//Orosz kalandok Afrikában
„Lényegében elmondható, hogy az ilyen konfliktusokban csupán katonai eszközök alkalmazásával lehetetlen győzelmet elérni” #moszkvater

Orosz kalandok Afrikában

MEGOSZTÁS

Oroszország az elmúlt időszakban Afrika újabb területein jelent meg, legutóbb a Közép-afrikai Köztársaság számára nyújtott katonai segítséget. A nemzetközi szinten sokszor alulértékelt „fekete kontinens” száz év elteltével ismét a nagyhatalmak versengésének terepévé válhat, ám ezúttal jóval összetettebb módon. A Közép-Afrikában dúló polgárháború megoldására Franciaország után immár Oroszország vállalkozik, ám sok kihívás áll Moszkva előtt.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

„Lényegében elmondható, hogy az ilyen konfliktusokban csupán katonai eszközök alkalmazásával lehetetlen győzelmet elérni” #moszkvater
„Lényegében elmondható, hogy az ilyen konfliktusokban csupán katonai eszközök alkalmazásával lehetetlen győzelmet elérni”
Fotó:EUROPRESS/FLORENT VERGNES/AFP

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozatos visszatérését figyelhettük meg a „fekete kontinensen”. Legyen szó akár a gazdasági együttműködés újraindításáról, akár Moszkvának, mint nagyhatalomnak az ismételt megjelenéséről. A szudáni haditengerészeti létesítményről szóló megállapodást követően Oroszország most a Közép-afrikai Köztársaság lassan évtizedessé váló polgárháborúja kapcsán tűnt fel. A világ egyik leginstabilabb országában – ahogy a korábbi francia példák is mutatták – felettébb nehéz dolga lesz Moszkvának, ám a kockázat mellett a nyereség sem utolsó.

„Egyáltalán, melyek Oroszország céljai Közép-Afrikában, milyen geopolitikai környezetben zajlik mindez, illetve hogyan alakulhatnak az események a jövőben?”

Elsőként érdemes leszögezni, hogy Moszkva nem idén decemberben jelent meg hirtelen Banguiban, a különböző bányászati érdekeltségek – értve itt főképp a gyémántbányászatot –, illetve magának az ismert Vagner-csoportnak a révén Oroszország már korábban meghatározó szereplőként volt jelen az országban. Ám a választások közeledtével a törékeny központi hatalom újabb vereséget szenvedett el, elvesztve a fővárostól csupán 107 kilométerre fekvő stratégiai jelentőségű Mbaiki települést. Bár az országban 2014 óta tevékenykedik a Biztonsági Tanács felhatalmazásával egy 12 ezer fős békefenntartó misszió, ám az ilyen műveleteket övező általános korlátozások miatt az ENSZ csapatok csak minimális mértékben avatkoznak közbe vagy éppen végeznek konkrét harci cselekményeket. A történtek fényében érthetővé válik, miért is fordult Faustin-Archange Touadera a világszervezeten kívüli segítségért.

„A közép-afrikai események és az Oroszország kapcsán mintaként emlegetett szíriai beavatkozás között távolról nézve akár párhuzamokat is felfedezhetünk, ám mégis teljesen más helyzettel állunk szemben”

Hasonlóan Damaszkuszhoz, Bangui is csupán az ország töredéke felett képes gyakorolni az ellenőrzést, a központi kormányzatot számos felkelőcsoport ostromolja, és lényegében már maga a főváros került veszélybe a harctéri helyzet alakulásával. Akárcsak Szíriában, itt is a legitimnek tekintett kormányzat kérte fel úgymond baráti országként Oroszországot és Ruandát a katonai segítségnyújtásra.

Mégis Moszkva érdekei Banguiban elenyésznek egy tartuszi haditengerészeti támaszponthoz képest, és nem áll fenn olyan közvetlenül fenyegető kapcsolat a helyi lázadók és iszlamista szervezetek között, mint Szíriában. Továbbá Bashar el-Aszadhoz képest Faustin-Archange Touadera elnök pozíciója jóval gyengébb, illetve maga az állam és a fegyveres erők működése is rendkívül alacsony színvonalon zajlik. A Közép-afrikai Köztársaság lényegében a bukott állam mindegyik feltételét teljesíti. A körülmények következtében a katonai segítségnyújtás sem válik olyan kiterjedtté, mint a közel-keleti példa esetében, amit az eltérő harci helyzet is indokol.

„A történet mellékszálán európai szemmel meglepően találjuk Ruandát”

Az országot még sokan az 1994-es népirtással asszociálják, az azóta eltelt negyed században azonban dinamikus fejlődésen ment keresztül. Az ENSZ valamint az Afrikai Unió békefenntartó misszióiban Banglades és Etiópia után ugyanis Ruanda biztosítja a legtöbb résztvevőt, szám szerint 6322-t. Ruandának ezzel leginkább nemzetközi szerepének és elismertségének növelése a célja, így érthető módon nem utasította vissza a felhívást, bár motivációi eltérnek Moszkvához képest. Míg Ruanda relatíve kis országként leginkább a presztízsét növeli az ilyen akciókkal, addig Oroszország nagyhatalomként geopolitikai és az ehhez kapcsolódó gazdasági megfontolásait helyezte előtérbe.

A hadszíntér állása december 28-án #moszkvater.com
A hadszíntér állása december 28-án
Forrás:southfront.org

Az orosz katonai misszió nem éppen példa nélküli Közép-Afrika történetében, mivel az ENSZ mellett az Opération Sangaris keretében 2013-16 között egy francia kontingens is állomásozott az országban. Ám sem az ENSZ, sem a francia művelet nem könyvelhető el sikerként, ugyanis nemcsak nem sikerült a lázadók erejét megtörni, de azok még erősebbé váltak. A kormányzatnak biztosított fegyverek és kiképzés ellenére nem látható lényegi minőségi javulás a hadsereg szintjein, az infrastruktúra elmaradott, az állami szolgáltatások nem működnek. Kérdés, hogy  ezek fényében Oroszország milyen változást hozhat a képbe egy eltérő szemlélettel.

„Ahogy az elmúlt évtizedek alacsony intenzitású, illetve eltérő jellegű konfliktusai is mutatták, az afrikai hadszíntér nem igényli a legmodernebb technika használatát, vagy egyáltalán tudná azt megfinanszírozni”

Sem a haderők személyi állománya, sem a rendelkezésre álló erőforrások nincsenek olyan szinten, melyek igényelnék az úgynevezett elsővonalas technikát, az ellenfélről nem is beszélve. Bár túlzónak hangozhat, ám tény, hogy a felkelő csoportok felszereltsége és képzettsége sokszor nem érik el egy utcai banda szintjét. Nem egy esetben a legfőbb fegyverzetet a bozótvágó kések és egyéb házilag barkácsolt eszközök adják, melyhez képest még egy kétes minőségű Kalasnyikov koppintás is már-már harcot eldöntő fegyvernek számít.

Ilyen helyzetben, bár elsőre felettébb kevésnek tűnhet a 300 fős hivatásos átvezényelt orosz állomány – természetesen kiegészítve a Vagner-csoport hasonlóra becsült zsoldosaival –, mégis kiképzésük és eszközeik a döntő tényezőt jelenthetik a harcokban. Ahogy Líbiában a Haftár tábornok vezette erők legütőképesebb egységeit adják/adták a vagnerosok, úgy ismét az oroszok jelentik az aduászt az országban. Nem véletlen az sem, hogy magának az államfőnek a védelméért is a Vagner-csoport a felelős.

„Lényegében elmondható, hogy az ilyen konfliktusokban csupán katonai eszközök alkalmazásával lehetetlen győzelmet elérni”

A felkelők a hiányosságait ellensúlyozza magas mobilitásuk és gyors alkalmazkodásuk a körülményekhez. A harcok során igyekeznek elkerülni a nyílt érintkezést, így konkrét frontvonalról sem tudunk igazán beszélni. Egy terület elfoglalása nem jelenti a teljes kontrollt, a harcosok a környező terepről hamar beszivárognak a kormánykézen lévő térségbe a kellő pillanatban megszerezve azt. Ilyen akció áldozata lett a korábban említett Mbaiki település is. Az irreguláris harc rendkívül nehezen megtörhető körforgásában a minőségi – valamint sokszor mennyiségi – fölényben lévő kormányzati fél rendszeresen veszít területet, elhúzódó, kimerítő harcokba bocsátkozva.

„Ráadásul a Közép-afrikai Köztársaságban tapasztalt központi hatalom kvázi hiánya még jobban megnehezíti a folyamatot, ugyanis nincsen olyan erő, mely érdemben ki tudná az állami szolgáltatásokat és magát a hatalmi monopóliumot terjeszteni”

Ha hiányoznak az állam képviselői, lényegében maga az állam sincs ott. Hasonlót láthatunk kurrens példánál Afganisztánban, Maliban, de még a dél-vietnámi Vietkongot is részben ilyen volt. Ahogy Afganisztán vagy Mali folytonos harcainak példája mutatja, összetettebb, átfogó megközelítés szükséges bizonyos kompromisszumokkal mindegyik fél részéről. Sem a francia erők tevékenysége, sem az ENSZ égisze alatt 2019 februárjában aláírt – majd rendszeresen megsértett – békéltető megállapodás nem tudta elhozni a szükséges áttörést. A megállapodások kialakításánál ugyanis rendre vagy teljesen kihagyták, vagy minimális szerepkört biztosítottak a felkelők számára.

Oroszország ezen kíván változtatni egy minden szereplőt arányosan reprezentáló felosztásban. Ugyanis nemcsak szimpla vallási, hanem annál sokkal bonyolultabb etnikai-vallási-politikai megosztottság is sújtja az országot. A hosszú távú megoldáshoz szükség van a megosztó tényezőkön való átlépéshez, és a korábbiakat meghaladó új, mindenki számára inkluzív nemzeti karakter létrehozásához. Kicsit a mintha az egykori népek barátságát hirdető Szovjetunió nemzetiségi politikája elevenedne fel, vélhetően nem véletlenül. Bár elsőre az elképzelés nem hangzik rosszul, mégis kérdés, hogy a gyakorlati alkalmazása mennyire tud sikeres lenni az akár Európától, akár a posztszovjet térségtől gyökeresen eltérő afrikai körülmények között.

„Az orosz műveletek céljait jelen helyzetben legfőképp a pacifikálással lehetne legjobban leírni”

Az országba küldött 300 kiképző és katonai tanácsadó feladata a megtépázott hadsereg erőinek helyreállítása, melyet kiegészít a párhuzamosan futó politikai párbeszéd folyamata. Ennek elsődleges feltétele a jelenlegi választások biztonságos lebonyolítása, lehetőleg az ország minél nagyobb részén.

Az egykori államfő, Francois Bozize mögött álló felkelő erők az általuk ellenőrzött területeken viszont pont ezt kívánják megakadályozni. Így kérdéses, hogy a december 27-i választás mennyire tekinthető reprezentatívnak. A folyamat következő eleme a központi kormányzat megerősítése a tárgyalásuk felújításával együtt. A kormányzat megsegítésének részeként Oroszország – a nemzetközi fegyverembargó ellenére – ENSZ BT felhatalmazással számos egykori szovjet harcjárművet, helikoptert, illetve gyalogsági fegyverzetet szállított az országba. Szemben a francia vagy egyéb nyugati fegyverzettel, az egykori szovjet eszközök könnyebb kezelhetőségük és igénytelenségük miatt jobban megfelelnek a helyi viszonyoknak.

Politikailag már azt is eredménykent lehetne tálalni, ha a felkelő csoportok vezetőit sikerülne rávenni a békés rendezésre. Ha sikerül valamilyen tartós megoldást találni a konfliktusra, akkor Oroszország béketeremtőként jelenhet meg a nemzetközi és a lokális színtéren, mely természetesen politikai, illetve gazdasági tőkeként kamatoztatható.

„A két ország közti már így is pozitívnak mondható viszony elmélyülésével a bányászati koncessziók bővülése, és a jelentős infrastrukturális projektek válhatnak elérhetővé az orosz vállalatok számára. Mindezek mellett az orosz Afrika-politika a Közép-afrikai Köztársasággal újabb partnert szerezhet magának erősítve befolyását a térségben”

A Közép-Afrikába az elmúlt időszakban érkező orosz szállító repülőgépek és szállítmányaik #moszkvater
A Közép-Afrikába az elmúlt időszakban érkező orosz szállító repülőgépek és szállítmányaik
Forrás: Twitter.com/galadecZP

Természetesen Oroszország megjelenése nem nemzetközi politikai vákuumban történik, a másik legfontosabb szereplő az egykori gyarmattartó Franciaország. Párizs reakciói az orosz lépésekre nem éppen egyértelműek. Annak ellenére, hogy részben azonosak az érdekeik az ország stabilitásának helyreállítására vonatkozóan, mégis érezhető a feszültség a két hatalom közt. Az elmúlt évekig a térség Franciaország befolyási zónájaként volt ismert, amelyre kiváló példa akár a hivatalos pénznemként szolgáló, szigorú francia feltételek mellett az euróhoz kötött közép-afrikai frank (CFA), vagy magának a francia nyelvnek a hivatalos státusza. Viszont ahogy a Sangaris hadművelet kudarca bemutatta, Párizs lényegében kimerítette a rendelkezésre álló lehetőségeit és ezt követően nem jutott központi szerep az országnak Franciaország Afrika politikájában. Mégis Oroszország megjelenése az információs hadviselés és az ellentétek megerősödését hozza magával.

„A visszatérő Moszkvát Párizs konkurenciának tekinti, ami hosszú távon akár meg is bonthatja az eddig saját övezetének tekintett térséget. Nem a francia gazdasági érdekek a döntőek jelen helyzetben, hanem sokkal inkább a Bangui által a térségben mutatott példa”

Ha Oroszország sikeres tud lenni a Közép-afrikai Köztársaságban az precedenst teremt az eddig főképp a francia illetve európai erők részvételével folyó konfliktusoknak. Mint ahogy azt akár a mozambiki dzsihadisták leverése is mutatja, ezen országok vezetői a jövőben inkább Moszkvához fordulnak Párizs helyett, mely a befolyás fokozatos csökkenését vonja maga után.

Nem szabad elfelejteni, hogy Afrika hatalmas kiaknázatlan nyersanyagkészletek tetején ül, melyek az atomipar uránjától kezdve az elektromos mobilitásban kulcsszerepet játszó kobalton át egészen a gyémántokig terjednek. Minden nagyobb hatalom igyekszik számára kedvező konstrukciókat kialkudni a helyi hatóságokkal. Többek közt az atomenergiában európai szinten vezető Franciaország uránszükségleteinek 70-80 százalékát a fekete kontinensről szerzi be, de az Egyesült Államok szintén vásárlója az itteni nyersanyagoknak.

„Az erősödő Oroszország, illetve Kína az eddigi status quot változtathatja meg számukra kedvezőtlen irányba. Nem is csoda, hogy a jelenlegi orosz műveleteket a térségben rendkívül beágyazott francia ajkú sajtó nem éppen a legkedvezőbb színben tünteti fel”

A környező franciabarát országok így Kongó, Kamerun vagy Csád sem látják szívesen az orosz beavatkozást, révén pont a szövetséges Párizs gyengeségét vélik ebben, mivel Párizs nem volt képes Moszkvát távol tartani. Mindezek mellett érdemes megjegyezni, hogy egy 300 fős francia kontingens továbbra is a főváros Bangui-Mpoko repterének közelében állomásozik, hivatalosan a francia állampolgárok védelmébe, és az egyéb afrikai francia hadműveletek támogatására.

A gazdasági lehetőségek ellenére Közép-Afrika infrastruktúráját még afrikai mércével nézve is hihetetlenül rosszként, lényegében alig létezőként lehetne leírni. Így bár helyi és globális szinten sem szabad lekicsinyelni a nyersanyagkészletek jelentőségét, mégis megfelelő infrastruktúra hiányában szimplán nem lehet azokat kitermelni, vagy csupán a középkort idéző kézi módszerekkel.

„Ha Oroszország a segítségnyújtást részben gazdasági ellentételezés formájában kívánja viszont látni, akkor jelentős befektetéseket is kell foganatosítania, mely összegek megtérülése jelentősen fog függeni a politikai stabilitástól és a koncessziók jellegétől”

Közép-Afrika a korábbi orosz műveletekhez képest jelentősen más kihívásokat tartogat magában, ám egyben az orosz Afrika-politika újabb fejezetét hozhatja magával. Ha sikerül elkerülni a francia misszió hibáit, és minden résztvevő számára megfelelő megoldást találni az évtizedes problémákra, a kontinens új térségei nyílhatnak meg Moszkva előtt. Ahogy a Vagner-csoport harcosai is mutatják nem ismeretlen terep ez Oroszország számára, de mégis korai még ítéletet mondani a kérdésben.

MEGOSZTÁS