Botrányok az ukrán hadseregben

Miközben Ukrajna a mozgósítás alóli felmentések szigorítását tervezi, és a médiában időről időre szárnyra kapnak a 25 év alattiak behívásáról, a nők esetleges mozgósításáról vagy éppen a külföldre távozó férfiak hazahozataláról szóló ötletek, a hadsereg létszámnövelési gyakorlata továbbra is az ukrán társadalom egyik legmegosztóbb témája maradt. A folyamat egésze sántít, az emberrabláshoz hasonlító mozgósítástól a toborzóközpontokban uralkodó állapotokon át a kiképzőközpontok és frontkatonák újoncokkal való bánásmódjáig. Most éppen az utóbbiakhoz kapcsolódó halálesetekre kapták fel a fejüket Ukrajnában egy oknyomozó riport nyomán, és bár a problémákat már az ország vezetése is elismeri egy ideje, érdemi javulás a háború végéig mégsem várható.

„A mozgósítás és a hadsereg működése körüli botrányok kevésbé érintik maguknak a fegyveres erőknek a belső tartását és harcképességét – bár segíteni vélhetően nem segítik azokat -, viszont annál inkább aláássák a hadsereg és a hátország viszonyát”
Fotó:EUROPRESS/Roman PILIPEY/AFP

Nagy vihart kavart Ukrajnában a Babel hírportál oknyomozó riportja, amelyben a hadseregben, azon belül is a Szkelja nevet viselő ezredben történt haláleseteknek jártak utána. A lap egy fél évnél is rövidebb periódust vizsgálva is huszonöt bizonyítható, nem harci körülmények között történt halálesetet azonosított. Az újságírók beszéltek az ezred jelenlegi és volt katonáival, annak hivatalos képviselőivel és a katonai ombudsmani hivatal embereivel is, amely során kiderült, hogy az újonnan mozgósított férfiakkal való embertelen bánásmód szisztematikus jelleget öltött az ezredben.

„A cikkből többek között kiderül, hogy az újdonsült katonákat elkülönített barakkokban helyezték el, amelyeket a szökések megakadályozása végett gyakran szögesdrót és aknamező vett körül”

A bármilyen módon engedetleneket nem „csupán” megverték, de előfordult, hogy járművekhez kötözve vonszolták őket, vagy megkötözve zárták cellákba akár napokra, anélkül, hogy akár a mellékhelyiséget használhatták volna. WC-re egyes beszámolók szerin  egyébként is csak csoportosan, fegyveres őrök felügyelete mellett mehettek ki az újoncok. Még egyszer, a saját, újonnan besorozott katonáikról van szó, nem hadifoglyokról vagy bűnözőkről. Egyes parancsnokok „egyszerhasználatosaknak” nevezték az újonnan érkezőket, a hozzátartozóikkal való kapcsolattartásra pedig legfeljebb szigorú felügyelet mellett volt lehetőségük.

„A legrosszabb bánásmódban azok részesültek, akik drog- vagy alkoholfüggőként, vagy valamilyen, rendszeres gyógyszerezést, kezelést igénylő betegséggel élőkként kerültek az ezredhez”

Ugyanis ilyenek is akadtak szép számmal, a mozgósítást megelőző orvosi vizsgálat pedig a legtöbbek esetén puszta formalitás vagy még annyi sem volt. Így az ezredet – ahogy a hadsereg más alakulatait is – számos szerhasználóval és krónikus beteggel, olykor akár HIV-, hepatitisz- vagy tuberkulózis-fertőzöttekkel töltötték, illetve töltik fel. Ezek az emberek aztán nem kapják meg a szükséges gyógyszereket – pélsául a leszokóban lévő drogfüggők a metadont -, állapotuk súlyosabbá válik, panaszaikra pedig a legtöbbször ütlegelés vagy más büntetés a válasz. Az elvonási tüneteket produkáló drogfüggők ráadásul ön- és közveszélyesek, ennek megfelelően az öngyilkosságok sem ritkák, a szökési kísérletek pedig egyenesen mindennaposak.

Az ezred képviselői persze túlzónak tartják a vádakat, mondván, azokat katonaszökevények állításaira alapozzák, a haláleseteknél nem állapítottak meg szabálytalanságokat, a túlkapások ellen pedig az egység maga is igyekszik fellépni. Azt a cikk is közli, hogy az egység harci teljesítményének megítélése általában jó, viszont az ezred vonatkozásában a hivatalos adatok alapján is jóval magasabb mind a nem harci körülmények között történt halálesetek, mind pedig a visszaélésekkel kapcsolatos panaszok aránya.

„Utóbbi szám még úgy is a legmagasabb, hogy az ide kerülő katonák más egységekhez képest jóval kevesebb lehetőséget kapnak a kommunikációra”

A szigorúságot részben indokolhatja ugyan, hogy a szökésre fogékony és kezelhetetlen újoncok közt nehezen lehet fegyelmet tartani, a Szkelja esetén azonban a felettes helyzetben lévő katonák viselkedése egyértelműen túllépte a körülményekkel indokolható mértéket. Arról nem is beszélve, hogy eleve nehezen magyarázható a szemmel láthatóan alkalmatlan, mentális vagy testi problémákkal küzdő emberek mozgósítása, akiknek egy része nemhogy a fronton nem húzza sokáig, de gyakran el se jut az első bevetéséig, mert már a kiképzés során belehal a bántalmazásba vagy a kezeletlen betegségeibe.

A Babel cikke után más ukrán közéleti szereplők is felhoztak általuk ismert történeteket a Szkeljában és más egységekben történt visszaélésekről és túlkapásokról. Az ezred egyes katonái azonban úgy vélik, az ilyen cikkeket író és a témát felszínen tartó újságírók valójában a Kreml ügynökei, és hazaárulóként kellene kezelni őket. Az ukrán hatóságok – legalábbis eddig – nem osztják ezt az álláspontot. Az Állami Nyomozóiroda eljárást indított az ügyben, az ezred parancsnokát, Jurij Harkavijt pedig felfüggesztették.

„Akármi is lesz Harkavij és akár egyes beosztottjai további sorsa, a rendszerszintű problémákra az csak eseti kezelést jelent majd. Valójában ugyanis a történet arról is szól, hogy az ukrajnai mozgósítás egésze súlyos problémákkal terhelt, a folyamat pedig nemcsak a katonajelöltek jogait nem veszi figyelembe, de végső soron az ukrán hadsereg igényeit sem képes megfelelően kielégíteni”

A toborzók mindenáron teljesíteni akarják a kiszabott kvótákat, ezért gyakran nem veszik figyelembe még a felmentésre jogosító, teljesen egyértelmű és törvényes indokokat sem. A kiképzőközpontokban azonban úgy kezelik az odakerülőket, mint akik alkalmasak és kötelesek a szolgálatra, az ezzel ellentétes véleményeket pedig akadékoskodásnak veszik, amivel gyakran erővel próbálják leszoktatni az érintetteket.

Miközben egyesek pusztán nyűgnek tekintik a különböző betegségektől szenvedő, esetleg szökésre hajlamos vagy csupán motiválatlan újoncokat, és jobb ötlet híján vetemednek az erőszakhoz – a Babel cikke szerint néha sikerrel, egyes beszámolók szerint ugyanis vannak, kevesen ugyan, de olyanok is, akik szenvedélybetegekből motivált katonákká válnak ezekben a központokban -, mások a szadizmusukat élik ki a kezükbe kerülőkön. És persze Ukrajnáról van szó, így vannak olyanok is, akik ezen a helyzeten is nyerészkedni próbálnak.

„Nem csupán arra a meglehetősen általános jelenségre kell gondolni, hogy megfelelő összegek ellenében a toborzóközpontokból is ki lehet jutni, ha pedig már késő, és valaki aláírta a mozgósítási papírjait, elérheti, hogy a hátországban kapjon feladatokat”

A frontszolgálatot teljesítő egységeknél is tudnak pénzt keresni az „élelmesebb” parancsnokok. A 211. pontonos-hidász dandár vezetői – akik közül többen rokoni kapcsolatban is álltak egymással – például az alkoholt fogyasztó vagy más módon szabálysértő katonáktól követeltek pénzt, hogy azok elkerülhessék a hivatalos, a követelt összegnél magasabb bírságot. Aki nem volt hajlandó fizetni, azt megverték vagy megkínozták. A dandárban történtek 2024 decemberében váltak ismertté, amikor egy olyan kép kezdett terjedni az interneten, amelyen a dandár egyik szakaszparancsnoka – nem mellesleg a dandár parancsnokának keresztfia – egy keresztre kötözött katona mellett pózol. Nem sokkal később kiderült, hogy egyeseket addig vertek, amíg belső szerveik le nem szakadtak, vagy be nem tört a koponyájuk, másokat pedig ketrecekben tartottak fogva.

„Aztán kiderült, hogy hasonló incidensekre 22 különböző dandár esetén került sor – pontosabban ennyi jutott a hatóságok tudomására -, és majdnem mindegyik egységben működik a nem hivatalos, a parancsnok zsebébe jutó bírságok intézménye”

A kisebb-nagyobb szabálysértések ilyen elintézése persze gyakran a katonáknak is érdeke lehet, ugyanakkor elterjedt gyakorlattá vált az is, hogy az eltávért is fizetniük kell az egységek tagjainak, sok helyen pedig egy kötelező közös kassza is létezik, amely elvileg a hiányos ellátmány pótlását, a gyakorlatban viszont a parancsnokok gyarapodását szolgálja. Mindez persze hierarchikus rendszerben működik, az alacsonyabb szintek mind a toborzóközpontok, mind a katonai egységek esetén részesedést fizetnek a feljebb lévők számára.

Hogy a szálak meddig érnek pontosan, azt csak sejteni lehet, ugyanakkor a jelenségek elterjedtsége azt a lehetőséget is felveti, hogy a lelepleződött esetek nem csupán a kirívó jellegük miatt válnak ismertté, hanem akár politikai okai is lehetnek ezeknek. Így a Szkelja kapcsán voltak olyan vélemények is, miszerint a riport valójában Olekszandr Szirszkij főparancsnok elleni támadás, hiszen az ezred közvetlenül a főparancsnokság ellenőrzése alá tartozik. Erre utalhat az is, hogy Marjana Bezuhla, Szirszkij régi kritikusa is csatlakozott a Szkelja elleni vádakhoz, egy olyan ismerőse történetét osztva meg a követőivel, akinek egy rokona szintén röviddel besorozása után életét vesztette az ezred kötelékében, harci cselekményeken kívül.

Mindenesetre az, hogy időről időre kiderülnek a hadsereget érintő, súlyos botrányok, amelyeket leleplezéshullámok követnek más, az eredeti botrányhoz hasonló esetekről, óva kell intsen minket attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a történtek alapján az ukrán hadsereg kilátásairól.

„A mozgósítás és a hadsereg működése körüli botrányok kevésbé érintik maguknak a fegyveres erőknek a belső tartását és harcképességét – bár segíteni vélhetően nem segítik azokat -, viszont annál inkább aláássák a hadsereg és a hátország viszonyát”

A hadseregről mint intézményről egyre inkább negatív kép alakul ki. A toborzóközpontok, a hírhedtté vált TCK kapcsán ez már meg is valósult. Rendszeresen erőszakos védekezéssel vagy akár nyílt támadásokkal kell szembenézniük, és ukrán katonák már régóta panaszkodnak amiatt, hogy ellenségesen viszonyulnak a járókelők az egyenruhásokhoz a TCK-val való asszociációk miatt. Ez a folyamat pedig, bár jóval lassabb, jóval veszélyesebb is lehet Ukrajna háborús lehetőségei szempontjából, hiszen áthidalhatatlan szakadék alakulhat ki a hátország és a hadsereg között. Ez azonban még odébb van, és a létszámhiány sürgetőbb probléma a kijevi (had)vezetés számára. Az ukrán hadsereg olykor botrányos gyakorlatai így vélhetően jó ideig megmaradnak még.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com