„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Az iráni Kharg-sziget olajterminálja, amely az Iránban kitermelt olaj legnagyobb elosztóhelye
Fotó:EUROPRESS/Fatemeh Bahrami / Anadolu Agency
Az Egyesült Államok kereskedelem-politikáért felelős hivatala (Trade Representative Office) 2019. augusztus 13-án bejelentette, december 15-ig elhalasztja a kínai termékekre – mobiltelefonok, ruházati cikkek, számítógépek, videójátékok, egyéb játékok – a múlt hónapban Trump elnök által bejelentett vámemelést. Az amerikai és a kínai fél egyúttal megállapodott a tárgyalások folytatásáról. A Wall Street a lépést az év eleje óta mindinkább eszkalálódó kereskedemi háborúban egyfajta fegyverszünetnek tekintette, és a tőzsde azonnal meredek emelkedésbe kezdett.
A kőolaj jegyzései is erősödtek, jellemzően 2-3 százalékkal. Ezzel együtt is kijelenthető, hogy
„az olajárak továbbra sem képesek kitörni az amerikai West Texas (WTI) esetében az 50-60, a Brent esetében pedig az 55-65 dollár/hordós ársávból”
Dacára annak, hogy 2019-ben egy sor olyan esemény történt, amelyet korábban a piacok a kínálat szűkülésére utaló jelként értelmeztek, és ekként is reagáltak le.
Ilyen eseménynek tekinthető a jó ideje húzódó venezuelai válság, melynek során az olaj kitermelés mára szinte teljesen leállt. Egyfelől technikai okok, másfelől az Egyesült Államok Venezuela elleni szankciói következtében. Említést érdemel a Hormuzi-szorosban zajló incidens-sorozat, melynek során iráni – megfigyelők szerint a Forradalmi Gárdához (Pasdaran) tartozó – hadihajók más országok tankhajóit zaklatják, lefoglalják.
„Az efféle akciók néhány éve önmagukban is az egekbe kergették volna az olajárakat, különösen, hogy az egyik sértett fél Nagy-Britannia haditengerészeti egységeket is küldött a Perzsa-öbölbe”
Mint ahogyan az Egyesült Államok is, utóbbi felderítő drónját az irániak állítólag lelőtték. A fontos olajtermelő Líbiában polgárháború dúl, a kitermelés és az export ingadozik, mely helyzet beláthatatlan ideig fennmaradhat, miután a harcoló felek egyike sem elég erős a döntő győzelem kivívásához. Az ellátás biztonságát eképpen fenyegtő eseményekhez társul, hogy nyár van, amikor a finomított termékek, főleg a benzin iránti kereslet eleve magasabb. Ilyenkor a piacok emelkedni szoktak, ennek azonban nyoma sincs. Mostanában az áremekedésre játszó spekulatív tőke is mintha kerülné az olajpiacokat, pedig a vételi pozíciók finanszírozási költsége a minimális kamatok miatt alacsony.
„A világ tehát nem aggódik, vajon lesz-e elegendő kőolaj a közeli és távoli jövőben, a kereskedők és felhasználók nem tartanak ellátási kockázattól. Az árak lefelé mennek, nem felfelé”
Az 1974-es riói Jelentés alkotói igencsak csodálkoznának. Közel fél évszázad alatt ugyanis a kereslet az akkori előrejelzést meghaladó ütemű bűvülése ellenére sem fogyott el az olaj, sőt még olcsó is.
Attól viszont tartanak, hogy az Amerikával kereskedelmi háborút vívó Kína megtorló eszközei közé felveszi az Irántól történő kőolaj-vásárlások mennyiségének drasztikus növelését. Kína ma is vesz olajat Irántól, jellemzően napi 1-2 kisebb tankhajónyit (150-300,000 hordó/nap). De nyugodtan megvehetné a teljes iráni exportot is, ami 2,5 millió hordó/nap volt az atomalku felmondása előtt. (Irán másik jelentős vevője India.)
„Egy ilyen kínai lépés azért vezetne az árak összeomlásához, mert a világgazdasági növekedés és a kereskedelem motorjának egyre inkább Kína számít”
Ha pedig Indiával együtt Irán mellett teszik le a voksukat, az egyébként is lanyha nemzetközi olajkereslet kielégítésére az eladók – piaci részesedésük megőrzése érdekében – árversenybe kezdenének. Irán vissza tudná állítani korábbi exportját, még ha olcsóbban is. Ez tehát elemi érdeke. Kína pedig szintén olcsón jutna kőolajhoz, és erős nyomást tudna gyakorolni Amerikára. Tehát egy ilyen üzlet Kína számára is több szempontból előnyös (Indiának is).
„A vázolt szcenárió egyik, ha nem a legnagyobb vesztese azonban éppen az az Oroszország lenne, amely Kínával együtt erőteljesen lép fel az Irán elleni amerikai szankciók szigorítása ellen”
A kialakult hármas iráni-orosz-kínai gazdasági/politikai érdekszövetség – mindhárom ország ellen különböző okokból szankciók és vámtarifa-emelések vannak érvényben amerikai oldalról -egyik tagja tehát nem várt irányból kapna megrendítő ütést. (Zárójelben megjegyzendő, hogy a hármas szövetség lassan négytagúvá szélesedik, hiszen Trump elnök Indiát is folyamatosan fenyegeti).
Oroszország számára a kőolajárak közeljövőben történő, bármilyen okból megvalósuló hirtelen ősszeomlása az alábbi fenyegetéseket rejti:
„Az orosz nemzeti össztermék (GDP) durván egyharmadát még mindig az energiahordozók exportja teszi ki”
A kőolaj mellett a földgáz terén is komoly pozícióharc zajlik. Egyfelől az Egyesült Államok agresszív LNG-export politikája igyekszik kiszorítani hagyományos európai piacairól az orosz gázt. Másfelől a világ egyre több táján találnak gázt – már Argentína is LNG-exportőr – ergo az alternatív piacok kevéssé jönnek számításba. Sokak szerint elsősorban a közösségi és ipari energiaellátásban a földgázé a jövő. Ez elvileg jó hír az exportőröknek. A rossz hír az, hogy úgy tűnik, ahol lefúrnak, ott földgázt találnak.
Paradox módon az amerikai-kínai kereskedelmi háború legnagyobb vesztese tehát egy harmadik fél lehet. Ha a vázolt forgatókönyv valósulna meg kínai-iráni viszonylatban, annak Oroszországra ható következményei beláthatatlanok. Nincs az az ország, vagy kormány, amely elegánsan át tudna lépni azon a tényen, hogy nemzeti összterméke hirtelen mondjuk 10 százalékkal csökken. Mindez azért, mert két, egyébként Oroszországgal érdekszövetségben álló, sok helyen együttesen fellépő ország (Iránnal az Iszlám Állam ellen, Kínával Venezuelában) kölcsönösen előnyös üzletet köt…
Fentiek igen érzékletesen mutatják, hogy milyen veszélyeket hordoz az a világ, ahol a vitákat erővel, lett légyen az katonai avagy gazdasági, kívánják rendezni. Eközben figyelmen kívül hagynak olyan összefüggéseket, melyek látszatra nem tartoznak az adott konfliktushoz.
„Egyre valószínűbb, hogy a kőolajért már nem fognak háborút vívni. A „fekete arany” oxidálódik. De az olaj ára még válhat casus belli-vé. Csak most azért, mert túl alacsony”
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
