//Oroszország és az energetikai forradalom
„Az energetikai forradalom a legszerényebb számítások szerint is az orosz energia export 15-20 százalékos csökkenését hozza magával” #moszkvater

Oroszország és az energetikai forradalom

MEGOSZTÁS

A negyedik ipari forradalom közepette a világ forradalmi átalakulás előtt áll az energetikában is. Visszaszorulóban a szénhidrogének és a küszöbön a megújuló energiák és a hidrogén korszaka. A világ erőközpontjai ezt az átalakulást igyekeznek a saját érdekeik szolgálatába állítani. Új globális verseny indul az energia forrásokért és a technológiákért. Hol a helye ebben a versenyben Oroszországnak, és hogy csapódik le ez az orosz polgárokra? Erről nyilatkozott a Kommerszantnak az orosz kormány gazdasági blokkjáért felelős miniszterelnök-helyettes, Andrej Belouszov.

„Az energetikai forradalom a legszerényebb számítások szerint is az orosz energia export 15-20 százalékos csökkenését hozza magával” #moszkvater
„Az energetikai forradalom a legszerényebb számítások szerint is az orosz energia export 15-20 százalékos csökkenését hozza magával”
Fotó:EUROPRESS/VYACHESLAV OSELEDKO/AFP

A nyugati civilizáció eddig három ipari forradalmat élt meg, a gőzgépek, szerelőszalagok és az automatizáció után most egy teljesen új, negyedik ipari forradalom zajlik. Ez a legújabb ipari forradalom arról szól, hogy a fizikai gépek és tárgyak egy információs hálózatba kapcsolódnak, a reálgazdaság egyetlen hatalmas, intelligens információs rendszerbe integrálódik. Az ipari folyamatok teljes digitalizációja zajlik, de nem csupán a technológia térhódításáról van szó, hanem teljes paradigmaváltásáról.

„E hatalmas átalakulás közepette forradalmi átalakulás zajlik az energetikában is”

A világtörténelemben eddig négy energetikai forradalom volt. Előbb a fát, majd a szenet, utána a gőzt, végül az elektromosságot váltotta fel valami más. A gőzgép, majd az elektromosság megjelenése például egyben technológiai forradalmat is hozott magával. Ezek is hatalmas változások voltak, ehhez képest ma technológiai áttörések sora – változások az energiahatékonyságban, a dekarbonizáció, a decentralizáció, digitalizáció – zajlik egyidőben.

„Ennek az energetikai forradalomnak a középpontjában az a törekvés áll, hogy emberiség igényeinek kielégítése ne az ökoszisztéma kárára történjen. A legfőbb feladat a káros gázok kibocsájtásának csökkentése, és a lakosság ellátása tiszta energiával ”

A technológiai átalakulás és a gazdaságok energia igényének folyamatos növekedése végül elszakadt az energia fogyasztás dinamikájától. Az elsődleges energia felhasználás a világ sok régiójában stabilizálódott, néhány helyen – Németország, Nagy-Britannia, Japán – pedig a GDP növekedése mellett is elkezdett csökkenni.

Az olaj és a földgáz kivezetésére ugyan még várni kell – ezt megelőzi még a szénbányák bezárása -, a dekarbonizáció folyamatába azonban már egyre több ország kapcsolódik be. Ugyanez figyelhető meg a vállalati szinten is. A szénhidrogének leépítésének egyik útja a hidrogén, mint energiahordozónak az előretörése.

„A jövő egyik legígéretesebb másodlagos (szekunder) energiahordozója a villamos energia mellett várhatóan a hidrogén lesz”

A hidrogén a Földön vegyületeiben hatalmas mennyiségben fordul elő. Elő lehet állítani fosszilis tüzelőanyagokból – például földgázból – reformálás segítségével, vízbontással megújuló és egyéb nem fosszilis alapú energiahordozókkal előállított villamos energiával. Kutatják a még korszerűbb radiokémiai és plazmakémiai eljárásokat, a bakteriológiai módszereket, a mesterséges fotoszintézis felhasználás lehetőségét. A hidrogénnek, mint energiahordozónak elsősorban a környezetvédelmi előnyei a meghatározóak, mert karbon-mentes energia ellátást ígér. A fajlagos szén-dioxid kibocsátásban a hidrogén előnyei vitathatatlanok, de a teljes ellátási hatásláncot vizsgálva elterjedésének gazdasági feltételei várhatóan csak 2030-2040 körül lesznek teljesíthetők. A hidrogén-technológia felhasználásához addig még fejleszteni kell, illetve meg kell oldani a tárolás és szállítás kérdéseit is.

„Folyik a helyezkedés, és alapvetően meghatározza egy-egy ország súlyát, hogy az energetikai átalakulásban a vezetők között lesz, avagy a futottak még kategóriában. Logikus lenne, hogy a hidrogén felfuttatásában a gáz- és olajhatalmak az élen járnak, ha a szén-hidrogének exportjából származó bevételek egy részét legalábbis az új technológiák fejlesztésére fordítják”

A legtöbb nagyhatalom erősen tart Kína előretörésétől. Nem véletlenül, hiszen 1978 óta a kínai GDP a 40-szeresére nőtt. Kína büszkélkedhet az egyik legnagyobb pénztartalékokkal is. ezért aztán nem lepődhetünk meg azon, ha az energetikai átalakulásban Kína majd mindenkit megelőz. Csak egy példa, hogy a napelemek gyártásában Kína már megkerülhetetlen, és az első számú világhatalom. S 2023-ra a napenergia ára azonos lesz a szén alapú energiával. Eközben az Európai Unió a saját energiastratégiájának versenyképességét erősítendő, igyekszik elérni, hogy betiltsanak minden új hagyományos energiaforráshoz kapcsolódó projektet az Arktiszon.

„A megerősödő globális trendet Oroszország sem ignorálhatja, ha nem akar lemaradni a már említett versenybe. Többet kell befektetnie a zöld energiákba”

Ahogy Belouszov is fogalmazott, a klíma védelmére a dekarbonizációnál jobb módszert még nem találtak ki. Ehhez képest Oroszország még mindig a hagyományos energiaforrások exportjából igyekszik kipréselni mindent, amit lehet. Közben a jelenlegi magas gázárak csak siettetik a földgáz kivezetését. A felgyorsuló globális átalakulás azonban előbb vagy utóbb a kitermelés drasztikus csökkenéséhez, a befektetések visszaszorulásához vezet.

„Az energetikai forradalom a legszerényebb számítások szerint is az orosz energia export 15-20 százalékos csökkenését hozza magával”

Kérdés persze, hogy mikor? S hogyan használja ki jelenlegi előnyös helyzetét a technológiai váltásra az orosz energetikai szektor. Oroszországnak ugyanis még van lehetősége arra, hogy befektessen az új energiák előállításába, az új technológiák kifejlesztésébe. A felismerés megvan, hiszen e kérdést éépen a napokban vetette fel Vlagyimir Putyin, de erről beszél Belouszov is, és erről szól Anatolij Csubajsz új megbízatása is. Ők ketten a legfőbb szószólói a „zöld hidrogén” felfuttatásának. Úgy vélik, ebből az orosz költségvetésnek annyi bevétele lehet, mint ma a gázból és az olajból. De azt is látni kell, hogy nem mindenki gondolkodik így, nagy még az olaj-és gázszektor ellenállása, és messze elmarad például a Roszatom innovációs potenciáljától.

„A megkezdődött energetikai átalakulás persze még egyáltalán nem jelenti azt, hogy le kellene mondani a szén-hidrogénekről. Az még messze van. A gáz- és olajszektor akár maga is felülhet a zöld forradalom hullámára, ha az elkövetkező két-három évtizedet felhasználja az átalakításra, az új innovációk kifejlesztésére”

Mindez persze az orosz régiók helyzetében is átalakulás hoz. A jelenlegi donor régiók, az olyan gáz- és olajvidékek, mint Hanti-Manszijszk, Tyumeny, Tatárföld, vagy a Jamal-Nyenyec Autonóm Terület bevételeik csökkenésével kissé a háttérbe szorulnak, miközben előretörnek az északi területek és azok a régiók, amelyekben technológiai fejlődés a leggyorsabb lesz. De nemcsak a mindennapokat változtatja meg az energetikai forradalom. Annak oroszországi adaptációja hatással lesz a politikai átmenetre is. A gáz- és olajipari lobbi (reszursznyikok) és a technológiai átalakulásban érdekeltek (tehnologovikok) harcának kimenetele ugyanis az orosz politikai berendezkedés 2024-től már határozottan kirajzolódó utáni új arculatát is meghatározza. 

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.