//Moduláris erőműveket épít a Roszatom
„A Roszatom jóvoltából már működik egy úszó erőmű, az Akademik Lomonoszov Csukcsföldön" #moszkvater

Moduláris erőműveket épít a Roszatom

MEGOSZTÁS

Oroszország után immár külföldön is épít kis teljesítményű moduláris atomerőművet a Roszatom. Nem véletlenül, hiszen sokak szerint az atomenergia új korszakát hozhatják el a kis atomerőművek. Az orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatója, Alekszej Lihacsov a minap Rangunban írt alá kormányközi megállapodást az atomenergia békés célú felhasználása terén folytatott együttműködésről Min Aung Hlaing miniszterelnök, az államtanács elnöke jelenlétében MioTein Kiavval, Mianmar tudományos és technológiai miniszterével. Eközben az Egyesült Államokban még csak most engedélyezték az első kis moduláris atomreaktor építését.

„A Roszatom jóvoltából már működik egy úszó erőmű, az Akademik Lomonoszov Csukcsföldön" #moszkvater
„A Roszatom jóvoltából már működik egy úszó erőmű, az Akademik Lomonoszov Csukcsföldön”
Fotó:EUROPRESS/AFP/ROSATOM/HO

Az úgynevezett kis moduláris reaktorok (SMR) lehetnek az atomenergia jövője, hiszen olcsók, változatos technológiával működnek, könnyebb felépíteni őket, ebből következően pedig egész élettartamuk során alacsonyabb kibocsátásúak, mint a nagy reaktorok. Pár éven belül érkezhetnek a mini atomerőművek, amelyeket Európában úgy harangoztak be, hogy azok nemcsak elférnek egy konténerben, de az orosz gáztól is megszabadítanak. Arról ezek a hírek nem számoltak be, hogy miközben Amerikában vagy Nagy-Britanniában még csak tervezik ezeket a kis teljesítményű moduláris atomerőműveket, addig Oroszországban már jóval előbbre jár. A Roszatom jóvoltából egy már működik egy úszó erőmű Csukcsföldön, egy másik épül a szárazföldön, ráadásul a holding már külföldön is épít majd mini atomerőművet.

„Mert ezek a kis atomerőművek olyan helyekre is eljuthatnak, ahová problémás lenne óriási erőműveket építeni, és azok az országok is könnyebben bevezethetik őket, amelyeknek eddig nem volt atomerőművük, nincs ugyanis akkora képzett személyzetre szükség, mint ezeknél”

Ez a leírás tökéletesen illik Mianmarra (Burma), ahol – mint a Roszatom  közleményben tudatta – a napokban az atomenergetikai konszern és a Mianmar között aláírt megállapodás részeként a felek együttműködnek egy kis teljesítményű moduláris atomerőművi projekt (SMR) megvalósításában a Mianmari Szövetségi Köztársaság területén. „A megállapodással nemcsak a kis teljesítményű atomerőművi projekt megvalósítása veszi kezdetét, hanem megkezdődik a nukleáris technológiák egyéb területeken való alkalmazása is, amely elősegíti az ország társadalmi és gazdasági fejlődését” – jelentette ki a szándéknyilatkozat aláírása után Min Aung Hlaing miniszterelnök, a mianmari államtanács elnöke.

A Roszatom vezérigazgatója Alekszej Lihacsov a megállapodás aláírása alkalmából arról beszélt, hogy új fejezet kezdődött az orosz-mianmari kapcsolatok terén, amely 75 éves múltra tekint vissza.
Az új iparág létrehozása kétségtelenül pozitív hatással lesz Mianmar energetikai ágazatára, iparára és összességében a gazdaságára. A nukleáris technológia stabil és tiszta energiát biztosít az ország számára, jelentősen elősegíti a természettudományok fejlődését és  magasan képzett munkaerőt biztosít.

„Nagyra értékeljük, hogy Mianmar az orosz nukleáris technológiát választotta”

 – hangsúlyozta a Roszatom vezérigazgatója. A felek a Roszatom tájékoztatása szerint kiemelték, hogy a kormányközi megállapodás aláírása alapot teremt az együttműködés továbbfejlesztéséhez. A kormányközi megállapodást a Roszatom állami atomenergetikai konszern és a Mianmari Tudományos és Technológiai Minisztérium közös projektje, a Nukleáris Technológiai Tájékoztató Központ (ICAT) megnyitó ünnepségének keretében írták alá. A tájékoztató központ lehetőséget ad az ország lakosságának arra, hogy megismerje a nukleáris ipar és az atomerőművek működését, valamint bepillantást enged az atomenergia nem energetikai célú felhasználási lehetőségeibe is.

A Nukleáris Tájékoztató és Technológiai Központ a fiatalok érdeklődésének felkeltését is elősegíti, valamint új szintre emeli a mianmari nukleáris ipar fejlesztéséhez szükséges személyzet képzését. A Roszatom ranguni tájékoztató központja a huszonötödik ilyen intézmény, a külföldiek között a hatodik a sorban. A központ megnyitása után Alekszej Lihacsov előadást tartott a mianmari műszaki egyetemek hallgatóinak az atomtechnológiákról, amelynek keretében a diákok kérdéseket tehettek fel a Roszatom vezetőjének.

„A Roszatom állami atomenergetikai konszern már rendelkezik kis teljesítményű moduláris atomerőművi referenciával. A világ első úszó atomerőműve az orosz Távol-Keleten, Csukcsföldön, Pevek városában 2019 óta működik”

A kis teljesítményű atomerőművek, mint amilyen az úszó atomerőmű is, tervezése még a Szovjetunióban kezdődött az 1970-es években az akkor Gorkijban (ma Nyizsnij Novgorod) található OKBM gépipari tervezőintézetben (ma OKBM Afrikantov tervezőintézet) Az úszó atomerőmű építését 2007-ben kezdték meg és 2020 májusa óta üzemel, tehát 13 évet vett igénybe a folyamat. A két KLT-40-es reaktor 2X35 MW, azaz 70 MW elektromos teljesítménnyel rendelkezik, 60 MW a névleges hálózati teljesítmény, illetve 50 GkW/h a névleges hőteljesítmény, amit Pevek város távfűtő hálózatának ad le. Az úszó atomerőmű bekerülési költsége mintegy 40 milliárd rubel volt, beleértve a fogadó parti infrastruktúra (transzformátor, elektromos és távfűtő vezeték csatlakozás, fizikai védelem stb. kiépítése). Jelenleg Jakutföldön a legújabb RITM-200 típusú reaktorral immár egy szárazföldi kis teljesítményű moduláris atomerőmű épül, amely az orosz atomjégtörő flotta hajóin negyven éve kifogástalanul működő lévő kis teljesítményű reaktorok üzemeltetésében szerzett tapasztalatok felhasználásával épül.

A kis teljesítményű moduláris reaktorok optimális megoldást nyújtanak a fenntartható és megbízható áramellátásra azokon a távoli vidékeken, ahol nincs központi villamosenergia-rendszer, illetve nem gazdaságos az arra való csatlakozás. A kis teljesítményű moduláris reaktorok kompaktak, skálázhatóak és bővíthető a rendszer, rövid építési idő, magas fokú biztonság és rendelkezésre állás jellemzi őket.

„A kis moduláris reaktorokat sokan az atomenergia jövőjének tartják, mert könnyebben és gyorsabban építhetők, mint a sok esetben nagy csúszással készülő nagy erőművek, és olcsóbbak is, ráadásul a decentralizált energiarendszerbe is beilleszthetők”

Világszerte egyre több vállalat dolgozik a hagyományos, nagy atomerőműveknél olcsóbb, könnyebben összeszerelhető, kevesebb biztonsági kockázatot rejtő megoldásokon. Jelenleg a Statista statisztikái szerint mindössze három SMR működik az egész világon, a kínai és indiai prototípusok mellett az orosz a leghíresebb. Az Akademik Lomonoszov egy úszó erőmű, amelyet 2019-ben csatlakoztattak a hálózathoz.

„Eközben még csak most kapott zöld utat az első kis moduláris atomreaktorokból álló erőmű fejlesztése az Egyesült Államokban”

Az Egyesült Államok atomenergia-szabályozó hatósága (NRC) 2023. januárjában az ország történetében először hagyott jóvá kis moduláris reaktorokkal (SMR) történtő energiatermelésre vonatkozó tervet. A reaktorokat fejlesztő NuScale Power Corp egy idahói kutatóközpontban tervezi felépíteni az első erőművét – a hat reaktorból álló, összesen 462 megawattos projekt a tervek szerint 2030-ra lesz üzemképes.

„A kísérleti erőmű költségei az előzetes számításokhoz képest jelentősen nőttek”

A NuScale januári számai alapján a megtermelt áram megawattóránkénti ára 89 dollár (kb. 32 500 forint), ami több mint másfélszerese a korábbi, 58 dolláros becsült árnál. Az erőmű várhatóan Utah állam villamosenergia-rendszerébe táplálja majd az áramot. Az amerikai energiaügyi minisztérium 2014 óta több mint 600 millió dollárt biztosított a kis moduláris reaktorok, így többek között a NuScale-projekt fejlesztésének támogatására.

„Nagy-Britannia 2024 közepére engedélyezheti a Rolls-Royce mini-atomerőművek gyártását”

A nukleáris szerkezetek technikai megoldásai az atom-tengeralattjárókban használt kompakt reaktorokon alapulnak. Gyárak mellé telepítenék őket, így helyben szolgáltatnának energiát, és innen kapcsolódnának az ország villamos hálózatára. A „kis moduláris erőműnek” nevezett, 470 megawattos egységek 2,3 milliárd dollárba, mintegy 900 milliárd forintba kerülnének, és bárhová gyorsan szállíthatók és telepíthetők lennének, ahol van 10 hektár szabad terület, de akár hajón vagy repülőgépen is elhelyezhetnék őket.

„A tervek szerint a következő évtizedben a brit energiafogyasztás negyedét fedeznék nukleáris energiából, és a váltás alapját a mini-atomerőművek képezhetik”

Paul Stein, a Rolls-Royce mini-atomerőművekkel foglalkozó leányvállalatának igazgatója elmondta, a részvételükkel készülő vonatkozó törvényeket és szabályokat várhatóan 2024 közepére fogadják el, és várhatóan 2029-re kapcsolódhatnak a hálózatra az első erőművek. A Rolls-Royce várakozásai szerint az atomenergia nagyobb üzlet lehet, mint a sugárhajtóművek és dízelmotorok gyártása.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.