„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Kizárólag az ő kémtevékenységére fogták a sorozatos hibák miatt elszenvedett katonai vereségeket”
Vélhetően nem kockáztatnánk sokat, ha arra fogadnánk, hogy nem sokan tudnák megmondani azt, vajon mit tett, illetve inkább nem tett a 1865. április 12-én született Szergej Nyikolajevics Mjaszojedov. Sőt, vélhetően akkor sem nőne sokkal azok száma, akik a homlokukra csapnának attól az információtól, ha hozzátennénk, hogy a cári hadsereg egykori ezredeséről van szó. Persze, elég a titkolózásból, Mjaszojedov ezredest 1915. április 2-án kémkedés vádja miatt felakasztották Vilnában.
„Ma már szinte minden, az üggyel kapcsolatba került történész biztos abban, hogy ártatlanul halt meg”
Például W. Fuller az 1992-ben megjelent Belső ellenség (The Enemy Within) című könyvében, melyet orosz levéltári adatok alapján írt meg, úgy vélekedett, Mjaszojedov egyértelműen csak bűnbakja lett a 10. orosz hadsereg Mazuri-tavaknál elszenvedett súlyos vereségeinek. Sőt, odáig megy el, hogy azok, akik végigvitték az egész ügyet a vád megalkotásától a bitófáig, pontosan tudták, hogy az ezredes ártatlan.
A vád egyébként nem volt más, mint egy olyan összeesküvés megszervezése, melynek vezetőjeként Mjaszojedov ezredes katonai titkokat adott át a németeknek. Nem véletlen, hogy a sokáig emigrációban élő, erőteljesen antikommunista lengyel író, az egyébként Szentpéterváron született Józef Mackiewicz – aki többek között a katyni tömeggyilkosság 1943-as feltárásakor a németek meghívására és a lengyel ellenállás megbízásából a helyszínre ment, majd később számos cikket publikált a témában – az orosz Dreyfus-ügynek nevezte el Mjaszojedov esetét.
„Sosem értette meg, hogy az egykor az európai és az amerikai sajtóban igencsak felkapott ügy miként sikkadhatott szinte teljesen a feledés homályába”
„Az első világháború eseményei miatt a Mjaszojedov-ügy hamar elvesztette aktualitását, egyébként is összedőlt az a világ, amelynek része volt. De volt-e elegendő ok a teljes feledésre? Vagy nem akadtak olyan tényezők, amelyek érdekeltek voltak abban, hogy megtartsuk emlékezetünkben? Áttanulmányoztam azokat az anyagokat, amelyeket sikerült elérnem. Az ellenfél, vagyis az akkori német hírszerzés főnöke, Walter Nicolai ezredes majd húsz évvel később, 1934-ben közreadott Geheime Machte című könyvében a leghatározottabban tagadta, hogy Mjaszojedov bármikor is a németek szolgálatában állt volna, és állítása szerint az ezredes cselszövés áldozata lett. Miután átnéztem minden rendelkezésemre álló forrást, az okok és következmények olyan elképesztő komplexumába ütköztem, hogy akaratlanul is visszatértem az eredeti kérdéshez. Vajon mivel magyarázható az, hogy míg a Dreyfus-ügyet rengeteg könyvben tárgyalták, a hasonló Mjaszojedov-ügy feledésbe merült, noha több szempontból is érdekesebb volt? Ekkor jutottam arra a gondolatra, hogy írok erről egy könyvet, ami nem történelmi tanulmány, hanem egy regény arról, hogy mi történt” – olvasható Mackiewicz indoklása, amit Az ezredes című kötethez fűzött.
Ugyan maga a könyv nagyon izgalmas, és összehasonlítva a történészek megállapításaival, ugyanarra a végkövetkeztetésre, Mjaszojedov ezredes ártatlanságára jut, azért mi inkább a fennmaradt történelmi dokumentumok, illetve a történészi munkálatok alapján próbáljuk meg kideríteni, vajon a cári hadsereg ezredesét tényleg ártatlanul akasztották-e fel.
„Hogy Mjaszojedovnak volt kapcsolata a németekkel, ez tagadhatatlan, hiszen amikor a verzsbolovszki határmenti vasútállomás parancsnoka volt, jó kapcsolatot ápolt a német hatóságokkal”
Sőt, magát II. Vilmost is ismerte, hiszen egy fotó igazolja, miszerint a német császár egyik vadászkastélyánál, Romintenben – amely 15 kilométerre volt Mjaszojedov állomáshelyétől – mindketten ott voltak. Mjaszojedov 1907-ben leszerelt, tartalékos állományba helyezték, és megalapította testvéreivel, Borisszal és David Freidberggel az észak-nyugati hajózási társaság részvénytársaságot.
Mint szállítási vállalkozó ismerkedett meg 1909-ben Vlagyimir Alekszandrovics Szuhomlinov hadügyminiszterrel, aki 1911-ben ismét szolgálatba helyezte Mjaszojedovot, és szolgálati helyéül a minisztériumot jelölte ki. Érdekesség, hogy már 1912-ben megindultak ellene a vádaskodások, miszerint a németek kémje, és Mjaszojedov a fő intrikusát, a duma korábbi elnökét, Alekszandr Ivanovics Gucskovot még pisztolypárbajra is kihívta.
„Mjaszojedovot ismét nyugdíjazták, vizsgálatot indítottak ellene, de minden vádpontban, köztük a kémkedésben ártatlannak bizonyult. Az első világháború kitörését követően Mjaszojedovot gyalogos tisztként ismét aktivizálták, és némi tanakodást követően a 10. hadseregbe osztották be”
Az ezredes komolyabb katonai feladatokat nem kapott, de mivel jól beszélt németül, tolmácsként is szerepet kapott állomáshelyén. Ám a 10. orosz hadsereg a Mazuri-tavaknál súlyos vereségeket szenvedett el a németektől, és szinte azonnal megtalálták Mjaszojedovot, mint a kudarcok fő okozóját. Hogy miért? Nos, a válasz egyszerűnek és logikusnak tűnik. Már korábban megvádolták azzal, hogy kémkedett a németeknek. Az ekkor már mindegy volt, hogy 1912-ben sem bizonyult igaznak a vád, az ezredes nyakába lehetett varrni mindent.
„Kizárólag az ő kémtevékenységére fogták a sorozatos hibák miatt elszenvedett katonai vereségeket”
Az ezredest 1915. március 3-án tartóztatták le kémkedés vádjával, és a legfontosabb tanú egy bizonyos Jakov Pavlovics Kolakovszkij hadnagy volt, akit még a háború első évében elfogtak a németek. Ám amikor visszatért Oroszországba, hogy kémkedjen a németeknek, állítólag egy Bauermeister nevűhadnagy éppen Mjaszojedovhoz küldte, aki majd átadja neki a legfontosabb és legtitkosabb katonai dokumentumokat. Jóval később derült ki a levéltárban előásott adatokból, hogy maga az Ohrana parancsnoka, K. I. Globacsev sem hitt Kolakovszkij vallomásában. Elképzelhetetlennek tartotta ugyanis, hogy mindenféle jelszó vagy egyéb igazolás nélkül küldik a németek a hadnagyot a legfontosabb összekötőjükhöz.
„Ráadásul ismét előtűnt Gucskov, aki ezúttal azzal a sztorival állt elő, hogy az ezredes Japán számára kémkedett”
Természetesen egy ismeretlen japán ügynök vallomása volt mindennek az alapja. Így a bíróság – meglehetős felsőbb nyomásra március 31-én az ellene felhozott vádakban bűnösnek találta Mjaszojedovot, és halálra ítélte. Az ezredes a siralomházban megpróbált öngyilkosságot elkövetni – megpróbálta felvágni az ereit –, ám végül a tiszteknek járó golyó általi halál helyett április 2-án felakasztották. Gucskov ráadásul nem felejtett, és az ügybe belekeverte azt a Szuhomlinovot, aki hadügyminiszterként Mjaszojedov pártját fogta az 1912-es esetnél.
Összesen 19 embert tartóztattak le Mjaszojedov ezredes családjából és ismerősei közül – több nő is volt köztük –, míg Szuhomlinov kénytelen volt lemondani a posztjáról. Aztán 1916-ban még a katonai szolgálat alól is felmentették, kizárták az Államtanácsból és a Péter-Pál erődbe zárták. Ám végül őt előbb házi őrizetbe helyezték, majd 1916 végén felmentették a vádak alól. Ugyanakkor Mjaszojedov bűnösségéről az orosz társadalom meg volt győződve, ugyanis a nagyherceg is ezt az álláspontot képviselte.
„A cár és a hadsereg vezetői a kivégzett ezredest okolták a vereségek miatt, míg az egyre erősödő forradalmi ellenzék – és itt természetesen nem a bolsevikokról beszélünk – a gyűlölt rezsim szimbólumát látta benne”
Aztán jött a két forradalom, majd a bolsevik hatalomátvétel, és Leninék számára a német szál eltüntetése nagyon fontos volt. És hirtelen Mjaszojedov ezredes ügye elkezdett kikopni a köztudatból. A már említett, az első világháborúban a német hírszerzést irányító Walter Nicolai ezredes 1945-ben az NKVD-nek ezt vallotta a kivégzett ezredesről: „Az ítélet … az igazság kicsúfolása. Mjaszojedov soha nem nyújtott szolgáltatásokat Németországnak. Sosem volt erre utaló semmilyen bizonyíték…” A később a visszaemlékezéseit szintén kiadó Bauermeister hadnagy az esetről a következőket vetette papírra: „Soha életemben egyetlen szót sem váltottam Mjaszojedov ezredessel, és soha nem kommunikáltam vele harmadik félen keresztül.”
És ami a lényeg, még senkinek sem jutott eszébe, hogy esetleg egy perújrafelvételt követően rehabilitálni kéne Szergej Nyikolajevics Mjaszojedov ezredest…
Források:
Wikipedia
W. Fuller: Belső ellenség (The Enemy Within) 1992
Orosz katonai emigráció 20-40 év . T. 1, könyv. 2. M., 1998. S. 695
Józef Mackiewicz: Az ezredes
K. I. Globacsev: Az igazság az orosz forradalomról (2002)
G. L. Szoboljev: Titkos szövetséges – Oroszország és Németország (2009)
A. Sz. Szenyin: Alekszandr Ivanovics Gucskov (1996)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
