„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Az Öböl menti országok számára a legrosszabb forgatókönyv a háború regionálissá szélesedése lett volna, amely már azzal fenyegetett, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olaj szállításának 20 százaléka halad át”
Fotó:EUROPRESS/Giuseppe CACACE/AFP
Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy Irán nem túl nagy intenzitással fejlesztette a nukleáris fegyvereket. A CIA értékelései arra a következtetésre jutottak – számolt be erről forrásaira hivatkozva a CNN -, hogy Iránt legalább három év választotta el attól, hogy képes legyen azokat előállítani és eljuttatni a kiválasztott célponthoz. De ebben a szellemben beszélt egy márciusi szenátusi meghallgatáson Tulsi Gabbard is, majd miután Donald Trump „helyre tette”, a kontextusból kiragadottnak nevezte az őt idéző tudósításokat. Az Egyesült Államok hírszerzési igazgatója úgy fogalmazott, nem tudnak arról, hogy Irán épp atombombán dolgozna. A NAÜ ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy Irán már most is rendelkezik annyi dúsított uránnal, amelyből akár kilenc atombomba is készülhet. Szakértők azonban ennek kapcsán emlékeztetnek arra, hogy nem csupán egy robbanószerkezet megépítéséről van szó, hanem egy hordozórendszer felállításáról is, ez a folyamat pedig évekig is eltarthat.
„Izraelt azonban mindez nem érdekelte, úgy döntött, hogy megtámadja Iránt és megpróbálja légi csapásokkal ellehetetleníteni az atomprogramját. Teherán persze válaszolt, és drónokkal valamint rakétákkal támadta vissza Izraelt. Az agresszió mögött végig ott állt az Egyesült Államok, és Washington végül közvetlenül is beavatkozott a háborúba. A cél immár az iráni atomprogram szétbombázásán túl a teokrata rendszer megbuktatása volt”
A Közel-Keleten egyre inkább elszabadult a pokol, a világ pedig egyre idegesebben és kiábrándultabban követte a fejleményeket, az izraeli agressziót, valamint a béketeremtőből háborús elnökké változó Donald Trump lépéseit, közben azt latolgatta, regionális háborúvá eszkalálódik-e a konfliktus. Aztán az Egyesült Államok és szövetségese által kreált háborús helyzetet maga Trump oldotta meg, s a nyugati világ asszisztálása mellett nagy béketeremtőként úgy tett, mintha semmi köze nem lenne a konfliktus kirobbanásához. A muszlim világ egyre nyíltabban és a retorikában határozottabban felsorakozott Irán mögött, Kína és Oroszország megpróbált egyensúlyozni Teherán, Tel-Aviv és Washington között, Európa pedig ebben a kérdésben is megosztott, tehetetlenül figyelte a konfliktus eszkalálódását.
Az arab világ idegesen figyelte az izraeli támadás nyomán Tel-Aviv és Teherán között háborúvá alakult szembenállást, amely az Egyesült Államok beavatkozásával az egész régióra kiterjedő konfliktussal fenyegetett. Különösen Irán szomszédai aggódtak, akik emlékeznek még a Szaddám Huszein, majd Moamer Kadhafi megbuktatása után évekig elhúzódó polgárháborús állapotokra. Libanon és Egyiptom a régióban eluralkodó bizonytalanság miatti aggódott. Mint az egyiptomi külügyminiszter fogalmazott, az izraeli támadások káoszba taszíthatják a Közel-Keletet, és a „hatalom arroganciája” egyetlen nemzet számára sem hoz biztonságot. Még az a Szaúd-Arábia is „testvéri Iráni Iszlám Köztársaságról” beszélt, amely három évvel ezelőttig Iránt tekintette a legfőbb ellenségének a térségben. De jól mutatja az arab világ hangulatát az is, hogy az Al Jazeera televízió felháborodva Irán megtámadásán „a Nyugat őrült barátjának” nevezte Izraelt. Testvéreinek nevezte az irániakat a tűzszünet elérésében közvetítő katari emír is, nem törődve azzal, hogy az emírségben található a Közel-Kelet legnagyobb amerikai katonai bázisa.
„Az Öböl menti országok számára a legrosszabb forgatókönyv a háború regionálissá szélesedése lett volna, amely már azzal fenyegetett, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olaj szállításának 20 százaléka halad át”
Egy ilyen lépés komoly hatással lenne Ázsiára, ezen belül mindenek előtt Kínára, de Európára is. Mint ahogy ellátási nehézségek és az energiahordozók árának robbanása, valamint egy újabb menekülthullám lehetősége mellett nem hagyná érintetlenül Európát az iráni rendszer megbuktatását követően megnövekedő Nyugat és Izrael ellenesség, amelyet a korábbi tapasztalatok alapján a terror fellángolása kísérne. Főképp úgy, hogy egyes európai politikusok – lásd Friedrich Merz kijelentései – Izrael Irán elleni agresszióját a demokratikus világ védelmeként értelmezik.
A Közel-Keleten kiéleződött helyzet eddigi legnagyobb vesztese azonban Ukrajna. A kijevi hangulatot jól mutatják Volodimir Zelenszkij kétségbeesett megnyilvánulásai. Az ukrán elnök nem véletlenül esett pánikba Izrael Irán elleni támadása után, amely nemcsak a fókuszt vitte el az orosz-ukrán háborúról, de amitől Zelenszkij tart, de az amerikai katonai segélyek csökkentésével, ezzel párhuzamosan az Ukrajnára gyakorolt washingtoni nyomás növekedésével is fenyeget. Ez pedig a front helyzetének alakulását látva a konfliktus Kijev által reméltnél korábbi lezárását hozhatja.
„Ukrajnára nézve egy nagy közel-keleti háború a háború kirobbanása óta a legnagyobb veszély volt”
Ez ugyanis – mint azt már most is látjuk – az Egyesült Államok figyelmének a megosztását és az erőforrásainak a priorizálását hozza magával. Ehhez jön még az olaj- és gázárak megugrása, ami egyrészről fűti az orosz gazdaságot, másrészt egy potenciális újabb menekült hullámmal párosulva növeli Európa nehézségeit, és ez a helyzet akarva-akaratlanul az orosz energiahordozók felé fordíthatja. Arról már nem is beszélve, hogy az Irán elleni támadás fokozza a kölcsönös egymásra utaltságot Kína és Oroszország között.
„Az Iránnal szövetséges két nagyhatalom most nincs egyszerű helyzetben”
Egyrészről középtávon mind Moszkva, mind pedig Peking pozícióit erősíti, hogy az Egyesült Államok mind jobban belekeveredik a közel-keleti konfliktusba, és ez leköti nemcsak a figyelmét, de az erőit is. A háború elhúzódása lényegében gyengíti Amerikát, de hosszú távon a térségben eluralkodó káosz, a Közel-Kelet destabilizálódása már Oroszországnak és Kínának sem érdeke. Közben a történtek emlékeztetik Vlagyimir Putyint és Hszi Csin-pinget arra is, hogy Donald Trump mozgástere is korlátozott, és Washington lényegében továbbra is Zbigniew Brzezinski öt szakaszból álló stratégiáját hajtja végre, amelynek része Ukrajna elfoglalása, Európa elszakítása Oroszországtól, Oroszország leigázása, Irán megsemmisítése és Kína elszigetelése. Az sem Kínának, sem pedig Oroszországnak nem érdeke, hogy Irán is belépjen az atom hatalmak közé, ugyanakkor a rendszer megbuktatása mind Peking, mind pedig Moszkva szemében „vörös vonal”. Arról nem is beszélve, hogy Irán a BRICS tagja, így meggyengítését nem engedheti meg magának az úgynevezett globális Dél. A közel-keleti helyzet alakulása, különösképpen az Egyesült Államok közvetlen beavatkozása így nem erősítette a Trump iránti bizalmat.
„Rövid távon tehát mind Kínának, mind pedig Oroszországnak akár kedvezhetett is a Közel-Keleten kiéleződött helyzet, közép- és hosszú távon azonban inkább a stabilitásban érdekeltek”
Jól mutatja Peking álláspontját a kínai elnök reagálása a konfliktus fellángolására. „Minden félnek törekednie kell a konfliktus mielőbbi deeszkalálására és a további eszkaláció megakadályozására” – mondta Hszi Csin-ping. Az elnök nem bírálta közvetlenül Izraelt, hanem tudatosan homályosan fogalmazott. Peking egyértelmű érdeke a térség stabilitása, hiszen egyrészt olaj szükségletének 15 százalékát iráni olajból fedezi, másrészt fontos számára a kereskedelmi útvonalak működése. Eközben Izrael az Egyesült Államok közeli szövetségeseként mégis csak ideológiai ellenfele. A stabilitást szem előtt tartó kínai érdekekből kiindulva azonban Peking nem akarja magát fenntartás nélkül sem az egyik, sem a másik oldal mellett elkötelezni.
„Az oroszok is tojástáncot jártak – Putyin Trumptól Netanyahun át az iráni vezetőkig – beszélt a konfliktusban érintett összes ország vezetőivel, és közvetítőként is ajánlkozott”
Moszkvának jó a kapcsolata Iránnal, a két országot átfogó stratégiai partnerségi megállapodás köti össze, amelyet 2025. január 17-én írt alá Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és Maszúd Pezeskjan iráni elnök. Oroszország ugyanakkor konszolidált, értelmezhető viszonyt ápol Izraellel is, miközben Donald Trump többször is tárgyalt Putyinnal Irán ügyében. Moszkvában nem tudják, hogy örüljenek-e vagy aggódjanak a Közel-Kelet miatt. A költségvetésnek az erős rubel és az alacsony olajárak konstellációjából adódó nehézségein segít olajárak megugrása. Emellett minden rakéta, ami Izraelbe kerül, azt már nem tudják bevetni Ukrajnában. Minden dollár, amit Amerika Izraelnek juttat az Irán elleni háborúra, nem az orosz katonák megölésére megy el. Minden perc, amit Trump a Közel-Kelettel tölt el, meggyőzi őt arról, hogy nem szabad időt és erőforrásokat pazarolni „másodlagos frontokra” – beleértve az ukrajnait is.
„Szövetségesének a megtámadása, a háború elhúzódása ugyanakkor zavart okozhatott volna a normalizálódó orosz-amerikai viszonyban, ráadásul kevésbé számíthatott volna Teherán segítségére. S ez azért akkor is hátrányosan érinti, ha a drónok gyártását már nagyrészt Oroszországban oldják meg”
Oroszország tehát részben profitál egy lokális közel-keleti konfliktusból, ám nem válna az előnyére egy olyan totális háború, amely Irán megsemmisítésével vagy szétesésével jár. A már említett okok mellett azért sem, mert amennyiben Iránt nagyon meggyengítik, akkor az észak-déli közlekedési folyosók aligha valósulnak meg. Ráadásul amennyiben Irán az orosz áruk tranzit folyosójából a különféle iszlám terroristák valóságos paradicsomává válna, akkor az instabilitás nagyon gyorsan átterjedhetne a Dél-Kaukázusra, majd tovább is. Ezért aztán Oroszország mindent megtett a helyzet stabilizálása érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni a nagyobb háborút. Tovább bonyolítja a helyzetet – ezzel Teherán is tisztában van -, hogy mind Oroszország, mind pedig Kína viszonyának alakulását Iránnal befolyásolja Moszkva és Washington, valamint Peking és Washington kapcsolatainak az alakulása.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
brüsszelita says:
“Az Egyesült Államok hírszerzési igazgatója úgy fogalmazott, nem tudnak arról, hogy Irán épp atombombán dolgozna”?? Akkor minek támadták meg? Szimpla agresszió az USA közel-keleti befolyása megőrzése érdekében szépen becsomagolva, masnival átkötve és a perzsák fejére ejtve, bennünket pedig átverve. És még tényleg évek kellenének ahhoz, hogy Iránnak használható atomfegyvere legyen? Akkor mi lesz Netanjahu rémálmával, aki éjjelente már tíz éve arra riad fel, hogy másnap az ajatollahok kifüstölik az odújából? Ezek szerint nyugodtan aludhatna, és a bombázásnak más volt a célja? Egy világ omlott össze bennem, mert én eddig azt hittem, hogy Netanjahu, Orbán haverja az igazmondás bajnoka! Madarat tolláról embert barátjáról. Meg Trumpról.