//Mit keres Oroszország Líbiában?
A nyugat-líbiai Al-Vatija légibázisra érkeznek az egységkormány erői az Emirátusoktól beszerzett Pancir-Sz1 légvédelmi rendszerrel, melyet a MAN teherautó alváz különböztet meg az orosz változatoktól #moszkvater

Mit keres Oroszország Líbiában?

A nyugati kommentárok szerint Oroszország Szíriát követően a Közel-Kelet újabb konfliktusában kívánja a befolyási övezetét kiterjeszteni. Bár Moszkva egyelőre tagadja, ám – új fejezetet nyitva a 2011 óta folyó harcokban – támogatása részeként 14 darab MiG-29 és Szu-24 vadászgép települt a közép-líbiai Al-Dzsufra légitámaszpontra. Melyek valójában Oroszország céljai és érdekei Líbiával, Haftár tábornokkal, illetve a polgárháború alakulásával kapcsolatban? Egyáltalán van-e egységes álláspont a kormányzaton belül, és mi várható a közeljövőben?

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

A nyugat-líbiai Al-Vatija légibázisra érkeznek az egységkormány erői az Emirátusoktól beszerzett Pancir-Sz1 légvédelmi rendszerrel, melyet a MAN teherautó alváz különböztet meg az orosz változatoktól #moszkvater
A nyugat-líbiai Al-Vatija légibázisra érkeznek az egységkormány erői az Emirátusoktól beszerzett Pancir-Sz1 légvédelmi rendszerrel, melyet a MAN teherautó alváz különböztet meg az orosz változatoktól
Fotó:EUROPRESS/Mahmud TURKIA/AFP

Oroszország közel-keleti politikájában az alapvető törést 2011-ben Moammer Kadhafi elnök megbuktatása jelentette. Az ukrajnai eseményeket megelőző konstruktívabb nemzetközi együttműködési légkörben az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén sem az orosz, sem pedig a kínai küldöttség nem emelt vétót a Líbia feletti repüléstilalmi zóna létrehozása ellen. Ennek eredeti célja a civil lakosság és a tüntető tömegek védelme volt a kormányerőkkel szemben.

A zóna biztosításáért a NATO vezette nyugati légi koalíció felelt, kiegészülve jordániai és emirátusi egységekkel. Ezek a gépek azonban hatáskörüket többszörösen túllépve kvázi saját légierőt nyújtottak a Kadhafi ellenes erőknek, direkt módon hozzájárulva az országot 1969 óta vezető elnök megbuktatásához. Kadhafi bukását hosszan tartó hatalmi vákuum követte, ami a több éve tartó polgárháborúban manifesztálódott.

„Ha a polgárháborús helyzetet nézzük, mára már Líbia vált az új Szíriává. Azzal a perverz csavarral, hogy egyes esetekben még ugyanazok az erők is néznek szembe egymással”

Ugyanis míg Törökország számos felkelőnek nevezett csoportosulást szállított az általa támogatott kormány megsegítésére, addig Haftár tábornok oldalán a szír kormányerők oldaláról érkezett erősítés. Lényegében egyik harcoló fél sem tudja ellenőrzését a teljes ország fölé kiterjeszteni. A szektariánus ellentétek helyett pedig az erősen törzsi alapú szerveződés osztja meg a társadalmat, további belső fragmentáltságot okozva a konkurens kormányokon belül. Az Európai Unió tőszomszédságában – annak hathatós közreműködésével – Líbia dezintegrálódásával mind a radikális iszlám terrorszervezetek, mind az afrikai migrációs nyomás előtt megnyílt Pandora szelencéje. A megoldás jelen helyzet szerint egy ideig még várat magára.

„Kadhafi elnöklése alatt Tripoli a térségben hagyományosan a Szovjetunó majd Oroszország szoros partnerének számított”

Algéria mellett Líbia adta a fegyverkereskedelem legnagyobb szeletét. Mások mellett maga Halifa Haftár tábornok is a Szovjetunióban végezte tanulmányait. A haditechnikai együttműködésen túl számos gazdasági, kereskedelmi, szénhidrogén kitermelési együttműködés zajlott az országok közt. Sőt, Vlagyimir Putyin látogatásakor 2008-ban még egy, a tartúszihoz hasonló haditengerészeti támaszpont létesítése is felmerült.

Kadhafi bukását követően Moszkva kevés megmaradt térségbeli partnere közül az egyik utolsót vesztette el. S vele együtt fontos piacát is. Oroszországnak ismét rá kellett döbbennie, hogy a beavatkozások által rendre saját pozíciói gyengülnek meg, és a Nyugat az ígéretei ellenére sem kíván egyenlő félként foglalkozni Moszkvával. Ezért aztán alapvető stratégiai változások szükségesek.

„Kadhafi bukása jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy – megakadályozva egy hasonló eset bekövetkezését – a nemzetközi fórumokon csak „Mr. Nyetnek” hívott politika érvényesüljön”

Majd 2015 szeptemberétől kezdve megkezdődjön az aktív szíriai orosz katonai részvétel az Aszad-kormányzat oldalán. Ezzel együtt fokozottabb figyelem irányult a közel-keleti jelenlét erősítésére, beleértve a már akkor is káoszba süllyedt Líbiát is.

A líbiai események kezelése kapcsán az orosz kormányzaton belül sincs egységes álláspont. Míg a Szergej Lavrov vezette külügyminisztérium a harcoló felek közötti tárgyalásos megoldásokat preferálja, addig Szergej Sojgu és általában a keményebb fellépést szorgalmazó védelmi minisztérium aktívan kiáll Haftár tábornok mellett. Maga Sojgu több alkalommal egyeztetett személyesen Haftárral, aki 2017-ben a líbiai partok mellett hajózó Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó fedélzetét is meglátogatta.

„Míg a külügyminisztérium Líbiában egy, a harcoló felek közti kisebb-nagyobb kompromisszumokkal létrejövő egységkormány létrejöttében érdekelt, addig a Sojgu mögött álló erők Haftár tábornok győzelmét preferálják”

Ez a dichotómia abban is megfigyelhető, hogy – elismerve a de facto kettős hatalom működését – Oroszország ugyan elismeri hivatalos kormányzatként a Tripoli székhelyű, viszont csak az ország töredékét kormányzó Nemzeti Megállapodás Kormányát (GNA), ám politikai és jelen esetben már katonai támogatását a konkurens Líbiai Nemzeti Hadseregnek (LNA) nyújtja. Mindezzel egyidőben a konfliktus mielőbbi békés megoldásának lehetőségeit szorgalmazza.

A januári moszkvai tárgyalások során már majdnem sikerült a harcoló felek közt egyfajta megállapodást összehozni, ám ezt éppen Haftár utolsó pillanatbéli kihátrálása akadályozta meg. Oroszország számára a tábornok túlzott önállósodása politikailag nem csak veszélyt jelent, de egyben a rendezésre irányuló orosz erőfeszítéseket is negatívan befolyásolhatja. Ezek ellenére nem elhanyagolható, hogy az orosz stratégia egyik alapköve továbbá a politikai iszlámmal szembeni fellépés, melyben ismét Haftár kormányzata áll közelebb az orosz érdekekhez. Már csak azért is, mert az egységkormány soraiban erős iszlamista befolyás figyelhető meg.

„Oroszország megnövekedett aktivitása, és visszatérése a Mediterráneumba azonban mégis leginkább Törökország hasonló lépéseivel magyarázható”

A két fél Szíriában és Líbiában is eltérő oldalaknak nyújt támogatást. Ez esetben azonban hiányzik a szír kooperációs modell, így egymással versengő külső hatalmakként vannak jelen. A török külpolitika fókusza a tengeri határokat számára kedvező módon meghúzó megállapodás novemberi aláírását követően szegeződött a nemzetközileg elismert, Haftár nyugat-líbiai offenzívájának következtében a vereséghez egyre közelebb kerülő kormányzat hatalomban tartására. Ha ugyanis sikerül Tripoli bevétele és a jelenlegi, nemzetközileg elfogadott kormány lemondásra kényszerül, az új kabinet biztosan felmondja a korábban kötött előnytelen szerződést.

„Ebben az esetben a Földközi-tenger keleti medencéjében az elmúlt években felfedezett szénhidrogén készletek kitermelésének töredékére lenne jogosult Törökország”

De nemcsak Líbiát érinti hátrányosan a mostani határvonal, hanem közvetlen módon Ciprust, Görögországot, és részben Egyiptomot is. Utóbbi kettő egyébként Haftár támogatójának számít, méghozzá az arab ország esetében fokozottan. A tripoli kormányzat az érvényben lévő, ám senki által be nem tartott nemzetközi fegyverembargó ellenére így nemcsak politikai, de aktív katonai támogatást is kapott, míg a török politika az egykori oszmán területek újabb szeletében terjeszthette ki befolyási zónáját. Ennek részeként Törökország még tavaly decemberben, 30 millió dollár értékben vásárolt Sz-125M1 „Pecsora-M1” közepes hatótávolságú légvédelmi rendszereket Ukrajnától, melyeket egyből a Nemzeti Megállapodás Kormányának rendelkezésére bocsátotta. Ezzel védelmi képességekhez juttatta Tripolit az addig légi fölényben lévő LNA csapatokkal szemben.

„Haftár offenzívájára válaszul tehát a török segítséggel kezdődött meg egy jelenleg is tartó ellentámadási hullám”

Ez lényegében a nemzeti hadsereg védelmének összeomlását hozta magával. A Tripolit ostromlók elveszettek több, stratégiailag fontos létesítményt, ráadásul Haftár erőinek jelentős részét körülzárták.

A líbiai harcok mindemellett az orosz Pancir légvédelmi rendszer, de főképp az azt kezelő személyzet hiányosságait is megmutatták. A török drónóknak – főleg szállítás közben – sikerült több Pancirt is megsemmisíteniük. Ráadásul az Al-Vatija légibázis elfoglalásakor a hozzá tartozó teljes arab nyelvű dokumentációval együtt egy épségben maradt, az Emirátusokból származó Pancir egységet is megszereztek.

A nyugat-líbiai Al-Vatija légibázis az egységkormány erőinek bevonulását követően, benne az Emirátusokból érkezett Pancir-Sz1 légvédelmi rendszerrel, melyet a MAN teherautó alváz különböztet meg az orosz változatoktól.

„A vadászgépek múlt heti telepítése tehát egyfajta jelzés volt Törökország felé”

Moszkva ugyan nem ért egyet teljesen Haftár offenzívájának céljával és főképp annak módjával, ám azt sem tolerálja, ha külső szereplőként Ankara kívánja egyoldalúan a saját és támogatottjainak oldalára billenteni az erőviszonyokat. Orosz támogatással Haftár képessé válhat erőinek átmeneti rendezésére, ám a korábban megkezdett offenzíva egy ideig biztosan nem folytatható.

Nem szabad továbbá megfeledkezni a Líbiában tevékenykedő orosz katonai magánvállalatról, a Wagner-csoportról sem, melynek révén Oroszország úgy tud szárazföldi támogatást nyújtani Haftár hadseregének, hogy hivatalosan nem vesz részt saját erőivel a konfliktusban. Becslések szerint közel 1200-2000 wagneres állomásozhat Líbiában, akik lényegében a nemzeti hadsereg legnagyobb harcértékű elit csapatainak számítanak. Szíriával ellentétben posztjaik rendszeresen felbukkannak az orosz közösségi médiában, egyfajta becslést adva a Líbiába szállított egyéb orosz fegyverzetről is.

MEGOSZTÁS