„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Varga György írása a #moszkvater.com számára
„Az EU Közös Kül- és Biztonságpolitika az ukrán sérelempolitika állandó eszközrendszereként napi szinten lesz képes nemcsak az EU-tagok, hanem a társult országok potenciálját is a már ma is csúcsra járatott ruszofóbia érdekében működtetni”
Fotó:EUROPRESSS/YURIY DYACHYSHYN/AFP
Az ukrajnai háború okaival kapcsolatban négy év háborús időszak után jól elkülöníthető a gondolkodók két tábora: 1.) Sokan elfogadják a nyugati narratívát, hogy egy birodalmi gondolkodású orosz diktátor nem kiprovokált háborúját látjuk Ukrajna ellen. 2.) A másik csoport úgy véli, hogy az Egyesült Államok által vezetett globális politikai és gazdasági elit a NATO bővítési körökön keresztül geopolitikai térnyerésben gondolkodott, amit Oroszország nagyhatalmi szerepe feladása nélkül nem tolerálhatott tovább. Magam a második opció mögötti érveket osztom, mivel Ukrajna, mint önálló állam rövid történelme tényekkel ezt támasztja alá.
„A kollektív Nyugat 2008-ban úgy jelölte ki Ukrajnát leendő NATO-tagként, hogy <csak> az ukrán Állami Szuverenitásról szóló Nyilatkozat, a Függetlenségi Nyilatkozat, az 1991. évi népszavazás és az 1996. évi alkotmány erősítette meg Ukrajna semleges és katonai tömbön kívüli státuszát”
Ukrajnában nem volt társadalmi támogatottsága a NATO-tagságnak, mivel az ukrán nép értette annak potenciális következményeit, ma pedig már szenved is miatta éppen eleget. A kollektív Nyugat által „értékalapon” koordinált és támogatott 2014. évi ukrajnai alkotmányellenes hatalomátvétel azt mutatta, hogy a Nyugat nem kívánja kivárni egy evolúciós változás nem prognosztizálható idejét a NATO-tagság javára, helyette gyorsabb előrehaladásban érdekelt. A szükségképpen bekövetkezett polgárháború, a Krím elvesztése, a kelet-ukrajnai szeparatizmus állandósulása már teret adott a nyugati politikai, gazdasági és katonai jelenlétnek. Így 2014-től megkezdődtek az ukrajnai NATO hadgyakorlatok, a CIA 12 bázist hozott létre Kelet-Ukrajnában, az ukrán fegyveres erők NATO-kompatibilissé tétele a háború kezdetéig döntően megtörtént.
„A kelet-ukrajnai proorosz lakosság békés reintegrálására szolgáló Minszki Megállapodások soha nem kerültek végrehajtásra, 4-5 millió, a kollektív Nyugat katonai jelenlétét határozottan elutasító, ismét szavazati joggal rendelkező ukrán állampolgárra nem volt szükség Ukrajnában”
A háború az ismertetett előzmények ellenére tárgyalásos úton még 2021-ben is elkerülhető volt, de a nyugati stratégák vélhetően kihagyhatatlan lehetőséget láttak – egy vesztes (proxy) háború – következményeként Oroszország nagyhatalmi szerepének végleges megszüntetésére. Erre mutat, hogy a Nyugat a 2014-ben kezdődött konfliktus, majd a 2022 februártól megindult háború minden döntési pontjánál az eszkaláció opcióját választotta. A részletek említése nélkül csak a legszemléletesebb példát említem. Ukrajna és Oroszország már 2022. február 28-án, a háború ötödik napján tárgyalt a békekötésről. A két delegáció Isztambulban aláírta (parafálta) a leendő megállapodást, amelynek végleges aláírásától a kollektív Nyugat (Boris Johnson brit miniszterelnök kijevi, 2022 áprilisi tárgyalásai során) eltanácsolta a Zelenszkij-adminisztrációt.
A háború, mint opció és Ukrajna nyugati támogatása az amerikai Biden-adminisztráció koordinálása mellett 2025 januárig egyenletes dinamikát mutatott. Trump amerikai elnök megjelenése megtörte a folyamatot, az új amerikai adminisztráció elismerte, hogy amerikai-orosz proxy háború folyik Ukrajnában, amit be kell fejezni. (Lásd Marco Rubio külügyminiszter 2025. március 6-i nyilatkozatát). Az Egyesült Államok a finanszírozást leállította, anyagilag pedig – ásványi anyagok feletti ellenőrzés 350 milliárd USD értékben – amit lehetett, kivett Ukrajnából.
„A háború a Hajlandóak Koalíciójának 2025. március 2-i megalakulásával európai-orosz proxy háborúvá alakult, egy ellentmondásos amerikai közvetítői szerep mellett”
Ma már folyamatban lévő tárgyalásokról beszélhetünk, ahol a felek által elfogadható feltételek kitárgyalása a kulcskérdés: Ukrajna egyes területeinek jövője, a semlegesség kérdése, a felek által elvárt jövőbeli biztonsági garanciák vannak elsősorban terítéken. E feltételek között Ukrajna – a globális Nyugat támogatásával – a szinte azonnali EU-tagság kérdését is szerepelteti. E napokban már 2027-es ukrán csatlakozásról beszélnek Brüsszelben, ahol most fogadták be a 800 milliárd dollár nagyságú ukrán anyagi igényt is a következő évekre.
„Az, hogy Ukrajna nem alkalmas az EU-tagságra egyetlen korábban ismert követelmény alapján sem, azt azért feltételezhetően látják azok is, akik hittanszerűen támogatják azt; nem azért, mert az szakmailag korrekt és a 27 jelenlegi tagország érdekeit szolgálja, hanem azért, mert az Oroszország ellenében folyó szent háború eszközeként jónak tűnik”
Egy-két évtizede még nem találtunk volna felelős európai beosztásokban olyan politikusokat, akik támogatták volna egy háború és annak következményeinek importálását egy 450 milliós „béke Európája” térségbe. Egy 27 tulajdonos által fenntartott részvénytársaság sem szokta egy önhibájából csődbe került külső szereplő érdekeinek alárendelni saját jövőjét. A „saját hibájából” jelző – mielőtt valaki vitatná – azért indokolt, mert az ukrán politikai elit nagyon sok döntési pontnál nem az ukrán nép érdekeit képviselte.
„Valakik felülbírálták az ukrán nép akaratát, amit a Szuverenitási Nyilatkozat és az 1991. évi népszavazás a semlegesség, katonai tömbön kívüli státusz terén az államiság fő külpolitikai tartalmaként meghatározott. Valakik alkotmányellenes hatalomátvételt hajtottak végre külső szereplők támogatásával. Valakik elszabotálták az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is megerősített Minszki Megállapodások végrehajtását. Valakik elvették az ukrajnai kisebbségek jogait és ezzel kiváltották egy szomszédos nagyhatalom reakcióit. Valakik 2022-ben nem írták alá az Isztambuli Megállapodást és a háború opcióját választották a kollektív Nyugat <jószándékú> tanácsait követve”
Miért kéne mindezekért 450 millió uniós polgárnak felelősséget vállalni, s egy gyorsított ukrán EU-csatlakozással Európát még nagyobb válságba manőverezni? Nézzük meg, mit jelentene Ukrajna tagsága, netán gyorsított felvétele az Európai Unióba.
A globális Nyugat (EU- és NATO-elit, globális pénzügyi elit) nem adta fel az Oroszország irányában kijelölt geopolitikai térnyerést, és erre az ukrán EU-tagság kiváló –, sőt a NATO-tagságnál jóval hatékonyabb – lehetőséget kínál. Ukrajnát úgy lehet a globális Nyugat ellenőrzése alá vonni, hogy napi szinten, az élet minden dimenziójában bevonjuk a kollektív Nyugat dominálta politikai, gazdasági, hadigazdasági és védelempolitikai folyamatokba.
„Oroszországnak e folyamatokba egy békekötés után már nem lesz semmilyen beleszólása. Sőt, bármilyen kifogás, ellenvetés az orosz agresszió ismételt megjelenéseként lesz értékelhető, ami a globális Nyugat részéről megfelelő szankciókkal lesz ellentételezhető, akár naponta”
Miután az Európai Unió militarizálása a háború négy éve alatt rendkívül magas szintet ért el, Ukrajna az EU-tagságon keresztül részesévé válna nem csak az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, hanem a közös védelempolitikának is, ami tartalmában már egyre közelebb kerül egy „európai NATO” intézményrendszerhez. Ezt az irányt egyébként is erősíti az Egyesült Államok önzőbbé vált külpolitikája („America the first”, Grönland stb.), ami miatt az európai elit maga is egy önálló védelmi potenciál létrehozásában gondolkodik. Azaz, ukrán NATO-tagság – orosz elvárásoknak megfelelően – nem, de „európai NATO-tagság” EU közös védelempolitikának nevezve igen.
„Ezt bizony, Putyin elnök benézte!”
Abban az esetben, ha nem megyünk ennyire előre, és csak az Európai Unió eddigi működésének tapasztalatait értékeljük a Közös Kül- és Biztonságpolitika terén, akkor is benézték az oroszok. Miért is? Azért, mert a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-i hatályba lépése óta olyan (szerintem rossz) kül- és biztonságpolitikai gyakorlat honosodott meg, amely napi szinten magában hordja a nemzetközi kapcsolatok eszkalációjának állandó, banda-effektuson alapuló lehetőségét és nem feltétlenül veszi figyelembe az EU-tagállamok, sőt tagjelölt államok külpolitikai érdekeit sem.
„Példaként jelzem, hogy 2009 óta az EU semleges országai (Ausztria, s NATO-tagságukig Finnország és Svédország), valamint a tagjelölt és alkotmányosan semleges Moldova napi szinten fogadnak el EU-tagként olyan külpolitikai döntéseket, melyekkel a saját alkotmányukat, semlegességüket megsértve csatlakoznak EU-n kívüli államokat elítélő uniós politikai nyilatkozatokhoz, szankciókhoz”
Tették ezt eddig százas, ezres nagyságrendben. Ausztria ma – kormánya által a globális Nyugat stratégiáját követve – finanszírozója az ukrajnai háborúnak, fegyvervásárlással és hitelfelvétellel támogatja az egyik háborús felet, amit alkotmánya megsértése nélkül nem tehetne meg. Morálisan is érdekes a helyzet: Oroszország a Szovjetunió jogutódjaként az Osztrák Államszerződés egyik garantálója, akivel szemben a semleges Ausztria egy háború másik résztvevőjét támogatja.
Magyarország, Szlovákia és Törökország ma NATO-tagként semlegesebb álláspontot képviselnek egy európai háború tárgyalásos rendezése érdekében, mint az említett semleges (és volt semleges) országok, vagy a semlegességhez kötődő nemzeti érdekeket (megbízhatóság, kiszámíthatóság) jó kétszáz év után a globális erők mai nyomása alatt feladó Svájc.
„Csak ismételni lehet, Ukrajna EU-tagságával az oroszok benézték a háborúnak a tartalmi lezárását, ami mind Európa, mind Oroszország számára a nemzetközi kapcsolatok alakításának alapja lesz a további évtizedekben”
Az ukrán EU-tagság azt jelenti, hogy Oroszország a csatatéren egy 40 ország feletti nemzetközi koalícióval szemben katonai győzelmet arat, gazdasága nem roppant össze, társadalma túlélte a szankciókat, de elvesztette a győzelem politikai, gazdasági és jövőbeli katonai dimenzióját is. Az ukrán EU-tagsággal a globális Nyugat minden alrendszere képes lesz Ukrajnát ellenőrzése alá vonni, az orosz érdekek képviseletét a szomszédos és Moszkva számára stratégiai jelentőségű országban minden dimenzióban kiszorítani.
„Az EU Közös Kül- és Biztonságpolitika az ukrán sérelempolitika állandó eszközrendszereként napi szinten lesz képes nemcsak az EU-tagok, hanem a társult országok potenciálját is a már ma is csúcsra járatott ruszofóbia érdekében működtetni”
A csúnya anyagiakról ne is beszéljünk. A folyamatok itt is prognosztizálhatóak. Az EU-n kívüli ország – minden racionális érv ellenére – ma elviheti a 450 milliós uniós lakosság közös pénzeszközeinek egy nagyon jelentős részét. Jelenleg a (tartós béke idején teljesen értelmetlen) 800 ezres fegyveres erő fenntartásával és a fentebb említett 800 milliárdos igénnyel együtt már 1500 milliárd EUR körüli összegek repkednek ukrán igényként a következő tíz évre. Akkor mi várható Ukrajna EU-tagsága esetén?
„Egy Oroszországgal szemben háborút vesztett globális Nyugat már csak dacból is demonstratív eredményekre törekszik majd Ukrajnában, naponta kihívást intézve Moszkvához. Az EU költségvetés – a kollektív Nyugat iránymutatásai alapján – nem az egyre jobban lemaradó európai gazdaság innovációjára, hanem Ukrajna mintaállammá alakítására és modern átfegyverzésére lesz fordítva”
Európa országai közben készülhetnek e folyamatok járulékos veszteségeire. A ma is pozitívan diszkriminált – elkényeztetett, követelőzéshez szoktatott, bíráló, támadó, terrorcselekményeket nulla brüsszeli reakció mellett elkövető – ukrán politikai elit mozgásterét az EU-tagság olyan mértékben növeli meg, ami abszolút módon értékeli le a 2-20 milliós lakossággal rendelkező EU-tagországok (az országok többségének) érdekképviseleti lehetőségeit az Európa-politikában, de a közös kül-, biztonság- és védelempolitikán keresztül a világpolitikában is.
Az Európai Parlamentben Ukrajna potenciális 50 körüli képviselői helye képes stratégiai döntések irányát befolyásolni. Nem a mérleg nyelveként, hanem a globális – Ukrajnát az európai értékek bástyájaként gálánsan támogató – politikai és pénzügyi elit eszközeként. Ukrajna lojalitásához e téren nem férhet majd kétség, hiszen nem nehéz prognosztizálni, hogy egy vesztes háború után a sérelmi politika legalább egy évszázadra kitart.
„Szóval, Putyin elnök ezt nagyon benézte. Az orosz elnöknek egy esetben lehet igaza: akkor, ha az történik, amit nagy eséllyel racionális szereplők ma elvárhatnak. Azaz Ukrajna felvétele meggyorsítja az EU ma látható és mérhető politikai, gazdasági, morális válságát, s akár az európai integráció szétveréséhez is vezethet”
Putyin elnök azonban ez esetben is rosszul kalkulál: egy 2027-ben bekövetkező ukrán EU-tagság Oroszország számára azonnali hátrányokkal járna, míg a prognosztizálható EU-lejtmenet kifutása években, évtizedekben mérhető. Egy 2027-től uniós kül- és biztonságpolitikai jogosultságokkal rendelkező Ukrajna elegendő lehetőséggel rendelkezne az európai enyhülés sok dimenzióban történő akadályozására, akár teljes ellehetetlenítésére.
„Kijev örökös lehetőséget kapna Oroszország soha véget nem érő szankcionálására és ezzel a ma is jelentős mértékű európai és világgazdasági megosztottság fenntartására; bármikor, amikor a szponzorai éppen azt kívánják, a többi EU-tagország ellenében is”
A brüsszeli elit ugyanis mindenki tudtára adná, hogy a vétó alkalmazása az „értékalapú” uniós külpolitika központi eleme volt, marad, s ezzel Ukrajna bármikor hátrányok nélkül élhet. Az, hogy korábban valaki mást mondott a magyar vétóval kapcsolatban, az egy uniós köztisztviselő rossz jogi véleményén alapult, és őt már ki is rúgták.
Jó világ lesz, ha Brüsszel és Ukrajna tervei szerint alakulnak a dolgok. Ha az EU – a globalisták érdekeinek megfelelően – egy nem uniós tag Ukrajna miatt már a 20. szankciós csomagot készíti elő kényszerzubbonyként saját gazdasági szereplői számára ma, mi lesz akkor, amikor Ukrajna EU-tagként maga kezdeményez majd naponta tucatnyi új szankciót Oroszországgal szemben?
„Nem az EU teszi majd európaivá Ukrajnát, hanem Ukrajna az EU-tagságon keresztül ukranizálja majd Európát”
A 2027-es céldátumot pedig nem Európa prosperitása, hanem az Oroszország elleni háború más eszközökkel történő folytatásának az eszközeként lehet értékelni.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Sajnos mindez igaz. Évek óta hangoztatom, hogy nekünk ki kell lépni az Európai Uniónak nevezett maffiából.
Tuco says:
“nem nehéz prognosztizálni, hogy egy vesztes háború után a sérelmi politika legalább egy évszázadra kitart”
Azt hiszem erről Trianon kapcsán mi is sokat tudnánk mesélni… :(
HandaBandy says:
Egy 20 milliós vérgőzös fejű ország fogja ugráltatni a 400 milliós EU-t? Nem látja senki, hogy fogott, teljesen függő új tag örökre szolgasorban marad? Valóban, Putyin elvesztette Ukrajnát és a közelgő összeomlással fenyegetett EU-t. Mivel ez már vagy ca. 5 éve tény az én kérdésem csak az, hogy van-e ezen mit siratni.
Álmos Andor says:
Komolyan fontolgatni kellene a kilépést. A kormánynak számos informális eszköze is lenne a közvélekedés átdolgozására- egyelőre nem élnek velük. Félek tőle, hogy ebben megint bennragadunk. Híresen rosszak vagyunk a politikai ütemérzék és időzítés műfajában.