Hárfás Zsolt írása a #moszkvater.com-on

Fotó:Paks II. Atomerőmű Zrt.
A Népszava 2026. augusztus 26-án megjelent, Paks II.-vel foglalkozó véleménycikke rendkívül súlyos állításokat fogalmaz meg a beruházással kapcsolatban. A szerző, Martényi Csaba közgazdász egyebek mellett azt állítja, hogy a döntés megfelelő előkészítés nélkül született, nem készült megvalósíthatósági tanulmány, a beruházásról versenyeztetés nélkül és jogsértő módon állapodtak meg, Paks II. jelenleg sem épül, valamint az egész projekt következtében akár százmilliárdokban mérhető kár érhette Magyarországot.
Ezek olyan kijelentések, amelyek mellett energetikai szakemberként nehéz szó nélkül elmenni. Nem azért, mert Paks II.-ről ne lehetne vitatkozni. Lehet és kell is beszélni a projekt költségeiről, az ütemezéséről, a finanszírozásról, az európai uniós eljárásokról, a technológiai és geopolitikai kockázatokról. A vita azonban csak akkor értelmes, ha közös alapja a dokumentálható valóság. Márpedig a Paks II. beruházás előkészítésének története korántsem valamiféle homályos, utólag nehezen rekonstruálható folyamat. Országgyűlési határozatok, szakmai tanulmányok, megvalósíthatósági vizsgálatok, környezeti értékelések, energiastratégiai dokumentumok, hatósági eljárások és uniós döntések sora áll rendelkezésre.
A döntés megalapozottsága
A Népszava-cikk egyik központi állítása szerint a 2009-es országgyűlési döntés előtt nem készült megfelelő megvalósíthatósági tanulmány. Ezzel azonban van egy alapvető probléma: ilyen tanulmány dokumentálhatóan létezett.
„A Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítésére létrehozott Teller-projekt keretében már a 2009-es országgyűlési döntést megelőzően elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, az előzetes környezeti értékelés, valamint az új blokkok kiégett fűtőelemeinek és radioaktív hulladék kezelésével és elhelyezésével foglalkozó szakmai anyag is. Vagyis nem pusztán arról volt szó, hogy politikai szinten megszületett egy gondolat két új paksi blokk létesítéséről, hanem éveken át tartó szakmai előkészítő munka zajlott”
Az elkészült megvalósíthatósági tanulmány a paksi telephelyen végzett elemzések és vizsgálatok alapján már akkor harmadik generációs, nyomottvizes technológia alkalmazását javasolta. A perspektivikus lehetőségek között az orosz VVER-1200 mellett az amerikai AP1000 és az 1600 MW teljesítményű francia EPR is szerepelt. A rendszerillesztési vizsgálatok ugyanakkor arra mutattak rá, hogy a magyar villamosenergia-rendszer számára nagyságrendileg az 1000 MW teljesítményű blokkok jelentették a kisebb kockázatot.
„Mindezek ismeretében 2009. március 30-án az Országgyűlés 330 igen, mindössze 6 nem szavazattal és 10 tartózkodás mellett adta meg az előzetes, elvi hozzájárulását ahhoz, hogy a paksi telephelyen új atomerőművi blokk vagy blokkok létesítésének előkészítése megkezdődhessen”
Fontos azonban pontosan érteni ennek a parlamenti határozatnak a szerepét. Az elvi hozzájárulás természetesen nem egy konkrét technológia kiválasztására és nem egy későbbi államközi szerződés megkötésére adott közvetlen felhatalmazást. Nem is ez volt a feladata. Az Országgyűlés az atomtörvényben előírt módon ahhoz járult hozzá, hogy az új blokkok létesítését előkészítő tevékenység megkezdődhessen. Ezt tehát ma úgy számon kérni a 2009-es döntésen, mintha annak már egy konkrét kivitelezési szerződés részleteit kellett volna tartalmaznia, alapvető félreértése annak, hogy mire szolgált az elvi országgyűlési hozzájárulás.
A folyamat ráadásul a 2010-es kormányváltás után sem szakadt meg. A 2011-ben elfogadott Nemzeti Energiastratégia a magyar energiapolitika egyik alapvető céljaként határozta meg az ellátásbiztonság erősítését, az energiafüggőség mérséklését és a hazai nukleáris kapacitás hosszú távú fenntartását. A stratégia már világosan számolt új paksi blokkok létesítésével. A dokumentum kialakítását széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés kísérte, stratégiai környezeti vizsgálat és gazdasági elemzés is készült hozzá.
„Vagyis a két új blokk megépítésének gondolata nem 2014 januárjában jelent meg egyik pillanatról a másikra, és nem egyetlen politikai döntés eredménye volt. Több kormányzati cikluson átívelő szakmai és energiastratégiai folyamat vezetett odáig, hogy Magyarország hosszú távon is fenn kívánta tartani az atomerőművi kapacitását”
Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert szakértőként aktívan részt vettem a 2009-es elvi országgyűlési határozathoz szükséges kormányzati szakmai munkában, majd a 2011-ben elfogadott Nemzeti Energiastratégia kidolgozásában is. Vagyis nem utólag, sajtócikkekből ismertem meg az előkészítés folyamatát, hanem annak döntő részét közvetlenül is végig követtem. Éppen ezért különösen nehezen értelmezhető számomra az az állítás, hogy a döntés valamiféle szakmai előzmények nélküli politikai rögtönzés lett volna.
„Ráadásul a vizsgálatok sora 2014 után sem állt meg. A Paks II. projekthez több mint kétezer oldalas környezeti hatástanulmány készült, amelyben részletesen vizsgálták többek között a Duna vízhozamát és hőterhelését, a felszíni és felszín alatti vizeket, valamint számos társadalmi-gazdasági hatást is”
Egy atomerőmű természetesen nem egyetlen tanulmány alapján épül meg, hanem egymásra épülő engedélyezési, műszaki és biztonsági vizsgálatok hosszú során keresztül. Paks II. esetében pontosan ez történt.
Különösen fontos a jogi kérdések tisztázása. A Népszava-cikk azt a képet sugallja, hogy a beruházás versenyeztetés nélküli odaítélése eleve törvénytelen volt. A valóság ennél jóval összetettebb. Az Európai Bizottság valóban vizsgálta a közbeszerzés kérdését, és erre vonatkozó kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben. Ezt az eljárást azonban mélyreható vizsgálat után 2016-ben lezárta. A Bizottság akkori álláspontja szerint bizonyos feltételek mellett a közvetlen odaítélés, tehát a tender mellőzése a műszaki kizárólagosságra hivatkozva igazolható volt.
Ehhez ugyanakkor hozzá kell tenni a 2025-ben született európai bírósági ítéletet is. Az Európai Unió Bírósága megsemmisítette az Európai Bizottság korábbi, Paks II. állami támogatását jóváhagyó határozatát, mert úgy ítélte meg, hogy a Bizottságnak az állami támogatási eljárásban is meg kellett volna vizsgálnia a közvetlen szerződés-odaítélés közbeszerzési joggal való összhangját.
„Fontos azonban pontosan érteni az ítélet tartalmát. A Bíróság nem azt mondta ki, hogy Magyarország jogellenesen kötötte meg a szerződést, és nem állapította meg azt sem, hogy a Roszatomnak történő közvetlen odaítélés önmagában sértette az uniós közbeszerzési jogot. A döntés lényege az volt, hogy az Európai Bizottságnak az állami támogatási eljárás keretében ezt a kérdést is meg kellett volna vizsgálnia. A kettő között alapvető jogi különbség van”
Paks II. épül, akkor is ha a Népszava nem tud róla…
Különösen meghökkentő a cikknek az az állítása, hogy „Paks 2 jelenleg sem épül, mindössze az ún. munkagödör kialakítására került sor. Az alaplemez betonjának öntését – amikortól az atomerőmű hivatalosan is épülőnek minősül – az ígéretek szerint márciusban kellett volna megkezdeni, ami nem történt meg. Ezt jelen állás szerint novemberben kezdené meg a Roszatom.”
A Népszava szerint még nem történt meg az első betonöntés….
A szerző maga is helyesen utal arra, hogy a nukleáris iparban az első betonöntés jelenti azt a mérföldkövet, amelytől egy új atomerőművi blokk hivatalosan építés alatt állónak minősül. Csakhogy miközben a Paks II. projektet rendkívül súlyos állításokkal támadja, úgy tűnik, arról az alapvető tényről sem vett tudomást, hogy az első betonöntés már 2026. február 5-én megtörtént. A NAÜ Power Reactor Information System, azaz PRIS adatbázisa pedig PAKS-5 esetében 2026. február 5-ét tünteti fel a „Construction Start”, vagyis az építés kezdetének időpontjaként. Vagyis 2026 augusztusában azt állítani, hogy „…Paks 2 jelenleg sem épül..”, nem vélemény vagy eltérő politikai értelmezés kérdése, hanem súlyos ténybeli tévedés.

Fotó:Paks II. Atomerőmű Zrt.
Mindez különösen komoly hitelességi kérdést vet fel egy olyan írás esetében, amely éppen a Paks II. projekt szakmai megalapozottságát kívánja megkérdőjelezni. Nehéz hiteles szakmai kritikát megfogalmazni egy atomerőmű-beruházásról úgy, hogy közben a beruházás egyik legalapvetőbb, hónapokkal korábban bekövetkezett mérföldkövéről, az építés hivatalos megkezdéséről téves információt közlünk.
Százmilliárdos kár? Hol van a számítás?
„A cikk talán legsúlyosabb kijelentése ugyanakkor az, hogy az állítólagosan előkészítetlen döntés következtében százmilliárdokban mérhető kár érte Magyarországot. Egy százmilliárdos kár nem vélemény, hanem számszerűsíthető közgazdasági kategória, ezért számszerű bizonyítékot is igényel. Hol van az ezt alátámasztó számítás?”
Milyen módszertannal határozták meg ezt a százmilliárdos összeget? Mi a viszonyítási alap? Mely alternatív villamosenergia-termelő portfólióhoz hasonlították Paks II.-t? Milyen jövőbeni nagykereskedelmi villamosenergia-árakkal számoltak? Figyelembe vették az importfüggőség kockázatát? Beárazták az energiatárolók, a hálózatfejlesztések, a kiegyenlítő és tartalék kapacitások költségét? Számoltak azzal, hogy az időjárásfüggő termelés mellé rugalmas erőművekre, Magyarország esetében új gázerőművi kapacitásokra is szükség van? Milyen értéket rendeltek az ellátásbiztonsághoz és a karbonsemleges hazai termeléshez? Ha ezekre nincs részletes, ellenőrizhető válasz, akkor a „százmilliárdos kár” nem közgazdasági következtetés, hanem politikai állítás.
Paks II. valódi gazdasági értékét ugyanis nem lehet kizárólag a beruházási összeg alapján megítélni. A két új blokk legalább 60 évre tervezett üzemidővel rendelkezik majd, nagy mennyiségű, alacsony karbonintenzitású villamos energiát képes termelni, és jelentősen hozzájárulhat Magyarország importkitettségének mérsékléséhez. Emellett a projekt komoly hazai gazdasági lehetőséget is jelent, hiszen cél a magyar vállalkozások minél nagyobb arányú bevonása, bizonyos területeken akár 40 százalék körüli hazai részvétellel.
„A gazdaságosság vizsgálatakor pedig különösen fontos elkerülni azt a hibát, hogy az egyes termelési technológiákat önmagukban hasonlítsuk össze. Egy naperőmű vagy szélerőmű önmagában számított termelési költsége nem mondja meg, hogy mennyibe kerül az a teljes villamosenergia-rendszer, amely az év minden órájában képes biztosítani a fogyasztók ellátását”
Az időjárásfüggő kapacitások növekedésével együtt hálózatfejlesztésre, energiatárolókra, szabályozási tartalékokra, keresletoldali rugalmasságra és olyan erőművekre is szükség van, amelyek akkor is termelnek, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél. Ezeknek mind van költségük.
A valódi kérdés ezért nem az, hogy egy adott technológia egy adott napsütéses órában milyen olcsón képes villamos energiát termelni, hanem az, hogy mennyibe kerül összességében az a rendszer, amely az év 8760 órájában megbízhatóan ellátja Magyarországot. Paks II. ebből a szempontból hosszú távú rendszereszköz. Nem néhány évre épül, hanem legalább hat évtizedes üzemidőre. Egy ma megépülő blokk több generáción keresztül szolgálhatja a magyar villamosenergia-rendszert.
„A beruházást nem az első beton kiöntésétől az üzembe helyezésig, hanem a teljes, legalább hatvanéves életciklusa alapján kell megítélni”
Az eredeti magyar gazdaságossági számítások mintegy 55 euró/MWh körüli életciklusra vetített termelési költséggel számoltak. Az Európai Bizottság 2017-es határozata maga is számol a projekt által termelt nyereséggel, és külön szabályokat állapított meg annak felhasználására, illetve az osztalékfizetésre.
Ezt pedig érdemes összevetni azzal, amit az európai villamosenergia-piac az elmúlt években produkált. Az elmúlt években a magyar nagykereskedelmi villamosenergia-piacon az éves átlagárak is 100 euró/MWh körüli, illetve azt meghaladó szinteket értek el, miközben rendkívüli piaci helyzetekben több száz euró/MWh-s, időnként 600–800, sőt akár 1000 euró/MWh közeli órás árak is előfordultak. Ezek az órási piaci árak természetesen nem vethetők össze egy az egyben egy atomerőmű teljes életciklusra számított termelési költségével, de jól érzékeltetik a piaci árkockázatot és hazai termelőkapacitás stratégiai értékét. Ez önmagában is jól mutatja, milyen stratégiai értéke lehet egy olyan hazai termelőkapacitásnak, amely nagy mennyiségű villamos energiát képes évtizedeken át biztosítani.
„A valódi hatást ezért sokkal összetettebben kellene vizsgálni. Mivel járna, ha Magyarország nem építene időben elegendő hazai, időjárástól független termelőkapacitást, és ezért egyre nagyobb mértékben szorulna importra? Figyelembe kell venni az időjárásfüggő termelés gyors bővítéséhez rendkívül költséges hálózati és tárolói fejlesztéseket. A megújuló kapacitások mellé új fosszilis, elsősorban gáztüzelésű erőműveket is építeni kell a rendszer szabályozhatóságának fenntartása érdekében. Ezek ugyanolyan legitim gazdasági kérdések, mint Paks II. beruházási költsége”
Természetesen nem arról van szó, hogy Magyarországnak ne lenne szüksége nap- és szélerőművekre. Szükség van rájuk. De ugyanígy szükség van olyan nagy teljesítményű, karbonsemleges, időjárástól lényegében független alaperőművi kapacitásokra is, amelyek akkor is képesek termelni, amikor az időjárásfüggő források teljesítménye visszaesik. Paks II. pontosan ilyen szerepet tölthet be.
„A projekt késéseit és nehézségeit sem érdemes elhallgatni”
Az elmúlt több mint egy évtizedben számos olyan külső körülmény volt, amely érdemben lassította az előrehaladást: hosszadalmas európai uniós vizsgálatok, összetett nukleáris engedélyezési eljárások, geopolitikai feszültségek, az Oroszországgal szembeni szankciós környezet, valamint konkrét beszállítói problémák is. Az Egyesült Államok korábbi pénzügyi szankciós döntései szintén érintették a projekt mozgásterét, és a nyugati irányítástechnikai beszállítással kapcsolatban is komoly nehézségek alakultak ki.
„Éppen ezért különös minden, a projekt csúszására épített olyan érvelés, amely ezeket a külső körülményeket egyszerűen figyelmen kívül hagyja”
Paks II. történetéből ugyanis nem lehet kivágni az éveken át tartó uniós eljárásokat, a geopolitikai környezet gyökeres megváltozását, a szankciós intézkedéseket vagy a nyugati beszállítókat érintő exportengedélyezési problémákat, majd az így keletkezett késedelmet kizárólag az eredeti beruházási döntés hibájaként bemutatni.
A Paks II.-t ellenző politikusok és szervezetek szerepét sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. A projekt az elmúlt másfél évtizedben számos politikai, jogi és civil kezdeményezés tárgya volt, amelyek közül több uniós vagy hazai eljárásokhoz is kapcsolódott. Ezek konkrét hatását természetesen esetenként kell megítélni, de a történetet úgy bemutatni, mintha minden késedelem kizárólag a beruházás szakmai megalapozatlanságát bizonyítaná, egyszerűen nem reális. Ez alapvető ténykérdés.
„Magyarországon a következő évtizedekben növekvő villamosenergia-igénnyel, jelentős elektrifikációval, idősödő hagyományos erőművi kapacitásokkal, gyorsan növekvő időjárásfüggő termeléssel és egyre összetettebb rendszerirányítási kihívásokkal kell számolni. Ebben a helyzetben a valódi kérdés nem az, hogy atomenergia vagy megújulók. A valódi kérdés az, hogy hogyan lehet egy olyan villamosenergia-rendszert felépíteni, amely egyszerre biztonságos, versenyképes, karbonsemleges és hosszú távon is működőképes”
Mindezek után érdemes visszatérni a kiindulóponthoz. Lehet Paks II. költségeiről, ütemezéséről, finanszírozásáról vagy geopolitikai összefüggéseiről vitatkozni. Ezek legitim viták. De a vita csak akkor lehet szakmai, ha nem állítjuk azt, hogy nem készült megvalósíthatósági tanulmány, amikor készült; nem nevezzük törvénytelennek azt, amiről a Bíróság nem mondta ki, hogy törvénytelen; nem állítjuk, hogy Paks II. nem épül, amikor a NAÜ hivatalosan építés alatt álló blokként tartja nyilván; és nem beszélünk százmilliárdos kárról anélkül, hogy bemutatnánk az azt alátámasztó számítást. Ezek ugyanis már nem energiapolitikai véleménykülönbségek, hanem ellenőrizhető ténykérdések.
„Magyarországnak szüksége van megújulókra, energiatárolókra, hálózatfejlesztésekre, rugalmas erőművekre, energiahatékonyságra és keresletoldali szabályozásra. Mindezek mellett pedig hazánknak elemi érdeke a Paksi Atomerőmű további üzemidő-hosszabbítása, a Paks II. Atomerőmű két orosz típusú egységének megépítése, valamint középtávon kis moduláris egységek építése is”
A vélemény szabad, de a tények ettől még tények maradnak és figyelmen kívül hagyásuk, illetve a valótlan állitások véleményként közlése felveti nemcsak a szerző, hanem a forrás hitelességét is az adott témában.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater