A Hruscsov nevével fémjelzett időszak és a hatvanas évek szovjet-orosz költőnemzedékének egyik jeles képviselője Rimma Fjodorovna Kazakova (1932-2008). Ma is sokan emlékeznek vissza a népszerű költőnőre és dalszöveg íróra. Rimma Kazakova 1932. január 27-én született, és 2008-ban bekövetkezett haláláig állt a Moszkvai Írószövetség élén. Rimma Fjodorovna megzenésített költeményeit máig játsszák a rádióban és a televízióban.
Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Prihodko
Az „olvadás” időszakaként indult hatvanas évek szovjet-orosz irodalmának talán legkiválóbb képviselői Robert Rozsgyesztvenszkij, Jevgenyij Jevtusenko, Andrej Voznyeszenszkij, Bella Ahmadulina, Rimma Kazakova, és végül, de nem utolsósorban Bulat Okudzsava, az énekes költő, akire Vlagyimir Viszockij tanítójaként és mestereként tekintett.
Rimma Kazakova a Leningrádi Állami Egyetem történelem szakán végzett. Verseskötetek és publicisztikai könyvek szerzője. A Szovjet, majd később a Moszkvai Írószövetség titkári posztját is betöltötte. A Venyec, vagyis a koszorú nevet viselő rangos irodalmi díj tulajdonosa. Ahogy egy 1976-ban magyarul megjelent, a kortárs szovjet költők műveiből merítő válogatást bemutatva Baka István a Tiszatájban írja, Rimma Kazakova már felfedezés: új hang és halk hang, de friss és tiszta csengésű.
„Kazakova ahhoz az irodalmi körhöz tartozott, akik munkásságuk folytán valamilyen szinten szellemi előkészítői voltak a hruscsovi Szovjetunióban megindult reformfolyamatoknak”
Kazakova azon túl, hogy kiváló költő, Jevgenyij Jevtusenko mellett a 2003-ban létrejött Észak-Amerikai Írószövetség alapító tagja is. Számos költeményét ültették át magyarra, többek között például Rab Zsuzsa, Veress Miklós, Baka István, Konczek József vagy Cseh Károly tolmácsolásában olvashatjuk a műveit.
Az ismert magyar költő és műfordító Veress Miklósnak megadatott az a nem mindennapi lehetőség, hogy volt szerencséje találkozni Okudzsavával, Ahmadulinával, Voznyeszenszkijjel és Jevtusenkóval is. E jeles társaságból számomra mindössze Rimma Kazakovával adatott meg az ismeretség, majd barátság a művésznő halála előtti néhány évben, amely az alábbi, nem pusztán szimbolikus jelentőségű mondattal, illetve üzenettel vette kezdetét:
„Az irodalom, a művészet jóval erősebben, szilárdabban és hatékonyabban köt össze embereket, mint bármely politikai hatalom és erő”
Ez az idézet olvasható a közelmúltban megjelent legújabb könyvem elején is, amely egy Rimma Kazakova által hozzám címzett rövidke levélből való. A Budapesten nemrég megjelent Viszockij nyomában, avagy a Nord-jelenség című kötet Vlagyimir Viszockij mellett Rimma Kazakovának is emléket állít. Több ízben is olvashatunk róla a könyvben, hiszen ő volt az, aki Gennagyij Nordot, az ismert kortárs orosz költőt és sanzonénekest visszacsábította szülőföldjére messzi kanadai lakhelyéről, ahol mintegy tizennégy éven át élt és alkotott.
Kazakova moszkvai lakásában ajánlott fel számára egy kis szobát, és ennek köszönhetően találkozhattam és ismerkedhettem meg én is Norddal. Ugyanis a kétezres évek elején több alkalommal is megfordultam a költőnőnél az orosz fővárosban. Mint később fény derült rá, a kettőnk közötti kölcsönös szimpátia alapjául szolgált Vlagyimir Viszockij személye és munkássága is.
„Rimma Kazakova ugyanis nagy tisztelője volt a szovjet-orosz bárdnak”
Kazakova rendkívül jó véleményt alkotott Nord művészetéről is, akivel sok éves kapcsolatát ugyancsak kölcsönös tisztelet övezte. A két művész versei, dalai jól érezhető lírai, hangulati hasonlóságokat mutatnak. Így nem véletlen például, hogy Rimma Kazakova A város című dalát Gennagyij Nord is énekli. 2010-ben CD-n is megjelentette a Dupla orgona című albumon. A dal szövege csak kéziratban maradt fenn az utókor számára és a Viszockij nyomában, avagy a Nord-jelenség (Budapest, 2020.) című kötetemben jelenhetett meg először eredetiben nyomtatásban, és talán magyar fordításban is.
A város
A város mindent ígér,
Mondanod kell csak, mire vágysz.
De a bosszúja elér,
Szerelmünkre talál a gyász.
De te csak hívj magadhoz,
Ajkad add, hogy érezzem én.
Szerelmed új vigaszt hoz.
Egy korty szerelmet, azt kérek én.
A város, egy idegen hely,
A város nekem magány.
Te csak légy szomjoltó kelyhem,
Egy korty boldogság nekem is jár.
A városban ráleltem egyszer,
Mi fontos volt, de odalett már.
Te csak légy szomjoltó kelyhem,
Egy korty boldogság nekem is jár.
A város mindent ígér,
Csak nem énnekem címezve.
Rám idegen sorsot mér,
Kószálok, utamat vesztve.
Vérem pulzál, sajdul lelkem.
A sok baj a szívem törte.
Nem leszel mindig velem,
De szerelmünk él örökre.
A város, egy idegen hely,
A város nekem magány.
Te csak légy szomjoltó kelyhem,
Egy korty boldogság nekem is jár.
A városban ráleltem egyszer,
Mi fontos volt, de odalett már.
Te csak légy szomjoltó kelyhem,
Egy korty boldogság nekem is jár.
(Viczai Péter fordítása)
A két kortárs művész munkásságára jellemző lírai, hangulati és stílusbeli hasonlatosságokat érzékeltetve talán az egyik legjobb példa lehet Nord Levéleső fátyla… című romantikus dala.
Levéleső fátyla…
Levéleső fátyla szállt le városunkra,
Szétfoszlatva álmom egy őszi hajnalon.
Hibáztam, belátom, s a remény is oda,
Mert nem óvtam lelkünk, nem óvtam, Angyalom.
Nincs erő, mi vágyam megállásra bírja,
Léptem nyomán pereg, pereg a sok levél,
De elválaszt tőlem avar szőke árja,
Min átkelnem hozzád nincs esély, nincs esély.
Leple alól a város az éjbe kiált,
Magas zengő hangja dalként száll az égen,
Hiába a vers, az emlék is köddé vált,
Soraim nem találnak rád, mint régen.
Nincs erő, mi vágyam megállásra bírja,
Léptem nyomán pereg, pereg a sok levél,
De elválaszt tőlem avar szőke árja,
Min átkelnem hozzád nincs esély, nincs esély.
Szelek űznének tova, bár emléked vár,
Hol együtt jártunk be utcákat meg udvart.
De a vén boszorka ősz nem segíthet már,
És felégeti inkább a szőke avart.
Nincs erő, mi vágyam megállásra bírja,
Léptem nyomán pereg, pereg a sok levél,
De elválaszt tőlem avar szőke árja,
Min átkelnem hozzád nincs esély, nincs esély.
(Viczai Péter fordítása)
Nálam sokkal korábban, az ismert költőnő 2008-ban bekövetkezett halálát követően Cseh Károly költő műfordító oly módon emlékezett meg Kazakováról, hogy több versét is átültette magyarra. Az Atlantisz felé című mai orosz költők antológiája, amely a Cseh Károly által fordított művek gyűjteménye, az elmúlt negyedszázad terméséből válogat. A kortárs orosz lírát idéző fordításkötetben huszonöt költő hetvenöt szép versét találjuk, többek között Rimma Kazakova költeményeit is:
Nem sarjaszthatok
Nem sarjaszthatok elevenné fát,
Sem jó szívvel ajándék-füvet.
Gyöngédségtől gyöngén merészeljem hát
Bevallani, hogy benned létezek?
A különbségünk nem a mi vétkünk, hagyd,
Szavam naív, mágiám tüzetlen.
Te még csak fa vagy, és te még csak fű vagy,
Én pedig már habokból születtem.
(Cseh Károly fordítása)
Végül egy rövid idézetcsokorral zárnám e megemlékezést Varga Mihály újságíró gondolatait idézve:
Szergej Jeszenyin 1925-ben öngyilkos lett. Utolsó versének Ég veled barátom két utolsó sorát Rab Zsuzsa így fordította le magyarra:
Nem új dolog meghalni a földön,
És nem újabb, persze, élni sem.
Eörsi István tolmácsolásában Jeszenyin vérrel írott búcsúsorai hasonlóan hangoznak:
Ebben az életben meghalni nem újság,
No de élni még kevésbé új.
Amikor Vlagyimir Majakovszkij a váratlan halálhírről értesülve megírta búcsúversét Szergej Jeszenyinhez, ő így fejezte be, utalva neves elődje soraira:
Ebben az életben meghalni nem nehéz.
Élni az életet sokkal nehezebb.
Majakovszkijt és a fordító, Eörsi István művészetét is dicséri e befejező két sor, amely felülmúlja Jeszenyin halála előtti utolsó szavait. Szgyelaty zsizny, vagyis csinálni, pontosabban élni az életet, talán mindenki számára ez a legnehezebb. Sem Jeszenyin, sem Majakovszkij, sem Viszockij nem tudta végigcsinálni. Rimma Kazakova ugyan tovább élt, mint ők, de még nyugodtan élhetne Ő is. Emlékezzünk rá!
