//Putyin és az orosz álmok
Vlagyimir Putyin a Kreml Szent György termében vonul be 2004-es beiktatására #moszkvater

Putyin és az orosz álmok

MEGOSZTÁS

Múltidéző. Lehet-e vaskézzel jogállamot építeni? Ezt találgattuk jó két évtizede, amikor Vlagyimir Putyin 52,94 százalékkal, ha szűken is, de már az első fordulóban győzött az elnökválasztáson. Idézzük fel, hogyan láttuk akkor, 2000. március 26-án Oroszországot!

Vlagyimir Putyin a Kreml Szent György termében vonul be 2004-es beiktatására #moszkvater
Vlagyimir Putyin a Kreml Szent György termében vonul be 2004-es beiktatására
Fotó:EUROPRESS/ALEXANDER ZEMLIANICHENKO / POOL/AFP

Bizony, sok orosznak könny szökött a szemébe, mikor a legutolsó sikerfilm, a Szibériai borbély egyik jelenetében III. Sándor szerepében Nyikita Mihalkov impozáns bronzlovasként vágtatott be a Kremlbe. A régi jó Oroszország elevenedett meg ugyanis egyfajta kulturális mítoszként a vásznon, megindítva az elmúlt tíz év alatt elcsigázott nézők szívét s képzeletét. Egy évtizede hiába várták, remélték, követelték az új nemzeti eszmét, amelyet az orosz lélek kitűnő ismerője eljátszott nekik. S a hatás frenetikus volt. Nem véletlenül, hiszen tíz éve a társadalom túlnyomó többségének energiáit a túlélés köti le.

„Nincs már miben, kiben hinni, s ami a legszörnyűbb, nincsenek már ideálok sem. Szemükben a demokrácia csak a rablást, az anarchiát hozta, ahol az állam nem ellenőriz semmit. E hányódás, szétesés közepette persze telitalálat az erős, nagy cár képe, amelyben az átlagpolgár mindig is hitt”

Aztán, láss csodát, a mese a moziból kilépve a valóságban is megelevenedik. Az összeomlott Oroszország-mítosz újraélesztőjének politikai megtestesítője Vlagyimir Putyin, aki elhitette, hogy a káosz nehéz évei után egyedül ő képes rendet teremteni, leküzdeni a szegénységet, helyreállítani Oroszország nemzetközi tekintélyét, és visszaadni az oroszoknak Oroszországot. Ő nem fehér lovon léptet, hanem a Szuhoj-27-es vadászgépen repül Csecsenföldre, ahol már bizonyította tettrekészségét. Keményen, véresen, kegyetlenül, de ez a többséget nem zavarja. A sikerélmény a fontos.

„Mint látjuk, ismét radikálisan változik tehát a hivatalos orosz politika nyelvezete. Az első orosz elnökválasztás előtt, 1991-ben a szabadság, a demokrácia, a piac, az emberi jogok voltak a kulcsszavak, kiszorítva a kommunista fordulatokat. Ma a hatalmasság, az erős állam, a rend, a patriotizmus a kelendő retorika. Sőt, sokan a diktatúra elkerülhetetlenségéről beszélnek, míg Putyin a törvények diktatúráját ígérik”

Sokan már türelmetlenül, míg mások beletörődéssel, megint mások pedig félelemmel várják az orosz Bonaparte (avagy az orosz Pinochet?) kremlbeli megkoronázását. S hogy melyiket? Miképpen képzelik el a választók az állam megerősítését? Mit értenek rendteremtés alatt? Ez még nem világos. Abban viszont megegyeznek a vélemények, hogy a nagy többség ezt Putyinnal véli megvalósíthatónak. Az ő személyében koncentrálódik most a rendszerváltás utáni romantikus időszakától búcsúzó Oroszország minden reménye és félelme.

Ennek megválaszolásához némi támpontot nyújt az egyik legnagyobb orosz közvélemény-kutató intézet, a VCIOM felmérése. Eszerint minden vélekedéssel ellentétben a legszélesebb rétegekben képviselt út a nyugatosoké (39 százalék), akik demokratikus berendezkedésű, piacgazdaságot működtető, magántulajdont és az emberi jogokat tiszteletben tartó Oroszországot szeretnének. Az elmúlt tíz év nyitása tehát nem múlt el nyomtalanul. Még akkor sem, ha az emberek valóban kiábrándultak a reformerekből s a demokratákból egyaránt, akik véleményük szerint nem teljesítették be küldetésüket. A letűnő romantikus korszak Európára ablakot nyitó lelkesedése tehát az abból leginkább profitáló elit köreiben hagyott alább, a választók harmada nem térne le erről az útról. Nem szabad azonban nem észrevenni, hogy 28 százalékuk, a másik harmaduk a nyugati minták átvétele helyett az orosz fejlődés különlegességének híve.

„E két társadalmi csoport szinte hasonló arányban hisz is abban, hogy reményeiket Putyin be is teljesíti. Csupán a kommunisták szilárd húsz százalék körüli tábora nem hisz abban, hogy ideáik egybeesnek a Kreml várható új urának elképzeléseivel”

Szembetűnő ugyanakkor, hogy a társadalom szintén harmada számára Putyin továbbra is Miszter X., s fogalmuk sincs arról, hogy milyen államot épít majd. Érdekes, hogy az úgynevezett nyugatosok 52, míg a sajátos orosz út híveinek 44 százaléka tartja Putyint önmagához képest ideológiai és politikai tekintetben közel állónak, de még a kommunisták közel ötödé is a sajátjának érzi. Nem világos azonban, hogy a különutasok mit is értenek pontosan a saját úton, mit vennének azért mégis át a Nyugattól, s az sem, milyen átmeneti szakaszokon át gondolják megvalósíthatónak álmaikat a nyugatos fejlődés hívei. Így például hányán tartanának megengedhetőnek időlegesen egy Pinochetéhez hasonló diktatórikus berendezkedést. Az azonban tény, hogy a megkérdezettek 51 százaléka a mai nyugati országok mintájára képzelné el a jövő Oroszországát, s 45 százalék szerint így van ezzel Putyin is.

„A korlátozott jogok között működő piacgazdaságot, a Pinochet-féle kemény kéz politikáját 11 százalék látná jónak, 17 százalék gondolja viszont úgy, hogy ez valósul meg”

A kínai modell mellett négy százalék szavazna, míg a kommunizmust 18 százalék vágyja vissza, tudva azonban, hogy számukra ez csak álom. Ismét figyelmeztető azonban, hogy a megkérdezettek harmadának halvány gőze sincs arról, merre is fordíthatja majd Putyin az irányt. Kitűnik azonban, népszerűségének egyik tényezője nyilvánvalóan az, hogy csecsenföldi fellépésében megérezték benne a keménykezű rendteremtőt, ugyanakkor személyével kapcsolatban semmiféle diktatúrára nem asszociálnak.

Összegezve a várakozásokat, azok érezhetően egybeesnek a szakértők jelentős részének prognózisával. Így Putyin és csapata feltehetően erőhatalmi eszközökkel próbál majd olyan jogállamot építeni, amely egyebek mellett garantálja a tőke biztonságát, s nem engedi a pénz további kimosását az országból.

„Az etatista fordulat befejeződése eszerint nem restaurációt, s nem is diktatúrát hoz majd. Az is biztos azonban, hogy nem is a nyugati liberális demokráciák modelljét követi, no de így volt ez az elmúlt tíz évben is”

Persze, mindez egyelőre még csak találgatás, az viszont már egyáltalán nem zárható ki, hogy Putyint már az első fordulóban elnökké választják. Különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az oroszok (is) igencsak hajlamosak a győztes mellé állni. Nem is a győzelem kivívása lesz a nehéz a megbízott elnök számára, hanem ami utána jön. A vele szemben támasztott elvárások ugyanis nagyon magasak.

„Míg Jelcintől az oroszok „csak” a szabadságot, pontosabban a kommunizmustól való megszabadítást várták, addig Putyintól azt, hogy megvalósítsa mindazt, amihez elődje erőtlennek bizonyult. Nevezetesen, egyszerre érvényesítse a szabadságot és a jogrendet is”

Hiszen ha a vaskéz megfojtja az eddigi reformok eredményeként csírázó polgári kezdeményeket, az egyre inkább kivirágzó gazdasági vállalkozásokat, ha a központosításban nem tart mértéket, s ha a törvények diktatúráját a KGB-s példakép, Andropov példájára hajtja végre, elődei sorsára jut, Moszkva, a harmadik Róma pedig továbbra is harmadik világ marad. Ha viszont Oroszország az új világrendben megtalálja a helyét, erre alapozva pedig megérti, hogy egy ország nagysága nem csupán a katonai erőt, a természeti kincseket, a területet jelenti, hanem polgárainak jólétét is, nyerhet.

A feladat nem könnyű, s igazi államférfit kíván. Hogy Putyin kinövi-e magát legalább egy III. Sándor nagyságrendű vezetővé, vagy az oroszoknak továbbra is csak a mozivásznon teljesedhetnek be álmaik, ma még nem tudhatjuk. Az azonban biztató tény, hogy az előzővel ellentétben ez a választás már nem a múltról, hanem a jövőről szól.

Putyin, a pragmatikus

Valószínűleg nem véletlen Vlagyimir Putyin hirtelen szárnyalása. Már másfél évvel ezelőtt voltak arra utaló jelek, hogy előretörő reformerkörök kiszemelnek egy „ifjútörököt”, hogy az új idők új szelét meglovagolva a Kreml eddigi csapatát is továbbéltesse s a magasban tartsa. Ugyan még nem lehet sok minden tudni, de nagyon sokan valószínűsítik, hogy Putyin nem fog minden várakozást beteljesíteni. Az ő hatalma ugyanis addig tart, amíg legalábbis részben tudja teljesíteni az elvárásokat, amelyek Oroszország modernizálásához, harmadik évezredre való átállításához fűződnek.

„Ő egy KGB-s, mondják ellenzői, míg mások, s mint látjuk, a többség azt valószínűsíti, hogy ez a múlt inkább csak a szakértelmet, semmint az ideológiát jelenti”

Vlagyimir Putyin 1952. október 7-én született Leningrádban. Már 23 évesen a KGB-hez kerül, ahol a felderítésnél dolgozott. Soha nem csinált abból titkot, hogy még az egyetemen megkeresték. Közben Németországba kerül, így kitűnően beszéli a nyelvet, majd 16 évi szolgálat után maga kérte leszerelését. Egy KGB-s azonban soha nem megy nyugdíjba. Ennek ellenére Putyint a mértékadó elemzők többsége éppen e múltja miatt is igazán pragmatikus szakembernek tartja. Olyannak, aki ismeri az egykori vasfüggönyön túli világot is. Leszerelése után szülőhelyén, Leningrádban a reformer Szobcsak mellett külügyi referensként dolgozott, majd a demokrata Csubajsz és Kudrin közbenjárására Moszkvába, a Kremlbe került, ahol – mint a legutóbbi események is mutatják -, azért mégiscsak kitűnően eligazodott.

Kampányára elsősorban a csecsenföldi háborúval kapcsolatos fellépés nyomta rá bélyegét. Putyin ennek ellenére első, elnökként adott nyilatkozatában vasárnap éjjel pulóverben megjelenve, ezzel új stílust mutatva a képernyőkön, igazán nem ígért semmit. „Nem akarom az Észak-Kaukázust túlpolitizálni, de ott azért – mint maguk is tudják – egyszer azért rendet kell teremteni.” S a kétkedések ellenére a tudósító hallotta is a jelképes tapsokat.

„Álmodnunk kell – mondta Putyin -, bár ez nem jelenti, hogy holnaptól csodák lennének. Tudom, hogy az elvárások velem kapcsolatosan óriásiak, de csak egyet mondok, becsületesnek kell lenni, s egyenesnek.”

KI EZ AZ EMBER? James Bond vagy szürke aktakukac, esetleg keménykezű diktátor, netán egy dinamikus és határozott vezető? Valójában nem tudja senki – jegyzik meg egyöntetűen Vlagyimir Putyinról az olasz lapok. A Corriere della Sera elemzője megjegyzi, a leköszönt orosz elnök, Borisz Jelcin öröksége egyébként is olyan, mint egy Matijoska-baba. Hasában az előd, és annak hasában a még korábbi előd, így Putyin hitvallása megfejthetetlen talány. A La Repubblica kommentátora szerint egyetlen biztos eleme van ígéreteinek, nevezetesen az, hogy Csecsenföld bármilyen áldozat árán is Moszkva fennhatósága alatt marad. A La Stampa viszont azokról a reményekről ír, amelyek arra késztették a szavazók jó részét, hogy Putyinra adják voksukat. Ez az ország most éppen azt tekinti kapaszkodónak, hogy egy fiatal, dinamikus és határozott vezető elkezdi végre az új  „időszámítást” Oroszhonban. Sokan azt várják, hogy Putyin rendbe rakja a feldúlt országot, visszaszerzi elveszett tekintélyét és becsületét, s legalább a létminimumot biztosítja az embereknek.
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.