Az elmúlt hét legfontosabb geopolitikai mozzanata kétségkívül a szíriai Idlíb körül kiéleződött feszültség, amely a 33 török katona halála után a háború eszkalációjának, és Ankara és Moszkva nyílt szembenállásának a veszélyével fenyeget. A harcok egyre kiterjedtebbek, és a proxy háború a konfliktusban érdekelt hatalmak közvetlen összecsapásaiba torkollhat.
„Sokak szerint az új orosz-török háború lényegében már el is kezdődött”
Én úgy látom, hogy ott még nem tartunk, és talán el is kerülhető. Az azonban már évek óta egyértelmű, hogy a Szíriában érintett regionális és globális hatalmak érdekei eltérőek. Mégpedig annyira, hogy ezek ütközése elkerülhetetlen. A kérdés inkább az, hogy ennek ellenére sikerül-e valamilyen módon elkerülni a közvetlen és nyílt összeütközést. Ez az elmúlt években már több esetben sikerült.
A török államfő közben kinyitotta a határt, és a menekültek átengedésével fenyegette meg az Európai Uniót. Ezzel egyrészt otthon igyekszik elterelni a figyelmet a katonák haláláról, másrészt így próbál nyomást gyakorolni az európaiakra, hogy a szíriai szembenállásban álljanak mellé. Görögország és Bulgária egyelőre védi a határokat, és a Nyugat véleménye is megoszlik Ankara támogatásáról. Az minden esetre tény, hogy Idlíbnél mintegy egymillió menekült zúdulhat rá Törökországra, amely ezt az áradatot dühében tovább engedheti. Mint a német Handelsblatt más orgánumokhoz hasonlóan fogalmaz,
„az Idlíbnél kialakult helyzet a szíriai háború körüli geopolitikai erőviszonyok elmozdulásához vezet”
A német lap szerint Törökország és az Egyesült Államok újra összefog, Oroszország elszigetelődése fokozódik, Európát pedig újabb migráns válság fenyegeti. A lap a nyugati fősodor véleményét visszhangozva megállapítja, hogy Oroszország és Törökország között az elmúlt hetekben már ugyancsak érett a konfliktus nyílt kitörése, és ez bekövetkezett. Washington közben láthatóan igyekszik kihasználni a kínálkozó lehetőséget, és Ankara mellé állva igyekszik leválasztani Recep Tayyip Erdoğant Vlagyimir Putyinról. Nem igazán izgatja az Európát potenciálisan veszélyeztető migráns hullám sem. Ahogy a helyzetet a Handelsblatt leírja,
„Donald Trump szempontjából minden a tervek szerint halad, hiszen az idlíbi konfliktus visszatereli Ankarát a NATO soraiba, eltávolodik Moszkvától, Európa pedig a migráns nyomás alatt minimum kezelhetőbbé válik”
Ez a helyzet leírás sok tekintetben reális, másrészt viszont érezhetően az atlantista álmokat tükrözi. Törökország ugyanis mint mindig, most is zsarol. Megpróbálja zsarolni Oroszországot, az Európai Uniót és az Egyesült Államokat is. Utóbbi abban reménykedik, hogy Erdoğan valahogy majd eláll az orosz Sz-400-asok hadrendbe állításától, és visszaáll a sorba. Ehhez azonban legalább az kellene, hogy a NATO avatkozzon be Szíriában a törökök oldalán, és biztosítsa a repülési tilalmat Idlíb környékén. Az 5. cikkely alkalmazását Ankara inkább csak lebegteti, mert maga is tudja, hogy az arra vonatkozik, ha egy tagországot megtámadnak. Törökország esetében ez nem igaz. Sőt, a nyugatiak közül sem nézi mindenki jó szemmel a szíriai beavatkozását. Azt pedig még kevésbé, ahogy Erdoğan az iszlamistákkal is kokettál, és a fedezékükben próbálja érvényesíteni az érdekeit.
„Ankara zsarolása pedig végképp többeknek nem tetszik, még ha most fokozni is lehetne Erdoğan segítésével Moszkvára”
Így aztán egyáltalán nem kizárt, hogy Európa megfenyegetésével, a görögökre engedett migránsokkal a török elnök nem számolta el magát. Ha a dolgok számára rosszul alakulnak, akkor nemcsak Idlíbből verik ki a török egységeket, de még újabb menekülteket is kap, a hazai gazdaság pedig igencsak megérzi az egész kaland következményeit. Ezért is kerüli Erdoğan a nyílt konfliktust Moszkvával. Mint ahogy a Kreml érdeke sem az, hogy elveszítse Ankara pragmatikus jóindulatát. Így aztán messze nem egyértelmű az sem, hogy a két ország viszonya végképp megromlik. Ha az orosz Szu–24M vadászbombázó lelövését ez a kapcsolat túlélte, akkor jó eséllyel most is ez lesz. Még akkor is, ha ezúttal valóban nagyobb esélye van az elhidegülésnek.
S bár Erdoğan egyik tanácsadója durván kirohant Moszkvával szemben, és megüzente, hogy Törökország 16 egymással vívott háború után kész az újabbra is, nem véletlen, hogy a török katonák haláláért Ankara Damaszkuszt hibáztatja, és Erdoğan is legfeljebb azt kérte Putyintól, hogy hagyja szemtől szemben Aszaddal. Külügyminisztere pedig még óvatosabban fogalmazott, mikor arról beszélt, hogy Moszkva ugyan támogatja a szíriai elnököt, ám nem áll szemben Törökországgal. Erdoğan a napokban orosz kollégájával személyesen is találkozni szeretne, a Kreml szóvivője azonban közölte, hogy Putyin nem utazik el Törökországba. A találkozóra a hét közepén mégis sor kerül, méghozzá Moszkvában.
„Azt persze mind Ankarában, mind pedig Moszkvában tudják, hogy a török-orosz szövetséget a közös érdekek kötik össze, és ez egyáltalán nem szerelmi viszony”
A két ország között tovább folyik a játék, amelyben a térségben érintett többi szereplő is részt vesz. Így aztán a hullámvasutazás egyáltalán nem meglepő. Ám megalapozza azt a két rendszer ideológiai közelsége mellett a közös kereskedelmi és gazdasági érdekek, amelyek a Török Áramlattal már geopolitikai szintre emelkedtek. Tovább erősíti a kapcsolatokat, hogy mindkét ország használja a másikat a Nyugattal szembeni játszmáiban, és ez a taktikai szövetség időről időre stratégiai színezetet ölt, majd néha megbillenni látszik, mint most. Nem utolsó sorban azért, mert a török határoktól délre messze nem mindig esnek egybe az érdekeik.
„S miközben a világ az Idlíb körüli politikai játékokra figyel, Amerika megmutatja, hogyan kell megvédeni Európát”
Az első amerikai egységek megérkezésével ugyanis megkezdődött Lengylországban a NATO «Defender-Europe 20» nevű, 25 éve legnagyobb hadgyakorlata. Ezen 37 ezer katona, köztük 20 ezer amerikai vesz részt. A következő hetekben a gyakorlat központja Németországban lesz, de egyes részei tíz másik tagországra is kiterjednek. Az első számú cél annak ellenőrzése, hogyan jutnak el szükség esetén Amerika belsejéből a szárazföldi erők a keleti partvidékre, majd onnan az európai kikötőkbe.
„A hadgyakorlat oroszellenes éle elég egyértelmű, de úgy látszik, a jelenlegi lengyel vezetést még ez sem nyugtatja meg”
Ezért például Witold Waszcykowski volt lengyel külügyminiszter a Rzeczpospolitában írt cikkében élesen bírálja azokat a nyugati országokat, amelyek közeledni próbálnak Oroszországhoz. A politikus ehelyett tovább erősítené a szankciókat, amelyeket kiterjesztene az orosz társadalomra is. Mint fogalmaz, mindenkinek éreznie kell, hogy nem lehet büntetlenül támogatni Putyin rendszerét, de még a semleges magatartás sem elfogadható. „Nem gyönyörködhetünk nyugodtan a Bolsoj balett előadásában, vagy nézhetjük a Szpartak hokisait, ha közben e művészek és sportolók honfitársa a velünk szomszédos országokban lövöldöznek” – fogalmaz Waszcykowski .
Itt tartunk ma. Mit mondjak, elég beteges állapotban van a világ!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater