Újságírás a hátországban címmel néhány napja tartott rövid előadást Ukrajnáról a Német Újságíró Szövetségnél Steffen Dobbert 1982-es születésű keletnémet újságíró, aki több szállal is kötődik Ukrajnához. Már 2011 óta jár rendszeresen riportokat készíteni, 2017-ben pedig Odesszában és Kijevben élt. Előadásában azt taglalja, hogy a német sajtónak, az újságíróknak milyen szerepe van a jelenlegi háborús helyzetben. Hol hibáztak az újságírók, mikor a jelenleg kibontakozó tervekről már a Majdan előtt hallott egy donyecki kollégától? Előadásának szövegét kérésünkre portálunk rendelkezésére bocsájtotta. Mert mi azt is szeretnénk megmutatni, amivel nem okvetlenül, vagy csak részben értünk egyet. Német vélemény az orosz-ukrán háborúról, és az újságírók felelősségéről.

Steffen Dobbert írása a #moszkvater.com számára

Kedves Kollégák!

Ma van Ukrajna elleni orosz invázió 27. napja. Majdnem egy hónapja kijárási tilalmakat rendelnek el, rakétákkal lövik a városokat, kínozzák, kivégzik az embereket, vagy éppen élve temetik el őket.

Majdnem egy hónapja Európa mindennapjainak részét képezik a tankcsapdákból álló utcai barikádok és Vlagyimir Putyin hazugságai. A hírműsorok szalagcímeinek figyelésekor úgy érezzük, mintha ezen a kontinensen, 27 napja egy másik világban élnénk. Egy olyanban, amely a múlt századra, Adolf Hitler bűncselekményére emlékeztet. Kedves Német Újságíró Szövetség, nagyon köszönöm a meghívást. És kedves kollégák, amit az előbb mondtam, hamis. Ez nem stimmel, hogy Európában 27 napja tombol az Ukrajna ellen a Kremlből irányított támadó háború. Ez a háború már nyolc éve kezdődött. És ezzel el is érkeztem előadásom témájához. Szeretnék arról a gyanúmról beszélni, amely ez alatt a már 27 nap alatt nem megy ki a fejemből:

„Lehet, hogy mi újságírók is hibáztunk az Ukrajnával szembeni orosz támadó háború kapcsán?”

Előfordulhat, hogy az EU-val szomszédos ország orosz támadásának nyolc éve alatt nem sikerült ténylegesen megértenünk, és elmagyaráznunk az olvasóinknak, nézőinknek, hogy milyen veszélyt jelent Vlagyimir Putyin a Kreml uraként?

Tény, hogy Putyin már jóval korábban, mint 27 napja kezdte el ezt a háborút. 2014. februárja és 2022. február huszonnegyedike között Ukrajnában több mint 14 ezer ember halt meg. Ismétlem, tizennégyezer ember.

Az okkupáció, magyarul földrablás, a civilek halála, a rakéták falvakba csapódása, az erősebb joga a második világháború utáni soha többéből fakadó nemzetközi jog helyett Ukrajnában már 2014 óta valóság.

„Miért lepődött vagy lepődik meg most ennyire a német lakosság? Miért nem vontuk le a megfelelő következtetéseket Ukrajna orosz megszállása kapcsán a talk show-kban, véleményrovatokban, kommentárok hasábjain? Miért vette itthon csak egy kisebbség komolyan a Putyin-féle veszélyt? Miért hitte Németország ehelyett, a közvélemény-kutatások alapján rendszeresen többségben, hogy egy demokratikus ország, mint az Egyesült Államok nagyobb veszélyt jelenthet, mint az oroszországi autokrácia?”

Rövid és obligát megjegyzés: Nem, nem vagyok rajongója az Egyesült Államok politikájának, vagy a „made in USA” kapitalizmusnak. Elítélem az amerikai hadsereg hazugságokon alapult bevonulását Irakba. Donald Trumpot veszélyes, nárcisztikus személyiségnek tartom. De itt nem erről van szó.

Ha egy témát tárgyalunk, nagyon kell vigyáznunk a whataboutizmus kapcsán. Ebben az előadásomban azt a kérdést járom körül, hogy mennyire jól tudósítottunk nyolc éven keresztül az orosz háborús vezetésről, mennyire elemeztük helyesen a nyilvánosságban az orosz helyzetet. Számomra a háború az Ukrajnában élő lakosság sorsáról szól, akik továbbra is szenvednek minden nap. Arról szól, hogyan tudósítottunk róla nyolc éven át. És arról, hogy a Kreml propagandája miért tudott, és talán még mindig tud ennyire sikeressé válni?

Előre leszögezem, a fenti kérdéseimre nem találtam tudományosan átfogóan megalapozott válaszokat, de fontos nekem, hogy most ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk.  És ehhez két példát tudok felhozni. Az elsőt 2014 októberéből. Ezt írta a DPA, a legjobb hírlapi nyelven:

„Egy rakétatalálat során, az EBESZ értesülései szerint, Kelet-Ukrajnában, Mariupol közelében, hét civil hunyt el. Ahogyan az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBESZ) szerdán jelentette, a rakéta egy kis faluba csapódott be, Mariupol város közelében.”

A Gruner & Jahr adatbankja szerint akkor összesen három német újság hozta le a hírt erről a háborús bűnről. Ismétlem: három.

A második példa tegnap esti. A Deutschlandfunk főműsoridőben, 19:18-kor egy több mint hét perces bejátszást sugárzott Klaus von Dohnanyi egyik könyvéről. Ez a kötet röviddel az ukrajnai eszkaláció előtt jelent meg Németországban. Ebben a könyvben von Dohnanyi „legitim német érdekként” védi a Nord Stream 2-t. Továbbá azt írja, hogy

„Németországnak el kell szakadnia attól az eszmeiségtől, hogy Oroszország a <Gonosz Birodalma>, és megértően kell viszonyulni Putyinhoz”

Félre ne értsen senki, természetesen egy olyan ember, mint Klaus von Dohnanyi írjon könyvet, amiben képviseli a véleményét. Természetesen a könyvet lehessen ajánlani, forgalmazni és a sajtóban taglalni. Ennek ellenére rossz érzésem van – pedig maga a recenzió viszonylag kritikus volt -, amikor a Deutschlandfunk, miután számtalan sajtótermék, köztük a Deutschlandfunk Kultur is részletesen ismertette a könyvet, éppen az állítólagosan huszonhatodik háborús napon választja pont ezt a könyvet.

Értik Önök, hogy mit akarok mondani? Egyrészt a DPA-jelentés egy Mariupol melletti rakéta találatról 2014-ből, amelyben hét átlagember halt meg, másrészt Klaus von Dohnanyi véleménye.

„Valaki, a legfontosabb német rádióállomás szerkesztőségében biztosan kellett, hogy gondoljon valamit, hogy egy ilyen könyvnek teret adott. A színtiszta putyinista Gerhard Schröder, Manuela Schwesig, Sahra Wagenknecht vagy Gabriele Krone-Schmalz is biztosan valamit gondoltak, miközben az utóbbi nyolc évben befolyásolták a német közvéleményt. Illetve inkább úgy kéne mondanom, hogy nagy mértékben befolyásolhatták a német közvéleményt, mivel az újságírók ezt számtalan interjúval, szöveggel, talk show-val lehetővé tették”

Világos, hogy az internet, és vele együtt a szociális hálózatok, mint a Facebook, Twitter, Instagram és a többi előretörésével a szerkesztőségek és újságírók kapuőr (gatekeeper) funkciója nem igazán erősödött. Ennek ellenére még mindig megvan, és az elmúlt nyolc évben is volt. Felvetődött bennem, hogy ebben az újságírói minőségünkben Putyin Csecsenföldön, Grúziában, Moldovában, Szíriában és Ukrajnában vívott háborúi kapcsán hibáztunk-e?

Nemzetközi újságírói ösztöndíjjal 2017-ben Odesszában és Kijevben éltem. 2011 óta mintegy 50 kutatóúton jártam Ukrajna különböző részein. A legutóbbi utam pár napja ért véget. És nagyon sok ukránnal folytatott beszélgetéseim alapján annyit tudok elmondani Önöknek, hogy az ukránok biztosak benne, hogy a német sajtó hibázott. Azt gondolják, hogy sok német szerkesztőség nem ismerte fel időben a dezinformációs háborút, vagy ahogyan old school nevezzük, propagandát.

Úgy vélem, át kellene gondolnunk ezt a kritikát. Hiszen túl sokáig nem fordítottunk kellő figyelmet az ukránok szabadságharcára. Túl sokáig nem értettük eléggé Ukrajnát. Nem tudtunk mit kezdeni a Kijevi Russzal, Ivan Mazepával, a holodomorral vagy a Budapesti Memorandummal.

„Túl sokáig akartuk ezt a háborút – melyet Ukrajna már nyolc éve kénytelen Vlagyimir Putyin Oroszországa ellen vívni -, nem annak felfogni, amivé vált. Európa legnagyobb katasztrófájává a jugoszláv háború, vagy talán egyenesen a második világháború óta”

Erre az előadásra készülve két nőre kellett gondolnom, akikről befejezésül még röviden mesélni szeretnék. Az első nőt Margarita Szimonyjannak hívják. Sok-sok éve már az RT – amelyet korábban Russia Todaynek hívtak – főszerkesztője. Egy kutatóút részeként találkoztam vele Moszkvában, az RT-nél lévő irodájában, más német kollégákkal együtt. Margarita Szimonyjan a találkozás során elképesztően beszédes volt. És azt mondta, hogy a gigantikus RT-adó főnök asszonyaként rendszeresen találkozik az orosz Külügyminisztérium képviselőivel, meghatározni az RT tudósítását.

„Kvázi elismerte, hogy nem független újságírást, hanem a Kreml PR-ját műveli”

A második nő Marija Olijnyik. 2013 decemberében, Kjievben találkoztam vele, tehát már két hónappal azelőtt, hogy az Euromajdan gondoskodott arról, hogy Viktor Janukovics Kijevből Oroszországba meneküljön. Marija Olijnyik akkoriban Donyeckban élt, és egy ukrán hetilapnak dolgozott. Úgy ismerkedtünk össze, hogy Kijevben a hideg téli napok során néhány meleg zoknit ajándékozott nekem. Az én felszereltségem riporterként ugyanis akkoriban nem volt még a legjobb.

Ez a Maria Olijnyik egy újságírónő – aki Ukrajna úgynevezett hátországában dolgozott hosszú évekig, és akkoriban a forradalom miatt volt Kijevben – beszélt bizonyos tervekről, amelyek Ukrajna délkeleti részét érintették.

„A tervek szerint Oroszország segédletével Ukrajna egységét szét kellene verni”

A katonaság segítségével pedig valamit kéne az ukrán forradalmi mozgalom ellen tenni. Akkoriban a Nyugat semmit nem tudott Vlagyimir Putyin annexiós terveiről. Csak évekkel később vált valósággá. De ez az akkor 70 éves Marija Olijnyik már beszélt róla nekem.

Ma, az ukrajnai háború 27. napján úgy gondolom, hogy akkoriban hibáztam. Hogy újságíróként nem terjesztettem Marija Olijnyik figyelmeztetését. Akkoriban csupán az egyik riportom néhány bekezdésében említettem őt és a szavait.

„Úgy gondolom, az is hiba volt, hogy az úgynevezett újságíró, Margarita Szimonyjan az RT-vel, és az összes hozzá tartozó csatornával, több mint nyolc évig sikeresen terjesztette a Kreml propagandáját”

És remélem, hogy most, nyolc év európai háború után önkritikusan fogunk foglalkozni ezekkel a hibákkal.

(Posta Ákos István fordítása)