„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Orbán Viktor a turné elején tisztában volt azzal, hogy nem ő fogja elhozni a békét. Ezt el is mondta, mint ahogy azt is, hogy nem az Európai Unió soros elnökeként tárgyal”
Fotó:EUROPRESS/Drew ANGERER/AFP
Zelenszkij, Putyin, Hszi Csin-ping, Erdogan, Trump… S persze a NATO csúcstalálkozója. Orbán Viktor a világ átalakulása szempontjából összes fontos személlyel tárgyalt, illetve találkozott. Ez önmagában is hatalmas teljesítmény, ami mutatja, hogy Orbán Viktor már messze Magyarország valódi súly fölé helyezte önmagát a nemzetközi térben. Azért nem Magyarországot, mert ez a történet valójában Orbán Viktorról szól, rajta keresztül persze az ország presztízsének emeléséről. Bizonyos értelemben legalábbis. Mondom ezt annak ellenére, hogy az Európai Unió részéről érkező, alapvetően hisztérikus bírálatok nem ezt sugallják. Valójában azonban ezek a kritikák is csak alátámasztják mindazt, amit Orbán ebben a két hétben tett. Ez a gyűlölet ugyanis közvetett módon elismerése ennek a diplomáciai teljesítménynek. Tegyük hozzá, ezzel a gyűlölet cunamival valószínűleg Orbán Viktor számolt is, s ha jól értem, akkor be is építette a stratégiájába.
„Ez a hisztéria ugyanis tényleg felerősítette az egyébként sem lebecsülendő diplomáciai teljesítményt”
Amelynek ha nézzük az ívét, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar miniszterelnök két hét alatt többet tett a béke érdekében, mint az egész európai fősodor együttvéve. Ez persze nem volt nehéz, hiszen Brüsszel a háború folytatásában érdekelt. Így aztán a düh ugyancsak érthető. Orbán ismét felkavarta a mocsarat, és ez bizony ilyenkor bűzlik. Persze, itt megint csak nem arról van szó, hogy majd Magyarország hozza el a megoldást az orosz-ukrán konfliktusban, de legalább egy lépést, egy apró lépést tett efelé. Méghozzá azzal, hogy a globális térben megkerülhetetlenné tette a viszonyulást a tűzszünet kérdéséhez. Mert a reakciók, a támogatóktól és az elítélők egyaránt erről szóltak. A viszonyulásról. S ez a meglehetősen zűrzavaros viszonyok között az álláspontok tisztázásával igenis eredmény.
„Mert egyszerre látjuk a tárgyalások közeledésének, és az eszkalációnak is a kibontakozását, így a reakciók a helyükre teszik mindenki álláspontját”
A nyilvános térben mindenképpen. De Orbán Viktornak arra is lehetősége nyílt, hogy közben a valós álláspontokról, a kompromisszum lehetséges határairól is több információt szerezzen, és erről tájékoztatta is az Európai Unió vezetőit. Így ezt az információ gyűjtést a nyugati blokkban már csak azért is meg kellene köszönni, hiszen manapság kevés olyan politikus van, aki a magyar kormányfő által bejárt geopolitikai térben azonnal tárgyalóképes.
De persze, ezt az Európai Unió soros elnökének zászlaja alatt, pontosabban e poszt nem éppen etikus, de nem is jogellenes lebegtetésével végig vitt „békemissziót” abban az értelemben is a súlyán, és a céljainak megfelelően kell kezelni, hogy ebben benne vannak a magyar kormányfő személyes politikai ambíciói is. Ezzel persze nagy baj nincs akkor, ha ezek nagyjából egybevágnak Magyarország és az Európai Unió érdekeivel.
„A magyar érdek pedig adott esetben a béke, az európai biztonság és a versenyképesség erősítése. Nem kell ragoznom, de a fősodor véleményével ellentétben ez az európai érdek is”
S bárki bármit mond, Orbán Viktor ebben az irányba mozog. Igaz, széllel szemben, hiszen az európai fősodor idegesen szemléli ezt a diplomáciai aktivitást. Egyrészt azért, mert ezt nem szokta meg – Orbán pedig mint mindig, most is feszegeti a határokat -, másrészt nem így gondolja az orosz-ukrán konfliktus lezárását. Brüsszel és az európai vezetők többsége eltökélt a háború folytatása, Oroszország legyőzése mellett, és nem nagyon érdekli, hogy közben elpusztul egy ország, halnak az emberek, Európa versenyképessége pedig drámaian gyengül. Ez utóbbi pedig nemcsak orosz, hanem amerikai érdek is. Az európai fősodor elit azonban ezt nagyon nem akarja észrevenni, és rohan tovább a szakadék felé. Ész nélkül, akarva, akaratlanul is az európai érdekeket sértve.
„Orbán Viktor a turné elején tisztában volt azzal, hogy nem ő fogja elhozni a békét. Ezt el is mondta, mint ahogy azt is, hogy nem az Európai Unió soros elnökeként tárgyal”
Mint fogalmazott, a békét majd a nagyok hozzák el, Magyarország azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy közelítse a háború intenzitásának lecsavarását, magyarul a tűzszünetet. Egyet már most leszögezhetünk, hogy ha egy kis lépéssel is, de ehhez azért közelebb jutottunk. Ha nem is ennek a turnénak köszönhetően, de egy kicsinyke fény fel-fellobban annak a sötét alagútnak a végén. Ebben az értelemben Orbán „békemissziója” belesimul a globális trendbe. Hiszen minden korábbinál többet hallhatunk arról, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal kell lezárni, és érlelődik a diplomácia megoldás lehetősége.
Már Ukrajna is arról beszél például, hogy Oroszországot meg kell hívni a következő „globális békecsúcsra”. Ráadásul Volodimir Zelenszij szép lassan „elfelejtette”, hogy vissza kell szerezni az elvesztett területeket. Jelenleg ott tartunk, hogy az ukrán elnök az államiság megőrzését, és az euroatlanti csatlakozást tartja célnak, és így győzelemnek. Mindez egyelőre kimondatlanul is azt jelenti, hogy Ukrajna lassan kész az elveszített területekről lemondani, és a realitások súlyos nyomása alatt kezdi elfelejteni az úgynevezett Zelenszkij-formulát is.
„Így hiába utasította el Kijev Orbán felvetését a tűzszünetről, majd a béketárgyalásokról, a két álláspont valójában már nem is áll olyan távol egymástól. Csak ezt nagyon nehéz elismerni”
Valójában keményebb dió Moszkvát tárgyalóasztalhoz ültetni, hiszen a Kreml már Orbán útja előtt nyilvánossá tette, hogy miről hajlandó tárgyalni, és miről nem. Ráadásul Oroszországot a háború folytatása felé löki a NATO jubileumi csúcstalálkozóján az a záróközleményben is megfogalmazott tétel, miszerint Ukrajna csatlakozása visszafordíthatatlan. Az északatlanti közösség láthatóan eltökélt Ukrajna támogatása, így a háború folytatása mellett, és ez szintén nem a harcok intenzív szakaszának közeli lezárását sejteti. Ha a látványos eltökéltség mögötti gyakorlati segítség mértékét, a képességeket és a lehetőségeket nézzük, akkor persze már több esély van a tárgyalásokra is. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a háború folytatásához – még csak nem is a győzelemhez – a jelenleginél sokkal nagyobb támogatásra lenne szükség, és erre a nyugati blokk finoman szólva sem kész. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az ukrán emberi tartalékok is végesek. Az pedig egyértelmű, hogy a nyugati blokk meghatározó erői nem akarnak ütközni Oroszországgal, és a haza védelmének jogos hangsúlyozása mellett a demokrácia versus diktatúra szembenállást erősítve, majd emögé bújva az egyre inkább kivérző Ukrajnára testálják továbbra is a nyugati, mindenek előtt az amerikai érdekek melletti kiállást.
„Az elmúlt három év, és a Nyugat több mint száz éves tapasztalataiból kiindulva sem kizárt azonban, hogy Washington a harci sikerek hiányában az ukrán tagság lebegtetésével fenyegetve akarja jobb híján saját feltételei mellett a tárgyaló asztalhoz ültetni Moszkvát”
A nyugati vezetők abban bíznak, hogy az oroszok Ukrajna mélyebb euroatlanti integrációjának megakadályozása érdekében esetleg hajlandóak lehetnek engedni bizonyos követeléseikből. Így például Ukrajna demilitarizációja kapcsán, amivel az ukrán-nyugati katonai együttműködés folytatásának Kijev esetleges semlegessé válása esetén is maradna némi tere”
Ezzel szemben az oroszok arra próbálhatják rávenni Ukrajnát és a Nyugatot, hogy egyezzen bele a tényleges semlegességbe, cserébe megtartva a gazdasági együttműködést, mielőtt Kijev további területveszteségeket lenne kénytelen elkönyvelni, amit az oroszok elkerülhetetlennek látnak.
Nem egyértelmű tehát, hogy a béke irányába haladnának a dolgok. Jelenleg nem lehet megmondani, hogy melyik fél hajlandó hamarabb engedni a feltételeiből, és meddig hajlandók elmenni céljai elérése érdekében, ám az biztosan kijelenthető, hogy Orbán Viktor olyan pillanatban indította el a sokak által vitatott „békemisszióját”, amikor van lehetőség az álláspontok közelítésére. Ha pedig ebben minimum az álláspontok tisztázásában segített, akkor egy apró lépéssel közelebb kerültünk a rendezéshez. S ha ez így van, akkor azt sem lehet elvitatni a magyar kormányfőtől, hogy közben a saját és az ország politikai imázsát is javítani akarta. Ez természetes, és ezt teszi mindenki. Legutóbb például éppen ebből a kiindulásból kavarta fel az indulatokat, és retorikai szinten legalábbis lökte a háború eszkalálódása felé az eseményeket az év elején Emmanuel Macron.
„Tény, hogy Macron játszmája is vihart kavart, de messze nem akkorát, mint Orbán Viktor <békemissziója>”
Pedig míg az egyik játszma a személyes, és az országa érdekeit szem lőtt tartva a háború felé lökte Európát, míg a másik éppen ellenkezőleg, a megbékélés, a stabiltás irányába. De a francia elnök legalább kétszínűséggel nem vádolható, hiszen a magyar kormányfő tárgyalásai kapcsán a szuverenitást hangsúlyozta, és legalább nyíltan nem esett neki Orbán Viktornak. Mint ahogy sokan gondolják úgy – s nem csupán az európai társadalmakban, hanem már az elitekben is -, hogy legalábbis megfontolandó, amit a magyar kormányfő felvetett. Persze, ez még messze nem az európai fősodor véleménye, így aztán nem is lehet hangosan kimondani. De ne felejtsük el, így volt ez a migráns kérdéssel is. Aztán mi lett belőle?! Európa már ott tart, amiről 2015-ben Orbán beszélt.
(A cikk először a Demokrata hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Krötinger says:
Semmilyen etikatlan mozzanatot nem latok abban, hogy Orban bekemissziojara “az Európai Unió soros elnökének zászlaja alatt” került sor. Orban többször is hangsulyozta, hogy nem az EU neveben beszel es ugy vettem eszre, hogy a targyalopartnerei is pontosan tudtak, hogy Orban az EU-ban teljesen marginalis allaspontot kepvisel. Ezzel csak nagyobb nyilvanossagot, nagyobb sulyt adott az “ügynek”, mintha csak egy apro europai orszag miniszterelnökekent lepett volna fel. Mindemellett biztos vagyok benne, hogy nem azert fogadtak mindenhol azonnal es a legmagasabb szinten, mert Magyarorszag ideiglenesen a tanacs elnökseget viszi. De persze lehet ezt biralni es etikatlansagot is latni benne, de akkor felvetnem, hogy mi lehet etikatlanabb egy evek ota folyo öldöklesnel? Vagy az evek ota folyo öldökles tudatos meghosszabitasanal? Vagy a diplomacia eszközök es a parbeszed nyilt megtagadasanal? Ha Orban misszioja altal akar csak egy nappal is hamarabb er veget a haboru, akkor az efajta (szakmai) etikatlansagot teljesen etikusnak tartom.
HandaBandy says:
A moszkvater.com egyik kivételes tehetségű munkatársa, Hidegkuti Konstantin egy nagyon
kijózanító YT cikket tette közzé. Röviden csak annyit, hogy egy kijózanító, jóslatszerű elemzést
adott arról, hogy esetleg mi várható Donald Trump megválasztása esetén az új-régi elnöktől.
Gyanítom, hogy a háború még egy jó darabig a forró stádiumában lesz. De én melegen tudom
csak ajánlani a publikációt.
csakafidesz says:
A gyűlölet-cunami nem mostan kezdődött. Már húsz évvel korábban is azt üzenték Orbán Viktornak, hogy kutyatápszert készítenek belőle és a családjából. Azt sem feledjük el, hogy Robert Ficot is jóval Orbán Viktor körútja előtt lőtték le. Az már 2006 október 23.-án világosan látszott, hogy a baloldal a nyílt erőszaktól sem riad vissza, és rendőröknek álcázott verőembereket küldtek a békésen ünneplő tömeg nyakára. Európa nagyrészén eluralkodott az elmebaj. az Európai Unióban nemcsak a főnökök, hanem a beosztottak is kontraszelektáltak. Nevetséges előírások tömegét erőltetik a tagállamokra, majdnem az uborka görbületéig lesüllyedve.