„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes
Fotó:EUROPRESS/Alexander Zemlianichenko/POOL/AFP
Rjabkov ugyanis – az orosz állami hírügynökségnek a TASZSZ-nak adott interjújában – szó szerint azt mondta: „Az amerikai félnek gyakorlati lépéseket kell tennie a köztünk a biztonság területén fennálló alapvető ellentmondások kiváltó okainak megszüntetésére. Ezen okok között a NATO bővítése áll az első helyen. Ennek az alapvető, és számunkra legégetőbb problémának a megoldása nélkül egyszerűen lehetetlen megoldani a jelenlegi konfliktust az euroatlanti térségben.” Abba most ne menjünk bele, miért nincs egy Newsweek jelentőségű újságnál senki, aki az eredeti orosz forrást pontosan tudná lefordítani.
„Ahogy abba is érdemes belegondolni, hogy a korábban mértékadónak tekintett nyugati médiumok az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta miért váltak folyamatosan és bizonyítható módon propaganda eszközökké, feladva évtizedek, évszázadok alatt elért kvázi semleges, és ezért meghatározó súlyú álláspontjukat”
Az úgynevezett fősodratú média az elmúlt időszakban tapasztalható sorozatos lebukásainak köszönhetően (Facebook cenzúra, Biden egészségügyi állapota, COVID hazugságok stb.) nem hihető, hogy az első és bombasztikus cím, amely a balti államok védelmének feladásáról szólt – ráadásul tökéletesen alátámasztja a globalisták háborús uszítását -, véletlenül, vagy tévedés miatt került volna ki. Hogy a hazai sajtó globalista része, köztük a Telex.hu kritika nélkül átvette a Newsweek hírét ahelyett, hogy maga nézett volna utána legalább a pontos forrásnak, már csak egy lábjegyzet a káosz felé száguldó nyugati világ hanyatlásának történetében.
„Itt érdemes felidézni a <Geraszimov-doktrínát> ki- és feltaláló Mark Galeotti esetét, aki egy Soros Györgyhöz köthető szervezet által lefordított anyagból fabrikálta meg azt a koncepciót, amely végül a hibrid hadviselés elméletének egyik alapjául szolgált”
A tény, hogy néhány évvel később saját maga ismerte el tévedését, már nem befolyásolta a részben általa életre hívott, és önálló életre kelt fogalom, vagy a valós helyzet megítélését. Valahogy a nagybetűs nyugaton ezeknek a „tévedéseknek” nincs következménye. Bocsánat, pontosítok. Csak akkor nincs, ha az egybeesik a globalisták érdekeivel, megerősítve azt a gyanút, hogy ezek a hibák nem véletlenül történnek. Minden más esetben ugyanis – különösen, ha a globalisták világuralmát megkérdőjelező véleményről van szó – azonnal súlyos következményei vannak, de minimum összehangolt sajtókampány követeli a felelősök megbüntetését.
Tovább kutatva a szarvas-patás után, felmerül a kérdés, hogy miért nem Lavrov – a diplomácia doyenje – artikulálta az orosz kormányzat hivatalos véleményét. A veterán politikus már az isztambuli tárgyalásokon sem vett részt, amely tény érdekes kremlinológiai kérdéseket vet fel, bár azt sem lehet kizárni, hogy az erős dohányos külügyminiszter egészségével nincs minden rendben. Ezzel együtt azt sem lehet kizárni, hogy az orosz politikai életben is zajlik egy átalakulás, és a már oly sokszor látott módon egy új üzenethez, új arc is társul.
„Amennyiben a fenti feltételezés igaz, az érdekes kérdéseket vet fel. Érdemes mindig felidézni, hogy az orosz nemzeti sport a sakk. A sakk, amely lényege a saját szándékok álcázása, és eközben az ellenfél lehetséges válasz lépéseinek figyelembevétele”
Fenti tényt, és az orosz-ukrán háború során tapasztalt átfogó orosz megközelítést ismerve egyértelműen kijelenthetjük, hogy valami készül. Minden háború alapelve, hogy a saját oldal célkitűzésével kapcsolatban a másik oldal minél kevesebb információval rendelkezzen. Emellett természetesen úgy a szövetségesek, mint a hazai közvélemény számára kötelező a legalább minimális mértékű tájékoztatás a háborús erőfeszítések céljaival kapcsolatban. Felkészült vezetők úgy fogalmazzák meg ezeket az üzeneteket, hogy azok a háborús helyzet változásának függvényében erősíthetőek vagy gyengíthetőek legyenek.
„Jelen helyzetben ez azt jelenti, hogy az általam is több alkalommal említett, és eddig a háborús célok között meglehetősen kibontatlanul hagyott <új európai biztonsági architektúra> részleteit, most mutatja be először az orosz vezetés”
Érdemes felidézni, hogy ez a kijelentés, már többször előkerült, és vele együtt a NATO 1997 utáni bővítésének visszafordítása, de ez sem a nemzetközi, sem az orosz sajtó ingerküszöbét nem igazán érte el. Felmerül a kérdés miért most foglalkozott vele részletesebben az orosz vezetés.
Pontos információk hiányában két logikus magyarázat kínálkozik. Az egyik – és valószínűleg ez a meghatározóbb súlyú – a Trump-Putyin háttértárgyalások eredménye. Az erős politikai vezetők által, a világ újrafelosztásáról szóló zártkörű tárgyalások ténye nemcsak a globalisták rémálma, hanem a jelen sorok szerzőjéhez hasonló szuverenistáké is. Ez a folyamat, amely leginkább a második világháború utáni nemzetközi rendszert megalapozó teheráni-jaltai-potsdami konferenciákra hasonlít, jelentős és drasztikus szakítás a nemzeti önrendelkezés, ezzel együtt a vesztfáliai nemzetközi rendszer alapelveivel. Ez utóbbiban ugyanis minden állam egyenlő és szuverén.
„A másik magyarázat – szinte bizonyosan az előző folyamodványaképpen -, az ukrán háború fronthelyzetének következménye. A különböző okokból egyre csökkenő nyugati katonai támogatás előrevetíti egy ukrán katonai vereség képét”
Viszont ebben a proxy háborúban – és ez nem orosz propaganda, mondjon bárki bármit – Ukrajna mögött valóban ott áll a teljes Nyugat, kiegészülve Japánnal, Dél-Koreával és Izraellel. Tehát keleti szomszédunk esetleges, de egyre valószínűbb veresége az őket támogatók befolyását is drasztikusan gyengíti, ráadásul a csatamezőn kivívott, azaz megkérdőjelezhetetlen módon. Emiatt kerülhetett most elő a fentiekben bemutatott módon már többször elővezetett, de eddig ki nem bontott követelés az új európai biztonsági architektúráról.
De hogy is nézne ki ez a gyakorlatban? Nem lehet elégszer elmondani, hogy ne fogadjuk el, ne higgyük el egyik oldal propagandáját sem, ideértve sajnálatosan a nyugati fősodratú médiát is. Persze, nehezíti a helyzetet, hogy az orosz külügyminiszter-helyettes szavait, azaz hivatalos forrást kell alapul vennünk, de jelenleg nincs más, amiből kiindulhatnánk. Félretéve a szokásos és kötelező óvatosságot, Rjabkov kijelentései valószínűleg közelebb visznek minket a tényleges orosz szándékokhoz, ugyanis ahogy arról fentebb is beszéltem, a saját közvéleményt és a szövetségeseket is tájékoztatni kell háború céljairól. Mivel a NATO keleti bővítés hatásainak visszaszorításáról szóló nyilatkozatok, bár nem hangsúlyosan, de már évek óta keringenek az éterben, ilyen módon történő előtérbe tolásuk mindenképpen jelentős változásokat vetít előre.
„Első ezek közül az az orosz elvárás, hogy a szövetségnek csökkentenie kell keleti (katonai) jelenlétét”
A külügyminiszter-helyettes szerint a NATO keleti terjeszkedése kiemelt szerepet játszott a háborúhoz vezető okok között. „Tekintettel az ukrán válság jellegére és eredetére, amelyet az előző amerikai kormányzatok, illetve a Nyugat egésze provokált ki, ez a konfliktus természetesen, nos, ha úgy tetszik, tesztként, próbatételként működik, amely lakmuszpapírként jelzi Washington szándékainak komolyságát a kapcsolataink rendezésére” – mondta a TASZSZ-nak adott interjújában. Rjabkov kiemelte, hogy ez összhangban van Moszkva azon korábban is hangsúlyozott álláspontjával, amely azt követeli, hogy a NATO ne terjeszkedjen keletebbre, valamint ne telepítsen csapásmérő fegyvereket az orosz határ közelébe. „Minden esetre a NATO kelet-európai kontingensének csökkentése valószínűleg az egész kontinens biztonságát növelné” – zárta szavait.
„És itt érdemes egy kitérőt tenni. Az orosz vezetés a 1997 után csatlakozott NATO tagországokba telepített fegyveres erők csökkentését – és nem kivonását! – szabta feltételül az ukrán konfliktus rendezésének”
Ugyanúgy, ahogy Ukrajna és az ukrán vezetés által folyamatosan emlegetett 1991-es határok esetében, itt is tisztázásra szorul a dátum. Ugyanis a NATO keleti bővítéséről valóban 1997-ben döntöttek, azonban az új tagok Magyarország, Lengyelország, és Csehország csak 1999-ben csatlakoztak a szövetséghez. Itt érdemes felhívni a figyelmet arra a globalisták által elhallgatott tényre, hogy a madridi csúcson elhatározott keleti bővítés ellen olyan külpolitikai nehézsúlyúak emelték fel a hangjukat, mint Robert McNamara és Paul Nitze. Érvelésük szerint egyértelmű és fenyegető orosz veszély hiányában 1997-ben a döntés felesleges és költséges volt! Itt érdemes ismét feltenni a kérdést, hogy a tyúk és a tojás közül melyik volt előbb? A NATO keleti terjeszkedése váltotta ki a fegyveres orosz reakciót, vagy, ahogy a „megbízhatóságáról híres” nyugati fősodratú média állítja, pont fordítva történt?
„Fentiektől függetlenül az igazi kérdés az, hogy pontosan milyen feltételeket határozott meg az orosz vezetés, milyen csökkentést vár el az Egyesült Államoktól”
Nyilván az a tény, hogy egy nem nyugati nagyhatalomnak követelései lehetnek a Nyugattal szemben, garantáltan kiveri a biztosítékot a globalistáknál, de talán lassan nekik is leesik, hogy a világ megváltozott. Bár ez utóbbi felismerésben ne nagyon reménykedjünk, mert a világkormány megvalósítására felesküdött csoportok szemlátomást Lord Ismay, az első NATO főtitkár frappáns megfogalmazását sem ismerik a szervezetről („A NATO szerepe, hogy Amerikát bent, az oroszokat kint, a németeket lent tartsa Európában.”). Pedig az Egyesült Államok meghatározó súlyát az Észak Atlanti Szerződés Szervezetében a lényegi, vagy másképp hadászati eszközök és fegyverek területén fennálló 75-90 százalékos amerikai arány még a hozzá nem értők számára is egyértelműen jelzi. Azaz, ez nem NATO, hanem egyértelműen amerikai döntés lesz, prüszköljenek is bármennyire Brüsszelben és Londonban.
„Végezetül térjünk rá arra, hogy ez mit is jelent – legalábbis az orosz szándékok szerint – a valóságban?”
Ismerve az orosz történelmet és az ezen alapuló paranoiát (nem csak a lengyelek és a baltiak tartanak a szomszédjuktól!), valamint figyelembe véve a modern csúcstechnológiájú fegyverek képességeit, a Rjabkov által elmondottak alapján arra lehet következtetni, hogy egy Oroszország elleni, esetleges meglepetésszerű, ne adj’ Isten nukleáris első csapás esélyét igyekeznek a minimálisra vagy nullára csökkenteni. Mert nemcsak Riga, Tallinn és Vilnius van közel Kalinyingrádhoz, vagy éppen Szentpétervárhoz, hanem fordítva is. És ne felejtsük el, hogy az orosz elnök által is elismert módon az Egyesült Államokkal felálló NATO egyértelmű katonai fölényben van Oroszországgal szemben.
„Emiatt az a forgatókönyv tűnik valószínűnek, amelyben az Oroszországgal határos államokban, illetve a korábban a szovjet érdekszférába tartozó kelet-európai országokban jelentős NATO szárazföldi és csapásmérő erőkorlátozást szeretne elérni az orosz vezetés”
Figyelembe véve, hogy a névleg az iráni rakéta veszély ellen, a kétezres évek elején Lengyelországba és Romániába telepített, akár ballisztikus rakéta elleni képességekkel is rendelkező Patriot ütegek telepítése ellen már azok bejelentésekor tiltakozott a NATO-val akkor kitűnő kapcsolatokat ápoló Oroszország, az elfogulatlan szemlélő számára felismerhető a minta. Ez nem a NATO kivonulása lenne az adott területekről, mindössze egy onnan indított meglepetésszerű támadás esélyének csökkentése.
„Tegyük hozzá, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az orosz vezetés is figyelembe veszi a fenti államok hasonló fenyegetettég érzését, és maga is csökkenti a rájuk nehezedő katonai nyomást”
Összefoglalva a fentieket, egyelőre nehéz megmondani, miket vár el pontosan Oroszország, de az biztos, hogy a globalistáknak nem fog tetszeni. Ettől függetlenül ezek a követelések az eseményeket évtizedek óta nyomon követők számára nem jelenthetnek meglepetést. A globális amerikai katonai jelenlétet, ezáltal az óriási költségeket csökkenteni kívánó Trump, illetve a pragmatikus és következetes Putyin közötti megállapodás – amennyiben létrejön – földindulásszerű változásokat fog előidézni Európában.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
brüsszelita says:
Röviden összefoglalom a lényeget:
Békésen éltünk itt, az erdő szélén keleten a kilencvenes években. A nyugati fatolvajok hordták haza amit értek, hogy fenntartsák otthon a jólétét, amitől a medve megijedt, visszahúzódott a barlangjába a sebeit nyalogatva. Mindenki jól elvolt, mi szegényedtünk, a nyugat pedig gazdagodott, de a rablóknak ez nem volt elég, bementek a sűrűbe, ki akarták piszkálni a medvét, hogy elejthessék, és az utolsó bőrt is lenyúzhassák róla. Az viszont megrázta magát, és kikapta a kezükből a puskát a vadászok ellen fordítva, akiknek egyetlen lehetőségük maradt, menekülőre fogni a dolgot, és kitakarodni az erdőből, amin a medve hangos pocskondiázása sem segíthet, mert nem érti a nyelvüket. De azért megpróbálkoztak vele felmászva az első fára, onnan kiabálnak lefele, a medve pedig uccu neki utána, míg a szájtáti elemzők azon tanakodnak a közeli dombról drukkolva, hogy melyikük alatt törik le a fa ága.
Tuco says:
“egyelőre nehéz megmondani, miket vár el pontosan Oroszország”
Egyáltalán nem nehéz, 2021 decemberében Putyin pontosan elmondta mit akar: a NATO vonuljon vissza az 1997-es “határai” mögé.
Csak emlékeztetőül, azóta 16 európai ország lett a szervezet tagja. Önként, saját szuverén döntésük alapján kérték a felvételüket, a sok esetben népszavazással megerősítve (Magyarországon is). Nem a NATO “terjeszkedett”, hanem ezek az országok húzódtak be a szervezet által jelentett biztonsági ernyő alá.
Ön “szuverenistának” írja le magát, tehát nyílván ellenzi azt, hogy egy külső hatalom előírja más országoknak, hogy mi tehetnek és mit nem, azaz gyakorolják a szuverenitásukat. Amihez sok más egyéb mellett az is hozzátartozik, hogy milyen katonai szövetséghez csatlakozik és engedi-e más országoknak, hogy csapatokat állomásoztasson a területén. Persze értem, hogy mindez zavarja az oroszokat, ahogy például a lengyeleket és a balti országokat is zavarják a Kalinyingrádba és Belaruszba telepített orosz atomfegyverek. Az ettől még szuverén orosz döntés volt, amihez más országoknak (Belaruszon kívül) semmi közük. Nyilván az lenne a legjobb, ha minkét oldal kölcsönösen csökkentené a katonai jelenlétét a közös határok közelében. Erre sajnos egyhamar nem fog sor kerülni, a kölcsönös bizalomhiány miatt.
Még egy dolog. A NATO védelmi szervezet, a mechanizmusai csak egy vagy több tagállamát ért külső agresszió esetén lépnek életbe (aki nem hiszi, olvassa el el az alapító washingtoni szerződést). Nem akarja megtámadni Oroszországot, ugyan miért is tenné, mi haszna származna belőle? Egyáltalán: ki akarna megtámadni egy 6000 atomtöltettel rendelkező országot a biztos önpusztulás tudatában…? Szerintem senki.
brüsszelita says:
Elárulok neked egy szörnyű titkot, de ne add át senkinek: Az újonnan felvett országoknak nem Oroszország ellen kellett a NATO “védőernyője”, különösen nem a kilencvenes években, hanem hogy a tagállamok nehogy megint egymásnak essenek, amit az Egyesült Államok biztosított, hogy a gazdasági-politikai érdekeit Európában érvényesítse a NATO-t Oroszországnak neki vezetve. Vagy legalábbis ellenségképet alkosson róla, hogy mindeki hozzá szaladjon és tejeljen, magyarán mindenki álljon be a sorba, és kuss legyen! Persze szigorúan önkéntesen.
Tuco says:
Tisztelt uram, vannak önnek lengyel, balti, finn, vagy svéd ismerősei? Mert nekem vannak, nem is kevesen. Ők bizony elmondták nekem, hogy fenyegetve érzik magukat és az országukat Oroszországtól, számos történelmi okból és az újjáéledt orosz nagyhatalmi törekvésekből kifolyólag. De persze az is lehet, hogy mindannyian hazudtak és valójában egymástól rettegnek, ahogy Ön állította.