Miért nehéz kilépni a háborúból?

Mint az várható volt, a nagy dérrel-dúrral beharangozott svájci „békecsúcs” sem hozta közelebb a békét, azt azonban nagyobb kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy a világnak egyre inkább elege van az Ukrajnában dúló háborúból. A közvetve vagy közvetlenül érintettek azonban oly magasra emelték a téteket, hogy ebben a helyzetben nagyon nehéz csak úgy letenni a fegyvert. Ez ugyanis egyelőre még mindenki számára vereséggel érne fel.

„Az ukrán elnök eleve ki sem mert már állni a realitásoktól elrugaszkodott 10 ponttal Svájcban”
Fotó:EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

Maga a svájci csúcs legalább két dolgot bizonyított be egyértelműen. Azt, hogy egyoldalú, a valóságtól elrugaszkodott diktátumokat nem lehet sem a szembenálló félre, sem pedig a világra rákényszeríteni. Vlagyimir Putyin békefeltételeit bélyegezte meg eképpen a nyugati fősodor, valójában azonban az úgynevezett Zelenszkij formuláról van szó.

„Az ukrán elnök eleve ki sem mert már állni a realitásoktól elrugaszkodott 10 ponttal Svájcban”

Csak három olyat vitt el az Alpok lankáira – nukleáris biztonság, élelmiszer biztonság, fogolycsere -, amelyet minden normálisan gondolkodó ember el tud fogadni. Ez önmagában az ukrán rendezési elképzelések kudarcának a beismerése volt. Ennek ellenére sikerült olyan záró közleményt összehozni, – mert az arcot vagy inkább a látszatot mégis csak meg kellett azért valahogy őrizni – amit a világ nem nyugati része nem tudott elfogadni. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a csúcs nyitányához igazított békefeltételeivel az orosz elnök bizony elvitte a show-t. Hiába nem hívták meg Oroszországot a konferenciára, bizony ezzel a taktikai húzással Vlagyimir Putyin ügyesen elterelte a figyelmet magáról a csúcsról. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Kreml árnya rávetült a bürgenstocki megbeszélésekre.

„A másik, ami egyértelműen és ismét csak kiderült, hogy Oroszországot nem sikerült elszigetelni”

Volodimir Zelenszkij és nyugati támogatói ugyan odacsődítettek a Luzern melletti Bürgenstockba mintegy száz küldöttséget, ám a legtöbb állam csupán alacsony szinten képviseltette magát. Még az Egyesült Államok olyan szövetségese is, mint például Ausztrália, amelynek részéről az egészségügyi miniszter jelent meg Svájcban. De miről is beszélünk, hiszen Joe Biden sem tartotta fontosnak, hogy személyesen is kiálljon a nyugati blokk rendezési elképzelései mellett. Szokás szerint a nyugat-európaiak vonultak fel a legmagasabb szinten, őket azonban nem nagyon kell győzködni.

„Azt azért látni kell – és ezt sem szabad kihagyni a tanulságok közül -, hogy Washington kemény kézzel felsorakoztatta maga mögött a nyugati blokkot”

Még az olyan „renitensek”, mint például Magyarország sem merték megengedni maguknak, hogy ne menjenek el Svájcba. Egyértelmű tehát, hogy az új globális rendben elfoglalandó pozíciókért folyó harc éleződése közepette a blokkosodás kiteljesedik. Kiváltképp a nyugati blokkon belül keményedik a fegyelem, és az Egyesült Államok már nem engedi, nem engedheti meg magának, hogy bárki is kilógjon a sorból. S ezt megértették azok is, akik nem okvetlenül lelkesednek a jelenleg ezen az oldalon kiteljesedő háborús hisztériáért.

„Akiknek azonban ez a <békecsúcs> sorozat szól, azok nem lelkesedtek túlságosan a nyugati elképzelésekért. Sőt, a BRICS tagországai – már akiket egyáltalán meghívtak – látványosan egységesen nem írták alá a záró dokumentumot”

A közös nyilatkozat 84 aláírója a szűkebb euroatlanti térség államaiból és szervezeteiből, valamint a hagyományos szövetségeseiből kerül ki. A konferencia eredménye tehát Kijev és Washington részéről egy eleve mérsékelt ukrán álláspont melletti konszolidált nyugati kiállás felmutatása. Az úgynevezett globális Déllel közös álláspontot nem sikerült kialakítani. Úgy tűnik, Ukrajnának az amerikai elnökválasztásokig legalábbis talpon kell maradnia, és ennek a kitűzött célnak a megvalósulását a jelenlegi washingtoni vezetés biztosítja is. Erre utal, hogy amerikai nyomásra – bizonyos értelemben akár az eszkalációt is kockáztatva – a G7-ek és az Európai Unió közösen akarnak hozzányúlni az oroszok befagyasztott pénzéhez. Ezt a határt eddig nem lépték át, a befagyasztott vagyon pedig a kapcsolatok jövőbeni enyhülésének egyik záloga is. A béketárgyalásokat a csúcs nem hozta közelebb, a „globális Dél” országai továbbra sem kívánnak nyomást gyakorolni Oroszországra az ukrán feltételek teljesítése érdekében, Ukrajna pedig nem hajlandó engedni feltételeiből.

„Ebben a helyzetben lényegében nincs esély arra, hogy a háború intenzív szakasza még az idén lezáruljon”

A Nyugat olyan zsákutcába manőverezte be magát, hogy onnan még kifarolni is szinte lehetetlen. Hogyan tudná egy esetlegesen megvalósulni látszó béke esetén elfogadtatni a nyugati közvéleménnyel, hogy Ukrajna már nem védi „egész Európa szabadságát és demokráciáját”, Oroszország mégsem akarja megtámadni a NATO-t, és a Kremlnek az eddig sulykoltakkal ellentétben nincsenek olyan imperialista ambíciói, hogy bekebelezné fél Európát. De azt is be kellene ismerni, hogy sem a fegyverek, sem a szankciók nem érték el a céljukat. A Nyugat egzisztenciális fenyegetéséről szóló narratívákat nem lehet csak olyan egyszerűen feladni, hiszen akkor azonnal mindenki számára nyilvánvalóvá válna, hogy hazugságok voltak.

„A Nyugatban egyelőre nem látni annyi gerincességet, hogy a békéért a nyilvánosság előtt lemondana az Oroszország feletti <győzelemről>”

Ukrajna végképp nem hátrálhat ki, hiszen egyrészt az ukránok a hazájukat védik, másrészt ez egyenlő lenne a jelenlegi politikai elit bukásának beismerésével. Az ukránok tehát csapda helyzetben vannak, hiszen hiába fogy az erő és az ember is, a lendület viszi őket. No és egyelőre a támogatóik is úgy gondolják, hogy meg kell halniuk a nyugati geopolitikai és gazdasági/üzleti célokért. S az ukránok fogcsikorgatva, de még ki fognak tartani. Nem érdemes tehát azzal számolni, hogy összeomlik az ukrán hadsereg. Egyre nagyobb nehézségekkel küzd ugyan, de annyi segítséget, pénzt, fegyvert fognak kapni, amennyi a jelenlegi felőrlő háború folytatásához elegendő. Így aztán hiába vágyik egyre több ukrán a normális életre, a háború lezárására, a politikai elitre ma még sem a hazai társadalom, sem pedig a nyugati támogatók részéről nem nehezedik olyan nyomás, amely tárgyalásokra késztetné Kijevet.

„Azt azonban kétségkívül  a realitások elismerése felé tett lépésként kell értékelni, hogy már az ukrán hatalmi elit is kimondja, egyszer majd tárgyalni kell Oroszországgal, és ezt már nem is zárják ki”

De nincs egyszerű helyzetben a Kreml sem. A szankciók ellenére is évekig bírja ugyan a háború fenntartását, ám minél tovább tart ez az intenzív, az orosz tartalékokat is égető szakasz, az annál inkább megfelelhet a  mindenek előtt Oroszország, ezzel együtt Kína gyengítését célzó amerikai forgatókönyveknek. Főképp úgy, hogy Ukrajna támogatását Washington egyre inkább Európára terheli át. De Moszkva határozott és jól kommunikálható eredmény nélkül – Ukrajna és legalább Európa meggyengítése, Ukrajna demilitarizálása és semleges státusának elérése – nem köthet tűzszünetet. Hiába nem a legfőbb célja a területszerzés, és e téren akár kompromisszumokra is kész lehet, a céljait már enélkül nem érheti el.

„Eleve nehezen békélt meg azzal, hogy kiterjedt háborúba kényszerült bele, ám ha a dolgok már így alakultak, akkor győzelemre ítéltetett. Vagy legalábbis olyan helyzetet kell teremtenie, hogy az hihetően eladható legyen győzelemként. Most ott még nem tartunk”

Figyelemre méltó, hogy Vlagyimir Putyin a napokban nemcsak az ukrajnai konfliktus befejezésének feltételeiről – Ukrajna semlegessége, területi követelések – beszélt, de ismét felvetette, hogy nem tűzszünetre, hanem tartós békére van szükség, ehhez pedig szélesebb kontextusban kell közelíteni a kérdéshez, így egy oszthatatlan eurázsiai biztonsági rendszer létrehozását kezdeményezi. Az orosz külügyminisztérium állománya előtt Putyin azt mondta, hogy az Ázsiához és Európához tartozó összes állam érdekeit figyelembe vevő biztonsági rendszer megteremtéséhez a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), és a párbeszédre kész európai országok részvételével fognának hozzá. Javaslatához Putyin a hozzáfűzte, hogy már lehetetlen szó szerint visszatérni azokhoz a biztonsági javaslatokhoz, amelyeket 2015-ben, vagy akár két éve terjesztett elő, mivel azóta túl sok minden történt, és a feltételek megváltoztak, ugyanakkor változatlanok a párbeszéd alapelvei, és ami a legfontosabb, maga a párbeszéd tárgya.

„Tehát hiába érlelődik egyre inkább a világban az igény ennek a háborúnak a befejezésére, hiába lennének igazából egyre inkább készen erre a közvetve vagy közvetlenül érintettek is, a háborúból egyikük sem tud egyelőre kilépni”

Eleve bonyolult a helyzet, hiszen mind a Szovjetunió, mind Amerika elviselte valahogy, hogy kivonult Afganisztánból, ám egymással szemben nem engedhetik meg még a vereség látszatát sem. Némi esélyt adhat ugyanakkor a háború intenzitásának lejjebb csavarására az a tény, hogy mint az Svájcban is látszott, az ázsiaiakat nem igazán érinti meg ez a háború, ám azért  „globális Délnek” is mindinkább érdeke legalábbis a harcok leállítása. Éppen ezért lehet érdekes, hogy a következő „békecsúcsot” Szaúd-Arábia készíti elő, és itt már elképzelhető e téren a mostaninál komolyabb előrelépés. Ennek érlelődik az az előfeltétele, hogy minden érintett szereplő, és a megkerülhetetlen globális játékos jelen legyen.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com