Kezdőlap » Politika » Ukrajna 2019 » Mit várhatunk Zelenszkijtől?
Zelenszkijnek egyelőre csupán ahhoz volt elég ereje, hogy a nemzetbiztonsági tanács és az elnöki adminisztráció élére saját embereit nevezze ki #moszkvater

Mit várhatunk Zelenszkijtől?

Egyelőre legfeljebb Petro Porosenko „lájtosabb” kiadásának tűnik a „béna kacsaként” vergődő új ukrán elnök

Zelenszkijnek egyelőre csupán ahhoz volt elég ereje, hogy a nemzetbiztonsági tanács és az elnöki adminisztráció élére saját embereit nevezze ki #moszkvater
Zelenszkijnek egyelőre csupán ahhoz volt elég ereje, hogy a nemzetbiztonsági tanács és az elnöki adminisztráció élére saját embereit nevezze ki
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

Ukrajna az egyik kampányból a másikba zuhant. Fel sem ocsúdhatott, meg sem ünnepelhette az országot a szétesés, a gazdasági összeomlás szélére navigáló Petro Porosenko bukását. Az új arcként a semmiből felbukkant, sokak szemében a béke, a jobb élet, a normalitás reményét megtestesítő Volodimir Zelenszkij már beiktatási beszédében bejelentette a rada feloszlatását. Mást nem is nagyon tehetett, mert

„hiába áll mögötte a társadalom többsége, politikai hátország nélkül egyelőre béna kacsa”

Zelenszkijnek egyelőre csupán ahhoz volt elég ereje, hogy a nemzetbiztonsági tanács és az elnöki adminisztráció élére saját embereit nevezze ki. A többi kezdeményezését sikeresen blokkolta a parlament. A képviselők még a kormányfő lemondását sem fogadták el, és akadályozzák még a július 21-re kiírt előrehozott választások megtartását is. Az alkotmányos akadályok ugyan már elhárultak a megméretés elől, ám a kormánynak pénzt is biztosítania kell a voksolás lebonyolítására. Egyelőre tehát még az is kérdéses, hogy a kijelölt időben megtartják-e a választást.

Zelenszkij eddigi ténykedése nem azt bizonyítja, hogy eltökélten törekszik a kampányban tett ígéretek a megvalósítására. Védelmére felhozható, hogy parlamenti többség hiányában erre esélye sincs, ám sajnos a kijelentéseiből sem körvonalazódik egy későbbi áttörés képe. Vegyük például legfőbb ígéretét, miszerint békét hoz a Donbasszba.  Nem ezt ígéri azonban sem a folytatódó harcias retorika, mint ahogy a minszki megállapodással szembe menő lépések sem. Az elnök egyik szavával sokszor agyoncsapja a másikat.

„Kijev továbbra sem hajlandó tárgyalni a két szeparatista alakulat vezetőivel, és a hadsereg tovább lövi a régiót. E tekintetben tehát semmi nem változott, egy más után érkeznek a hírek a civil lakosságot is sújtó támadásokról”

Jelzés értékű az is, hogy a konfliktus övezetének meglátogatásakor az elnök kizárólag katonákkal találkozott, a helyi lakosokkal nem. Szóba sem jön a régió blokádjának a feloldása, de még az enyhítése sem. S hiába beszélt Zelenszkij arról, hogy tárgyalni akar Moszkvával, egyelőre csak a szankciók további szigorítását látjuk. Egyelőre tehát Zelenszkij legfeljebb Petro Porosenko „lájtosabb” kiadásának tűnik.

De menjünk tovább! Itt van például egyik legutóbbi kijelentése, miszerint az ukrán oligarchák immár a hazáért cselekednek. Hát persze! A nép szolgája szatirikus sorozat hőse, Holoborodko mintha nem ezt ígérte volna! Ilyen hamar beköszöntött volna a valóság? Szóval ennyit arról, hogy Zelenszkij majd lebontja az oligarchikus rendszert.

Hogy mit várhatunk az új elnöktől, sok tekintetben elárulja csapatának az összetétele. Zelenszkij politikáját ugyanis ez a szakértőkből és hivatalnokokból álló kör fogja megvalósítani.

„Az elnök csapatát három csoportra lehet osztani. Az első, és legbefolyásosabb a kampányát támogató oligarcha, Ihor Kolomojszkij embereiből áll”

Ilyen az elnöki hivatal vezetőjévé kinevezett Andrij Bohdan, akit csak Kolomojszkij ügyvédjeként emleget az ukrán sajtó. Vagy Ruszlan Homcsak, a frissen kinevezett új vezérkari főnök, aki még a dnyipropertovszki évekből kötődik az oligarchához. A legtöbben azonban úgy emlékeznek rá, hogy futva menekült Ilovajszkból, így konkrét felelősséget visel az ukrán erők szétveréséért. A Kolomojszkij köréből Zelenszkij körül gyülekezők egy része egyébként annak idején aktívan részt vett a nacionalista harcosokból álló szabadcsapatok, az úgynevezett nemzeti zászlóaljak szervezésében. Ilyen a kárpátaljai magyarok megfélemlítésében élen járó Karpatszka Szics is.

„A második, az elnökhöz legközelebb álló csoportot a Zelenszkijjel a szórakoztató iparban együtt dolgozók alkotják”

Sefir, Trofimov vagy Kosztyuk, a Kvartal-95 magja most is komoly hatással vannak rá. Ez lehet a magyarázata annak, hogy az elnök első lépései inkább PR-osok kezenyomát viselik, az imázs javítását szolgálják, semmint az államférfi felépítéséről szólnak.

„A harmadik az úgynevezett nyugatosok csoportja”

Nem véletlenül, hiszen az ukrán politikai elit megítélését alapvetően meghatározza annak külső legitimációja. Az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatása nélkül a politikai pártok és vezetők marginalizálódásra ítéltetnek. Ez a helyzet azonban nemcsak a Nyugat erőteljes információs és pénzügyi befolyása miatt alakult így az ukrán politikumban. Ebbe az irányba löki az ukrán politikusokat a már krónikusnak nevezhető kisebbségi érzés is. Szóval, Zelenszkij is körbevette magát mindenek előtt Amerika bizalmát élvező személyekkel. Ilyen az elnöki hivatal helyettes vezetője Ruszlan Rjabosapka, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács élére kinevezett egykori pénzügyminiszter Olekszandr Danyiljuk, vagy a külügyminiszteri posztra javasolt Vadim Prisztajko, Ukrajna jelenleg a NATO-hoz akkreditált nagykövete. Nagy kérdés, hogy ezek a politikusok alakítják majd az ukrán külpolitikát, avagy inkább csak Zelenszkij külső legitimációját erősítik. Ha stratégákként működnek, akkor a külpolitikában érezhető változás aligha várható.

„Zelenszkij környezetének különböző csoportjait összeköti, hogy valamilyen mértékben mindannyian részesei voltak a 2014 utáni nacionalista hisztériának”

Olyanok is vannak közöttük, akik személyükben felelősek az odesszai, a harkivi vagy a dnyipropetrovszki tragikus eseményekért. Annak ellenére, hogy maguk is oroszajkúak – mint ahogy Zelenszkij is -, közvetlenül részt vettek az orosz nemzeti kisebbség kiszorítását célzó politika megvalósításában. Támogatták a Porosenko által a végletekig hajtott ukránosítást, köztük az ezt szolgáló nyelvtörvényt.

Ilyen körülmények között – figyelembe véve emellett még Ukrajna kritikus mértékű függését az IMF hiteleitől – Zelenszkij aligha térhet le az elődje által kijelölt útról. Így pedig az orosz relációban aligha várható lényeges enyhülés. Ám, ha Kijev a következő fél évben nem egyezik meg Oroszországgal a gázszállításokról és a tranzitról, az kritikus helyzetet idéz elő mind Ukrajnában, mind pedig Európában. Nem véletlen, hogy erre a helyzetre készülve az európai fogyasztók már most nagy erővel töltik fel a tározókat.

Nagy kérdés, hogy megbirkózik-e majd ezekkel az elődje által rá hagyott, alapvetően a geopolitikai szembenállásból fakadó problémákkal a fiatal, és államügyekben tapasztalatlan államfő. Nem sikerült ez a jóval tapasztaltabb Porosenkónak sem, aki az elmúlt öt évben Amerika érdekeit követve véres polgárháborúba taszította Ukrajnát, s ebbe belehúzta Moszkvát is.

Zelenszkij nem külpolitikai stratéga, és a környezetében sem látszanak ilyen szakértők. Ezért aztán a fiatal politikus első lépései sem ígérnek áttörést, nem olvasható ki belőlük átfogó cselekvési terv. Zelenszkij egyelőre kizárólag választóinak a megtartására, politikai hátországának megerősítésére koncentrál. Hiába azonban a továbbra is magas támogatottság, az ukrán társadalom már tetteket, így a keleti régiókban továbbra is folytatódó vérontás leállítását várja tőle.

„Ellenfelei eközben éppen a provokatív akciók felturbózásával akarják bizonyítani az elnök gyengeségét”

Ezért erősödött a harci tevékenység a Donbasszban, rombolták le Harkivban Zsukov marsall szobrát, és fogadták el az orosz családnevek átírásáról szóló, az oroszajkúak számára megalázó törvényt. Mindez nem azt sugallja, hogy a közeljövőben alapvetően megváltozna Kijev hozzáállása a nemzeti kisebbségekhez, köztük a kárpátaljai magyarokhoz.

Ez figyelmeztető Budapest számára is. Az Orbán-kormány egyelőre ellenáll az erősödő nemzetközi nyomásnak, és továbbra is blokkolja az Ukrajna euroatlanti integrációját célzó tárgyalásokat.

„Helyesen, mert ha Budapest most engedne Kijevnek, az az ukrán és a brüsszeli elit szemében is csak a gyengeség jele volna”

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.