A modern, a kommunikációra épülő politikában már nyoma sincs a programoknak, csak a hangerő számít. De legtöbbször a kommunikáció is csalóka és álszent, így aztán csak az érdeket érdemes figyelni.

Nevezhetnek régimódinak, lehet, hogy túlságosan konzervatív módon látom a modern politikai folyamatokat, de én még emlékszek azokra az időkre, amikor egy politikus számára kínos volt és akár a karrierje végével is fenyegetett, ha hazugságon vagy kettős mérce alkalmazásán kapták. Ma ez már senkit sem érdekel. A társadalom ma már pozitívan viszonyul a józan ésszel normálisnak nem nevezhető kijelentésekhez is, ha azok elég harsányak. Sokszor elég az üdvösséghez, ha érvelés helyett valaki elég hangosan nyilatkoztat ki. Sajnos, a modern politikusok kénytelen a legkevésbé képzett társadalmi rétegek, a tömeg igényeihez igazítani a politikai kommunikációjukat. Egyszerűen ezt a hozzáállást igazolják vissza a választások.

„A közelmúlt politikai leleplezéseit és paradox helyzeteit tekintve a képzeletbeli dobogó legfelső fokát ismét csak az ukrán politikusok foglalják el”

Közzétették a volt elnök, Petro Porosenko telefonbeszélgetéseinek újabb kazettáit. Ezúttal a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Joe Biden akkori amerikai alelnökkel folytatott megbeszéléseivel ismerkedhetett meg a nagyérdemű. S bizony, a publikumot megdöbbenthette az a baráti, mondhatnám hízelgő hangnem, amellyel Porosenko az orosz elnökhöz fordult. Ne felejtsük el, hogy a beszélgetésre már az ukrán hadsereg Debalcevónál elszenvedett súlyos veresége, és az ukrán elnök nyilvánosság előtt Oroszországgal szemben elhangzott gyűlölködő, ellenséges kijelentései után került sor. Miközben tehát az ukrán elnök a nyilvánosság előtt „orosz vért ivott reggelire”, Putyinnal nagyon is szívélyesen elcsevegett. Ennyit a bátorságról és a nyíltságról.

„Nem kevésbé érdekes Porosenko ukrán szempontból az előzőnél is megalázóbb beszélgetése Bidennel”

Az amerikai vezető látványosan a szőnyeg szélére állította Porosenkót, amiért Kijev diverzánsokat küldött a Krímbe. Az amerikai felhorkanás állítólag azzal volt magyarázható, hogy az ukrán kaland szembe ment Washington és Moszkva Krímről szóló titkos megállapodásával. Hallgatva a felvételt, szegény ukránok rádöbbenhettek arra, hogy a Fehér Ház hogyan is üzletel az ő érdekeik kárára. Ha a hivatalos kommunikációra figyeltek, ezt biztosan nem tételezték fel. De megdöbbentő az is, hogy senkit sem zavart az a tény, hogy Kijev terrorista csoportot dobott át a Krímbe. S ha az orosz elhárítás nem leplezi le időben a diverzánsokat, a tervezett terrorakció sokak életébe került volna. Érdemes tehát ezeket a felvételeket olyan füllel hallgatni, hogy kihalljuk belőlük a demokratikus értékekkel, az élet védelmével, a függetlenséggel dobálózó politikusok álszent voltát.

„Ugyancsak tanulságos volt Orbán Viktornak a belarusz elnökválasztási kampány nyitányakor megejtett minszki látogatása”

A diplomáciai gyakorlatban az ilyen választás előtti vizitek minden esetben az adott vezető támogatását hivatottak demonstrálni. S miközben Budapest látványosan kiállt Alekszandr Lukasenko mellett, sőt a Belarusszal szemben még érvényben lévő szankciók feloldására szólított fel, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia minszki nagykövetsége közös közleményben fejezték ki aggodalmukat a békés tüntetők letartóztatása miatt. Sőt, az Európai Parlament jelentéstevője, a litván Petras Austrevicius június 8-án azzal a kéréssel fordult Josep Borellhez, az Európai Bizottság  kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez, hogy terjesszék ki a szankciókat azokra a belarusz személyekre, akik felelősek az emberi jogok megsértéséért. Azért ennek kapcsán csendesen jegyezzük meg, hogy mindeközben persze Európa leválasztaná Oroszországról Belaruszt, Amerika pedig olajat szállít a Moszkvával az áron vitatkozó Lukasenkónak.

„Hogy megértsük, miért kötelezte el magát Budapest ennyire Lukasenko mellett, látni kell, hogy a belarusz helyzetet a Nyugat sem keménykedéssel, sem pedig édesgetéssel nem tudja gyökeresen megváltoztatni”

Mint a napokban is láthattuk, Lukasenko kész mindent megtenni azért, hogy a hatalomban maradjon. S tegyük hozzá ehhez, hogy esze ágában sincs a nyugati tanácsokat követve megreformálni az országot. Belarusz egyelőre erősen Oroszországtól függ. Moszkva 2000 óta több mint 100 milliárd dollárral támogatta a belarusz gazdaságot. Ebből következik, hogy egy nyugati fordulat esetén az enélkül is komoly problémákkal küszködő Európának kellene átvállalnia ezt a terhet. Orbán Viktor azonban jól látja a nyugati országok Belarusszal szembeni következetlenségét. Így logikusan gazdasági előnyöket remél a Minszk melletti kiállástól. Az előnyös üzletek érdekében a magyar kormányfő még a „Bátyka” mellett is kész volt látványosan demonstrálni. Ezt nevezik ma eufemisztikusan pragmatizmusnak.