz itt hamarosan 51. állam az Egyesült Államok zászlaján. Lehet tippelni, hogy ki lesz ez? Izrael Gázával kombinálva? Kanada? Grönland? Izland? Nem tudhatjuk, de az biztos, hogy már tervezik az új jelképeket”

A szövetségesek? Nos, nekik csak a súlytalan szövevényes szövetségi kapcsolatrendszer marad, hiszen kivel szövetkezhetnének még?

Az orosz anekdota pedig:

Grönland problémájára a legegyszerűbb megoldása, ha a dánok – leváltva III. Frederik királyt  – megválasztják Donald Trumpot a Dán Királyság, mint monarchia fejévé.

Na jó, egy komolyabb tréfa is:

Valahol, egy párhuzamos, quantum világban egy grönlandi különleges akciócsoport az amerikai elnököt és kedves feleségét álmából felrázva erőszakkal elhurcolja otthonából – mackó nadrágban, de a legdrágább karórájával a kezén. A zöld-jég szigetén egy tömlöcbe vetik, majd a helyi törvények szerint igazságtalanság vádja jogerős fennállása vétsége miatt ítélkeznek felette, sérelmére.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com