„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Ihor Kolodka ukrán orvos (középen) az Ohmatdyt Gyermekkórház romjai között áll egy orosz rakétatámadást követően Ukrajna fővárosában, Kijevben 2024. július 8-án
Fotó:EUROPRESS/Roman PILIPEY/AFP
Amikor négy éve a telefon folyamatos zümmögése – dőltek a hírek – felébresztett, sokkolva néztem az Ukrajnára kilőtt rakétákat, a Kijev felé vonuló hadoszlopokat. Rögtön tudatosult bennem, hogy annak az Európának, amelyben addig éltünk, vége. Jól éreztem, még ha ennek az új világnak minden szörnyűségét akkor teljes egészében nem is fogtam fel. De hogy is foghattuk volna fel, amikor a háborút szerencsére az elmúlt nyolc évtizedben Európa inkább csak a hírekből, filmekből és az idősek elbeszéléséből ismerhette. Bevallom őszintén, az ukrán határ térségében akkor már egy ideje zajló, nagyjából 130-150 ezres csapatösszevonás ellenére sem gondoltam, hogy az orosz csapatok nemcsak kiterjedt hadműveletekbe kezdenek, de napokon belül Kijev alatt is lesznek. Arra a két donbasszi úgynevezett népköztársaság moszkvai elismerése után már számítani lehetett, hogy a Donbasszba bevonulnak az orosz erők, és megpróbálják megteremteni a szárazföldi összeköttetést a Krímmel. De hogy Kijev alatt lesznek…
„Azt pedig végképp nem tudtam elképzelni, hogy ez a háború ilyen méreteket ölt, és még négy év múlva is tart. Sőt, egyre többet emlegetjük majd a harmadik világháború kitörésének a lehetőségét”
Mentségemre szolgáljon, hogy Vlagyimir Putyin sem ebben gondolkodott, hanem valóban egy korlátozott akcióban, „különleges katonai műveletben”. A „kabuli forgatókönyv” azonban megbukott, a hatalomátvétel elmaradt, és Kijev és Moszkva ugyan kész lett volna gyorsan békét kötni, a vérszemet kapott Nyugat azonban ezt nem engedte. Ám ahogy a Kreml elszámolta magát az Ukrajna feletti befolyás gyors visszaállításának tervével, úgy az angolszászok sem tudták Oroszországot térdre kényszeríteni. A „különleges katonai műveletből” így háború lett, mégpedig elhúzódó. Moszkvának ebben a helyzetben nem maradt más választása, mint alkalmazkodni az új helyzethez. S alkalmazkodott, mint általában. Megrázta magát, összekapta a háborúval értetlenkedve szembesülő hadsereget, fejek hullottak, kiépítette az úgynevezett Szurovikin-vonalat, a gazdaságot hadi gazdálkodásra állította át, és 2023 őszétől átvette a stratégiai kezdeményezést. Ebben az ébredésben és a nehéz idők átvészelésében sokat segítettek Prigozsin zsoldosai, a wagneresek.
„A szembenállás leginkább talán az első világégést idézve felőrlő anyag háborúvá alakult, amelyben az a fél veszít, amelyik előbb merül ki. Ehhez Ukrajna áll egyértelműen közelebb, összeomlásról azonban egyelőre nem beszélhetünk, és 2026 során még vélhetően nem is következik be”
Ukrajna az első év végén, a harkivi fronton végrehajtott sikeres ellentámadás után még köthetett volna egy jó békét, ám elszámolta magát, és a 2023-as ellentámadás kifulladt, azóta pedig inkább csak a védekezésre, az orosz előrenyomulás lassítására koncentrál. Donald Trump visszatérésével a nyugati támogatás is gyengül, a háború folytatásának és Ukrajna működtetésének anyagi terhei Európára hárulnak. Most Európa van a soron abban, hogy elszámolja magát, és ezt látványosan meg is teszi. Miközben Washington már megértette, hogy ebből a háborúból többet már nem lehet kihozni, Európa még kitart, és folyamatosan akadályozza Trump béke erőfeszítéseit. Ezt a háborút jelenleg már lényegében az európai fősodor tartja életben. Annak ellenére, hogy a globális térben marginalizálódó Európának egzisztenciális érdeke lenne a háború minél előbbi lezárása. Ehelyett időhúzásra játszik, méghozzá a lehető legszerencsétlenebb módon, Ukrajna feláldozásával. Persze, Moszkva és Kijev sem siet a harcok lezárásával, a háború pedig tart. Egyelőre úgy tűnik, kifulladásig.
„Pedig ez a háború eddig is mérhetetlen szenvedést hozott és rengeteg áldozatot követelt”
Városok tucatjai, falvak százai gyakorlatilag eltűntek a föld színéről. Elpusztultak erdők, mezők váltak holdbéli tájjá a robbanások által kivájt kráterektől, és aknák milliói várakoznak rejtve, nem válogatva ember és állat, civil és katona között. A halálos áldozatok száma nagyjából egyenlő megoszlásban 6-700 ezer között lehet. Megnyomorított sebesült még legalább ennyi. A halottak közül nagyjából 15 ezer ártatlan civil, főként az ukrán oldalon. Ez akkor is szörnyű, ha az elmúlt 30 év háborúiban a civil áldozatok száma többszöröse volt ennek. Ukrajnából 10 milliónál is többen menekültek el. A demográfiai összeomlás évtizedekre meghatározza az ország jövőjét, de ez a háború az orosz társadalmon is hosszú időre nyomokat hagy.
„De nézzük meg, milyen meglepetéseket, újdonságokat is hozott ez a négy év. Egyúttal rögtön jegyezzük meg, hogy az előrejelzések és a valóság közötti szakadék ebben a háborúban különösen feltűnő”
Azért azt jegyezzük meg, hogy a háborúk általában kiszámíthatatlanok, ami lényegében lehetetlenné teszi a pontos előrejelzéseket. Az amerikai polgárháború kezdetén például a legtöbb amerikai úgy gondolta, hogy hónapokon belül véget ér. De emlékezzünk 1914 nyarára, amikor az európai vezetők a konfliktus mindkét oldalán kijelentették, hogy a háború karácsonyra véget ér. Aztán az 1960-as években Lyndon Johnson amerikai elnök vélte úgy, hogy vezetési tanácsadók és számítógépes szakemberek segítségével sikeresen lezárhatja a vietnami háborút. Később az egyik utódja, George W. Bush meg volt győződve arról, hogy Szaddám Huszein rezsimjének megdöntése véget vet az iraki harcoknak. S a sort még folytathatnánk, a lényeg azonban az, hogy az élet számos más területén a rövidlátás következményei korlátozottak, míg a háborúban sokszor még a legvadabb képzeletet is felülmúlva pusztítóak lehetnek.
„Ez a háború számtalan jóslatot megcáfolt”
A nyugati katonai szakértők kezdeti konszenzusa Ukrajna gyors vereségét jósolta, méghozzá jó okkal. Akkor, akárcsak most, a papíron szereplő számok Oroszországnak kedveztek. Ki gondolta azonban, hogy Kijev azonban a vártnál kemény ellenállást tanúsít, míg Oroszország a vártnál gyengébbnek bizonyul. De azon is meglepődhettek sokan, hogy ilyen gyorsan összeszedi magát. Mint ahogy az is váratlanul ért sokakat, hogy Ukrajnának nincs teljes értékű haditengerészete, mégis sikerült jelentős számú orosz hadihajót elsüllyeszt, és a megmaradt fekete-tengeri flottát arra kényszeríteni, hogy messze visszavonuljon krími otthoni kikötőjétől. S ki számított arra, hogy ebben a konfliktusban majd észak-koreai katonák is megjelennek.
„S ki gondolta, hogy nem a harckocsik válnak csodafegyverré, hanem a drónok határozzák meg a háború menetét és jellegét”
Olyannyira, hogy ez úgynevezett gyilkos zónában szinte nem lehet mozogni, a front két oldalán lévők csak ritkán ütköznek meg, a felértékelődött operátorok segítségével tisztes távolból gyilkolják egymást. Méghozzá hatékonyabban, mint eddig. Mindkét oldalon milliós nagyságrendben gyártják a drónokat. Oroszország pedig a mennyiség és a minőség tekintetében is úgy belehúz, hogy optikai szálas célzási technika révén Kelet-Ukrajna ma már úgy néz ki, mintha egymillió pók selyméből szőtték volna rá egy hálót. Ebben a második világháború óta a legnagyobb európai fegyveres konfliktusban négy év alatt teljesen átalakult a hadviselés. Mindkét fél – főképp az orosz – a drónoktól kezdve a különböző rakétatípusokon át egészen a mesterséges intelligenciával vezérelt eszközökig számos hadiipari fejlesztést vetett be a fronton.
„Senki sem látta előre a csatatéren zajló innováció gyors ütemét, a veszteségek nagyságát, vagy éppenséggel azt, hogy ez a háború milyen mélyre hatóan fogja átalakítani a globális politikát”
Ki számított a „globális Dél” ilyen látványos erőre kapására, majd most a megtorpanására. Gondolta volna bárki is, hogy Trump visszatérése ekkora felfordulást hoz? S ki látta előre Európa mélyrepülését, az elit ily mértékű megőrülését. De az sem volt borítékolható, hogy éppen a háború kirobbanásáért nem kis mértékben felelős Egyesült Államok áll a béke erőfeszítések élére. Aki azt mondja, hogy mindezt előre látta, az hazudik.
„Ez a háború ma már hosszabb ideje tart, mint a Szovjetunió küzdelme a náci Németország ellen, és a nyár elejére meghaladhatja az első világháború hosszát”
Éppen ezért kezdjük el levonni a tanulságokat. A háborúk nem fognak véget érni pusztán azért, mert nem tudjuk megjósolni, hogyan fognak kibontakozni. Az új konfliktusok lehetősége Irántól Tajvanon át Kubáig világszerte növekszik.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
“Vlagyimir Putyin sem ebben gondolkodott, hanem valóban egy korlátozott akcióban, „különleges katonai műveletben”.”
Lehet, sőt valószínű, hogy valóban ezt tervezte. De ez a legkisebb mértékben sem menti fel az alól, hogy katonai agressziót rendelt el egy független, szuverén ország ellen, százezrek halálát és milliók szenvedését okozva. Ha Putyin nem adja ki a támadási parancsot, nincs háború. Ő az egyetlen, aki bármikor be tudná fejezni a háborút, de nem teszi. Inkább vágóhídra küld még többszázezer orosz katonát, csak hogy a megtartsa a hatalmát.
És mit nyert ezzel? Egy Magyarországnál alig nagyobb, romokban heverő ukrán területet. Elérte, hogy a “testvérnépnek” tekintett ukránok generációkon keresztül gyűlölni fogják az oroszokat. Szankciókat, amelyek hosszútávon fogják mérgezni az orosz gazdaságot. A gáz és olajbevételekből származó, hosszú évek alatt összegyűjtött, hatalmas pénzügyi tartalék elégetését. A biztos, jól fizető európai külkereskedelmi piacok hosszútávú elvesztését. A Kínával szemben gazdaságilag függő helyzetbe kerülést. És még sokáig lehetne sorolni. Megérte…?
HandaBandy says:
És a Nyugatnak Európában egy belviszályt szítania? Háborút tüzelni, most már teljesen nyíltan és mindezt következetes békepártiságnak hazudni? Az oroszok ellen vonulni amikor ők még csak véletlenül sem adtak a mai napig közvetlen okot? “Ő kezdte, ő kezdte!” Nos, ez mára már igen gyatra és lejáratott magyarázat próbálkozás.
“Testvérnép” , amelyik ígérget szépeket s aztán hazudozva hátba szúr? Amelyik egy marok, ráadásul csak beígért üveggyöngyért eladja a teljes demográfiai és gazdasági jövőjét egy féktelenül korrupt, arrogáns ripacs hordó szónok vezényletével? Érdekes, hogy csak a számonkéréskor kerül ez a magasztos érv elő, előtte, amíg nem borult ama éjjeli edény, valahogy csak ad acta létezett. A bolond és agresszívan furakodó sógort pedig felénk sem szeretik.
A “jól fizető piac” mára már egyik sem és anno azért vásárolt Keletről mert neki is haszna volt belőle. Ez most már adieu. Vagy valóban csak alamizsnálkodás okán vettek pl. kobaltot, wolframot és molibdént “a” Keletről? De sebaj! A holland tulipánföldek ezentúl majd titánt fognak teremni. Megzöldülni nem tudó energiáról nem is beszélve. De sebaj! Majd a szivárványos fesztiválok fogják a meleget termelni. Egy 150 milliós ország piaca szintén peanuts. Ugye? Nyerőszériában van Európa, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az egyezség a MERCOSUR-tal. Szégyenteljes vergődés.
Sikertörténet, valóban. Hiszen megint csak az egyik oldal hallgattatott meg. Csakhogy a szőnyeg már púposodik a sok alásöpréstől, hiába a sok remekbe szabott demagóg kortesbeszéd.
Köszönöm a türelmet.