„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Anatol Lieven írása a #moszkvater.com-on
„ez a kiszivárgott dokumentum végre foglalkozik azokkal a konkrét kérdésekkel, amelyeket meg kell oldani a béke eléréséhez”
Fotó:EUROPRESS/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP
Ami az Egyesült Államok és Oroszország közötti keretmegállapodás tervezetet és annak az ukrán béketárgyalásokban betöltött helyét illeti, helyénvaló lehetne Winston Churchillnek (az el-alameini brit győzelemről) egy idézete: „Ez még nem a vég. Még csak nem is a vég kezdete. De talán a kezdet vége.” Ez azért van így, mert
„ez a kiszivárgott dokumentum végre foglalkozik azokkal a konkrét kérdésekkel, amelyeket meg kell oldani a béke eléréséhez”
A tervet állítólag Steve Witkoff amerikai és Kirill Dmitriev orosz megbízott dolgozta ki – a jelentések szerint JD Vance alelnökkel, Marco Rubio külügyminiszterrel és Jared Kushnerrel, az elnök vejével együtt -, de sok mindent homály fed körülötte. A Trump-adminisztráció úgy véli, hogy küszöbön áll egy megállapodás, az orosz kormány azonban erősen hangsúlyozta, hogy még nem született egyezség. Nem tudjuk, hogy Moszkva próbál-e további engedményeket kicsikarni, több kulcsfontosságú pont részleteit sem hozták nyilvánosságra, és ami a legfontosabb, nem lesz egyszerű rávenni az ukrán kormányt az alapvető elemek elfogadására. Hacsak a Trump-adminisztráció nem hajlandó rendkívül komoly nyomást gyakorolni mind Ukrajnára, mind Amerika európai szövetségeseire.
„Már kiszivárgott, hogy Zelenszkij elnök elutasította a tervet, és az európai kormányokkal dolgozik egy alternatíva előterjesztésén. Annak ellenére, hogy Moszkva eddig egyetlen európai javaslatot sem fogadott el”
A megállapodás tervezetben foglalt követelések közül továbbra is a legnagyobb nehézséget az okozza majd Ukrajnának, hogy vonuljon ki a Donbassz azon mintegy 14 százalékáról, amelyet még ellenőrzésük alatt tartanak, és amelynek megvédelmezéséért több tízezer életet áldoztak fel.
Mivel azonban a kulcsfontosságú ukrán város, Pokrovszk a kapitulációhoz közelít, a Trump-adminisztráció nyilvánvalóan úgy ítéli meg, hogy előbb-utóbb a Donbassz többi része is elesik. Emiatt feleslegesnek tartja, hogy újabb ukrán életek vesszenek oda a hiábavaló erőfeszítések során, miközben fennáll a teljes katonai összeomlás és a Donbasszon túli területek elvesztésének kockázata is.
„A tervezet állítólag azzal enyhíti a helyzetet Ukrajna számára, hogy kimondja, az átadandó területet demilitarizálják, és azt semleges békefenntartók ellenőrzik. A másik két, Oroszország által igényelt – ám csak részben elfoglalt – régióban, Zaporizzsjában és Herszonban a tűzszüneti vonal az aktuális front mentén fog futni, és Oroszország feladja azon követelését, hogy e megyék teljes területét birtokolja”
Ugyanakkor óriási engedményt tesz Oroszországnak a Trump-adminisztráció és valószínűleg más, a javasolt megállapodás közvetítésében segédkező országok, mint Törökország és Katar azzal, hogy hajlandó elismerni az orosz jogi szuverenitást a Donbassz és a Krím felett. Ez sok amerikai szankció feloldását is magával vonná Oroszországgal szemben. Ezt az elismerést ugyanakkor nem várják el Ukrajnától.
A tervezet kizárja a nagy hatótávolságú rakéták szállítását Ukrajna számára, továbbá korlátozásokat szabna az ukrán fegyveres erők méretére vonatkozóan. Az ukrán kormány egyébként elviekben már elfogadta a fegyverkorlátozás elvét a 2022. márciusi isztambuli tárgyalásokon, de azóta kategorikusan elvetette ezt az elképzelést.
„A tervezet állítólag meghatározatlan amerikai biztonsági garanciákat is tartalmaz Ukrajnának, valamint Oroszország hivatalos elismerését – melyet Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter már megerősített – Ukrajna azon jogára vonatkozóan, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Mindez a NATO-tagság ukrajnai kizárásáért cserébe történne”
Ez a jelentésben szereplő terv egy másik kulcselemére is vonatkozik, mégpedig az orosz nyelv második hivatalos nyelvként történő bevezetésére Ukrajnában. Ez a kérdés különösen érzékeny (neurális) pont az ukrán etnikai nacionalisták számára, ám el kellene ismerniük, és hálával kellene fogadniuk azt a tényt, hogy az orosz invázió ellenére az oroszok és az orosz anyanyelvűek nagy többsége hű maradt Ukrajnához.
A kiszivárgott tervet – mint az várható volt – Ukrajna kapitulációjára vonatkozó követelésként megbélyegezve azonnal elítélték mind ukrán, mind nyugati források. Ez azonban téves értelmezés. Ahogy a Quincy Intézet régóta rámutat, egy olyan megállapodás, amely Ukrajna háromnegyed részét függetlenként hagyja meg, és utat nyit az EU-tagság felé, valójában ukrán győzelemnek számítana, még ha feltételesnek is.
„Ennek nyilvánvalónak kellene lennie, ha felidézzük az orosz kormány eredeti célját, mely a háború kezdetén egész Ukrajnát vazallus állammá akarta tenni, vagy alternatívaként egész Kelet- és Dél-Ukrajnát elfoglalni. Ezenkívül ukrán győzelmet jelentene az orosz, lengyel és török uralom ötszáz éves ukrán történelmének tükrében is”
További bizonyítékként elég lenne meghallgatni azt a dühös tiltakozást, amelyet egy ilyen megállapodás kiváltana az orosz keményvonalasokból, akik még mindig az orosz maximalista célok eléréséről álmodoznak. Azok az európai kommentárok tehát, melyek szerint ez a megállapodás tervezet engedményt tesz Oroszország „maximalista követeléseinek”, egyszerűen nonszenszek.
„Ami a tervezetben ígért – ám pontosan meg nem határozott – nyugati biztonsági garanciákat illeti Ukrajna számára, alapvető fontosságú belátni, hogy a nemzetközi ügyekben és a történelemben nem létezik abszolút, de még tartós garancia sem. Mindazonáltal egy sor kötelezettségvállalás beépíthető a jövőbeni orosz agresszió elrettentése céljából”
– A békemegállapodást ratifikálnia kell az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és támogatnia kell a BRICS-országoknak is.
– A nyugati gazdasági szankciókat nem megszüntetni, hanem felfüggeszteni kell, egy automatikus visszalépési (snap-back) záradékkal, amely kimondja, hogy azok automatikusan újra életbe lépnek, ha Oroszország folytatja az agressziót.
– Meghatározott nagy hatótávolságú rakéták és egyéb fegyverek felhalmozhatók azzal a jogilag kötelező garanciával, hogy azokat biztosítják Ukrajnának, ha Oroszország újraindítja a háborút.
Mindenek előtt Ukrajnának meg kell őriznie a teljes és garantált jogot arra, hogy megkapja és tovább fejlessze azokat a védekező fegyvereket, amelyek a háború egész ideje alatt kulcsszerepet játszottak abban, hogy az orosz előrenyomulást vánszorgó tempóra lassítsák, és roppant nagy veszteségeket okozzanak az orosz hadseregnek. Ugyanis végső soron azzal szemben, hogy Oroszország új háborút indítson, a messze legnagyobb elrettentő erőt az jelenti, hogy a fegyveres ereje milyen rosszul teljesített és mekkora szenvedést állt ki ebben a háborúban. Ha pedig Oroszország elérte alapvető, bejelentett céljait Ukrajnában, vajon egy jövőbeli orosz kormány valóban újra akarja élni mindezt?
Egyes nyugati tisztviselők, politikusok és kommentátorok úgy vélik, és nyíltan ki is jelentették, hogy az ukrajnai háború fenntartása „jól elköltött pénz”, mert amerikai életek feláldozása nélkül gyengíti Oroszországot.
„Azonban eltekintve attól a mély erkölcstelenségtől, hogy ukrán életeket áldoznak fel e cél érdekében, minél tovább tart a háború, annál nagyobb a kockázata annak, hogy Ukrajna sokkal nagyobb vereséget, Oroszország sokkal nagyobb győzelmet, az Egyesült Államok pedig sokkal nagyobb megaláztatást szenved”
Tekintettel az ukrán katonai gyengeség és az orosz offenzívák előretörési képességének növekvő bizonyítékaira, az egyszerű óvatosság is azt diktálja, hogy mielőbb keressük a béke lehetőségét ésszerű feltételekkel. Ezt ígéri a jelenlegi terv, és mindenkinek, aki valóban a szívén viseli Ukrajna és Európa érdekeit, támogatnia kell azt.
♦
(A cikk eredetileg itt jelent meg angolul: https://responsiblestatecraft.org/trump-plan-ukraine-war/, magyarra Péli Éva fordította.)
♦
A megállapodás kiszivárgott tervezetének főbb pontjai:
– Az Ukrán Fegyveres Erők létszámának felére csökkentése. Az ukrán hadsereg méretét 400 ezer főben maximalizálnák, azaz nagyjából megfeleznék a jelenlegi állományt, miközben a több 100 kilométer hatótávú rakéták birtoklását megbetiltanák Ukrajnának.
– Lemondás bizonyos típusú nyugati fegyverekről, az atommentes státus garantálása.
– Az ukrán csapatok kivonása Donyeck megye teljes területéről. A Donbassz így teljes egészében orosz kézre kerülne, amiért cserébe bérleti díjat fizetne Ukrajnának, viszont lenne egy demilitarizált övezet benne. Krím, Donyeck és Luhanszk de facto elismerése, a herszoni és zaporizzsjai területen az aktuális frontvonalak mentén fagyasztanák be a konfliktust.
– Ukrajna semleges státusának alkotmányos rögzítése.
– Az orosz nyelv és az orosz egyház jogainak visszaállítása.
– Nem engedélyeznék, hogy külföldi katonák állomásozzanak Ukrajnában.
– Ukrajna újjáépítése.
– Szankciók fokozatos visszavonása, Oroszország visszatérése a G8-akba.
– A megállapodás aláírása után 100 napon belül választások Ukrajnában.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
400 ezer ukrán fegyverben? Egy 18-19 milliós országban? Miből? Kiből? Az inverz GDP terhére? Szerintem Medvegyev meg Lavrov egymás hasát fogják a röhögéstől. A 90 milliós Törökországban van 8 – 900.000 aktív katona. Ki az a kötöznivaló bolond aki elhiszi, hogy ez a 400 ezer ember csak a szenteltvíz szórására kell? 40.000, na az reális lehet.
Tuco says:
Ön túl nagyvonalú Ukrajnával. Elég lenne nekik 400 katona is. Több nem kell ahhoz, hogy megfelelő katonai tiszteletadás mellett fogadják a Kijevbe bevonuló felszabadító orosz csapatokat.
Álmos Andor says:
A magyar mikor lesz hivatalos nyelv Szlovákiában és Romániában?
Józsa Edmond says:
Általánosan sosem, nyilván látják a poszt-szovjet világban mihez vezetett az autonómia – fenntartom, ha a SZU vagy Jugoszlávia nem játszottak volna demokratikust a területi szervezeti felosztásban, nem úgy estek volna úgy szét, ahogy.
Ha 20% feletti a kisebbségi nyelvet beszélők aránya egy településen, akkor helyi szinten vállalja mindkét állam a kisebbségi nyelven hivatalos feliratokat és hivatalos ügyintézést. Az utóbbi többnyire nem valósul meg.
Végül: nézzen utána, mi történt az uniós szintű kisebbségvédelmet akaró kezdeményezéssel. Röviden: a legantidemokratikusabb módon elkaszálták, pedig megvolt a kötelező egymillió támogató EU szinten. A sokszínűség (diverzitás!) és a kisebbségek támogatása csak “bizonyos”, jóváhagyott módokon valósulhat meg az EU-ban. A gyakorlatban az EU ellenzi pl. a katalánok vagy baszkok kisebbségi törekvéseit, mert félő, sok apró, nehezen ellenőrizhető politikum jönne létre – de pl.: Ukrajna nagyon kell, mint jól ellenőrizhető (sic) politikai szereplő.
https://en.wikipedia.org/wiki/Minority_SafePack
Álmos Andor says:
Bocsánat, még annyit- az első bekezdéséről az jut eszembe, hogy, ugye, Magyarországot és a magyarságot pocskondiázzák a mai napig a kisantant országokbéli megszólalóktól kezdve a honi haladókig, hogy nem volt elég demokratikus és elnyomta a nemzetiségeket, ezért kellett lakolnia (zárójelben- a kisantant országai akkor mit érdemelnének, ha az elmúlt száz év nemzetiségi összetételét böngésznénk náluk?). A valóság ezzel szemben az, hogy kirívóan liberális és engedékeny volt a magyar politika, ez csúcsosodott ki abban, amikor Károlyiék naivan odadobták a gyeplőt a nemzetiségeknek, hogy akkor beszéljük meg, mit szeretnének, ők meg, a háború utáni túlfűtött állapotban, köszönték szépen, és, a nagy-nemzeti álmaik megvalósítása felé indultak el.
Álmos Andor says:
A kérdés pont az Ön által is említett visszaélési lehetőségek miatti gondolatébresztő lett volna. (Európában nem példa nélküli a dolog.) Azt senki nem gondolja komolyan, hogy az érintett országok önként bármiféle gesztusra hajlandóak lennének. A másik kényes pont, ami a 90 utáni magyar politika elévülhetetlen mulasztása, az a műemlékek magyar kezelésbe vételének követelése. Azt, hogy ez mennyire nem hallatlan ötlet, mutatja Koszovó és az ottani szerbség példája. Megvoltak a ziccereink, amiket elmulasztottunk értékesíteni. A gulyáskommunizmus után azt sem tudtuk, hogy ki kivel van, nemhogy azonnal és cselekvőképesen felmértük volna, mik a megvalósítható nemzetstratégiiai lépések.
Tuco says:
Sajnos ennél jobb békeajánlatot nemigen fognak kapni az ukránok. Borzasztó nehéz döntés Ukrajnának, de Zelenszkijnek alaposan meg kellene fontolnia. Az erkölcsi győzelem már így is, úgy is az övék.
Krötinger says:
Ezen a bolygón egyelőre még kevesen tartják erkölcsi győzelemnek, ha vezető politikusok a nagy semmiért, mert teljesen kilátástalanul, vágóhídra kényszerítik a népüket. Az effajta erkölcsi győzelemnek leginkább az aranyvécé az odaillő szimbóluma és az lesz még 100 év múlva is. Mert mint látjuk, ezért harcoltatjak az ukránokat és semmi másért. Un. nemes célokért a legkevésbé.
HandaBandy says:
Végül is az arany nemesfém ;-)
Tuco says:
A haza védelme egy külső fegyveres támadással szemben nálam elég nemes célnak számít. De kinél hogy.
HandaBandy says:
Mire is gondol pontosan az “erkölcsi győzelemmel” a költő? A felrobbantott emberekre Moszkvában? A kalandra Kurszkban? A lerakétázott lengyelekre? A DRUZSBA robbogatására? A X ezer km-re levő bombázók felgyújtására? A lángoló olajfinomítókra? A magyarok felé a kellemes-barátságos viszonyra? Odesszában az oroszok meggrillezésére? Persze, tudom, ez mind csak orosz próóóópagandaaaa, nem is úgy vótt. Amióta € meg US $ csorog az ugrán toaletteken azóta ki lett bérelve az áldozati póznak kijáró örök s múlhatatlan erkölcsi győzelem s vele kéz a kézben a grátisz felsőbbrendűség is. Márpedig, a bölcselet mégis azt mondja, az arabokkal tárgyaljon az ember arabusul!
Józsa Edmond says:
Mire gondol pontosan?
“erkölcsi győzelem már így is, úgy is az övék”
Tuco says:
Nagyjából ugyanarra, amiért sokan a finneket tartják az 1939-40-es téli háború erkölcsi győztesének.
HandaBandy says:
Ugye az inkább fizikai győzelem volt. Meg egy roppant hülye döntés (területcsere). Szintén az ő részükről. Meg a németek is kapóra jöttek, akiket aztán azonnal ki is rúgtak miután nyeregben érezték magukat. Nos, hát ilyen az a bizonyos (szelektív) erkölcsi győzelem. Még ha Sztálin et. egy valóban arrogáns disznó is volt, de vicces módon a finnek indirekt mégis neki köszönhették, hogy megúszták. De hát régebben már azt is megtudhattuk eme hasábokról, hogy Románia is erkölcsi győztes volt.
Józsa Edmond says:
Vihar a biliben, semmi nem változik. Már az is érdekes, hogy “kiszivárogtatták” az amerikai javaslatot. Sem Zelenszkynek, sem az EU-nak nem érdeke a konfliktus lezárása, a háború Ukrajna összeomlásáig fog tartani. Bár az amerikai javaslattal az oroszok nem kapnának sokkal többet, mint Isztanbulban 2022-ben (amit akkor az ukrán vezetés először elfogadott, majd angol-szász behatásra visszautasított).
1. Zelenszky és köre addig marad szabadlábon (életben), amíg hatalmon vannak, azaz amíg a háború tart.
2. Az EU vezetése is valamiért (…) elkötelezett a konfliktus elhúzódásában. (Miért? Tegyék meg a tétjeiket!)
A nyugati sajtó (pl. Bloomberg) szerint az oroszok minden érdeke-elvárása maximálisan teljesül a javaslattal, és az irányukban részrehajló, de ez azért nem annyira biztos. Okos volt az oroszok részéről: megvárták, hogy az ukránok zsigerből elutasítsák az amerikai javaslatot, így az ukránokat lehet vádolni, hogy nem akarnak megállapodni, és ők az okai a konfliktus elhúzódásának.