„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Marosi Lajos írása a #moszkvater.com számára
Viszockij és Okudzsava
Forrás:Kinoafisa
Bulat Salvovics Okudzsava száz évvel ezelőtt született Moszkvában, grúz-örmény családban, egy később nevezetessé vált napon, május 9-én. Apját 1937-ben kivégezték, anyját lágerbe zárták. A fiú 18 évesen önkéntesként a frontra ment, ott megsebesült.
„A háború után a Tbiliszi Állami Egyetemen diplomázott. Visszatért Moszkvába, és oroszul alkotott. Jelentős szerkesztőségekben működött, prózát és verseket írt, saját dalaival koncerteken lépett fel”
Hivatalos kiadás a verseiből nem készült, költői-előadói tevékenységét csak tűrte a hatalom. Magnófelvételeken terjedő dalai révén népszerűsége nőttön nőtt, külföldön is ismertté vált. Első lemeze Párizsban jelent meg, a hetvenes évektől már otthon is készültek hanglemezei. 1991-ben szovjet Állami Díjat kapott. 1997-ben franciaországi útján megbetegedett, Párizs elővárosában, Clamartban halt meg, de szülővárosában, a Vaganykovói temetőben nyugszik, ahol például Jeszenyin és Viszockij is. (Wikipédia.)
„Okudzsavát nem lehet nem összekötni legismertebb követőjével, Vlagyimir Viszockijjal, aki nála 14 évvel később született, és 17 évvel korábban halt meg”
A pályakezdő színész 1961-ben, 23 éves korában hallotta először Okudzsavát énekelni. Így emlékezett erre: „Dalai nem csak nagyszerű tartalmukkal váltottak ki csodálatos hatást belőlem. Kiderült, hogy lehet ilyen módon verselni. Elképesztett, mennyivel erősebben hatnak a versek a hallgatóságra gitárkísérettel.” (A gitárnak a szavakhoz hozzáadott értékét Okudzsava is említi, amikor szovjet írók csoportjának párizsi fellépésére emlékezik. Azt mondja, Viszockijt és őt kissé jobban fogadta a hallgatóság, mint a többieket, mert ők gitároztak is.
„Álljon itt két idézet, ki hogyan nyilatkozott a másikról”
Viszockij Okudzsaváról: „Nagyon tisztelem, egyszerűen szeretem őt. Ha a verseit tekintem, ha azt, ahogy mindezt csinálja, ha mint személyiséget – hát nem is viszonyulhatnék hozzá másként. Ő a szellemi atyám, számomra mindig a legnagyszerűbb ember marad.”
Okudzsava Viszockijról: „Barátok voltunk, de barátságunk egy kicsit sajátos volt. Mert először is más nemzedékhez tartoztunk, és más volt a temperamentumunk. Ő nagyon nyitott társasági ember volt, akit mindig sok tisztelő és rajongó vett körül. Én otthonülő ember vagyok, hajlamos a magányosságra. De találkozgattunk. Nem gyakran, de találkozgattunk, és nagy szeretettel voltunk egymás iránt.”
„Vajon hány barátjuk van Magyarországon? Tudnak-e róluk, foglalkoznak-e velük, olvassák-e verseiket magyarul?”
Viszockijra nézve ezt könnyebb megítélnem, mert belülről ismerem a fordítások történetének utóbbi 20 évét. Születtek emlékkönyvek, verseiből megjelent három kötet (Viczai Péter szerkesztésében), előfordulnak folyóiratbeli publikációk, még konferencia-kiadvány is, vannak zenével kísért műsorok (pl. Hobo, Sipos Mihály), felolvasó estek. Okudzsavától csak regényeket találtam magyarul, verseket pedig kis számban az interneten. A lényeg az, hogy Viszockijt egész fordítói közösség ültetgette át magyarra (bár farkasösvényén magányos farkasok is felbukkannak, mint Szöllősi Dávid), Okudzsava-fordítói munkaközösségről nem tudok.
„Ezen a kerek évfordulón bemutatom néhány Okudzsava-fordításomat”
Szerettem volna egy kis kötetnyit elkészíteni, de nem látok esélyt a jogok megszerzésére. Talán majd mások, nálam vagányabbak belevágnak minden teketória nélkül. Vagy majd egy újabb évfordulóra lelkesedik fel néhány verskedvelő ember.
Arbáti ihlet, avagy gyerekkori emlék
(Арбатское вдохновение)
Antonnak ajánlom
Ha szóba jött, makacs szavam felelt,
hogy engem Arbát-udvarunk nevelt,
ahol vegyült a durva és az édes.
S ha néha csipkedíszt akasztok én
szavamra, mely miatta nem szerény,
de így szeretni tud – mi itt a rémes?
Mosás utáni lenge száritás,
mögötte ósdi rom, bedőlt lakás,
s a házmester, Alim, robosztus válla…
A kremli rengeteg torony felől
egy földim ér be, bajsza sárga szőr,
Dorogomílovóba priccse várja.
Kisember ő, tisztátlan és ragyás,
zavart a képe és talán iszákos,
de mégis: ő a tér s a támadás,
ha küzd a Lesz s a Volt, a drágalátos.
A társai kezéhez vér tapadt…
„Hogyan szeretsz te zűrös ég alatt?” –
köhint a kétkedő, amint szokásos.
Ki voltam én? Alig kamaszfiú.
Még messze járt a szörnyü háború.
Még csábitott a kertkapunk talánya.
Az udvar életemre mérce volt,
s a képtelen jövő, hogy „én, a holt”,
az mára biztos, és a lét szabálya.
Ha visszanézek, udvarunk a tét,
megélem ószagát, a méretét,
s a híg leveske illatát a gangon.
Enyémnek érzem én a Kreml-csodát
s a füstitatta bajszú bácsikát –
s tudom, szerethető ezért a hangom.
Ő ottan ül, gerince szinte ív,
agyagkorongozik a kéz, a szív,
s huzalt feszítve vág alája talpat.
Teremtve gyúr, simítja jószerint
a lényem, álmom és a társaink
s hazánk… A bármi-más miránk maradhat.
Ki voltam én? A bármi-tettre kész.
A szörnyü kor lesett, a döngölés,
de nem magamra gondolok – fiamra.
Az új idő is éktelen kemény,
de huncut egy veréb a kis legény:
megérti, jó-e mag helyett a szalma.
Igaz, hogy ő is vézna, gyönge még,
de szenvedése így se lelki fék,
veszélyes is ha kell, van ott parittya…
Örök időn a jó agyag se állt,
szilánkjaimra srácom úgy talált,
az Utca sóhaját ahogy beszítta.
1980
Jegyzetek:
Arbát – jó nevű utca Moszkva belvárosában
Anton – Okudzsava idősebbik fia
Dorogomilovo – városrész Moszkvában
Ki poéta, riválisa nincsen
(У поэта соперника нету)
Ki poéta, riválisa nincsen,
Egyedül megy a sorsa szerint.
Mit üvölt a világba, vagy mit nem,
Sose másra – magára tekint.
Magas égre kezét fölemelve
Elemészti a volt erejét.
Ha a lelke kiég, vezekelne…
Na nem értetek – ő csak a tét.
De a jég mezején tapogatva
Az a lélek a lékhez elért.
Amit összehozott, idehagyta…
Lehet dönteni: mért, s kinek élt?
Keserű kupa vagy remek étek,
Tüzes üst vagy egy éteri rend…
Ami tőle maradt – ma tiétek.
Az egész. Vele néktek üzent.
Okudzsava elmondja:
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Tapasztalat, hogy nem szokás
(Вселенский опыт говорит)
Tapasztalat, hogy nem szokás
világnak összedőlni,
ha elve durva „megvonás”,
vagy „ütni és gyötörni”.
Bedőlni arra tud a rend,
(és kínosabb, ha hosszan),
hogy ázsiója összement
a populációban.
1968
Reményt adó zenészkarocska
(Надежды маленький оркестрик)
Mikor a trombiták riadnak,
Nem ismerős előbb a hang,
Mint éjmadár ha szól, van abban
Fuvallat, és van ércharang,
Egy gyors esőt idéz a dallam;
S bolyong az emberek között
Reményt adó zenekarocska,
Amely szivekbe költözött.
Reményt adó zenészkarocska,
Amely szivekbe költözött.
Ha messze-messze, zűrzavarban,
Mikor az ólmos ég püfölt,
Mögénk kerülve, hátba verve,
Hogy „itt ne várjatok könyört”,
A tisztek is rekedtre fúltak…
S parancsnokolt a raj fölött
Reményt adó zenészkarocska,
Amely szivekbe költözött.
Repedt a klarinét s a flóta,
A mély fagott is esne szét,
A kisdobon szakadt a varrat…
De bűvölője szörnyü szép!
A fuvolásuk ifju herceg…
S örökre emberek között
A hangadó zenészkarocska,
Amely szivekbe költözött.
Ó, ti szende képzetek
(О фантазии на темы)
Ó, ti szende képzetek, hogy
győz a jó a rossz fölött!
Tiszta helyetek csak elfogy
Vénusz és a Mars között.
Roncshalomnak áll az ünnep,
s döng a lom, miként az ár…
Mégse fájnak, fel se tűnnek –
csak mi ketten: ez de fáj.
Tizes jelű deszántos ezredünk
(Десятый наш десантный батальон)
Itt nem dalol madár,
A lanka mind kopár,
De tart erős gyökérzetünk,
Hogy vállhoz ér a váll.
Kering, meg ég a Föld planéta,
Ma füst borítja otthonunk,
S megy itt a győzelem felé staféta,
Amelynek ára nagy, de meg se torpanunk,
Amelynek ára nagy, de meg se torpanunk.
Jön tűz, halálveszéllyel,
De mégse bír velünk,
Ha vakmerőn megindul épp az éjjel
Tizes jelű deszántos ezredünk,
Tizes jelű deszántos ezredünk.
Hogy ágyuszónk elült,
Egy új parancs került,
A postatiszt agyalhatott:
Helyünk megint kihűlt.
Magasba húz piros rakéta,
Mi erre sortüzet nyomunk,
Megy itt a győzelem felé staféta,
Amelynek ára nagy, de meg se torpanunk,
Amelynek ára nagy, de meg se torpanunk.
Jön tűz, halálveszéllyel,
De mégse bír velünk,
Ha vakmerőn megindul épp az éjjel
Tizes jelű deszántos ezredünk,
Tizes jelű deszántos ezredünk.
Mint szél a kurszki port,
A háború sodort,
Hazánk felől a bunkerig –
Öcsém, ez ennyi volt.
Ha visszagondolunk mi néha,
Magunk se hisszük el szavunk,
De most a győzelemre hajt staféta,
Amelynek ára nagy, de meg se torpanunk,
Amelynek ára nagy, de meg se torpanunk.
Jön tűz, halálveszéllyel,
De mégse bír velünk,
Ha vakmerőn megindul épp az éjjel
Tizes jelű deszántos ezredünk,
Tizes jelű deszántos ezredünk.
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Pán Olbrichsky véleménye
(Мнение пана Ольбрыхского)
Ez a megszállók nyelve.
(Egy hang a tömegből)
„A nyelv nem árt, nem irt – felelte pán Olbrichsky –,
de párja-nincs hatás jön át a külsején:
bazári trécselés, erős szavú, de vaksi,
s baráti dörmögés s örökbecsű regény…
Szavak simulnak egybe jól, de néha fékek,
és nincs, miért a városuk perelhető…
A vétkes nem a nyelv, hanem a szolgalélek –
varsói, moszkvai –, ragályos agyvelő.
Mikor a gyűlölet könyörtelenül izzik,
ha kés remeg a kézben, s néz a célkereszt,
hogy jön ide a nyelv, mely óriás, ha bízik,
s szivek segédje volt, meg újra, újra lesz?”
1992
Jegyzet:
Olbrichsky, Daniel lengyel színész (1945 –). 141 filmben játszott, Marina Vlady és Vlagyimir Viszockij barátja.
Nagyszerű a banda… Lehet lelépni még?
(Славная компания… Что же мне решить?)
Nagyszerű a banda… Lehet lelépni még?
Én nem iszom – haverok töltögetnek.
Meghalni nem átok – nem élni szörnyüség.
Furcsa tézisek, de lám elém merednek.
Nos, amúgy e gondolat a Voltaire-é.
Néha újra olvasgatni kéne Voltaire-t.
Persze, a Nyugat nekünk nem példakép.
Ám szemembe mint a példa, úgy hatolt el.
1992
Grúz dal
(Грузинская песня)
Lilaszőlő-magot nyomok ősszel a még puha földbe,
S nekem éled a vesszeje, fürtjeit élvezem én,
S idehívom a társaim, ej, csak a szív heve tölt be.
Minek éljek amúgy e motolla, a Föld kerekén?
Gyülekezzetek, íme az asztalon ünnepi étkem,
Szabad itten a szó, ki vagyok ti előttetek én;
Elereszti a menny ura mind, ami hajdani vétkem.
Minek éljek amúgy e motolla, a Föld kerekén?
Dalim újra dalol nekem itt a sötét-vörösében,
Fejet hajtok előtte, dagasztva fehér-feketém,
S ahogy hallgatom, öl meg a vágyteli bú erejével.
Minek éljek amúgy e motolla, a Föld kerekén?
S mikor új vetül alkony a tájra, elöntve arannyal,
Megin’ és megin’ ússzon előttem a lét peremén
Üdekék dromedár, puhahó-szinü sas, tok-aranyhal.
Minek éljek amúgy e motolla, a Föld kerekén?
1967
Jegyzetek:
Okudzsava grúz–örmény származású volt. A szőlőtermesztés és a színes női ruhával kontrasztban lévő szigorú, fekete-fehér férfi öltözet grúz nemzeti jellemző. A Dali gyakori grúz női név. (A dália virág orosz neve георгин, ami egybecseng a Georgia országnévvel.)
Köpenyt a vállra – indulunk!
(Бери шинель – пошли домой!)
Öcsém, a harcban év a hónap,
A nyár a jobb, ha nem fagyunk.
Ma számla ment a háborúnak…
Ma számla ment a háborúnak…
Ma számla ment a háborúnak…
Köpenyt a vállra – indulunk!
A háború tarolt kaszálva,
De vége, rá mi számolunk.
Sok éve vár anyánk fiára…
Sok éve vár anyánk fiára…
Sok éve vár anyánk fiára…
Köpenyt a vállra – indulunk!
Koromsorára pár faháznak –
Amely megint, megint falunk –,
A seregélyek visszaszálltak…
A seregélyek visszaszálltak…
A seregélyek visszaszálltak…
Köpenyt a vállra – indulunk!
Te itt pihensz lehunyt szemekkel,
Funér a fejfa: csillagunk.
Ocsúdj, maradj az ezrededdel,
Ocsúdj, maradj az ezrededdel,
Ocsúdj, maradj az ezrededdel,
Köpenyt a vállra – indulunk!
Mit ér velem a házad népe?
S az özvegyeddel hallgatunk?
Cserélni kellett volna: élj te?..
Cserélni kellett volna: élj te?..
Cserélni kellett volna: élj te?..
Köpenyt a vállra – indulunk!
Vagyunk csaták vadóca, kölyke,
Mi katonák s parancsnokunk.
Megint tavasz derült a Földre…
Megint tavasz derült a Földre…
Megint tavasz derült a Földre…
Köpenyt a vállra – indulunk!
1975
A Menny
(Рай)
Ihol én! Ez a Menny, sok a bája,
Meg a Földre se vonz le a múlt…
Idejöttöm a séma hibája –
ma esett le a tantusz amúgy…
Elaludt-e a mennykapu-strázsa,
vagy a Styxhez a szél odafért?
De a vétkeim állta a mázsa,
s dokumentumot senki se kért!
Vagy a réven öreg papa Charon,
vagy akár kitanult fogadós…
„Ki a jámbor a zónahatáron?
Ne remegj, mer’ a cél mutatós.
A hajóm haladéktalan átvisz,
neked erre megesküszöm én.
De gitárodat hagyd oda máris
ama parton, a Föld küszöbén,
s ami sérelem ért, bizony azt is,
meg a múlthoz a vissza-irányt…
…nesze, itten e hárfa a klasszis,
s odavannak a lantok iránt.”
A Pokol
(Ад)
Bemerülve a régi ködökbe
hiszem én: kifogunk az időn –
csak a reggeli lázra török le,
köhögés veti szét a tüdőm.
Agyam ég, szemem ontja a könnyet,
nem olyan vagyok én, aki rég;
nem is olvasok akkora könyvet:
nehogy félbeszakítsa a vég.
Doki, csapj be ma elköszönésül,
Tudod, annyira jó, ha te fogsz.
Szavaidra hitem fel is épül,
Napig áll, de egy óra se rossz.
Piti rab vagyok, vágyra ha képes,
aki már lehanyatlana, ám
neked elhiszi, szód ma se kétes:
aki dönt, kis időt ideszán.
Bemerülve a régi ködökbe,
igazad hiszem én, csak üzenj…
E Pokol szaga jobb lesz örökre,
mert hogy nélkületek fagy a Menny.
1992
François Villon imája
(Молитва Франсуа Вийона)
Amíg a Föld forog a sarkain, amíg derít a láng,
Istenem add az éhesnek azt, amihez ő falánk:
Jóeszűre kell a fej, gyáva alá meg a mén,
Boldognak adj elég dohányt, s ne feledd, vagyok én!
Amíg a Föld forog a sarkain, Te vagy mindenható! –
Törtetőnek adj hatalmat, legyen a kedve jó.
Bőkezű kapjon szusszanást, ha marja az erény,
Káinnak lelki nyugvot adj, s ne feledd, vagyok én!
Hiszem, hogy mindenhez értesz, hogy bölcs vagy, bármit is üzenj,
Miként a holt katona hiszi, hogy élteti majd a menny.
Miként az összes fül hiszi, amit te súgsz nekünk,
Miként mi is hiszünk, nem tudva bár, mit művelünk.
Uram, nagy égi Isten, zöldszemü déli verőm,
Amíg a Föld forog a sarkain, neki se érthetőn,
Amíg marad nekünk idő, parázs, meg lelemény,
Hát addig ossz ki porciót, s ne feledd, vagyok én,
Hát addig ossz ki porciót, s ne feledd, vagyok én!
Jegyzet:
Ez azon kevés Okudzsava-dalok egyike, amelyeknek van más magyar fordítása is (Szokolay Zoltán munkája).
Az utolsó trolibusz
(Последний троллейбус)
Ha kín üli súllyal a vállamat épp,
hogy majd beleroggyan a térdem,
beszállok a kék trolibuszba, ha még
elérem
a téren.
Suhanj, trolijárat a flaszteren át
Ma éjszaka körbe-keresztbe,
hogy mind, aki szenvedi szörnyü baját,
keresd meg,
ereszd be.
Vegyél troli föl, kicsit adj pihenőt!
Tudom, hogy a vészt fagyos éjjel
a benn utazók – evezőseid ők –
kivédik
eséllyel.
Velük ki-kimásztam a terhek alól,
a vállukat értem is néha…
Csak elhiszitek ti nekem: sok a jó,
de néma,
de néma.
A Moszkva-folyó szerü városon át
elúszik a busz (ma nem árad),
s a csóka, ki tar fejem boltozatát
csipedte,
kifárad.
Okudzsava énekli:
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Jegyzet:
Ennek a dalnak nem is egy magyar fordítása ismert, például Hárs Györgyé és Balogh Gézáé.
Illusztrációk
(Иллюстрации)
Vitte emberét a ló.
Rádörögtek át tüzérek.
Lőtt a tank. Veszett a lélek.
Szérükert mögött bitó…
Hadra illusztráció.
Élek! – így a ráció.
Mély sebem tudod kötözni,
fogsz becézve ösztönözni,
virradatra gyógyitó…
Jóra illusztráció.
Vérszagú a földgolyó,
végül itt nekünk e partja.
Szép a szál, mi összetartja –
El-ne-tépd pozíció…
Vágyra illusztráció.
1992
A tanítvány és barát, Vlagyimir Viszockij költeménye Bulat Okudzsava tiszteletére. Ezzel zárom a jubileumi válogatást:
Példázat Igazról és Hazugról
(Притча о Правде и Лжи)
Bulát Okudzsavának
Színigaz ünnepi cuccait hordta naponta,
Tiszteletül nekik: együgyü, félkaru, fatty –
Rongyhazug álca-szavával Igaznak a’szonta:
Jöjj megaludni lakomban – egy éjre maradj!
És odatért a hiszékeny Igaz nyugovóra,
Nyála kifolyt, hiszen álma szelíd lehetett –
Paplana volt csak, a Rongyhazug húzta le róla,
S bőribe bújva Igaznak, egy jót nevetett.
Felkönyökölt azután, s fülig ért szukaszája:
Egy a nemünk, szivi, lásd, ugyanannyit is ér!
Olyigaz, Olyhazug – egynek előnye ruhája,
S persze egál, ha a két maca teste pucér.
Lopta saját fonatába aranynak a masnit,
Vitte a göncöt is, azt, ami kézbe került,
Fogta a pénzt, remek óramodellt, meg a doksit,
Jót kiköpött, odaszólt magyarán, s tovatűnt.
Reggel ocsúdva derült ki Igaznak a kára –
Nézte, kutatta magát, tükörért matatott:
Szénporos ábra került fel a szűzi hasára,
Tiszta Igaz feketéllt – de amúgy mutatott.
Sőt nevetett, hogy a csürhe dobálta kövekkel:
„Látszat ez itt, hisz a Rongyhazug hordja ruhám…”
Két suta fatty grafomán tanuzást követett el,
S ronda szavak furakodtak a dáma után.
„Bestia” lett, node még gonoszabb neve durva,
Köpte a nép, s uszitotta reá a kutyát…
„Nincs helye itt – megy a száz kilométeren túlra,
Egy nap alatt kisöpörni a lába nyomát!”
Átüt a vádiraton fura stichje szavuknak
(Más sara lett odacsapva a dolga elé),
Mondva: Egy cafka hazudja magát Igazunknak,
Bár a személye egy ittasan meztelené.
Színigaz esküdözött, leborult, zokogott is,
Elkutyagolt, lefogyott, biz’a nélkülözött –
Rongyhazug tudta, hogy nem lehet ennyire kódis,
Szép telivért orozott, s nosza lóra szökött.
Egy csodapók ma is Szentigazért hadakozgat –
Hát, igazát viszik ám lyukas egygarasért:
„Győz Igazunk, az idő neki újra is oszthat!..”
Csak tegye azt, mit a nyílt Hazug tenne ezért!
Gyakran a fél lityit osztva s ürítve tirátok,
Azt se tudod, hova ágyaz az éj, hova szállsz.
Még kirabolnak – ez pőre, de színigaz átok!
Nézd csak – a jó nacid hordja a dög, Hazug ász.
Nézd csak – az óra felé les a dög, Hazug ász.
Nézd – paripád üli szőrin a dög, Hazug ász.
1977
Ha a százéves évfordulóval kezdtem, hadd fejezzem is be számmisztikával (ami nem állt távol Viszockijtól sem)! Amikor a fenti Példabeszéd 50 éves lesz, akkor emlékezünk majd Okudzsava halálának 30. évfordulójára: 3 év múlva esedékes. Elegendő idő arra, hogy egy újabb csokor Okudzsava-fordítás szülessen Magyarországon, ugyanakkor nem túl távoli ahhoz, hogy aki most kedvet kap, annál a kedv kitartson…
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
