//Miért nyit Macron Moszkva felé?
Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin megbeszélése a G20-ak argentínai találkozóján 2018. november 30-án Buenos Aires-ben #moszkvater

Miért nyit Macron Moszkva felé?

MEGOSZTÁS

Arnaud Dubien francia politológus szerint a G7-ek soros elnökeként Macron kihasználná, hogy Németországot mostanában lekötik a belpolitikai gondok

Európának helyre kell állítania a bizalmi viszonyt, és ennek érdekében „stratégiai párbeszédet” kell folytatnia  Oroszországgal. Erről Emmanuel Macron francia elnök beszélt a svájci RTS csatornának nyilatkozva. A szavakat máris tettek követték, és a héten öt év után kormányfői találkozót tartottak Franciaországban. Előkészítették Macron moszkvai útját is, ám a két államfő végül az oszakai G20-as csúcson találkozott. Új lendületet kaphat a francia-orosz viszony? Miért ez a látványos francia külpolitikai aktivitás? Erről beszélgettünk Arnaud Dubien francia politológussal, a L’Observatoire francia-orosz elemző központ igazgatójával.

Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin megbeszélése a G20-ak argentínai találkozóján 2018. november 30-án Buenos Aires-ben #moszkvater
Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin megbeszélése a G20-ak argentínai találkozóján 2018. november 30-án Buenos Aires-ben
Fotó:EUROPRESS/Ludovic MARIN / AFP

Egyre többször nyilatkozik az egész nyugati világ nevében a francia elnök. Emmanuel Macron markáns véleményt fogalmazott meg Európa és az Egyesült Államok kapcsolatait illetően, látványosan építi a kapcsolatokat Kínával, ugyanakkor nem lökné Peking karjaiba Moszkvát. Az Európai Unióban a királycsináló szerepét próbálja eljátszani a posztok elosztásánál, és a leghangosabb hirdeti a föderális Európa eszméjét. Azzal is felhívta magára a figyelmmet, hogy az utóbbi időben kétszer is találkozott az új ukrán elnökkel Volodimir Zelenszkijjel.

„Legutóbb pedig azzal lepett meg sokakat, hogy a gyengülő, ám még mindig markáns nyugati fősodorral szembe menve erősítené a párbeszédet Moszkvával”

Vannak, akik szerint ezzel a látványos külpolitikai aktivitással inkább csak a belső problémáit leplezi, míg mások úgy látják, ennek az ambíciózus fellépésnek ehhez nincs sok köze.

– Oroszország vagy éppen Ukrajna nem sok franciát hoz lázba, így ha ezen a téren történik valami, az nem tereli el a figyelmet a belpolitikai problémákról. Ennél sokkal fontosabb, hogy Franciaország a soros elnök a G7-ek csoportjában és az Európa Tanácsban is. Ezen objektív adottságok mellett a francia aktivitás jelentős mértékben magyarázható azzal, hogy a belpolitikai gondjaiba süllyedt Németország manapság nem nagyon foglalkozik a globális kihívásokkal. Ezért Macron kézbe vette az ukrán és az orosz kérdés kezelését is. Esélyt lát arra, hogy a parlamenti választások után Ukrajna kapcsán Zelenszkijjel új lehetőségek nyílnak, és az ősz elején újraindítható a Petro Porosenko jóvoltából megfeneklett minszki folyamat és a normandiai formátum. Ennek a közeledésnek egyfajta előkészítéseként Párizs komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy Moszkva visszatérhessen az ET Parlamenti Közgyűlésébe, és öt év után Dmitrij Medvegyev is ellátogatott Franciaországba – fogalmaz Arnaud Dubien.

A kormányfői találkozón nem csak gazdasági kérdések voltak a napirenden. Szó volt Szíriáról, Iránról és természetesen Ukrajnáról is. De beszéltek a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről is. Ennek része lett volna Macron júliusi oroszországi látogatása, de ennek most kicsi az esélye. Ellátogat viszont ősszel Franciaországba Szergej Lavrov külügyminiszter és Szergej Sojgu védelmi miniszter is. A kétoldalú kapcsolatok tehát láthatóan intenzívebbekké válnak. Ennek persze a viszony 2014 utáni lehűlése után már volt előzménye.  Így Macron egy évvel ezelőtti látogatása, a gazdasági közös tanács (CEFIC) ülése, majd idén tavasszal Putyin fogadta a vezető francia cégek képviselőit. De küldötte, a volt védelmi miniszter Jean-Pierre Chevenement révén

„Macron már áprilisban egy ötoldalas levelet juttatott el Putyinhoz, amelyben ajánlásokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne kimozdítani a kétoldalú és az orosz-európai kapcsolatokat a 2014 után kialakult helyzetből”

Majd jött az Európa Tanács döntése, amelyben Franciaország sokat segített. Sokan úgy gondolják, hogy ezután lassan megérik a helyzet a szankciók feloldására is, erre azonban egyelőre nincs esély. Már csak azért sem, mert a francia külügyben és a védelmi minisztériumban többségben vannak a neokon és atlantista nézeteket vallók, akik már Macron mostani lépéseit is rossz szemmel nézik.

– Mindenki számára világos ugyanakkor, hogy Oroszország nélkül ma már sem Ukrajna, sem Szíria, sem pedig Észak-Korea kérdését nem lehet megoldani. Éppen ezért megkerülhetetlen a párbeszéd Moszkvával, és ezt felismerve Macron kihozná a kapcsolatokat a zsákutcából. Mivel Párizs elégedetlen a jelenlegi status quóval, új lendületet adna a Nyugat és Oroszország viszonyának. Sokaknak megfelel a jelenlegi új hidegháború, Franciaországnak azonban nem. Az akarat tehát megvan a kapcsolatok intenzívebbé tételére, de rengeteg még az akadály ezen az úton – magyarázza a francia politológus, megjegyezve, hogy mindez csak közvetetten kapcsolódik az Európa és Amerika közötti kapcsolatok megromlásával, ám tény, hogy Trump lépéseinek fényében Moszkva lassan már kiszámíthatóbb partner.

„Macron lépéseit az említettekkel összhangban inspirálja az is, hogy Párizs hagyományosan az európai érdekszférában akarja tartani Oroszországot”

Ha például most Moszkva túlságosan közel kerül Pekinghez, az egyben erősen meggyengíti Európa globális civilizációs központként, iránytűként sokáig meghatározó befolyását. Ez a gondolkodás motiválta az orosz delegáció szavazati jogának helyreállítását célzó francia lépéseket az Európa Tanácsban. Emellett a G7 soros elnökeként a francia elnök a Nyugat egyik meghatározó vezetőjeként akar fellépni, és ebben segítheti, ha normalizálni tudja a viszonyt Oroszországgal. S ami talán a legfontosabb, a francia diplomácia tisztán látja, hogy a legégetőbb globális kérdésekben Moszkva nélkül már nem lehet megoldást találni. Oroszország, ezzel összefüggésben Ukrajna kapcsán azonban Macron lehetőségei korlátozottak.

– A Kercsi-szorosban lefogott tengerészektől a gázkérdésig túlságosan sok teher nehezedik Ukrajna és Oroszország, ezen keresztül Európa és Oroszország viszonyára. Így aztán rövid távon nehezen képzelhető el a szankciók akár fokozatos enyhítése is. Zelenszkijtől is túl sokat vár mindenki. Ő a megtestesítője annak, hogy Ukrajna megszabadul egyre terhesebb közelmúltjától, ám közben jönnek vissza az oligarchák, egyre inkább éled a Majdan előtti realitás. Ez az ellentmondás egyre feszítőbb lesz. Ennek ellenére Porosenko politikájával biztosan szakít, kapitulálni nem fog, de békét arcának megőrzésével is köthet. Már csak azért is, mert érik Ukrajnában a kompromisszum. Egy friss felmérés szerint például a lakosság közel 50 százaléka adna autonómiát a Donbasznak, míg ellene már csak 30 százalék van. A nacionalisták vereséget szenvedtek, a társadalom kétharmada már mást akar – fejtegeti Arnaud Dubien.

Párizs azonban mostanában nem csak keleti irányban lett láthatóan aktívabb. Macron az Európai Unióban is határozott arcélt mutatva újabb és újabb gondolatokkal, ötletekkel rukkol elő.

„Ezt az eddigi állapothoz képest egyértelmű frisseséget azok is elismerik, akik nem értenek egyet a francia elnök nézeteivel”

De mit érnek ezek az ambíciók a német erővel szemben?

– Macron ambíciói óriásiak. Különösen megmutatkozik ez a transzatlanti kapcsolatok mélyrepülésének, és a jelenlegi német passzivitásnak a fényében. Megnyilvánul ez abban is, amilyen erővel fúrja meg Manfred Weber elnökségét a bizottságban. Macronnal azonban az a gond, hogy gyenge. Az európai választásokon ugyan a várakozásokkal ellentétben a pártja nem bukott meg, ám erősnek sem nevezhető. Emellett rengeteg belső problémával küszködik. A másik gond vele az, hogy miután majdnem mindenkivel összeveszett, egyedül van Európában.  Így aztán egyáltalán nem biztos az sem, hogy át tudja vinni, hogy Michel Barnier vagy Christine Lagarde kerüljön az EU élére. A patthelyzetben adódna Merkel jelölése, cserébe Franciaország megkaphatná az Európai Központi Bank elnöki posztját. De végső esetben még azt sem zárnám, ki, hogy kompromisszumként marad a bizottság élén Juncker – véli a L’Observatoire francia-orosz elemző központ igazgatója.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.