//Miért félt Jelcin felvállalni Szevasztopolt?
Jurij Luzskov #moszkvater

Miért félt Jelcin felvállalni Szevasztopolt?

MEGOSZTÁS

Jurij Luzskov egykori moszkvai főpolgármester a ’90-es évekről, az ország szétveréséről, valamint arról, hogy miért nem volt soha Ukrajna része Szevasztopol. A krími évforduló kapcsán felelevenítjük az azóta elhunyt Luzskov tanulságos adalékokkal szolgáló interjúját.

Jurij Luzskov #moszkvater
Jurij Luzskov
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik

Jurij Luzskov már 1996-ban felvetette a Szövetségi Tanácsban, hogy a Krímmel ellentétben Szevasztopol soha nem volt Ukrajna része, ám Borisz Jelcin akkori elnök határozottan ellenezte, hogy Oroszország részének ismerjék el. Erről maga a Moszkvát 1992 és 2010 között főpolgármesterként vezető expolitikus beszélt még évekkel ezelőtt az EADaily portálnak. Mint Luzskov ennek kapcsán epésen megjegyezte, az orosz hatalom ezidőtájt az ország szétverésével, és hadseregének, valamint a hadi potenciáljának gyengítésével volt elfoglalva.

„A Szovjetunió felbomlásáról döntő Belovezsszkaja puscsa-i megbeszélésen az ukrán delegációt vezető Leonyid Kravcsuk kész lett volna lemondani a Krímről”

Tisztában volt ugyanis azzal, miként került az Ukrajnához, és talán érezte is, hogy ebből még gond lesz. Lett is, hiszen Ukrajna a Krímmel több, mint két évtizeden át nem tudott mit kezdeni, végül elvesztette. S e tekintetben már az sem nagyon fontos, hogy valaki az önrendelkezésről vagy a határok sérthetetlenségéről szóló nemzetközi jogszabályt tartja-e elsőbbrendűnek. Elveszítette, mert nem kezdett vele semmit. De Szevasztopol még ezen belül is külön jogi kérdés. De ne szaladjunk ennyire előre! Ott, 1991. decemberében a Breszt közelében lévő vadászkastélyban Borisz Jelcin valahogy elfelejtette felvetni a Krím hovatartozásának a kérdését.

Felvetette azonban hét évvel később a Krímet érezhetően szívéhez közel érző moszkvai főpolgármester. Igaz, nem az egész Krímről beszélt, hanem csupán Szevasztopolról, amikor a hős város tengerpartján felszólalva azt magyarázta a helyieknek, hogy a kikötőváros soha nem tartozott Ukrajnához. Jogi értelemben a Krím 1954-es átadása is hagy maga után kívánnivalót, Szevasztopol azonban teljesen kimaradt ebből az aktusból.

S bizony, arról sokan elfelejtkeztek, hogy

„Szevasztopolt Nyikita Hruscsov nem adta át az Ukrán Szövetségi Köztársaságnak”

Nem is adhatta, hiszen katonai bázisként a Krímben területenkívüliséget élvezett. A tagköztársaságok területén lévő többi katonai bázishoz hasonlóan a Szovjetunió védelmi minisztériumának közvetlen irányítása alá tartozott. Ha például valaki a Krímből, az ukrán vagy az orosz tagköztársaságból Szevasztopolba akart jutni, ahhoz város hatóságainak engedélye kellett. A Szevasztopolhoz tartozó területek és a Krím határán kerítés volt. Ezt magyarázta el Luzskov a felsőház tagjaként is, ám mint fogalmazott,

„Jelcin határozottan ellenezte, hogy Szevasztopol hovatartozásának kérdését felvessék”

„Hiába győzködtem őket, akkor a hatalom az ország szétverésével volt elfoglalva. Az országban forrongott minden. Teljes volt a bizonytalanság, így Jelcinnek nagyon nagy szüksége volt a külső támogatásra. Ezért aztán alájátszott a Nyugatnak, amely az ország szétesésében, a hadsereg meggyengülésében volt érdekelt. Ugyanígy volt ezzel Mihail Gorbacsov is. Az, hogy kivonta a szovjet csapatokat Kelet-Németországból, helyes lépés volt. Ám, ahogy ezt végrehajtották, az egyáltalán nem szolgálta az ország érdekeit. A hadsereg ugyanis mindenek előtt emberekből áll, s nem volt hol elhelyezni őket. Még kollégiumok sem álltak ehhez rendelkezésre!” – vázolta az akkori helyzetet Luzskov, hozzátéve, hogy ő épített a hazatérő tiszteknek és családjaiknak lakásokat.

„Moszkva egykor mindenható ura, ahogy nevezték, a Gazda beszélt arról is, hogy Oroszország évi 100 millió dollárt fizetett Ukrajnának azért, hogy a Krímben állomásozhasson a flottája”

Emellett a bázis megtartásának a fejében nyomott áron adta a gázt. Luzskov nem kímélte az orosz kormányt sem, amely rátámadt, amiért lakásokat épített a szevasztopoli bázis tisztjeinek. „Hogy építhet lakásokat egy idegen országban? S minek?!”  – vetették fel. „Tudják maguk, hogy mi zajlik ott?” – idézi fel Luzskov, hogy mivel vágott vissza a moszkvai csinovnyikoknak. „Én jól ismertem a Krímet, s Moszkva városa mindig segítette” – tette hozzá.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.