//Putyin megértéséhez a kulcsszó a stabilitás
„Jelenleg azt jelenthetjük ki biztosan, hogy Oroszországban a vártnál korábban megkezdődött a politikai rendszer átalakítása” #moszkvater

Putyin megértéséhez a kulcsszó a stabilitás

Hogyan lehet a stabilitást megőrizve nemcsak átmenteni, de dinamizálni, a 21. század harmadik évtizedének kihívásaihoz igazítani az orosz politikai berendezkedést? Erről szól Vlagyimir Putyinnak az alkotmány módosításáról szóló, szociális intézkedésekkel megágyazott bejelentése, amellyel megkezdődött a hatalmi átmenet Oroszországban.

„Jelenleg azt jelenthetjük ki biztosan, hogy Oroszországban a vártnál korábban megkezdődött a politikai rendszer átalakítása” #moszkvater
„Jelenleg azt jelenthetjük ki biztosan, hogy Oroszországban a vártnál korábban megkezdődött a politikai rendszer átalakítása”
Fotó:EUROPRESS/SHAMIL ZHUMATOV/POOL/AFP

Volt olyan Kremlhez közeli politológus és kormánypárti képviselő is, akiket Vlagyimir Putyinnak a törvényhozás két háza előtt elmondott, sokakat meglepő éves beszéde, majd a kormány ezután logikus lemondása után nem engedtek az állami tévé vitaműsorának egyenes adásába. Már a sminkes szobában voltak, amikor szóltak nekik, hogy ezúttal mások kerülnek be a műsorba. Ez is jól mutatja, hogy a Kreml semmit nem bíz a véletlenre, és a mostani bejelentésekről – bárki bármit is mond – csak egy nagyon szűk kör tudott előre. Jobb híján el is kezdték sokan ecsetelni a kormány lemondásának okait, és az új miniszterelnök előtt álló kihívásokat, pedig nem ez a lényeg. A fő kérés, hogy milyen poszton irányítja tovább a rendszert Putyin, és kivárja-e a politikai rendszer újraindításával 2024-et, avagy már előbb lezajlik az utódlás, pontosabban a rendszer újraindítása. Amelyben egyelőre csak az tűnik biztosnak – bár ez sem 100 százalékig -, hogy Vlagyimir Putyin nem elnökként áll majd az új hatalmi vertikál élén.

„A kormány – láthatóan előre egyeztetett – lemondása csak az alkotmánymódosítással megkezdett folyamat része. Dmitrij Medvegyev sem esett ki a pikszisből, csak más helyre került a hierarchiában, és bizonyos forgatókönyv teljesülése esetén még akár komoly feladatok is várhatnak Putyin bizalmi emberére”

Kezdjük akkor a kormány lemondásával, ha már ez tolult előre – a jövő egyelőre homályos részleteit félretolva – a hírekben. De előtte még egy ejtsünk néhány szót egy fontos tényezőről, a bejelentés időzítéséről. Az elemzők többsége joggal úgy gondolta úgy, hogy az utódlás kérdése majd valamikor 2023 körül merül fel igazán élesen. Addig is állandón a napirenden lesz, ám Putyin nem ad fogódzót a konkrét forgatókönyveket illetően. Így aztán egyesek a belarusz-orosz államszövetség élén látják majd Putyin jövőjét az immár megerősödött eurázsiai hatalom élén, míg mások kizárólagos, leginkább talán a kazah szcenárióra hajazó forgatókönyvet valószínűsítenek. Egyelőre még mindkét opció él, sőt újabbakat is felvetett a bejelentés.

„De maradjunk a változások beindításának vártnál korábbi beindításánál, amelyet megint csak a Putyin szemében oly fontos stabilitás magyarázhat”

A jelenlegi nemzetközi környezetben a Kreml aligha engedheti meg magának, hogy egyszerre kulminálódjon a külső és a belső bizonytalanság. A globális politikai és gazdasági válság mélyülése erősen valószínűsíthető, még ha a méreteit pontosan nem is jósolhatjuk meg. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy komoly változások rengetik még meg a világot, ami az erőviszonyok átalakulása közepette egyáltalán nem meglepő. Ha a globális viszonyok ilyen alakulásával számolunk, akkor logikusnak tűnik, hogy szokásától eltérően Putyin nem hagyja az orosz politikai rendszer átalakítását az utolsó pillanatra.

„Ez ugyanis így könnyen összecsúszhatna a globális válság mélypontjával. Ráadásul, éppen ezt figyelembe véve kell megerősíteni Oroszország belső politikai, gazdasági, társadalmi stabilitását, hiszen ez nemcsak bizonyos védettséget jelenthet a globális viharban, de lehetőséget is. Aki ugyanis szilárdabban áll a lábán, az sikeresebben halászhat a zavarosban”

E jövőképpel számolva logikusnak tűnik, hogy az átmenet stabilitása jegyében Putyin a kormányt a legfontosabb kihívásokhoz igazítsa. Ez pedig mindenek előtt a feltételek megteremtését jelenti a posztindusztriális kor tudományos-technikai változásainak elmélyítéséhez. Putyin ezeket a feladatokat már az elnökké választásást követő májusi ukázaiban kijelölte, csakhogy a szankciókkal nehezített külső környezetben a belső problémák hatványozódnak, így aztán az úgynevezett nemzeti projektek megvalósítása akadozik. Az, hogy az új kormányfő az üzleti környezet javítását, és a digitalizációt nevezte első számú feladatának, mindenképpen e projektek megvalósulásának a gyorsulását feltételezi.

„Az pedig, hogy Mihail Misusztyin személyében gazdasági szakember, ráadásul az adóhatóság volt vezetője került a kormány élére, nemcsak a modernizáció felgyorsítását, de ennek előfeltételeként egyben a fejlődést fékező korrupció visszaszorítást is jelentheti”

A kormányfő személye tehát inkább az új politikai rendszer hatékony működéséhez ágyaz meg, mint ahogy a bejelentett szociális intézkedések is. Jóval kisebb az esélye annak, hogy mint azt egyesek feltételezik, a miniszterelnöki szék ezúttal is az utód felépítését szolgálja majd. Ez a konstrukció bonyolultabb ennél, és Misusztyn akár az új rendszerben is maradhat kormányfő, hiszen Putyin nem szereti a gyakori változtatásokat, ám ez egyáltalán nem biztos. Főképp akkor, ha mégis a most sokak által inkább B-tervként emlegetett belarusz-orosz államszövetségben megtestesülő koncepció lenne a befutó.

„Nem nevezném okvetlenül bukásnak Dmitrij Medvegyev leváltását sem. Putyin bizalmi emberéről van ugyanis szó, aki nem mellesleg a Nemzetbiztonsági Tanács alelnöke lesz”

Ez pedig jó eséllyel fajsúlyos figura az új rendszerben. Bizonyos esetben ez a váltás éppen az utódláshoz tisztíthatja meg a terepet. A jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis a kormányfői poszt egyáltalán nem jó ugródeszka egy esetleges rotációhoz. Jobb tehát pihentetni Medvegyevet, mert ha a helyzet úgy hozná, még szükség lehet rá. De egyáltalán nem ördögtől való magyarázat az is, hogy – Tatyjana Sztanovaja a Carnegie elemzője vallja ezt – a mind az elitben, mind pedig a társadalomban a tandem, illetve a gazdasági problémák miatt tokszikusnak számító kormányfő eltávolításával komfortos körülményeket igyekszik teremteni a hatalmi átmenethez. Ez a verzió egyben azt is jelentené, hogy ezzel vége a Putyin és Medvegyev közötti régi megállapodásnak, és az államfő lényegében alelnökként méltó helyet talált maga mellett a volt államfőnek. Bukásként ezt akkor sem értékelném, ha ez a poszt túl nagy önállóságot nem enged Medvegyevnek. Egyelőre még az utódjelöltek közül sem kerül ki, igaz, ez a poszt könnyen jelenthet az új struktúrában veszélytelen és súlytalan parkolópályát is. Biztosnak egyelőre az tűnik, hogy a kormányváltás az új feladatokhoz illeszkedő, ám inkább technikai lépés, ami szabad kezet ad az elnöknek a hatalmi puzzle összerakásához.

„Az alkotmány most bejelentett módosítása még csak az új berendezkedés kontúrjait sejteti, alapvető célja az utódlásig zökkenőmentes biztosítása”

Kezdve az elnöki jogkörök várható gyengítésével, és a parlament szerepének erősítésével egészen a kormány átalakításáig a cél láthatóan a kiegyensúlyozott, kölcsönös intézményi   biztosítékokon alapuló stabil rendszer felépítése. A stabilitást ezen kívül a valamiképpen az egész felett álló Putyin adja meg. Szó sincs tehát arról, hogy az új berendezkedés ne elnöki lenne, és átbillenne a parlamenti demokrácia irányába. Nem, de a parlament azért annyi plusz jogkört kap, hogy adott esetben korlátozhassa az elnök hatalmát. Ez az eddigiekhez képest több féken és ellensúlyon alapuló rendszer érezhetően azt feltételezve épül, hogy időnként – 12 évenkként mindenképpen – szükségszerű a váltás csúcson. Mindez azt is jelenti, hogy Putyin valószínűleg eldöntötte, nem akar elnök maradni. Sőt, magában talán már az utód személyében is megállapodott.

„A formálódó rendszer talán úgy lehetne leírni, hogy az nem korlátoz, hanem kiegyensúlyoz, mindenek fölött szem előtt tartva a stabilitást. Ez a struktúra működőképes lehet akkor is, ha ott van a hatalomban a régi és az új elnök is, de akár a Putyin utáni korszakra is”

Az intézmények közötti egyensúly megteremtésében – főképp Putyinnal az élén – kulcsszerepet játszhat a 17 éven át hibernált állapotban lévő Államtanács. E szervezet jogköreiről persze majd a hírek szerint az őszig elfogadandó alkotmány dönt, azonban aligha lepődhetünk meg azon, ha ezek alapján ez a szervezet a gyakorlatban a többi intézmény fölé kerül. Főképp akkor, ha nem sima orosz hatalmi tandemben, hanem egy belarusz-orosz államszövetség vezető szervében gondolkodunk. Abban azért biztosak lehetünk, hogy alkotmányosan ez a szervezet sem kerülhet abszolút helyzetbe, hiszen az felborítaná a rendszert. Legfeljebb Putyin személye emeli meg a súlyát.

„Jelenleg azt jelenthetjük ki biztosan, hogy Oroszországban a modernizációhoz, a posztindusztriális civilizációs kihívásokhoz és a szuverenitás erősítéséhez kötve a vártnál korábban megkezdődött a politikai rendszer átalakítása és a remények szerint dinamizálása”

Ezzel kapcsolatban ma még sok a homályos folt. Így nem világos, mi lesz az Államtanács szerepe, és Vlagyimir Putyin áll-e az élén? De azt sem, hogy ki lesz az utód? Miként újul meg az új helyzetben az alsó- és a felsőház? Az új berendezkedés korrigálja-e a szilovikok jelenlegi túlsúlyát? Mennyire lesz képes dinamizálni ez az átalakítás a kissé leült, megfáradt közéletet? Nem utolsó sorban, ott van-e még a talonban a szövetségi állam elmélyítése által biztosított átmenet?

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.