
„Oroszország és Kína közös nyilatkozatai megerősítették a két ország korábban többször is közölt elképzeléseit a világrendről, amely elképzeléseik szerint az egyenrangú kapcsolatokon, a hegemóniaellenességen, a belügyekbe való be nem avatkozás elvén, az ENSZ szerepének hangsúlyozásán, valamint a civilizációk és politikai rendszerek sokszínűségén alapul”
Fotó:EUROPRESS/Alexander KAZAKOV/POOL/AFP
A két, (geo)politikai szempontból legfontosabb dokumentum a többpólusú világrend és az új típusú nemzetközi kapcsolatok létrejöttéről szóló, valamint a két ország átfogó partnerségének és stratégiai együttműködésének megerősítéséről és a jószomszédi, baráti, együttműködő kapcsolatok elmélyítéséről szóló közös nyilatkozatok voltak. Ezen kívül több gazdasági, infrastrukturális, média és oktatási együttműködési megállapodás és memorandum is született, állami vállalatok és ügynökségek, valamint egyetemek részvételével.
„Ami a két ország kétoldalú kapcsolatát érinti, Kína meghosszabbította az orosz állampolgárok vízummentességét, és egy sor, a két társadalom kapcsolatának szorosabbra fűzését célzó megállapodás született, viszont a legfontosabb kérdés, a Szibéria Ereje-2 gázvezeték kapcsán nem történt látványos előrelépés”
Bár Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerint a felek már szinte mindenben megállapodtak, külön dokumentum nem született a kérdésben, és a közös nyilatkozatba se került be a vezeték, holott az orosz részvétellel épülő kínai atomerőművek, vagy a két országot összekötő új vasútvonal helyett kapott a dokumentumban. A Szibéria Ereje-2 gázvezeték kérdése régóta terheli a két ország viszonyát, hiszen, miközben a szándék mindkét fél részéről megvan, és tavaly ősszel már jogi kötelezettséggel járó memorandum is született a vezeték építéséről, a hírek szerint az árak és az ütemezés kapcsán vannak nézetkülönbségek. Oroszország számára különösen fontos lenne ez a vezeték, hiszen hosszú távon ez válthatná fel az európai irányú gázszállítások kiesését – az új vezeték kapacitása nagyjából megegyezne az egyik Északi Áramlat vezetékpáréval -, a kínaiak azonban állítólag olyan magas engedményeket szeretnének, amelyekbe Moszkva nem akar beleegyezni. Mindenesetre az iráni háború kitörése után lehetett hallani olyan hírekről, miszerint már Kína is sürgetné a vezeték megépítését, így vélhetően előbb-utóbb nyélbe ütik majd a projektet.
„Oroszország és Kína közös nyilatkozatai megerősítették a két ország korábban többször is közölt elképzeléseit a világrendről, amely elképzeléseik szerint az egyenrangú kapcsolatokon, a hegemóniaellenességen, a belügyekbe való be nem avatkozás elvén, az ENSZ szerepének hangsúlyozásán, valamint a civilizációk és politikai rendszerek sokszínűségén alapul”
Ezek a fogalmak végigkísérték az elmúlt évek dokumentumait is, lényegük pedig az Egyesült Államok vezette, a liberális demokráciát egyedüli elfogadható berendezkedésnek tekintő világrendtörekvések elutasítása. Utóbbi különösen világossá válik a fentebb másodikként említett nyilatkozatból, amely jóval hosszabb és részletesebb az alapelveket lefektető, többpólusú világrendet deklaráló szövegnél.
Bár a legtöbbször még mindig konkrét említés nélkül, de a korábbiaknál élesebben bírálják ez a nyilatkozat az Egyesült Államok politikáját, tekintettel az újabb fejleményekre – Venezuela, Irán -, elfogadhatatlannak nevezve azokat. Jellemző, hogy Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója kérdésre válaszolva azt mondta, nem is tud „Anchorage szelleméről”, „Peking szelleme” viszont létezik. Az orosz diplomácia és a politikai kommunikáció sokáig „Anchorage szellemeként” utalt azokra a megállapodásokra, amelyek Vlagyimir Putyin és Donald Trump alaszkai találkozóján születtek.
„Bár a közeljövőben várható Steve Witkoff amerikai különmegbízott moszkvai látogatása, úgy tűnik, hogy – amint arra számítottam is – Moszkvában egyre kevesebbet várnak ezektől a tárgyalásoktól”
Egy helyen említik konkrétan az Egyesült Államokat a két ország második nyilatkozatában, éspedig az Aranykupola légvédelmi rendszer kapcsán, élesen bírálva azt. Ez az amerikai terv, amely a világűrbe is védelmi rendszereket telepítene, régóta aggasztja Pekinget és Moszkvát, hiszen azáltal, hogy a minden lehetséges támadás elleni teljes védelmet célozza, megvalósulása esetén a nukleáris erőegyensúly felborulásához vezetne, amit az oroszok és kínaiak nem engedhetnek meg maguknak.
„A nukleáris kérdés egyébként is hangsúlyos helyet kapott a második nyilatkozatban, részletesen kitérve az új japán vezetés nukleáris ambícióinak elfogadhatatlanságára, és rövidebben azokra a tervekre is, amelyek az európai országok közötti atomfegyvermegosztás kapcsán merültek fel az utóbbi időkben”
Irán és Ukrajna kapcsán a második nyilatkozat a két ország korábbi közös álláspontját ismétli meg. Előbbi esetben elítélik az amerikaiak és izraeliek támadását, utóbbi esetben pedig a konfliktus kiváltó okainak felszámolását sürgetik, és persze mindkét háborúban a mielőbbi tárgyalásos lezárást szorgalmazzák. Külön passzust kapott Szíria, amelyet támogatásukról biztosítottak, felhívva az ország vezetőinek figyelmét a szélsőségek és a terrorizmus elleni küzdelem fontosságára. Venezuela vagy Kuba ellenben nem szerepel a szövegben explicit módon, a nyilatkozat csupán a karibi és latin-amerikai országok belügyeibe való beavatkozás elfogadhatatlansága mellett emel szót.
Érdekesség, hogy a más országok bombázását, a tárgyalások álcaként való felhasználását, más országok vezetőinek meggyilkolását és elrablását elítélő rész végén a nyilatkozat az Eurázsia ügyeibe való külső destruktív beavatkozásról ír, amelyet a kontinens fő destabilizáló tényezőjének tekint. Ez az alapvetően az Egyesült Államok ellen irányuló kitétel annyiban pozitív is lehet Washington számára, hogy az új amerikai adminisztráció szemlélete felé való elmozdulást jelzi.
„Az amerikai vezetés ugyanis a nyugati félteke ügyeibe való külső beavatkozás kizárásának szándékával lép fel, így ez a korábbiakhoz képest új megfogalmazás ezen félteke-elv elfogadásaként is értékelhető. Az is ebbe az irányba mutat, hogy a nyilatkozat lényegesen többet foglalkozik az eurázsiai fókuszú Sanghaji Együttműködés Szervezetével, mint a globális hatókörű BRICS-szel vagy a G20-szal”
Nagy kérdés persze, hogy ez az apró elmozdulás a kommunikációban mit jelent majd a gyakorlatra nézve. A nyilatkozatok szelleme a korábbiakhoz képest „hidegháborús” jellegűbb, a riválisok meggyőzésének szándéka helyett a szembenállás elfogadása jelenik meg bennük, annak deklarálásával, hogy a globális folyamatok és a világtöbbség az orosz-kínai álláspont mellett áll. Ráadásul az oroszok és kínaiak a nyilatkozataikban továbbra is elítélik „a dzsungel törvényeihez” való visszatérést a nemzetközi kapcsolatokban, és az emberiség előtt álló kihívások globális rendezését sürgetik, tehát az amerikai és kínai világrend-felfogások közti különbség továbbra is érzékelhető. A kérdést pontosítva úgy tehetjük fel, hogy vajon ez a hangsúlyeltolódás a nagy globális megegyezésről való közeljövőbeli lemondást jelenti-e, és ha igen, akkor Peking és Moszkva passzív, a jelenlegi vonalakat befagyasztani kívánó stratégiát követ majd, vagy megpróbálkozik az amerikaiak aktív ki-, vagy legalábbis háttérbe szorításával Eurázsiában, például az iráni háború farvizén. Az orosz és kínai vezetés vérmérsékletét ítélve a viszonyok befagyasztására való törekvés lehet valószínűbb, és egy amerikai irányváltás esetén a korábbi, nagy megegyezésre irányuló szándékok is előkerülhetnek majd.
(Az írás eredetileg a szerző Substack-oldalán jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater