A Gazpromra mutogat Európa a magas gázár miatt. Pedig nem történt más, mint beérett a washingtoni nyomásra kialakított energiapolitika gyümölcse. Kiderült, hogy mégsem old meg mindent a piac, és bizony az orosz gázra is szüksége van Európának. Sőt, a „zöld forradalom” az ideológiai alapú öngyilkos erőltetésével párosulva a jelenlegi energiaválság csak bemelegítésnek tűnik.
Fotó:EUROPRESS/SEFA KARACAN/ANADOLU AGENCY/AFP
Úgy tűnik, Európa a jelenlegi energiaválság ellenére is kitart a „zöld energetikai forradalom” erőltetése mellett. Hiába vált egyértelművé az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy az úgynevezett zöld gondolkodás túlideologizáltsága, az átállás meggondolatlan erőltetése nemcsak a nyugati gazdaságok versenyképességét csökkentik, de lassan már az ellátás biztonságát is veszélyeztetik. Sőt, ez a politika végső soron ahhoz a célhoz, a klímavédelemhez, környezetünk megóvásához sem visz egyértelműen közelebb, amelynek a nevében erőltetik. Hogy mást ne mondjunk, az elektromos autók ökológiai lábnyoma sem igazán kisebb, mint a benzineseké. Ugyanis ezek üzemeltetéséhez is áram kell, méghozzá rengeteg, ezt pedig a megújulók források egyelőre nem tudják biztosítani. Sőt, mint látjuk, a jelenlegi igényeket sem.
„Így jutottunk el oda, hogy a „zöld forradalom” ideológiai alapú erőltetése egyes országokban éppen a klímavédelemmel ellentétes eredményeket hozott”
Például a német energia politika átgondolatlansága, az atomerőművek politikai alapú bezárása oda vezetett, hogy a hiányt a francia atomerőművek által termelt áram importjából pótolják. Ennek az álszent politikának a következménye az is, hogy jobb híján reneszánszukat élik a szénerőművek. Ezt a sort még folytathatnánk, és a további példák is csak azt bizonyítanák, hogy a dolgokat nem lehet siettetni.
Bármennyire is szeretnék például sokan, a szénhidrogének korszakának még nincs vége. A következő évtizedekben a súlyuk csökken majd az energia mixben, de előttük azért még talán a szenet kellene kivezetni. Sőt, azt is mondanám, hogy a legszennyezőbb energiaforrások, így a feketeszén kivételével nem is a teljes kivezetés a helyes cél, hanem a helyes arányok megtalálása. Mert megint csak a német példa mutatja, hogy a nap- és szélerőművek kapacitásainak növelését lehet erőltetni, ám ezek egyrészt nem tudnak elegendő villamos energiát termelni, másrészt ez a forrás túlságosan időjárás függő
„A lakosságnak és az iparnak pedig akkor is szüksége van villamos energiára, amikor nem süt a nap, és nem fúj a szél”
A közelmúltban épp a leendő kancellár beszélt arról, hogy további gázalapú erőműveket kell építeni az ellátás biztonsága érdekében. Ehhez pedig a pénz mellett rengeteg gáz kell. Méghozzá olyan áron, amely nem gyengíti a versenyképességet. Az utóbbi hetekben azonban a földgáz ezer köbméterenkénti ára időnként már a 2 ezer dollárt is elérte a szabad piacon, ami már irreális.
Sokan emiatt most a Gazpromra mutogatnak, pedig az orosz konszern most is teljesítette minden szerződéses kötelezettségét. Sőt, túl is teljesítette. Arról persze már nem az orosz konszern tehet, hogy az európai országok rossz döntést hoztak, amikor földgáz beszerzéseiken belül csökkentették a hosszútávú szerződések arányát, és helyette az azonnali piacra bízták magukat. A spot ár ugyanis az év eleje óta nyolcszorosára emelkedett, ami miatt sokan már kongatják a vészharangot a közelgő tél előtt. Vlagyimir Putyin orosz elnök a mostani helyzet kapcsán emlékeztetett arra, hogy hiába tárgyaltak többször is az Európai Bizottsággal, amely egyértelműen a piaci árfolyam mellett tette le a voksát a gázszerződésekkel szemben.
„De ha már így alakult, akkor a Gazprom is alkalmazkodott a piac szabályaihoz. Amikor érdekei úgy kívánták, akkor megnövelte az azonnali piacon eladott mennyiséget, amikor pedig nem ez állt az érdekében, akkor visszafogta a kereskedést. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem sietett megmenteni a vele az energetikai kérdésekben egy ideje kimondottan ellenséges Európai Uniót”
Mert Brüsszel úgy gondolja, pontosabban azt sulykolják belé már jó évtizede az óceánon túlról, hogy túlságosan kitett Oroszországnak azzal, hogy igényeinek nagyjából a harmadát orosz gázból fedezi. Az ezzel érvelők azt hangoztatják, hogy Moszkva politikai fegyverként használja a gázt. Azon persze mindenki átsiklik, hogy Oroszország és Európa függősége az energetikai kérdésekben kölcsönös. Moszkva nem engedheti meg magának, hogy legnagyobb piacán megkérdőjelezzék a megbízhatóságát. Ezért aztán az 1960-as évektől megbízható szállító, és ezt a németek tudják a legjobban. Ezért harcoltak a végsőkig az Északi Áramlat bővítése mellett, miközben az Brüsszel és Washington sokáig közösen blokkolta a projektet, hogy aztán egy magasabb érdek, Kína feltartóztatása ezt is felülírja. De az Északi Áramlat II. engedélyeztetése annak ellenére húzódik – májusig aligha indul meg rajta a szállítás –, hogy a vezeték már szeptember óta készen áll.
Moszkva arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy ott egy kész vezeték, amellyel meg lehetne oldani a jelenlegi válságot is. Ha már az részben azért alakult ki, mert az amerikai és arab cseppfolyós gáz (LNG), amelynek többek között éppen az Északi Áramlat blokkolásával, az orosz gáz visszaszorításával igyekeztek piacot teremteni.
„Természetesen ez esetben nem beszélt a nyugati fősodor gázfegyverről, mint abban az esetben sem, amikor minden áron rá akarják kényszeríteni Moszkvát arra, hogy Ukrajnán át szállítsa a gázt Európába. Csak azért, mert ellenkező esetben mekkora kár éri az ukrán költségvetést, ráadásul így a zsarolás kedvenc fegyvere is kiesik Kijev kezéből”
Egy szó, mint száz, erős leegyszerűsítés, hogy a Gazprom miatt szökött volna az egekbe a gázár. A pandémia, a gazdaság hirtelen felpörgésével megnövekedett kereslet, az átlagosnál hidegebb tél és melegebb nyár, az Ázsiába áramló LNG, a „zöld forradalmárok”, és természetesen a Gazprom új árpolitikája is benne van ebben a történetben. A gáztározók emiatt lényegében kiürültek, de már feltöltötték őket. Ilyen esetben korábban a Gazprom általában besegített, megnövelte a termelést, és kisimultak a piacok. Csakhogy ezúttal az oroszok nem voltak olyan készségesek, és nem szaladtak segíteni. Ráadásul az Ázsiában szintén megnövekedett kereslet miatt a cseppfolyósított gáz piaca is feszessé vált. Magyarán, az arabok és az amerikaiak Ázsia felé irányítják a tankereket, hiszen ott jóval többet adnak az LNG-ért. Ennyit a nagy szolidaritásról, meg arról, hogy majd Amerika ellátja gázzal Európát. A késés ellenére a Gazprom két nagy európai tározója is közel 30 százalékon áll, és a cég ígéretéhez híven november 8-tól megduplázta a szállítást.
„A Belaruszon és Lengyelországon át futó Jamal vezetéken és Ukrajnán át persze most sem erőlteti a szállítást, csak annyit pumpál ebben az irányban, amennyit a még élő szerződéses kötelezettségei megkívánnak”
Hiába van az egekben az ár, az azonnali piacokon egyelőre visszafogott. Érthető, mert inkább az Északi Áramlat II. engedélyezési eljárását gyorsítaná fel. Ha már megépítette a vezetéket, a Gazprom szeretné kihasználni a cső teljes kapacitását is. Ezt azonban megakadályozza az európai piac liberalizálásának jelszava mögé bújva a Gazpromra „szabott” úgynevezett harmadik energiacsomag – persze ez esetben sincs szó politikai fegyverről –, amelynek értelmében egyebek mellett 50 százalékban hozzáférést kell biztosítani mások számára a vezetékhez. Jelen esetben a vezeték földrajzi adottságai miatt a Gazpromon kívül erre másnak nincs lehetősége. De hiába retteg Európa a téltől és a gázhiánytól, az orosz holding még a kapacitás felét sem használhatja.
A jelenlegi válság okai között nem szabad elfeledkezni a már említett túlerőltetett, ideologikussá torzuló „zöld forradalomról” sem. A környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok agresszív és képmutató erőltetése jegyében például a világ legnagyobb bankjai nem finanszíroznak szénhidrogén-projekteket, ezért ezek egy részét nem tudják megvalósítani, illetve azok magasabb finanszírozási költségeik miatt megdrágulnak. Ennek egyenes következményeként helyettesítő energiaforrás híján az elektromos áram vagy a fűtés megdrágulnak. Ráadásul még fenntartható fejlődést célzó projektek is lassulnak, a világ legnagyobb zöldenergia-beruházói ugyanis éppen a hagyományos energiacégek.
„Európa azonban, mintha semmi nem történt volna az elmúlt hetekben, folytatja a harcát a Gazprommal”
Mert politikai okokból nem akar engedni Moszkvának a harmadik energiacsomagban előírtakból. Így nem marad más választása, mint tovább erőltetni megújuló energiaforrások bevezetését, ami pedig elengedhetetlenül áremelkedéssel jár.
