„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Zaluzsnij népszerűsége azonban így is töretlen. Ha indulna, márpedig a sajtóhírek szerint indulna az elnökválasztáson, szinte biztos bejutna a második fordulóba, ahol Volodimir Zelenszkijjel szemben is győzelmet aratna. Mindezt annak ellenére, hogy kikerült az ukrán politikai és katonai élet fősodrából. Vagy talán éppen azért”
Fotó:EUROPRESS/Oli SCARFF/AFP
Közhely, hogy Ukrajnában megnőtt a katonai vezetők politikai jelentősége. A bizalmi indexek és a meglehetősen hipotetikus elnökválasztási népszerűségi mutatók versenyében rendre kiemelkedően szerepelnek egykori és jelenlegi, kisebb és nagyobb parancsnokok, esetleg a hadsereget segítő civilek. A legnagyobb bizalommal az ukrán társadalom mai napig Valerij Zaluzsnij iránt van. Annak ellenére, hogy a jelenleg londoni nagykövetként szolgáló ex-katona már két és fél éve távozni kényszerült posztjáról.
„Zaluzsnij népszerűsége azonban így is töretlen. Ha indulna, márpedig a sajtóhírek szerint indulna az elnökválasztáson, szinte biztos bejutna a második fordulóba, ahol Volodimir Zelenszkijjel szemben is győzelmet aratna. Mindezt annak ellenére, hogy kikerült az ukrán politikai és katonai élet fősodrából. Vagy talán éppen azért”
Zaluzsnij ugyanis egy olyan időszakban állt a hadsereg élén, amikor az ukránokat még minden nehézség ellenére lelkesedés töltötte el, amikor sokan bíztak a közeli győzelemben, és amikor a fényes – vagy olyannak beállított – sikereket még nem árnyékolta be az azóta történtek cinikus hangulata. A Zaluzsnijjal szembeni bizalomban így vélhetően a nosztalgia is benne van azon idők iránt, amikor Ukrajna minden várakozással szemben képes volt ellenállni, területeket visszafoglalni, kivívta a „világ” – értsd a Nyugat – szimpátiáját és támogatását, és többször is megalázhatta az oroszokat, legalábbis így érezték ők. Persze már akkor is voltak korrupciós botrányok, de a harctéri eredmények sok szempontból felmentést adtak a vezetőségnek, és a nyugati partnerek sem kérték túl komolyan számon ezeket. Nagyon jól látszott az Elnöki Iroda hatalomkoncentrációs törekvése, a többség azonban amúgy is támogatta Zelenszkijt, így az eufória kitakarta az egységbe tömörült politikai osztály kialakulásának árnyoldalait. Mozgósítás is volt már, de még korántsem volt ennyire erőszakos, és a hazafias lelkesedés sokaknál felülírta a félelmeket.
„A háború eme korai, optimista szakaszának végére egyébként éppen maga Zaluzsnij tett pontot azzal, amikor 2023 őszén arról írt, hogy a háború zsákutcába jutott, és a felek már nem tudnak olyan nagy előretöréseket felmutatni, mint a háború első időszakában”
Az akkori főparancsnoknak jórészt igaza lett. Bár az oroszok fel tudtak mutatni néhány gyorsabb ugrást, és az ukránok is betörtek Kurszk régiójába, ezek egyike sem volt még csak összemérhető a háború első napjainak orosz tempójával vagy azokkal a területi eredményekkel, amelyeket az ukránok értek el 2022 őszén. Zaluzsnij nemrég tulajdonképpen megismételte és aktualizálta három évvel ezelőtti állításait a háború felőrlő jellegéről, valamint arról, hogy a nagy áttörések helyett a társadalmak állóképessége lehet a döntő.
„Ezt a kimerítő háborút, amit az orosz lakosság csak mostanában tapasztalt meg, az ukránok régóta a bőrükön érzik. A sors fura fintora, hogy a felőrlő háború és annak minden komorsága már Zaluzsnij utódjával, Olekszandr Szirszkijjel kapcsolódott össze, aki rendkívül népszerűtlennek számít a társadalomban”
Véres kezű, a katonáit nem kímélő parancsnokként ismert, ráadásul még orosz származású is. Azért furcsa, hogy Szirszkijnek jutott a neheze, mert valójában éppen az ő nevéhez fűződtek az ukránok olyan sikerei, mint Kijev ostromának kivédekezése, vagy a Harkiv megyei ellentámadás, nem pedig Zaluzsnijéhoz. Az érzékelés azonban megelőzi az értékelést, Szirszkijt pedig, akit orosz származásán túl az is eleve gyanússá tett, hogy egy népszerű főparancsnok helyére került, végül idén el is sodorta az utca – és persze az utca mögött álló körök – nyomásgyakorlása, illetve az elnök elhibázott taktikázása.
„Zelenszkij ugyanis meg akart szabadulni Mihajlo Fedorovtól, aki a szövetségeséből egyre inkább a konkurensévé kezd válni az ukrán politikai életben”
Talán már Fedorov védelmi miniszteri kinevezése is ezt a célt szolgálta. Zelenszkij többször is hangsúlyozottan a mozgósítás, illetve, ahogy Ukrajnában az elhurcolások miatt nevezik, buszosítás (buszifikacija) körüli botrányok megoldásával bízta meg Fedorovot, talán abban bízva, hogy az ukrán társadalomban a legtöbb ellenérzést kiváltó probléma ráég a túlzottan népszerűvé váló miniszterre, és megakasztja annak felfelé ívelő pályáját. Fedorov azonban sikeresen visszadobta ezt is Szirszkijre azzal, hogy a hozzá közelálló lapok egy sor leleplező írást jelentettek meg a frissen mozgósított férfiakkal való borzalmas, gyakran halált okozó bánásmódról a közvetlenül a főparancsnokság alá tartozó egységekben, mint például a hírhedtté vált Szkelja rohamezredben. A most már csak volt védelmi miniszter leváltása után azt is állította, hogy a most már csak volt főparancsnok miatt nem tudta keresztül vinni a hírhedté vált mozgósító központok, a TCK-k reformját.
„De nem csupán a mozgósítás igazi bedurvulása és a hadsereg körüli vérlázító esetek napvilágra kerülése esett Szirszkij idejére, hanem a hatalom nagy korrupciós botrányainak lelepleződése, és nem mellesleg a légvédelem – Ukrajnán jórészt kívül álló okokból történő – egyre rosszabb teljesítménye”
A hadsereghez, ami a háború elején még megkérdőjelezhetetlen tekintélynek örvendett, egyre több negatívum társul, a győzelembe, pláne a közeli és teljes győzelembe vetett reményeket pedig az apátia, az elégedetlenség és az általános cinizmus váltotta fel. Ezzel párhuzamosan pedig a háború elején szintén teljes támogatottságnak örvendő hatalom népszerűsége is megkopott, Szirszkij pedig éppen ennek a korrupttá, hataloméhessé és bürokratikussá váló, a bizalom és büszkeség helyett inkább az unalom és ellenszenv érzelmeit kiváltó hatalom lojális kiszolgálójaként lett elkönyvelve, nem is teljesen alaptalanul. Miközben a mostanában elért sikerek – mint például a mélységi dróntámadások – általában úgy jelentek meg a köztudatban, mint amit nem a főparancsnok munkássága révén, hanem éppen annak ellenére, a fiatalabb, reformer tisztek innovációjával értek el.
„Akárhogy is, Szirszkijnek esélye sincs arra, hogy politikai karrierbe kezdjen a háború után. Az új főparancsnok, Mihajlo Drapatij ellenben ebben a tekintetben Zaluzsnijhez hasonlítható figura”
Az 1965-ös születésű, Afganisztánt is megjárt Szirszkijtől eltérően az 1973-as Zaluzsnij és az 1982-es Drapatij teljes felnőttkora, és értelemszerűen így teljes katonai karrierje is már a független Ukrajna idejére esett. Szirszkij egyértelműen karrierkatona, aki elsősorban egy előléptetés miatt maradt Ukrajnában a Szovjetunió széthullása után is. Méghozzá annak ellenére, hogy családja egyes tagjai máig Oroszországban élnek. Zaluzsnijról és még inkább Drapatijról ellenben elvhű ukrán nacionalisták képe alakult ki. Zaluzsnij előszeretettel mutatkozik különféle nacionalista szervezetek és egységek képviselőivel, és tesz az oroszok legyilkolásáról szóló nyilatkozatokat. Miközben egyébként a szovjet–orosz hadtudományról számos magabiztos elemzővel és kommentelővel ellentétben mindig tisztelettel beszél. Drapatijról pedig kinevezése után azonnal elkezdett terjedni egy régi, még 2014-ben készült mariupoli videó, amelyben a láthatóan fegyvertelen civilek által körülvett rögtönzött barikádon szabályosan átugrat a gyalogsági harcjárművével.
Bár sokan ezt a felvételt is árulkodónak tartották a főparancsnok Donbasszhoz való hozzáállását illetően, azonban nem szükséges találgatni ezzel kapcsolatban, hiszen egy szintén felkapottá vált interjúban Drapatij maga árulta el, hogy munkakerülő, bűnöző elemekkel teli népségnek tartja a régió lakóit, akiket ukrán hazafiságra kell majd nevelni. Hasonló kijelentések rendszeresen elhangzottak már a háború kitörése előtt, a kelet-ukrajnai konfliktus idején is a nacionalista szervezetek részéről, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a vitás kérdések békés rendezése lehetetlenné váljon. Azóta persze eltelt négy háborús év, és a korábbi, jórészt persze passzív békevágyat az oroszok iránti masszív és sok szempontból érthető ellenszenv váltotta fel a társadalomban, így Drapatij kijelentései azok számára, akik az oroszokban és a Donbassz lakóiban is szenvedéseik okozóit látják, jól is csenghetnek.
„Nem lennénk meglepve, ha az új főparancsnok, főleg, ha esetleg valamilyen látványos – ami nem feltétlenül egyenlő a jelentőssel – katonai eredményt is sikerülne elérni a közeljövőben, szintén a népszerűségi listákon találná magát, akár elkoptatva Zaluzsnij ragyogását is”
Csakhogy, míg Drapatij mellett szólhat az, hogy több aktív beleszólása van az események alakulására, addig Zaluzsnij mellett van a múltat megszépítő nosztalgia érzése. A politikummal szembemenő, képzett és eltökélt katona, akinek parancsnoksága alatt a hadsereg a legnagyobb sikereit aratta, könnyen egy sohasem volt múlt és egy fényes jövő hordozója maradhat sokak szemében. Zaluzsnij – de Drapatij is – az idealista reformer szerepében jelenhet meg, aki kihívást intéz a régi, begyepesedett elitekkel szemben, és új vért hoz a politikába. Ez a recept még mindig működhet, főleg, hogy az ukránok – és persze, mint tudjuk, más népek is – egyébként is hajlamosak az ilyen csábításokra. A legutóbbi csábítót még békeidőben, Volodimir Zelenszkijnek hívták.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
