Milyen ajánlatot vihetett Floridába Putyin megbízottja?

Még október 24-én az Egyesült Államokba érkezett Kirill Dmitrijev, az orosz elnök befektetési és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja. Bennem rögtön az a kérdés merült föl, hogy a jelenlegi orosz-amerikai kapcsolatból kiindulva, miért nem a külügyminiszter, vagy annak meghatalmazottja érkezett Floridába. Milyen ajánlatot vihetett Trumpnak Putyin megbízottja? Olvasói levél.

Mohl János írása a #moszkvater.com számára

„Lehet, hogy először Trump nem akarta elhinni ezt a nagy ajánlatot, de most Kirill Dmitriev valószínűleg konkrét javaslatokkal érkezett Floridába”
Fotó:EUROPRESS/Drew ANGERER/AFP

Nemrégiben zajlott le Alaszkában – amelyet az Egyesült Államok 1867-ben vásárolt meg az oroszoktól – a két elnök, Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozója. Erről ország-világ kapott tájékoztatást. Viszont arról nem, amiről a két elnök négyszemközt tárgyalt. Már pedig bizony nagyon komoly, megfontolásra adó ajánlatok hangozhattak el Putyin részéről.

De ne szaladjunk ennyire előre, előbb nézzük meg, mi most az általános helyzet Europában a „tettrekészek” országaiban és az Egyesült Államokban. Mi motiválja a „Hajlandók koalícióját” a háború folytatására Ukrajnában, és Amerika miért nem lép még ki ebből a helyzetből. Lehetne Raimondo Montecuccolitól vagy Carl von Clausewitznek „A háború művészete” című munkájából idézni.  Minden esetben egyetlen dologról, mégpedig a pénzről van szó.

„Amíg az a rendszer működött a világon, hogy az Egyesült Államok, valamint a vele szövetséges mintegy 20 ország dominálta a világ termelését és ennek megfelelően a globális piacot is, biztosítva volt számukra a kapitalista kizsákmányolás lehetősége. Ez a rendszer átalakulóban van. A kapitalizmus kizsákmányolásra épül, tehát kell hozzá mind a két fél, a kizsákmányoló és a kizsákmányolt is. Azzal, hogy most már minden ország kapitalista berendezkedésű, mindenki kizsákmányolna, a dominánsok piaca így zsugorodott. Beléptek a piacra olyan országok, amelyek a ebből a tortából a dominánsok rovására újabb és újabb szeleteket hasítanak ki maguknak. Előállt az a helyzet, hogy a kizsákmányolók egymást próbálják kizsákmányolni”

Ebben a legesélyesebb természetesen a legnagyobb és legpotensebb Egyesült Államok. De ő is csak azokat az országokat tudja kizsákmányolni, ahol van mit. Ezek viszont a leggazdagabb, egykori gyarmattartó és kizsákmányoló európai országok. Amerika mérnöki pontossággal kiszámolta, hol lehet olyan helyzetet teremteni, hogy ezt a célját elérje, illetve fenntartani azt az állapotot, hogy abból ők minél több haszonra tegyenek szert. Ez pedig nem más, mint az oroszok belekényszerítése egy olyan hadműveletbe Ukrajnában, amelyből az Egyesült Államok az induláskor még arra számított, hogy hegemón helyzetét megőrizve hasznot tud belőle húzni. Esetleg az 1903 óta dédelgetett tervét, Oroszországot térdre kényszerítését és feldarabolását megvalósítsa.

„Az eltelt több mint három év távlatából az egész Nyugatnak az már kezd derengeni, hogy ez csak vágyálom maradt. Ennek ellenére mi az a hajtóerő, ami arra késztet, hogy ez a helyzet lehetőség szerint minél tovább fennmaradjon?”

A piacra lépő új kizsákmányolók miatt a 20 országban, de főleg a nyugat-európai túlnépesedett országokban csökkent a termelés. Visszaesett a gazdaság. Sorban zárnak be az üzemek, illetve függesztik föl termelésüket meghatározatlan ideig. Ez pedig egyre nagyobb munkanélküliséget, és ezzel együtt járó szociális feszültséget okoz. A felszabaduló munkaerőt valahol le kell kötni, még mielőtt a kormányok bele nem buknak. Marad a fegyvergyártás. Azt a munkanélkülit, aki itt kap munkát, nem érdekli, hogy mit gyárt. Fontos, hogy ő, esetleg a családja nem hal éhen. A terméket viszont el kell adni és fogyasztani. S hol lehet? Természetesen ott, ahol a fegyverek ropognak, ölik egymást az emberek.

Ehhez pedig sok pénzre van szükség Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is. Ebből pedig jelenleg nincs elegendő. A társadalmi tartalékokat kellene bevonni, emelni kellene az adókat. Lásd, a franciák hogyan reagáltak ennek csak a felvetésére is, így aztán más, úgynevezett szövetséges országokat kellene megcsapolni, kizsákmányolni. Például Magyarország is járuljon hozzá, hogy a bevételének egy részéből a Nyugat fegyvergyárainak bevétele gyarapodjon, illetve ennek egy része tovább gyarapítsa Amerika bevételét is.

„Kialakult egy olyan kizsákmányoló, és egyben kizsákmányoltakból álló piramis, amelynek az alján olyan kizsákmányolt helyzetbe hozott kizsákmányolók vannak, akiknek nincs lehetőségük kizsákmányolni. Középen vannak azok – Amerika vazallusainak nevezzük őket -, akik mind a kettő szerepet betöltik, legfelül pedig lenne a fő kizsákmányoló. Viszont ez az egész piramis kiürült, nincs benne pénz, nincsenek igazi kizsákmányoltak. A megváltozott gazdasági és ezzel együtt piaci helyzet, valamint az orosz-ukrán konfliktus kiürítette a Nyugat kasszáit”

Valahogyan mindegyiküknek pénzt kell teremteni, az eltelt több mint három év pedig nem hozott gazdasági előrelépést. Trump a megválasztása után megváltoztatta az Egyesült Államok hozzáállását az ukrajnai támogatáshoz. Pontosan látta ugyanis, hogy az addig kifizetett pénzügyi- és fegyverszállítási támogatás így nem fog megtérülni. Változtatott hát a Bidentől átvett gyakorlaton. Csak úgy hajlandó támogatni, ha az valamikor és valahogyan megtérül. Kötött is Ukrajnával egy ritkaföldfém kitermelési megállapodást. Bízva abban, hogy az oroszokat sikerül „hazaküldeni”, mivel ezeknek a lelőhelyeknek és bányáknak egy része Donbasszban, vagyis most már orosz területen, illetve a frontvonal közelében van, a megállapodás pedig így gyakorlatilag nem megvalósítható. Tehát ez a pénz „marad az ablakban”.

„Marad azonban még egy lehetőség az Egyesült Államok számára, a <tettrekészek> túlfűtött ruszofóbiából eredő harci kedve, amellyel egyébként igyekeznek a társadalmaik belső gondjairól a figyelmet elterelni”

Az Egyesült Államok tehát fölajánlotta, hogy a további harcokat nem ellenzi, sőt biztosít fegyvereket, amelyeket a nyugatiak tőle vásárolhatnak meg. Erre azok úgy döntöttek, hogy fölajánlottak 50 milliárd euró támogatást az ukránoknak, amelyért Amerikától vásárolnak fegyvert. Ennek a kivitelezését úgy oldanák meg, hogy havonta 1 milliárdot fizetnének. Vagyis, ha sikerül a pénzt összehozni, akkor a háborút még kb. 4 év 2 hónapig szeretnék elhúzni.

Közben lelki szemeim előtt megjelent Ursula von der Leyen asszonyság, ahogyan minden hónapban összekalapozza azt a milliárdot. Fölveszi a legszebb báli ruháját, elmegy Londonba és egy angol keringő közben a miniszterelnöktől kiudvarolja a pénzt. Örömmel fognak fizetni, hiszen éppen most folytatnak az IMF-fel kölcsönfelvételi tárgyalást, hogy elkerüljék az államcsődöt. Jöhet Párizs, fölveszi a legszebb francia-polinéziai népviseletet, és így próbál majd hatni a köztársasági elnökre. Miközben ő arra gondol, hogy a száz százalékot meghaladó államadósságot hogyan tudná csökkenteni, ami egyébként másodpercenkét 5 ezer euróval növekszik. Rómában a legújabb pizza recepttel akarja majd az olasz kolléganő fizetési hajlandóságát motiválni. Lengyelország olyan esztelen fegyverkezésbe fogott hitelekből, hogy még a dédunokájuk is fizetni fogja a törlesztéseket. No, de sebaj, ott van még az oroszgyűlölettől túlfűtött három „kirántom a kardom” balti ország, akik zsebből kicsengetik a milliárdokat.

Németország, mint Nyugat-Európa legnagyobb gazdasága is megszenvedi a termelés visszaesését. A kisebb államadósság és a nagyobb társadalmi tartalékok miatt nem okoz gondot a rá eső rész kifizetése, viszont ezzel is csökkentve a munkanélküliséget éppen most fordul rá az erőteljes fegyvergyártásra, illetve a hadseregének átszervezésére, a létszámának növelésére. Ez is fölszippantja a munkanélküli fiatal férfiak jelentős részét.

„Hasonlóságot vélek fölfedezni az 1930-as évek Németországával. És azt is tudjuk, ez hová vezetett”

Ez a havi 1 milliárd Amerikának semmi. Még ha havi 50 milliárd lenne, az se igazán sok.  Egy év alatt csak 600 milliárd, az éves katonai költségvetése még ezt is bőven meghaladja.

A nyugat-európai LNG gáz, meg más export termékek eladásából ugyan jön valamennyi jövedelem, de ez is az Egyesült Államok gazdaságának sovány malac vágta. Az amerikai gazdaság finoman szólva leült. Rengeteg vállalkozás megszűnt, újak nem indultak, az export is visszaesett. Mivel igen magas az eladósodottság, nem igen tudja finanszírozni a gazdasága fellendítését. Kedvező adózási feltételekkel igyekszik Európából vállalkozásokat, befektetőket átcsábítani. Ahhoz, hogy lépni tudjon, nagyobb mennyiségű pénzre lenne szüksége. Több 10 vagy 100 milliárd már tudna segíteni. Na de kinek van ennyi bármikor mobilizálható pénze? Még akkor is, ha azt jogellenes vissza is tartják, az oroszoknak.

Itt kanyarodok vissza a bevezetőben leírt kétoldalú négyszemközti beszélgetésekre. Miért orosz befektetési gazdasági szakember ment éppen most az Egyesült Államokba, nem pedig külügyér vagy valaki a védelmi tárcától?

„A kialakult helyzetből és a rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutottam, hogy a kétoldalú négyszemközti megbeszélésen az oroszok megint – immár harmadszor az orosz-amerikai történelmi kapcsolatban – ajánlatot tettek, hogy segítenek az amerikaiaknak. Nekik van a nyugati bankokban több mint 300 milliárd dollár. Ebből csak, ha mondjuk 100 milliárd bekerülne az amerikai gazdaságba, bizonyára lendítene rajta egy nagyot”

Én fölajánlanám Trumpnak, gondoskodj róla, hogy az a pénz ott is maradjon. Talán nem véletlen, hogy a minap a belgák úgy nyilatkoztak, hogy ott is marad. Feltételezem, hogy az Egyesült Államok megfelelő csatornán a belgákkal megállapodott. Vagyis amennyiben hozzájutok a pénzhez, fölajánlok mondjuk első lépésként 100 milliárdot, hogy azt közös vállalkozáskba fektessük be Amerikában. A másik 100 milliárdot a Donbasszban. Az itt lévő nyersanyagok, ritkaföldfémek az oroszoknak eddig sem hiányoztak, hiszen a saját területükön van elég. Viszont az amerikaiaknak annál inkább.

Az ukrán megállapodás a gyakorlatban valószínűleg kivitelezhetetlen lesz. A harc még folyik, a területek még „képlékenyek”. Az elhagyott bányák, az új feltárások, beruházások, új infrastruktúra kiépítése az amerikaiaknak is és az oroszoknak is nagyon jó beruházás lenne. Koncessziókat kapnának több évre akár évtizedre. Az első három évet vinné a beruházás, de a negyedik vagy az ötödik évben már kihoznák nullára. Ezt követően pedig hozná a hasznot, és ezek így mind együtt nem egy kutya vacsorája szintű havi 1 milliárdot.

„Lehet, hogy először Trump nem akarta elhinni ezt a nagy ajánlatot, de most Kirill Dmitriev valószínűleg konkrét javaslatokkal érkezett Floridába”

A harmadik 100 milliárdot majd meglátjuk, hogy mire tudnánk közösen fölhasználni. Addig is az <anakonda hadművelet> (a cikkíró fogalma) folyik, 19 szankcióval szúrják, vágják, rúgják, karmolják az óriást. Persze ezt érzi, fáj neki, de nagyon erős és kitartó, amíg a célját el nem éri, nem lazít a szorításon. Trump most vezetett be egy újabbat, de biztos vagyok benne, ő is tudja, hogy nem lesz lényeges hatása. Ezt teszi azért, hogy a szövetségesei felé kimutassa az együttérzést, a hűséget és a közös gondolkodást, és ameddig csak lehet, még több pénzt kiszivattyúzzon a belőlük. De biztos vagyok benne, hogy a gondolataiban már ott lebegnek azok a 100 milliárdok, amelyek őt most nagyon, de nagyon kisegítenék.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com