Új szakaszához érkezett az orosz-ukrán háború, amelyben az előre menekülő Oroszország elszánt a győzelemre, Ukrajna támogatottsága pedig nem gyengül annak ellenére sem, hogy az ország saját forrásai kimerültek. Ez a helyzet egyre jobban kiélezi az Oroszország és a Nyugat közötti katonai-politikai konfrontációt, így aztán az orosz külpolitika éberen figyeli nyugati erőviszonyok alakulását. Hogyan néz ki a nyugati világ Moszkvából nézve?

Hat, különböző politikai célokat követő csoportra osztja az Ukrajna körül kialakult rendkívül sokdimenziós válság résztvevőinek körét a Valdaj Klub egyik legutóbbi tanulmánya. Külön bástyaként ott van az Egyesült Államok, aztán az úgynevezett Új Európa országai (Nagy-Britannia, Lengyelország, a balti országok, Csehország, Szlovákia). A harmadik csoportba a szerző Andrej Szusencov Nyugat-Európa országait, élükön Németországot, Franciaországot és Olaszországot sorolja. A másik oldalon ott van természetesen Oroszország és Belarusz, és vele szemben maga Ukrajna.

„A Valdaj Klub programigazgatója kiemelt figyelmet szentelve nekik, külön csoportba sorolja, és <kapunak> vagy <zsilipnek> nevezi Törökországot és Magyarországot”

A válság első szakaszában az egyes államcsoportok stratégiája nagyon eltérő volt. Az Egyesült Államok a tanulmány szerint erőszak alkalmazására kívánta provokálni Oroszországot, méghozzá azzal a céllal, hogy erőforrásainak kimerítésével kiszorítsa Moszkvát a világpolitika „első ligájának” köréből. Amerika a független gondolkodású politikai elitek visszaszorításával, és a független, pragmatikus külpolitika kialakításához szükséges források radikális csökkentésével egyben meg akarta fosztani az Európai Uniót is a stratégiai autonómiától.

„Az úgynevezett Új Európa országainak stratégiája a „Lord Ismay 2.0” metaforával jellemezhető”

Lord Ismay, a NATO első főtitkára úgy körvonalazta meg a katonai szövetség céljait, hogy „a szovjeteket kint, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent” kell tartani. A jelenlegi helyzetre alakalmazva ezt a stratégiát elmondhatjuk, hogy ezek az országok véglegesen lezárnák Oroszország hozzáférését Európa ügyeihez, megbízhatóan biztosítanák az amerikai jelenlétet Kelet-Európában, és visszafognák a nyugat-európai országok önállóságát, kezdeményezőkészségét. Mint Szusencov megjegyzi, ez utóbbiak,

„Európa vezető hatalmai nem követtek egyértelmű irányt, inkább meglepte őket a háború, és a nyomában kirobbant válság. A stratégiai gondolkodás hiányában ezek az országok a válság első heteitől kezdve zavarodottságot mutattak”

Ennek eredményeként Nyugat-Európa országai a válság kirobbanásakor tulajdonképpen az Egyesült Államokra, az „Új Európa” országaira és Nagy-Britanniára delegálták a célok meghatározását.

A szereplők között egyensúlyozó, ezzel egyben az átjárást is biztosító, hintapolitikát folytató országok – Törökország és Magyarország – az opportunizmus és a stratégiai autonómia stratégiáját vallották. Keresték a lehetőségeket, hogy minél többet profitáljanak az ukrán konfliktusból. Politikai értelemben a Brüsszel és Washington elleni harc révén, míg gazdasági megközelítésben az orosz-európai kapcsolatok folytatásának kapujaként.

„Ukrajna a <Kuba 2.0> stratégiát követte, melynek célja a nyugat-ukrajnai politikai projekt túlélése volt, méghozzá bármi áron”

Ahogyan a kubai rakétaválság közepette Fidel Castro felszólította a Szovjetuniót, hogy a kommunista projekt túlélése érdekében mérjen nukleáris csapást az Egyesült Államokra, úgy a jelenlegi kijevi vezetés is kész a rohanásra, és a legnagyobb őrültségekbe is belerángatná a támogatóit.

Oroszország célja az volt, hogy visszaszorítsa a lábát katonai értelemben Ukrajnában megvető NATO-t katonai lábát Ukrajnában. Közben megpróbálta gazdaságosan felhasználni a rendelkezésére álló erőforrásokat, és rá akarta kényszeríteni a Nyugatot, hogy tárgyaljon vele az új európai biztonsági felépítésről. Szerette volna megtörni a Nyugattal fennálló aszimmetrikus gazdasági kölcsönös függést, és felsorakoztatni világ másik, nagyobbik felét a nyugati neokolonializmus elleni küzdelem mögé. Az orosz elemző nem említi, de a célok között volt az erős Oroszország építése, a szláv világra, vagy annál kicsit tovább a befolyás kiterjesztése. Ebben kitapintható a birodalmi gondolkodás, mindezt azonban szerette volna nagyobb háború nélkül megoldani.

„Több mint fél év után elmondhatjuk, egyértelműen az Egyesült Államok sikere, hogy az ukrán kormány nem omlott össze az invázió első heteiben. Ráadásul Washington végleg megtörte az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatokat, és felsorakoztatta maga mögé Európa kulcsországait”

Az Egyesült Államok kudarca ugyanakkor, hogy Moszkva a nagy nyomás ellenére viszonylag kevés erőforrást bevetve folytatja a katonai műveleteket.

Az „Új Európa” országainak közben sikerült az Egyesült Államokat aktívan visszahozni az európai ügyek intézésébe. Emellett oroszellenes alapon sikerült konszolidálni a belső politikai rendszereiket is. Ez részben kompenzálja a lakosságnak a csökkenő életszínvonal miatt elégedetlenségét. Az „Új Európa” kudarcai közé tartozik a mély gazdasági, társadalmi és migrációs válság, amelynek kompenzációs forrásai egyelőre nem láthatók. Az európaiak ezen köre valószínűleg azt tervezi, hogy Oroszországból vagy a „régi Európa” országaiból forrásokat keresnek a válság következményeinek kezelésére.

„A nyugat-európai országok ezzel szemben szinte semmilyen stratégiai sikert nem tudnak felmutatni”

Berlin, Párizs és Róma példátlan gazdasági és energiaválsággal, elszabadult inflációval és a kudarcba fulladt gazdaságpolitikák közepette a politikai destabilizáció kockázatával néz szembe. Ezek a kockázatok jelentősen megnövekednek annak köszönhetően, hogy a polgárok saját forrásukból fizetik a válság elhúzódását. A „régi Európa” az egyre mélyülő válságban elvesztette a kezdeményezést. Ebben komoly szerepe volt az Egyesült Államoknak és az úgynevezett Új Európának. Az olyan hangzatos kijelentéseket, miszerint a zöld gazdaságra való átállás immár elkerülhetetlen lesz, semmilyen érv nem támasztja alá. Relatív siker ugyanakkor a nemzeti hadiipar iránti érdeklődés visszatérése.

„Sikeresebbek ennél az úgynevezett átjáró, az erőcsoportok között egyensúlyozó országok, így Magyarország és Törökország. Moszkvából nézve egyértelmű eredménynek könyvelik el, hogy növelték az autonómiájukat Washingtonnal és Brüsszellel szemben, ráadásul Ankara közvetítőként is sikeres, ami növeli a globális politikai súlyát”

Moszkvában is látják azonban, hogy mindez nem minden kockázat nélküli vállalkozás. A szövetségeseik egyre nagyobb nyomást gyakorolnak rájuk, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Ankarát és Budapestet újra beállítsák a sorba. Az Európai Unió azzal fenyegetőzik, hogy leállítja a magyar gazdaság támogatását, míg az Egyesült Államok szankciókat vezet be Törökország ellen, és fegyvereket szállít Görögországnak.

Ukrajna a válság aktív résztvevője, valamint Oroszország és a Nyugatközötti szembenállás  felvonulási területe. Az ukrán hatalom legnagyobb sikere Volodimir Zelenszkij kormányának fennmaradása, az ország élete feletti ellenőrzésének megszilárdítása, és az ellenzék kiszorítása a nagypolitikából. Az Ukrajnának nyújtott nyugati segítség biztosítja a taktikai győzelmeket a csatatéren, és Kijevnek sikerül fenntartania a támogatásra szoruló, ellenálló ország képét.

„Eközben persze óriásiak az Ukrajnát ért veszteségek, a gazdasági összeomlás, a területek és a lakosság jelentős részének elvesztése, valamint a katonai műveletek saját erőre támaszkodó folytatásának képtelensége. Mindez megkérdőjelezi az állam jövőbeli életképességét. S mint az orosz elemző hozzáteszi, annak új határain belül”

A katonai hadjárat elmúlt hat hónapja során Oroszország felszámolta Ukrajna katonai erőforrásainak nagy részét, valamint azok újratermelésének eszközeit. A háború első szakaszában elért katonai sikerek eredményeképpen Oroszország sokmilliós lakossággal új területeket szerzett és csatlakoztatott az országhoz, valamint stratégiailag fontos szárazföldi folyosót biztosított Oroszország és a Krím között. Moszkva sikeresen megszilárdította a világ úgynevezett nem nyugati részét.

„A különleges katonai műveletek első szakaszának egyértelmű kudarcai közé tartozik a döntő győzelem elmaradása, a harcok elhúzódása, ami távolabbi perspektívába helyezi az európai biztonsági rendszer jövőjéről folytatott tárgyalásokat”

Az Oroszország és Európa közötti kapcsolatok gazdasági modelljének régi alapjait megtörték, újak még nem látszanak, és talán majd a válság döntő szakaszába lépve kezdenek csak kirajzolódni ennek a körvonalai. A jelenlegi helyzetben Oroszország abból indul ki, hogy az erőforrások tekintetében fölényben van, az idő neki dolgozik, és visszafogottan, a gazdasági potenciál megtartásának prioritását szem előtt tartva is eléri a céljait.

„A Valdaj Klub programigazgatója úgy látja, jelenleg a háború új szakaszába lép. Oroszország elszánt a győzelemre, és annak ellenére, hogy Ukrajna saját forrásai kimerültek, a nyugati támogatottság nem gyengül. Ez valószínűsíti az Oroszország és a Nyugat közötti katonai-politikai konfrontáció további éleződését”

Az Egyesült Államoknak eddig sikerült mozgósítania az Európai Uniót Ukrajna támogatására, de a válság elhúzódásával elkerülhetetlenül megtörhet az európaiak akarata a háború folytatására. Az úgynevezett zsilipelő vagy kapunak nevezett országok a stratégiai autonómia növelésének, valamint Oroszország és a Nyugat közötti kedvező egyensúly megtalálásának módjait keresik. Az autonóm Törökország és Magyarország mozgásterének az alakulása, valamint Ukrajna szövetségeseinek elszántsága határozza meg a válság alakulását 2023-ban.