„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Az Amerika által előre meghatározott pálya mentén haladás tehetetlensége azonban nagyon erős Európában, akárcsak a félelem Oroszországtól. Így a Trump hátralépése által az előző stratégia folytatása érdekében hagyott űr kitöltésére, Európa elkezdte felerősíteni az narratíváját”
Fotó:EUROPRESS/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP
Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság, valamint Kijev tárgyalásokat kezdeményeznének Oroszországgal a háború lezárása érdekében. A Bloomberg forrásai szerint Berlin, Párizs és London úgy véli, hogy a helyzet Ukrajna számára kedvezőbbé válik. A Washington vezette elhúzódó tárgyalások és a fronton gyakorlatilag kialakult patthelyzet közepette az európai szövetségesek lehetőséget látnak arra, hogy megkíséreljék a tárgyalásokat az erre a korábbiaknál nyitottabbnak tűnő Moszkvával. Gerhard Schröder személyében az orosz elnök a közvetítő személyére is javaslatot tett, és a volt német kancellár a közelmúltban titokzatos módon fel is bukkant Oroszországban. Az oroszországi célpontok elleni egyre gyakoribb és hatékonyabb ukrán dróntámadásokon, valamint az orosz elit és a társadalom egyes köreiben a háborúval kapcsolatos elégedetlenség jelein felbátorodva úgy vélik, hogy erre már csak azért is alkalmas a pillanat, mert az Egyesült Államok energiáit leköti az Iránnal vívott háború és alkudozás, ráadásul az év második felében Donald Trumpnak a félidei választásokkal kell foglalkoznia, amelyeken jó eséllyel meggyengülnek az elnök belpolitikai pozíciói.
„Európa tehát készen áll arra, hogy az Egyesült Államok helyett átvegye a vezető szerepet a Kreml vezetőjével, Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásokon”
Erről nyíltan beszélt Stefan Cornelius, a német kancellár sajtótitkára az ukrán, francia, német és brit vezetők londoni találkozója után. „Ez az egyeztetés most új lendületet vesz Európában. Egy másik új fejlemény az, hogy folytatjuk azt a tárgyalási folyamatot, amelyet eddig nagyrészt az Egyesült Államok vezetett. Ezt szoros együttműködésben tesszük az Egyesült Államokkal” – mondta Cornelius.
A Bloomberg szerint a közelgő G7-es csúcstalálkozókon az európaiak meg akarják szerezni Trump támogatását az Oroszországgal folytatott tárgyalásokhoz. Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország úgy véli, hogy a háború menete Ukrajna javára fordult, lehetőséget teremtve a Trump és Putyin által Alaszkában megállapodott békefeltételek (az ukrán fegyveres erők kivonása Donbasszból – a szerk.) felülvizsgálatára. Az EU vezetői azt akarják, hogy Oroszország egyezzen bele a frontvonal mentén kötött tűzszünetbe és nyugati békefenntartók Ukrajnába telepítésébe. Arra fogják sürgetni Trumpot, hogy támogassa álláspontjukat, és nyomást gyakorolnak Putyinra, hogy már júliusban folytasson tárgyalásokat Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és az EU részvételével. Más szóval, az európaiak célja a „háború menete Ukrajna javára fordult” érvvel az, hogy meggyőzzék Trumpot, ejtse az anchorage-i megállapodást Putyinnal, és fogadja el a háború befejezésére vonatkozó feltételeket, amelyeket Kijev és az európaiak szorgalmaznak. Ami Putyint illeti, világossá tette, hogy kész tárgyalni Európával, de csak az anchorage-i megállapodás alapján. A kérdést felvetette az orosz elnök, amikor az eviani találkozó előtt 80. születésnapján felhívta amerikai kollégáját. Trump a mintegy egyórás beszélgetés során állítólag ígéretet tett arra, hogy a békés rendezés érdekében nyomást gyakorol Kijevre és európai szövetségeseire.
„Európa számára ettől függetlenül jelenleg a fontosabb az, hogy teljesen kiűzze Trumpból az <anchorage-i szellemet>, ezzel kizárva annak lehetőségét, hogy Washington kényszerítse Kijevet a Putyinnal megállapodott feltételek elfogadására. Az, hogy mi történik ezután Európa és Oroszország közötti tárgyalások során, és hogy egyáltalán sor kerül-e rájuk, már nem lesz annyira fontos. Úgy tűnik, hogy Trump meggyőzése lesz Kijev és Európa elsődleges célja a következő hetekben”
Ezt a törekvést erősítette Volodimir Zelenszkij legutóbbi nyílt levele is Vlagyimir Putyinhoz. Az ukrán elnök ebben nemcsak találkozóra hívja orosz kollégáját, de felveti azt is, hogy a békét majd az európai államok garantálják.
Erre a „levélre” reagálva jegyezte meg Szergej Lavrov, hogy azt az egész világon körbeküldték, és udvarias emberek nem így viselkednek. Az orosz külügyminiszter szerint ez azt jelzi, hogy Kijevnek nincs szüksége tárgyalásokra. Moszkva közben azt is látja, hogy az Egyesült Államok nem igazán mutat érdeklődést az Alaszkában kötött megállapodásokhoz való visszatérés iránt. „Nagyon remélem, hogy a korábbi kudarcok tapasztalata, amikor a Nyugat megtagadta az általa támogatott megállapodások végrehajtását, nem ismétlődik meg az alaszkai megállapodásokkal kapcsolatban. De eddig sajnos amerikai partnereink nem mutattak érdeklődést” – emlékeztetett Lavrov.
„A cél tehát egyértelmű. Brüsszel a békefolyamatban szeretné átvenni a kezdeményezést Washingtontól. Ezzel a háború európai és ukrán érdekeknek megfelelő alakítása érdekében nagyobb nyomást helyeznének a Kremlre. Ez egyben a Fehér Ház és a Kreml között Alaszkában kialakított rendezési elképzelések végét is jelentené”
Miközben azonban európai oldalon már a tárgyaló személyéről – Merkel, Draghi, Stubb – folynak az egyeztetések, az elemzők szkeptikusak az európaiak hirtelen támadt tárgyalási hajlandóságával kapcsolatban. Nem alaptalanul, hiszen a két egymással szemben közvetlenül szembenálló Ukrajna és Oroszország között még az ehhez több eszközzel rendelkező Trumpnak sem sikerült közös nevezőt találnia, amely lehetővé tenné a háború befejezését. Hogyan érhetnék akkor ezt el az európaiak, akiknek Moszkvával kapcsolatos kijelentései – ugyanígy Moszkva Európával kapcsolatos álláspontja – most inkább háborús előkészületekre, nem pedig tárgyalási hajlandóságra utalnak. Európai oldalon egymást érik az olyan nyilatkozatok, miszerint az oroszok akár néhány hónapon belül, de 2030-ig mindenképpen megtámadhatnak egy NATO-országot. Eközben Oroszország azzal vádolja az európaiakat, hogy közvetlenül segítik Ukrajnát az Oroszország elleni csapások előkészítésében, és megnyitják a légterüket az ukrán drónok előtt. Európa még szigorúbb szankciókat sürget, és Kijev fokozott támogatásának szükségességét hirdeti, miközben Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy csapást mér az EU-ban található dróngyártó üzemekre.
„Arról már nem is beszélve, hogy az európaiak még mindig Oroszország kioktatásánál tartanak, és a realitásokkal szembe menve a győztes pozíciójából tárgyalnának”
A nyilatkozatokból ítélve a kulcskérdésekben – például a csapatkivonás Donbasszból – megismételnék Ukrajna már ismert álláspontját az oroszok felé, amit Moszkva nem tud elfogadni. Persze, azért lenne miről tárgyalni, hiszen az európai biztonsági struktúra újragondolása nélkül elképzelhetetlen a stabilitás a kontinensen – mint ahogy a tartós béke is Ukrajnában -, ám Brüsszel egyelőre láthatóan nem nyitott egy ilyen egyeztetésre. Az alternatíva pedig a háború folytatódása, valamint az Oroszország és Európa közötti feszültség növekedése.
„Ezzel az európaiak is tisztában vannak, ezért aztán a valódi kérdés inkább az, mit akar Brüsszel Putyintól, mivel magyarázható a hirtelen jött tárgyalási szándék”
Kézenfekvőnek tűnik, hogy a magyarázatot erre kizárólag az információs szférában kell keresni. Miután az Egyesült Államok által moderált tárgyalások szünetelnek, az európaiak meg akarják mutatni a készségüket a háború befejezésére, egyúttal azt üzenik, hogy nélkülük semmi sem fog eldőlni. Így az információs téren nyomás alatt tartanák a Kremlt, a gyakorlatban azonban valódi előrelépés nem történne, és ez a forgatókönyv Zelenszkijnek is tökéletesen megfelel.
Európát közben a világban bekövetkezett, Európa számára tektonikus fordulatot jelentő változások valójában is a tényleges tárgyalások felé lökik. Az orosz-ukrán háborúhoz vezető utat lényegében megnyitó, sőt előkészítő Egyesült Államokat ez a konfliktus már kevésbé érdekli. Trump visszatérésével megváltozott Amerika hozzáállása az ukrajnai háborúhoz és Oroszországhoz, ami eleve a stratégiájának megváltoztatására kényszerítette Európát. Ráadásul Washington viszonya látványosan megromlott az európai fősodorral, amely így egyszerre konfrontálódik két nukleáris nagyhatalommal, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal.
„Az Amerika által előre meghatározott pálya mentén haladás tehetetlensége azonban nagyon erős Európában, akárcsak a félelem Oroszországtól. Így a Trump hátralépése által az előző stratégia folytatása érdekében hagyott űr kitöltésére, Európa elkezdte felerősíteni az <orosz veszély> narratíváját”
A meglehetősen kétes alapokon nyugvó koncepció lényege, hogy Európa a háború elhúzódásában érdekelt, mert amennyiben véget ér az ukrajnai háború, Oroszország azonnal megtámadja, ezért időre van szükség a felkészüléshez. Ez az elgondolás ráadásul rendkívül veszélyes, hiszen éppen az ukrajnai háború elhúzódása, nem pedig annak megoldása jelenti az Oroszország és az Európa Unió közötti közvetlen katonai összecsapás veszélyét. Különösen érvényes ez tekintettel Európa és az Egyesült Államok romló kapcsolataira.
Ez a koncepció azonban jelenleg meghatározza az európai vezetők ukrajnai háborúval kapcsolatos politikáját. Ebből kiindulva érthető módon támogatják Kijevet az anchorage-i megállapodás elutasításában. E kiállás megerősítésének a pénzügyi komponense a 90 milliárdos hitel, a katonai pedig az együttműködés bővítése a drónok gyártásában. Az európai gondolkodás meghatározó eleme az a meggyőződés is, hogy Trumpot egyszerűen ki kell „ülni”, vagyis meg kell várni, amíg Washingtonban a demokraták visszatérnek a hatalomba, vagy amíg a republikánus „héják” megerősítik a pozícióikat, ezt követően Washington Oroszországgal, Európával és Ukrajnával kapcsolatos politikája visszatér a korábbi kerékvágásba.
„Közben azonban e koncepcióba belezavart az iráni háború, amely egyrészt tovább feszítette az transzatlanti kapcsolatokat – Trump egyre gyakoribb utalásai Amerika esetleges kilépésére a NATO-ból -, másrészt meredeken megemelte az energiaárakat, ez pedig újabb csapást mért az európai gazdaságra”
Ilyen körülmények között Ukrajna korábbi szintű támogatásának folytatása egyre problematikusabbá válik az európaiak számára, közben pedig ha lassan is, de egyre nő az a vágy, hogy helyreállítsák a kapcsolatokat Oroszországgal, újraindítsák az energiaellátást és garantálják stabilitásukat. Emellett nem várt fejlemény a transzatlanti viszony romlása közepette az Európa és Oroszország közötti feszültség nyilvánvaló növekedése. S mivel Washington manapság lépten-nyomon demonstratívan átlépi a nemzetközi jogot, ezzel a háttérrel Európa is nagyobb arcvesztés nélkül állíthatná helyre a kapcsolatait a Kremllel.
„Ráadásul – ha nem is teljesen úgy, ahogy a nyugati fősodor média beállítja – Oroszország szempontjából is változóban van a helyzet”
A fronton a drónok miatt lényegében állóháború alakult ki, az orosz társadalomban is egyre nő a háborús fáradtság, a mélységi területeket érő ukrán csapások pedig érezhetően gyengítik az orosz gazdaságot. Ezt jelenleg az emelkedő energiaárak ellensúlyozzák, kérdés azonban, hogy meddig. A háború eszkalációja ráadásul politikai értelemben intézkedéseket – mobilizáció, taktikai atomfegyver bevetése stb. – követelhet meg Moszkvától. Mindez logikusan a Kremlt is arra késztetheti, hogy újraindítsa a párbeszédet az európaiakkal is, ezzel felgyorsítsa a háború lezárását, és előkészítse a kapcsolatok helyreállítsát.
„A tárgyalások megkezdésére azonban csak akkor van esély, ha mind Oroszország, mind pedig Európa nyitott a kompromisszumokra”
Ennek egyelőre kevés jelét látni. Moszkva számára elfogadhatatlan az a militáns hangnem, amelyet az vezető európai politikusok megütnek. Mint ahogy a Kreml nyilvánvalóan nyomást fog gyakorolni Európára az anchorage-i megállapodás kérdésében is. Így óhatatlanul felmerül az Oroszország elleni szankciók feloldása, az elfoglalt ukrán területek feletti orosz joghatóság elismerése, a vagyon befagyasztásának feloldása, valamint a nyomásgyakorlás Kijevre a Donbassz feladásának kérdésében. Európának lenne erre eszköze, azonban egyelőre nagyon kétségesnek tűnik, hogy belemenne-e egy ilyen éles fordulatba. Kompromisszumként Európa egy sor kérdésben engedhetne, a Donbassz tekintetében azonban aligha. Ragaszkodni fog ahhoz, hogy néhány Ukrajna számára adott biztonsági garancia mellett a háborút a frontvonalak mentén állítsák meg. Ebbe Moszkva csak azután egyezne bele, ha katonai erővel megszerzi az ellenőrzést a Donbassz egésze felett, ráadásul jelenleg annak a valószínűsége is csekély, hogy Európa kész lenne ekkora kompromisszumra.
„A fő probléma továbbra is az, hogy mind Európa, mind Oroszország egyre inkább ellenségként tekint egymásra”
Az EU-ban széles körben elterjedt az a nézet, hogy Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelent Európára, ezért a lehető legnagyobb mértékben meg kell gyengíteni, ehhez pedig az ukrajnai háborút kell felhasználni. Oroszországban ugyanakkor népszerű elmélet, hogy minden egyesült Európa, legyen az Napóleon, Hitler vagy a jelenlegi baloldali-liberális elit Európája, veszélyes a számára. Amíg ez az alapállás nem változik meg mindkét oldalon, nehéz lesz bármilyen hosszú távú megállapodásra jutni. Arról nem is beszélve, hogy Kijev is ellenez minden európai és orosz megállapodást. Attól tartanak ugyanis, hogy összejátszhatnak Ukrajna kárára. Ahogy azonban arra már utaltunk, Ukrajna biztonságát valójában az európai és orosz kapcsolatok stratégiai normalizálása garantálhatná. Ellenkező esetben az ország sokáig csatatér marad a számukra. S mivel az orosz-európai, és tágabb értelemben az orosz-nyugati kapcsolatok romlása vezetett az ukrajnai háborúhoz, ennek a viszonyrendszernek a normalizálása nemcsak véget vethet e háborúnak, de megakadályozhatja egy új kitörését is.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
Az “állítólagos” Európa elleni orosz fenyegetésről.
Ez nem egyes “oroszfóbiás” európai politikusok rettegése, hanem a NATO hírszerző szolgálatainak szakmailag kidolgozott jelentésein alapuló, a NATO fenyegetettségét értékelő, valamennyi tagállam (igen, az Egyesült Államok is) által elfogadott stratégiai dokumentumon alapul.
Trump utalásai a NATO-ból való esetleges amerikai kilépésről.
Bár Putyint valószínűleg semmi sem tenné boldogabbá, Trump nem léptetheti ki egyoldalúan az Egyesült Államokat a NATO-ból a hatályos amerikai törvények szerint. 2023 végén a Kongresszus olyan rendelkezést fogadott el a 2024-es védelmi költségvetési törvény részeként, amely kimondja, hogy az elnök csak akkor vonhatja ki az USA-t a NATO-ból, ha a Szenátus kétharmados többséggel jóváhagyja, vagy a Kongresszus külön törvényt fogad el erről. Konkrétan nulla az esély bármelyikre is, a novemberi félidős kongresszusi választások után pedig még inkább az lesz.
„A tárgyalások megkezdésére azonban csak akkor van esély, ha mind Oroszország, mind pedig Európa nyitott a kompromisszumokra”
Ebben egyetértünk. Zelenszkij már engedett az eredeti békefeltételeiből, nem is keveset. Beleegyezett, hogy a jelenlegi kontaktvonal legyen a tárgyalások alapja, ezzel de facto lemondott Ukrajna területének közel 20%-áról. Elfogadta, hogy Ukrajna belátható időn belül nem lesz tagja a NATO-nak. Oroszország milyen engedményt tett? Semmit.
Anchorage.
Feltételezve, de meg nem engedve, hogy valóban létezett egy anchorage-i szóbeli megállapodás (írásban biztos nem lett lefektetve, mert azt az oroszok folyamatosan lobogtatnák), ugyan miért kellene azt elfogadniuk az európaiaknak vagy az ukránoknak, amikor arról az ő fejük felett állapodtak meg? Ez körülbelül annyira komolyan vehető, mint Zelenszkij korábbi “békeformulája”.
“az európai biztonsági struktúra újragondolása nélkül elképzelhetetlen a stabilitás a kontinensen – mint ahogy a tartós béke is Ukrajnában -, ám Brüsszel egyelőre láthatóan nem nyitott egy ilyen egyeztetésre.”
Persze, hogy nem, mert nem bíznak Putyinban, az ukránok meg aztán végképp nem. Talán felesleges részleteznem miért. Európa biztonságát jelenleg a NATO garantálja, nem Oroszország.
Végül pedig arra Lavrov kijelentésre, hogy udvarias emberek nem így viselkednek, csá annyit reagálnék, hogy elolvastam azt a bizonyos levelet, semmi modortalanság nem volt benne. Feltehetően azért választotta Zelenszkij a nyílt levél formátumot, hogy a Kreml kénytelen legyen reagálni rá. Lehet, hogy nem volt udvarias dolog, de egy szomszéd ország ellen katonai agressziót végrehajtani még kevésbé az.
Stier Gábor says:
Megvitattuk, nem értünk egyet.