//„Moszkva már megkapta, amit akart”
Egy történelmi belarusz zászlót tartó tüntető Minszkben, a Belarusz elnökválasztást követő tüntetésen 2020. augusztus 27-én #moszkvater

„Moszkva már megkapta, amit akart”

MEGOSZTÁS

Kifáradóban vannak a tüntetések, a hatalom erőt és egységet mutatott, a társadalom immár egyre kevésbé csendes többsége pedig immár nyíltan kiáll a stabilitás és az ezt a szemükben megjelenítő elnök mellett. A hatalomhoz közel álló elemző úgy látja, hogy Alekszandr Lukasenko megbirkózik a helyzettel, a tiltakozók nyomásának nem enged, ám politikai reformokat elindít. Piotra Piatrouskival, a hatalmat támogató Belaja Rusz nevű társadalmi szervezet szakértőjével beszélgettünk.

Egy történelmi belarusz zászlót tartó tüntető Minszkben, a Belarusz elnökválasztást követő tüntetésen 2020. augusztus 27-én #moszkvater
Egy történelmi belarusz zászlót tartó tüntető Minszkben, a Belarusz elnökválasztást követő tüntetésen 2020. augusztus 27-én
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP

– Ismét itt a hét vége, így várhatóan újabb nagyobb tüntetés lesz a minszki fővárosban. Milyen a hangulat? Hogy látja a tüntetések alakulását?

– A tiltakozások dinamikája csökken, kifulladóban van. Egyre kevesebb ezekben a tüntetésekben a potenciál, és ki fognak fulladni. Hétvégenként biztosan lesznek majd demonstrációk, ám ez messze van a forradalomtól. Míg két hete például még biztosan több mint 100 ezren tüntettek (az ellenzéki média szerint 200-250 ezren – a szerk.), addig a múlt vasárnap már ennél jóval kevesebben. A választások ellehetetlenítése, ezt követően az tüntetők erőszakos fellépése, végül a sztrájkfelhívás sem hozott áttörést, miközben a hatalom megtartotta az egységét. Az elmúlt vasárnap aztán éppen ezt az elfáradást érezve fújták le a tiltakozások szervezői az elnöki palota ostromát.

– Azért még ne szaladjunk ennyire előre. Ön szerint miért robbant ki ez a tiltakozás?

– A tiltakozásoknak vannak objektív és szubjektív okai, amelyeket tovább bonthatunk belső és külső okokra. Kezdjük ez utóbbival, hiszen a tüntetéseket alapvetően külföldről finanszírozzák. Ennek a fő oka pedig Belarusznak az Eurázsiai Gazdasági Unión belüli az egységes energetikai piac megteremtése kapcsán elfoglalt sajátos pozíciója. Minszk ugyanis ellenáll az orosz pénzügyi és ipari körök, az oligarchák nyomásának. Belarusz jelenleg éppen a soros elnöki pozíciót tölti be az integráción belül, 2025-ig pedig a tervek szerint meg kellene teremteni az egységes olaj- és gázpiacot. Jelenleg a Gazprom a Belaruszba irányuló gázexportban monopol helyzetben van, az árképzés pedig a rotterdami tőzsde alapján folyik, a kifizetés pedig amerikai dollárban történik. Az egységes piaccal azonban a Gazprom e kiváltságos helyzete megszűnik, a vezeték rendszerbe ugyanis be kell engednie más orosz vagy éppen kazah cégeket is. Az árképzés pedig elszakad a rotterdami tőzsdétől és megszűnik a dollár elszámolás is. Ez pedig a Gazpromnak nagyon nem kedvez. Ezért aztán neki csak jól jön, ha megromlanak Belarusz és a Nyugat kapcsolatai, és az ország ellen szankciókat vezetnek be. Az olajpiacon még bonyolultabb a helyzet, hiszen több cég is szállít, és mint láttuk, egymással összefogva kartellezik. S miközben megszabják az árat, a Druzsba vezetéket használják. A közös piacon belül azonban a kereskedelem vámmentes. Ráadásul a termelőket előnybe hozó úgynevezett adómanőveren keresztül az orosz finomítók is előnybe kerültek az integráció többi cégével szemben. Az orosz energetikai szektor és az ipari körök ezért aztán a jelenlegi helyzet fenntartásában érdekeltek, hiszen olcsóbban kapják a gázt, mint a belarusz ipari szereplők, amelyek így versenyképtelen helyzetbe kerülnek. S hogy ez a versenyelőny ne vesszen el, ezért ők a belarusz ipar privatizációjában érdekeltek.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy az orosz cégek avatkoztak be a kampányba?

– Igen. Mondok egy példát. Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha például kiváló kapcsolatot ápol Szergej Tyihanovszkijjal, Szvetlana Tyihanovszkaja letartóztatott férjével. Célja a belarusz ipar privatizálása. A másik börtönben ülő jelölt Viktor Babariko a Gazprom itteni menedzsere, az ő bekötése közvetlen. A harmadik próbálkozó elnökjelölt Valerij Cepkalo helyzete még érdekesebb. Az ő esete világosan mutatja, hogy az orosz és a nyugati elit egyes részeinek érdekei nagyon is egybeesnek. Őt a brit parlament azon tagjai vették rá az indulásra, akik javítanák a brit-orosz kapcsolatokat. Belarusz ebben a viszonyrendszerben egyfajta cserealap.

– Igen ezeket az érveket Alekszandr Lukasenkótól már hallottuk, de mintha túl egyszerűnek tűnne, hogy az egész felfordulás csak az orosz oligarchák miatt van…

– Elnézést, még folytatnám. Van egy másik, a nyugati világhoz kapcsolódó külső ok is. Ne felejtsük el, hogy az Egyesült Államok megegyezett Lukasenkóval az olajszállításról. Ez azt jelenti, hogy Gdanskból reverz üzemmódban szállítanák az olajat a Druzsba vezetéken nemcsak Belaruszba, de Litvániába és Ukrajnába is. Ezzel pedig megakadályoznák, hogy a megfelelő mennyiségben és a legolcsóbb útvonalon jusson el az orosz kőolaj nyugatra. Ez azonban nemcsak Moszkvának, de az amerikai demokratáknak sem tetszik, akik ebben a manőverben a republikánus lobby kelet-európai megerősödését látják. De rossz szemmel nézik mindezt a németek és az Európai Unió úgynevezett régi tagországai is, amelyek a legolcsóbban akarnak orosz gázhoz és olajhoz jutni. Tehát nekik is érdekükben áll megrengetni Lukasenko rendszerét.

Piotra Piatrouski #moszkvater
Piotra Piatrouski

– S hol van ebben a játszmában Lengyelország, a tüntetések első számú irányítója, szervezője?

– Tudom, a Nextára gondol, de nem lennék 100 százalékban biztos abban, hogy ez a csatorna Lengyelországhoz kötődik. Lengyelország nem kezdeményez, hanem helyet, bázist ad a belarusz ellenzéknek és mindazon erőknek, amelyek ebbe az irányba dolgoznak. Varsó tehát nem megrendelő, hanem inkább csak közvetítő. Persze, nagyon jól tudja, hogy miért jó ez neki. Most például arra számít, hogy a legtöbb munkaerőt magához édesgeti ebben a zavaros helyzetben. Gondolok itt elsősorban a középosztályra.

– Emellett azért vannak geopolitikai érdekei is, így szeretné minél inkább nyugati irányba fordítani Belaruszt…

– Persze, ez előnyös a számukra, nagyon szeretnék, azonban nem gondolnám, hogy a lengyelek olyan buták, hogy a Nextával vagy a Belsattal valamiféle geopolitikai irányváltást érhetnek el. Ők ennél sokkal gyakorlatiasabb előnyökre, így a munkaerőre számítanak.

–  Mindez azonban nem lenne elegendő ok a tüntetésekhez a belső elégedetlenség nélkül…

– Kezdjük itt is az objektív okokkal. Ehhez meg kell érteni a belarusz rendszer lényegét. A kelet-európai térség többi országával ellentétben itt nem volt tömeges privatizáció. Azonban 2015-től ez felgyorsult. Lukasenko körül meglehetősen sok liberális elem mozgott, akik a neoliberális reformok felgyorsításán dolgoztak. Így a volt gazdasági főtanácsadó Kirill Rudy, aki a lengyel Leszek Balcerowicz vagy az orosz Jegor Gajdar egykori reformjaihoz hasonlóan egyfajta financiális diétára akarta fogni a gazdaságot. Ezzel az elképzeléssel engedményekhez juttatták a magánszektort és megszüntették az állami szféra legtöbb szociális kiváltságát. Ezzel megbillent e két szektor között korábban fennálló egyensúly, a magán szférában komoly tőke halmozódott fel, mintegy 50 százalékkal magasabbak lettek a fizetések, mint az állami szektorban. Ez a szféra ezt az erőt politikai tőkévé akarta transzformálni, hogy nagyobb befolyása legyen a döntésekre. Az emiatt és a megnövekedett orosz nyomás miatt gyengülő állami szektor egyre nehezebb helyzetbe került, 2014 után egyre mélyült a recesszió, a megnövekedett szociális terhek miatt megnőtt a társadalomban az elégedetlenség. Ezt kihasználva szervezett az egyre komolyabb lehetőségekkel rendelkező magán- mindenek előtt az IT szektor úgynevezett burzsoá felkelést. Az egyre jobb lehetőségekkel bíró középosztály a társadalomban meglévő elégedetlenségre alapozva próbál tehát a neoliberális reformok, a privatizáció felgyorsítása, az állami szektor megszüntetése érdekében nyomást gyakorolni az államra. Ehhez jönnek még az olyan pszichológiai tényezők, mint az elfáradás motívuma – különösen a fiatalok vágynak valami újra -, év elejétől a rubel devalvációja, vagy a koronavírus, amelynek kezelésében a paternalista belarusz társadalom ismét mindent az államtól várt, amely ezúttal más utat választott. A megszokott gondoskodó állam ilyen viselkedése egyfajta depressziót váltott ki a társadalomban, amely a választásokkal szociális pszichózisba, agresszióba csapott át.

– Szóval most az utcára a fiatalok, a középosztály és mindenek előtt a magán szektorban dolgozók mentek? Képesek lesznek az áttörésre?

– A tiltakozóknak különösebb programja nincs, inkább érzelmi okok motiválják őket. Elegük van mindenből. Ennyi és nem több. Ez a „Telegram forradalom” előbb a választásokat, a szavazatszámlálást akarta ellehetetleníteni, így igazolva, hogy csalás folyik. Szavazókörzeteket szálltak meg. Majd a körzeti választási bizottságok előtt tüntettek. Mégpedig az első három napban egyáltalán nem békésen.  Petárdákat, Molotov-koktélokat dobáltak. Erre jött a szintén erőszakos válasz, így a hatalmat nem sikerült átvenni. Ezután a tüntetők taktikát váltva a szolidaritási láncokkal morális nyomás alá helyezték a hatalmat, ám annak egységét nem sikerült megbontani. Egy hét után jött a sztrájkfelhívás, a gazdaság blokád alá helyezése, de ez sem hozott áttörést. Mégpedig azért, mert nem a problémás üzemekkel kezdték, hanem azokkal, ahol máig viszonylag magas bérek maradtak. Ebben a patthelyzetben a múlt héten törésre akarták vinni a dolgot, ám a hatalom és a belügyi egységek egységét és elszántságát látva meghátráltak. Közben a hatalom is mozgósította a híveit, így nemcsak erőt, hanem támogatottságot is mutat. A tüntetők kezdenek elfáradni, miután látják, hogy az eddigi taktika nem hozott eredményt. Most a tüntetések elhúzódó fázis várható.

– Közben a hatalomnak azért csak hajlandóságot kellene már mutatnia a reformokra…

– A hatalom a tiltakozóknak nem fog engedni. Az elnök láthatóan a munkásokkal és nem az utcával akar tárgyalni. A politikai reformok majd elkezdődnek, és a rendszert az irányított, szuverén demokrácia felé viszik el.

– Mint Oroszországban? Nem késett el ezzel már a hatalom?

– Igen, valahogy úgy, mint Oroszországban. De ne hagyjuk figyelmen kívül a kínai tapasztalatokat sem, hiszen ezt, mint látjuk, működőképes. Egyelőre az internet lassítása folyik a kínai technológiával, de e modellnek a politikai reformokban is nyoma lesz. Előbb azonban fel kell állni az alkotmányozó bizottságnak, amely kidolgozza majd az alaptörvény reformját. Ezt követi a népszavazás. Úgy három évben kell gondolkodni e reform végrehajtásakor.

– Szóval úgy gondolja, hogy Lukasenko visszaverte a felkelést, van több éve, a választási csalásokkal pedig nem kell foglalkozni…

– Maradjunk annyiban, hogy az ellenzék nem győzött. A Golosz adatai alapján még ott is 60 százalékkal Lukasenko győzött a 25 százalékot szerző Tyihanovszkaja előtt, ahol az ellenzék alternatív szavazat számlálást végzett. Vidéken még egyértelműbb a helyzet. Szóval miről beszélünk?

– De a 80 százalék azért erősen túlzó, nem?

– Nem akarok saccolni már csak azért sem, mert a szavazatok számlálása extrém politikai helyzetben, a tüntetők nyomása közepette zajlott.

– S hol van ez a hallgatag többség, amely állítólag Lukasenkóra szavazott?

– Már nem is olyan hallgatag, hiszen a hatalom mellett is több demonstráció zajlott. Jobb lenne ezt a tömeget nem piszkálni, mert ha begurul, akkor nem szeretnék az útjába kerülni. Meg kellene már nyugodni. Visszatérni a jog mezejére, pártokat alakítani és 2022-re, a helyi választásokra koncentrálni. A hatalomnak pedig el kell kezdenie az alkotmány reformot, a pártrendszer megújítását.

– S mit akar a lakosság hallgatag része?

– Mindenek előtt stabilitást és szociális biztonságot, az állami szektor megerősítését, az elvett kedvezmények visszaállítását. Úgy tűnik, ezt a hatalom is megértette, és az elmúlt öt évben követett politikát korrigálja.

– De ez a szociális modell hogyan tartható fenn Oroszország, az olcsó energia, a hitelek nélkül?

– Olcsó gáz és olaj? Mihez képest? Nem Londonnal és Rotterdammal kell ezt összehasonlítani! Oroszországgal közös piacunk van, akkor hogy lehet Szmolenszkben olcsóbb az olaj, mint Minszkben? Ez olyan versenyhátrányt jelent, amely szétveri a belarusz ipart és mezőgazdaságot.

– Akkor sem fogom fel, hogy mitől lenne a jelenlegi modell fenntartható?

– Ne feledkezzünk el Kínáról, amely az olcsó hitelek és az új technológia forrása. Keresi az új befektetési lehetőségeket. Egyre erősebb a két ország együttműködése katonai téren és az információbiztonság terén. Emellett ott van Törökország, Pakisztán vagy éppenséggel Magyarország, amely országokkal egyre jobban alakulnak a kapcsolatok. Kölcsönösen előnyös lenne például egy összeszerelő üzem Magyarországon.

– Ezzel csak az a baj, hogy Magyarország éppen a napokban szögezte le, hogy Belarusz kérdésében a lengyel álláspontot támogatja.

– Tényleg?

– Igen. Varsó pedig új választásokat akar. De az Európai Unió meglehetősen visszafogott és óvatosan, de Moszkva is kiáll Lukasenko mellett…

– Hát persze, Moszkva megkapta, amit akar, a tárgyalási pozíciói lényegesen javultak, így immár passzívan támogatja a belarusz elnököt. Kivéve persze az energetikai szektort, amely továbbra is nyomás alatt tartja Lukasenkót. Az Európai Unió megosztott, hiszen míg egyes országok a szankciók ellen vannak, addig Lengyelország vagy Litvánia a belarusz munkaerőre szemet vetve ezek mellett lobbizik. Németország álláspontját alapvetően meghatározza, hogy nem akar szembe menni Oroszországgal. Az Egyesült Államok sem egységes. Míg a republikánusok nem szankciókban gondolkodnak, inkább olajat és gázt szállítanának Belaruszba, addig a demokraták bekeményítenének. Törökország támogatja Minszket, mint ahogy Kína is, amely lassan az ország első számú támasza lehet.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.