„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„Annak ellenére, hogy két héttel ezelőtt ebben még mindenki megegyezett volna, már talán nem illendő azt írni az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz is kötődő csoportról, hogy terrorszervezet. Mára már fegyveres ellenzékké és felkelő csoporttá transzformálódott a HTS a nemzetközi sajtóban és a diplomáciai nyelvben is”
Fotó:EUROPRESS/OMAR HAJ KADOUR/AFP
Megannyi mém született arról, hogy olyan – jórészt nyugati – vezetők, akik Bassár el-Aszad szír államfő bukását kívánták az elmúlt években, végül maguk buktak meg vagy akár hunytak el, nem érkezve kivárni Aszad távozását a hatalomból. A szír elnök korábban a hazájából harc nélkül elmenekülő ukrán elnökre utalva maga dicsekedett azzal, hogy ő nem Janukovics. Ehhez képest most, az egész világ – talán szövetségeseit és ellenségeit éppúgy beleértve – csodálkozására valódi ellenállás nélkül omlott össze a rendszere, ráadásul most már eddigi hívei is úgy tesznek, mintha mindig csak Aszad bukására vártak volna.
Nehéz lenne megmondani, hogy mi miért történt. Tény, hogy az elkényelmesedett, korrupt és erőszakos Aszad-rendszert már kevés szír lakos szerette. Akik támogatták is, azok is jórészt azért, mert az iszlamistáknál, vagy az ország idegen kézre jutásánál jobb opciónak tűnt az Iszlám Állam elleni harcban kitartó, és erős nemzetközi szövetségesekkel rendelkező damaszkuszi vezetés. Ráadásul az utóbbi időben Aszad kitört a részleges izolációból is, közeledett Kínához, rendezte kapcsolatát az arab államokkal, és úgy tűnt, megállapodhat a török elnökkel is. Utóbbi végül nem jött össze, ez pedig minden bizonnyal hozzájárult a bukásához is. Igaz, a támadást végül nem a hivatalosan is török támogatottságú Szír Nemzeti Hadsereg, hanem a törökökhöz csak lazábban kapcsolódó Hajat Tahrír as-Sám nevű szervezet hajtotta végre.
„Annak ellenére, hogy két héttel ezelőtt ebben még mindenki megegyezett volna, már talán nem illendő azt írni az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz is kötődő csoportról, hogy terrorszervezet. Mára már fegyveres ellenzékké és felkelő csoporttá transzformálódott a HTS a nemzetközi sajtóban és a diplomáciai nyelvben is”
A HTS előtt a gyors sikerek után most a szíriai helyzet konszolidálásának jóval nehezebb feladata áll, amelyben az ország déli részének drúz csoportjaival, az amerikaiak által támogatott szabad szírekkel, a törökbarát Szír Nemzeti Hadsereggel és annak kormányával, az azokkal már harcba is keveredő Szír Demokratikus Erőkkel (azaz a kurdokkal), az ország déli részén megjelenő izraeli csapatokkal, a széteső államigazgatás maradványaival, és az ország különböző pontjain még ott tanyázó orosz csapatokkal is számolnia kell.
Ebben a helyzetben utóbbi, azaz az orosz katonák jelenléte talán a legkisebb gondja az új szír vezetésnek, amely egyelőre a damaszkuszi fosztogatások megfékezésével, és egy valamennyire működőképes államigazgatás felállításával bajlódik. Ez akár az oroszok szerencséje is lehet, hiszen a zavaros állapotok közepette akár a rezsimváltás ellenére is megtarthatják majd pozícióikat, annak ellenére, hogy nemrég még bombázták azokat, akikkel most meg kellene állapodniuk.
„Már ha egyáltalán indokolt persze a feltételes mód és a jövő idő, hiszen nagyon sokan úgy vélik, az Aszad-rendszer bukásának furcsa körülményei éppen egy háttéralku következményei”
Valóban, nehéz lenne megmagyarázni pusztán az objektív körülményekkel – a szír hadsereg és államgépezet általános rothadása, az oroszok ukrajnai lekötöttsége, Irán és szövetségesei meggyengülése az Izrael ellen vívott háborúban, a törökbarát erők jó felszereltsége stb. –, hogy egy 13 évig kitartó rendszer pillanatok alatt bedől. Így érthetőek azok a feltételezések, hogy az egész mögött volt valamiféle megállapodás. A kérdés csak az, hogy ez mikor, kik között, és pontosan miről köttetett – ez az, amit viszont nem fognak az orrunkra kötni.
„Az viszont tény, hogy Oroszországnak szüksége van Szíriára és az ottani bázisaira – pontosabban a tartuszi kikötőre és a Hmejmim légibázisra –, hiszen ezek nemcsak a szír hadsereg támogatásában játszottak szerepet, de például az oroszok afrikai jelenlétének logisztikai biztosításában is”
Így, amennyiben Moszkva kénytelen lesz feladni ezeket a bázisokat, az jelentős kudarc lesz számára. Aszad bukása már így is némi presztízsveszteséget jelent, amit azonban enyhít, hogy a bukás okait az ellenállást nem tanúsító szír rendszerre lehet fogni, mondván Oroszország nem segített, mert nem volt kinek segíteni. A bázisok elvesztése azonban nem presztízsveszteség lenne, hanem valódi, kézzelfogható kudarc, aminek következtében Moszkva kiszolgáltatottá válna néhány, finoman fogalmazva is kevéssé megbízható közel-keleti partnerének. Arról nem is beszélve, hogy Vlagyimir Putyin az Oroszországot a globális porondra visszavezető elnökből – a visszatérés első állomása éppen Szíria volt – olyan vezetővé válna, aki feladta az oroszok Szovjetuniótól örökölt utolsó nem posztszovjet területeken lévő bázisait is. Hiszen 2001-ben már Vlagyimir Putyin döntött az oroszok kubai és vietnámi katonai állomáshelyeinek feladásáról is, amellyel Tartusz maradt az utolsó volt Szovjetunión kívüli orosz kikötő.
„Jelenleg azonban úgy tűnik, az orosz bázisok akár maradhatnak is. Azokat támadás a lázadók részéről nem érte, evakuációra eddig nem került sor”
Ne tévesszük össze ezt a két támaszpontot az ország belsejében lévő kisebb orosz állomáshelyekkel, amelyek az Aszad-rendszer némely stratégiai objektumának védelmében vettek részt, és amelyek személyzetét evakuálták. Moszkva kommunikációja higgadtnak tűnik, és már az orosz fővárosban is felkerült a régi-új, zöld-fehér-fekete sávos, háromcsillagos szír zászló a nagykövetség épületére. Könnyen lehet tehát, hogy az oroszok valamikor – még pont időben – váltottak, és bázisaik megtartásáért cserébe elengedték Aszad kezét.
Persze, ez kockázatos vállalkozás is lehet, hiszen Aszad kipróbált és megbízható szövetséges volt. A tartuszi szovjet jelenlét kezdete még a most megbukott elnök edesapja, Hafez el-Aszad idejére datálható, az 1970-es évekre visszanyúló kapcsolatot pedig nem lehet összemérni egy hirtelen kötött taktikai alku erősségével. Ráadásul a HTS-t a legtöbben Törökország geopolitikai eszközének tekintik, és bár az orosz-török kapcsolat jelenleg jónak tekinthető, ez korántsem volt mindig így, és Recep Tayyip Erdoğan bármikor bárkinek meglepetést tud okozni váratlan húzásaival. Az oroszok tehát akkor sem lehetnek hosszútávon nyugodtak, ha az új szír vezetés az idegen bázisok szír területen való tűrhetetlenségéről szóló kijelentései ellenére végül is megengedné nekik a maradást.
„Így, ha volt is háttéralku, az jó eséllyel kényszerből, az Aszad-rendszer valószínűsíthető menthetetlensége okán született”
Ez már csak azért is vélelmezhető, mert az események időben sem jöttek jól Oroszországnak, így ha előre tervezett lépésekről lett volna szó, akkor azt igyekeztek volna az ukrajnai konfliktus lezárása utánra halasztani. Oroszország, amely az ukrajnai fronton jelenleg erősebb félként lép fel, Szíriában gyengének mutatkozott, a legnagyobb kárt pedig éppen egyik közeli szövetségese, Irán kénytelen elkönyvelni, amelynek kiszorulása Szíriából vélhetően a libanoni Hezbollah sorsát is megpecsételi, és megerősíti Izrael állásait. Az más kérdés, hogy a török támogatottságú iszlamisták és az izraeliek majd mihez kezdenek egymással, Iránnak azonban ebbe már kevesebb beleszólása lesz, mint eddig volt.
„Orosz részről tehát a legtöbb, amit tehetnek, a kármentés, azaz a kapcsolatok rendezése az új vezetéssel, mintha az elmúlt 13 évben semmi se történt volna”
A bázisok elvesztése ugyanis közvetett módon az ukrajnai konfliktus rendezésére is hatással lehet, hiszen, ha sikerül meggyőzni az új amerikai adminisztrációt arról, hogy Oroszország gyenge, akkor könnyen lehet, hogy Moszkva számára kedvező alku helyett ismét az Ukrajna támogatására irányuló szándékok kerekednek majd felül Washingtonban is. Egyelőre úgy tűnik, nem így lesz. Trump mielőbbi békére szólított fel, hogy ez alatt pontosan mit ért, az viszont továbbra sem világos.
„Érdekesség az is, hogy Donald Trump Kína segítségét kérte az ukrajnai béke megteremtésében a szíriai helyzet apropóján született posztjában, és azóta kiderült, Trump megválasztása óta először már egyeztetett is Hszi Csin-pinggel, és állítása szerint nem Tajvanról”
Így lehet, ahelyett, hogy Oroszországot próbálná leválasztani Kínáról, Washington régi-új vezetője egyenesen Pekinggel próbál majd valamiféle megállapodásra jutni a világ forró pontjainak rendezéséről. Annyi biztos, hogy a következő időszakban még könnyen érhetnek minket olyan meglepetések, mint amit az elmúlt hetekben Szíriában láthattunk.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
