//„Putyin gátlástalan, de okos vezető”
Frei Tamás #moszkvater

„Putyin gátlástalan, de okos vezető”

MEGOSZTÁS

Most megjelenő, a migránsválságot a középpontba állító könyve, a Bábel főszereplői közül Frei Tamás ezúttal kihagyta a főgonosz szerepére mindig alkalmas oroszokat. A szerző azonban portálunknak nyilatkozva ennek ellenére beszél az Oroszországhoz fűződő viszonyáról. Meggyőződése, hogy az amerikaiak éppen az oroszoktól tudták meg az Iszlám Állam vezérének rejtekhelyét.

Frei Tamás #moszkvater
Frei Tamás
Fotó:Tóth Tibor / #moszkvater

– A meglehetősen nagy rajongótábora egy ideje már nagyon várta korábbi négy regényének folytatását. A Berlini játszma azonban nem került a könyvespolcokra. Sőt, a kalandregények főhőse, André Calvi is mintha nyugdíjba vonult volna…

– Úgy éreztem, a világban történtekkel lépést kell tartanom. Ez most nem a magányos hősök kora! Így az új kötetben már nem a nyers erő, a mindenkit legyőző, jól verekedő exlégiós a főszereplő. Szerintem manapság, az európai migránsválság, vagy ahogy én nevezem, a modernkori népvándorlás idején azok lehetnek győztesek, akik agyban erősek, és közben kellőképpen gátlástalanok is. Megszületett tehát az ő ellenfelük, Marco Boretti figurája, aki édesanyja révén magyar származású régészként kerül a történet középpontjába. Bízom benne, hogy az ő világa is érdekelni fogja az olvasókat.

– André sokak kedvencévé vált az elmúlt időszakban. Sok olvasó szemében ő testesítette meg azt a hőst, aki titokban maga is lenni szeretett volna. Nem félt cserepadra ültetni őt?

– Nem titkolom, én az a fajta regényíró vagyok, aki azt szeretné, ha valójában a könyveit, az írásait, a stílusát kedvelnék az olvasók, nem pedig a főhőst. Őt is persze, de nem André vagy Marco miatt olvasnék a regényeimet, hanem mert szeretik azt a világot, amit teremtek a könyvekben. Szeretném az olvasóimat leszoktatni a főhős centrikusságról, hogy azt a műfajt és stílust szeressék, ami én vagyok egy-egy kötetben. Függetlenül attól, hogy miről szól, vagy ki a főszereplője.

– Itt Magyarországon mélyen beleivódott a köztudatba a migránsválság. Riogatnak ezzel, választásokat nyernek vele. Ez a világban máshol is ilyen központi téma?

– Ahogy azt már mondtam, én inkább modernkori népvándorlásnak hívnám ezt az ügyet. Az egész világot érinti, nem csak Európát. Nagyon sok oka van, egyszerre rengeteg folyamat ért össze, és ezért nem fog csak úgy elmúlni. Ebben az évben épp 56 országban zajlik valamilyen fegyveres konfliktus. Biztos vagyok abban, hogy mi sem szívesen élnénk ilyen helyen. Menekülnénk… Miután a világ egy ideje elkezdett szétszakadni centrumokra és perifériákra, a centrumban élők a saját bőrükön, a mindennapjaikban érzik azt, ahogy a máshonnan érkezők a nyakukba szakadnak. De erről azért nagyon sokféleképpen gondolkodik a világ. Nem csak egy igazság létezik. Én úgy vélem, hogy ott, ahol ez valódi probléma, mint például Olaszország, ott bizony még sokáig lehet majd erre választási kampányt alapozni. Másutt viszont nem. Viszont Magyarországon szerintem többször már nem nagyon, hiszen itt csak egy láthatatlan bajtól való félelem létezik, ami a párszavas óriásplakátokból és célirányos propaganda hadjáratokból táplálkozik.

– Nyugat-Európa vezető államaiban ez nem létező és megoldásra váró probléma?

– De igen, létezik, csak nincs akkora súlya, mint itthonról gondoljuk. Nem söpör el minden más problémát! Nem véletlen, hogy a klasszikus nyugat-európai országokban a migránskérdéssel kampányolók csak 15 százalékot szereztek a májusi EP-választáson. Nem többet! Vagyis látni kell, hogy a maradék 85 százalék számára nem ez az elsődleges kérdés Nyugaton, hanem mondjuk a klímaváltozás vagy a fiatalok munkanélkülisége. A migránshelyzet kezelése benne van a nyugat-európai emberek fejében, de mivel más körülmények között élnek, mint mi Keleten, így a mindennapi életben mások a problémáik. A Bábel egyik fő mondanivalója, hogy a magyar emberekhez is eljusson az erről a kérdésről másként gondolkodó nyugatiak véleménye. Hogy Magyarországon is láthassa mindenki, hogy ebben az ügyben létezik másik gondolat, értelmezés és narratíva is, még ha nem is értünk vele feltétlenül egyet. Nyugaton a menekültválság kapcsán nem a vallás, a keresztény hit mindennapos bizonygatása az elsődleges, hanem a mélyebb nyugati értékeké, például a magántulajdon szentsége, vagy a törvények betartása.

– Lehet, hogy nem is a hatalom az oka ennek, hanem az, hogy Magyarország nem nyitott a nyugati országokban dívó multikultira?

– Ebben van valami, és éppen a XX. század történelme, a rossz tapasztalatok támasztják ezt alá. Pedig a két világháború között Európában Prága, Bécs és tudom, hogy meglepő, de Budapest volt a legmultikultibb város, azaz itt volt a leginkább soknemzetiségű a lakosság. Aztán a világháború után jött a lakosságcsere, a kitisztított nemzetek, így genetikailag kódolva lettünk arra, hogy félni kell az idegenektől, hiszen két-három generációval korábban csak bajt okozott az egész. Nem véletlen, hogy manapság már Amszterdam, London és Párizs, vagyis nagy nyugati városok a multikulturalizmus központjai Európában. Könnyen előfordulhat, hogy ők is rájönnek majd arra, hogy ez nem jó. De az is lehet, hogy kihasználják ennek minden előnyét. Például Koppenhágában, ahol a lányom él, minden tíz érkezőből csak három az itthoni pejoratív szóhasználattal megbélyegzett „migráns”, azaz arab és afrikai bevándorló és menekült, míg a többi hét az úgynevezett első világból érkezik, mert éppen Dánia fővárosában akar élni. Ausztrálok, amerikaiak, franciák, németek, olaszok. Sokféle kifinomult ember. Ugyanakkor az is tény, és képmutatás azok részéről, akik mindezt nem ismerik el, hogy nem szeretjük, ha olyanok érkeznek hozzánk, a hazánkba, akik tanulatlanok, nem beszélik a nyelvünket, és eszük ágába sincs beilleszkedni a mi kultúránkba, rendszerünkbe. Vagy egyszerűen csak képtelenek rá.

– Olvasva legújabb regényét, André Calvi lecserélése mellett még valami feltűnt. A korábbi regényeiben a bűn eredőjének kikiáltott Oroszország szinte semmilyen szerepet sem kapott…

– A modernkori népvándorlásban nem olyan nagy a szerepük, így mindössze ez az oka a fenti felvetésének. Persze, a háttérben azért mindent megtesznek a saját érdekeik érvényesítésére. A legjobb példa erre Szíria, hiszen az ott zajló eseményekben hirtelen azt sem lehet megmondani, hogy az oroszok, vagy az amerikaiak játszanak negatívabb szerepet. Úgy tartom, az oroszoknak az a jó, ha nincs rend a világban, hiszen nem a saját előnyeikből élnek, hanem lereagálják és kihasználják mások hibáját.

– Nem gondolja, hogy Oroszországot nem állandóan a nyugati szemüvegen keresztül kellene megítélni, hanem a saját kultúrája, szokásaik alapján?

– Ahogy azt Orbán Viktor mondta egyszer az Oroszországot bírálóknak, egy kilenc időzónát átölelő országot valahogy mégiscsak üzemeltetni kell, és ez nem egyszerű! Amikor a Nyugat a maga elvei és normái alapján viselkedik az orosz állammal szemben, az kétségtelenül sehova sem vezető út. Másik nép, másik történelem, más szocializáció és más kulturális antropológia. Éltem ott éveken keresztül, azt hiszem, hogy valamelyest értem őket, és beszélem a nyelvüket. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy az oroszok miként látják a világot. Úgyhogy például minden évben megnézem Vlagyimir Putyin öt órán át tartó nemzetközi sajtótájékoztatóját, és már-már önkínzásként néha nézem az esti  állami híradót, a Vremját. És mindannyiszor arra a megállapításra jutok, hogy véleményem szerint egyben tartja ugyan a „birodalmat”, de hosszú távon mégis csak rosszat tesz Oroszországgal az, amit az új cár, Putyin művel vele.

– Mi az, ami ennyire riasztja a putyini Oroszországban?

– Ahogy folyamatosan haladunk nyugatról keletre, egyre elnagyoltabb, durvább lesz a világ. Az oligarchizmus, az antidemokrácia, a korrupció, a jogállam sérülései, és minden más is. Ausztriából nézve már nagyon kelet-európai jelenségek vannak Magyarországon, de Ukrajnából nézve, mi tűnünk Nyugatnak, Moszkvából nézve pedig a mai Ukrajna. Kazahsztánból pedig Oroszország… Nyugatról Kelet felé haladva minden egyre rosszabb. Magyarországot ezen a skálán kell értékelni. És Putyin Moszkváját is.

– Mindenki maga az ördög lenne az orosz államban?

– Erről szó sincs. Van egy olyan legfelső szűk rétege az orosz társadalomnak, amely annyira kulturált, művelt és széles látókörű, amilyenné csak egy nagyon nagy és erős ország tetején tud valaki válni. Erre igenis oda kell figyelni, és ez teljesen független Putyin személyétől.

– Ha már ennyit emlegetjük, árulja már el, milyen embernek tartja Vlagyimir Putyint?

– Putyin a maga módján nagyon rafinált, gátlástalan, okos figura. A világpolitikában jelenleg nagyon kevés hozzá hasonló játékos van. Ugyanakkor azt gondolom, a maga által teremtett lehetőségeket nem arra használja, amire kellene. Tény, hogy vele nagyon más lett Oroszország története, mintha ő nem lett volna. Bevallom, amikor Magyarországra jön, őszintén aggódni szoktam, nehogy az erdőbe vigye Orbán Viktort, ugyanis Putyin rettentően messze előre gondolkodó sakkjátékos, életveszélyes tárgyalópartner. Persze, a magyar miniszterelnököt sem kell félteni, ő az utóbbi évtizedek talán „legagyasabb” magyar politikusa. Egyszer szívesen lennék légy egy olyan szoba falán, ahol Putyin és Orbán tárgyal egymással.

– Nem lehet, hogy Oroszországot elsősorban a múltja, főleg a Szovjetunió több évtizedes tevékenysége alapján ítélik meg még mindig?

– Benyomásaim szerint a Nyugatot már nem érdekli az oroszokkal kapcsolatban, hogy volt egyszer egy Szovjetunió. Főleg, mert tudják, hogy az is orosz volt ízig-vérig, és ha megnézzük, akkor a XX. és a XXI. században nem nagyon volt elitcsere abban a birodalomban. Nem véletlen, hisz ez a nagy túlélők országa. A cári világ híveiből és haszonélvezőiből lettek a kommunizmus legnagyobb kiszolgálói, majd ugyanezek a rendszerváltást követően Jelcin majd Putyin követői és kiszolgálói lettek. Kétségtelen tény, hogy az idő múlásával egyre több volt a kanyar, és ezekben voltak olyanok, akik kisodródtak az útról, de mennyien vannak azok, akik még a legutolsó szerpentinen is felmentek, és ott vannak még mindig a csúcs közelében.

– Könyveiben félelmetes jósként írja meg, mi fog majd a világban, vagy Magyarországon történni. Honnan látta előre mondjuk Orbán Viktor és Simicska Lajos közti szakításhoz vezető konfliktust – ami az Agrárbárókban jelent meg –, vagy a mostani könyvében, a Bábelben a terroristavezér megsemmisítését?

– Ezekhez sok minden kell, de leginkább jó információs források. Amit ma az emberek az újságokban elolvasnak, vagy a híradókban megnéznek, mint például az Iszlám Állam vezetőjének a meggyilkolása, vagy éppen a Putyin és Orbán által aláírt szerződések, azokat a diplomácia a háttérben már akár évek óta készíti elő. Ezeket a folyamatokat különböző forrásokból előbb kell megtudni, mint hogy bekerülnek a hírekbe. Csak erről van szó!

– Ha már az ISIS, az Iszlám Állam első embere szóba került. Van Önnek ezzel kapcsolatban teóriája?

– Érzésem szerint Donald Trumpnak most nagy szüksége volt egy ilyen hangos sikerre a hibás szíriai kivonulás után. Könnyen lehet, hogy az amerikaiak épp az oroszoktól tudták meg pontosan, hol is található al Bagdadi. Egyszerűen nem lehetett véletlen az időzítés.

– Egy majd’ húsz évvel ezelőtti interjújában azt mondta, nincs otthon televíziója, kizárólag a munkahelyén nézi meg a számára legfontosabb híreket. Ma is tartja magát ehhez?

– Igen, most sincs otthon televízióm. Inkább olvasni szoktam, vagy legfeljebb a számítógépemen sorozatokat nézni. Bárcsak a regényeimből is csinálna valaki egy sorozatot…

– Regényíróként nem fél attól, hogy rövidesen felesleges lesz a munkája, mert az olvasás eltűnik majd ebből a rohanó világból?

– De, tartok tőle, hogy az olvasás ugyanúgy, mint már most a komolyzene, egyszerűen kimegy a divatból, és csak egy szűk, iskolázott réteg mindennapjainak lesz a része. A tömegek már képtelenek lesznek egy 600 oldalas könyv információit feldolgozni.

 

MEGOSZTÁS