„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Messze még a Donbassz vége

2022. júl. 21.
Hidegkuti Konstantin

MEGOSZTÁS

A hadműveleti szünetként emlegetett donbasszi harcok ellenére Moszkva lassan, de biztosan folytatja a Szeverszk-Szoledar védelmi vonal elleni műveleteket. Ám mára egyértelmű, az igazi harcok majd csak Szlavjanszknál és attól délre fognak eljönni. Ezzel egyidőben a korábban bejelentett egymillió fős herszoni ukrán ellentámadás hirtelen a fordítási akadályok áldozatává vált, miközben Zaporozsje orosz része már a csatlakozási népszavazást fontolgatja. Ami pedig az orosz-szakadár lőszerraktárak elleni támadásokat illeti, ismét csak nagyobb a füstjük, mint a lángjuk. Sőt, még messze van az, mikor az orosz tüzérség munkáját akadályozná bármilyen lőszerhiány.

Ukrán T-80 harckocsi valahol Kelet-Ukrajnában 2022. július 13-án #moszkvater

Ukrán T-80 harckocsi valahol Kelet-Ukrajnában 2022. július 13-án
Fotó:EUROPRESS/MIGUEL MEDINA/AFP

A legutóbbi jelentésünk óta eltelt időszakban tovább folytatódtak az ukrajnai stratégiai célpontok elleni orosz rakétatámadások. Vélhetően részben válaszul a Novaja Kahovkát ért hétfői incidensre, Moszkva fokozta cirkáló rakétáinak aktivitását az ország déli-délnyugati régióiban. Az elmúlt napokban többek közt találat érte a zaporozsjei erősáramú berendezéseket gyártó üzem fegyverraktárként szolgáló egyik csarnokát, az Odesszai területen fekvő Berezany AGM-84 Harpoon hajó elleni rakéta indítóit, illetve több harkovi, szintén fegyverek tárolására használt objektumot. De említhetjük a pénteki nap folyamán indított támadássorozatot, amelynek célpontjait Nyikolajev, illetve Dnyepropetrovszk adták, utóbbi esetében kiemelve a Juzsmas gépgyár területét. Már hosszabb ideje tudni lehetett, hogy a létesítmény a Tocska-U ballisztikus rakéták számára gyártott alkatrészeket, illetve végezte azok karbantartását. Igazából a kérdést inkább az jelenti, miért csak majdnem fél évvel a háború kezdete után támadta a Juzsmast Moszkva. Nyikolajev esetében az Állami Hajóépítő és Pedagógiai Egyetem területén kialakított rögtönzött barakkok szolgáltak célpontként, amelyek a helybéli nemzeti gárda elszállásolására szolgáltak.

A nyikolajevi találat 

„A Vinnyicát ért csütörtöki támadás esetében magát az akciót és annak kommunikációját nagyrészt a már Kijevben, Kramatorszkban vagy Kremencsukban tapasztalt mintához lehetne hasonlítani”

Hasonló felállást láthatunk, mint a fentebb említett példákban, amikben mind az a közös, hogy a civil infrastruktúra közelébe telepített katonai objektum kilövése során előbbi is érintetté vált. A katonai szakirodalom erre a helyzetre alkalmazza a kissé személytelen járulékos veszteség terminust, amikor az adott csapás óhatatlanul – vagy előre nem kalkulálva – civil veszteségekkel is jár. Vinnyica esetében konkretizálva mindez azt jelenti, hogy a célpontot a „Tisztek Háza” elnevezésű épület képezte, ahol az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint épp egy megbeszélés zajlott az ukrán légierő, illetve egy külföldi küldöttség között. A találkozó célja pedig nem volt más, mint a légierőt érintő további fegyverszállítások menetének pontos kidolgozása az ukrán repülőállomány esetleges külföldi javíttatása mellett. A minisztériumi közleményt erősíti egy, nem sokkal a támadást követően kiadott ukrán gyászjelentés, ahol a zsitomiri Berdicsiv település önkormányzata saját halottjának tekinti a helyi Konsztantyin Puzirenkot. A katonacsaládból származó Puzirenko pedig ahogy azt a közlemény is írja, hosszú ideje a légierő kötelékében szolgált.

„Viszont, mint az a helyszínen készített felvételek mutatják, a környező épületeket Moszkva nem támadta, azokra egyszerűen a robbanás ereje terjedt át”

Vélhetően hasonlóan a kremencsuki bevásárlóközponthoz, a becsapódás során keletkező tűz és törmelék terjedt át a szomszédos épületekre, köztük egy egészségügyi létesítményre. Utóbbiban feltételezhetően az ott tárolt nagyobb mennyiségű alkohol alapú fertőtlenítőszer még inkább hozzájárult a felcsapó lángok terjedéséhez. Amennyiben közvetlen találat érte volna akár az egészségügyi létesítményt, akár más épületet a Tisztek Házán túl, annak szemmel látható nyomai lennének mind magukban az épületekben, mind a földön valamiféle becsapódási kráter formájában. A civilek halála mindenképpen sajnálatos tragédia, ám nem szabad elfelejteni, hogy egy háborúról van szó, annak minden negatív hozadékával együtt.

A vinnyicai támadásban érintett épületek elhelyezkedése. Mint látszik az épületek viszonylag közel helyezkedtek el egymáshoz, illetve elsőként épp egyenruhások érkeztek a helyszínre #moszkvater

A vinnyicai támadásban érintett épületek elhelyezkedése. Mint látszik az épületek viszonylag közel helyezkedtek el egymáshoz, illetve elsőként épp egyenruhások érkeztek a helyszínre
Forrás:Telegram

„A frontok tekintetében míg Harkov viszonylag stabil, addig Donbasszban a nyomás egyre inkább a Szeverszk-Artyomovszk vonalról a Szlavjanszk-Avgyejevka térségre helyeződik át. Délnyugaton pedig az egymillió fős ellentámadás hirtelen elveszett a fordítás sorai közt”

Nyikolajev esetében nem beszélhetünk érdemi változásokról, a front egészét még mindig főképp helyi jelentőségű pozícióharcok, illetve ezzel együtt tüzérségi párbajok jellemzik. Bár az ukrán haderő próbálja kitapasztalni az orosz védelmi vonal esetleges gyenge pontjait a leendő ellentámadás előkészítéséhez, egyelőre nemigen járt sikerrel. Ennek ellenére folyamatosan zajlik a felderítési feladatok mellett a magas harcértékű ukrán csapatok térségbe vezénylése. Egyes jelentések szerint még Donbasszból is érkeztek ukrán alakulatok a délnyugati frontra, valamint Nyikolajevben legalább két HIMARS indító települt. Ám az annyira várt ellentámadás esetében kínosan magának Olekszij Reznyikovnak kellett javítania saját kijelentését. A BBC ukrán nyelvű adásának nyilatkozva a védelmi miniszter elmondta, hogy még sincsen szó a korábban emlegetett Herszon ellen vonuló millió fős haderőről, csak miután az angol nem az anyanyelve „nem tudta megfelelően kifejezni magát.” Avagy lesz is ellentámadás, de nem is, miközben Reznyikov szerint Ukrajna képes lesz az év végéig megnyerni a háborút, visszatérve az 1991-es határaihoz. Finoman szólva mindez erőteljesen túlzó kincstári optimizmus, jelen helyzetben inkább valószínű a további orosz előretörés.

A nyikolajevi harcok állása 2022. július 15-én #moszkvater

A nyikolajevi harcok állása 2022. július 15-én
Forrás:Telegram

„Utóbbihoz kapcsolódóan Zaporozsje már a csatlakozási népszavazást készíti elő”

Ugyanis a helyi katonai-civil adminisztráció helyettes vezetője, Vlagyimir Rogov szerint megkezdődtek a régió Oroszországhoz való csatlakozását elősegítő népszavazás előkészületei egyelőre pontos dátum nélkül. Vélhetően az eseményre még szeptember első felében sor kerülhet, bár mindenképp kérdés, hogy maga Zaporozsje nélkül mennyire van értelme mindennek. Igaz Donyeck vagy Luganszk példáját alapul véve úgymond nem szükséges a tényleges ellenőrzés a teljes terület felett, mivel az orosz vezetésű Zaporozsje deklarálhatja, hogy később a régió egésze csatlakozik Oroszországhoz. Érdekes módon a donbasszi népköztársaságok esetében is hasonlóan a szeptember eleji/közepi dátum merült fel a csatlakozási népszavazás megtartására, ami egyben előre vetítheti, hogy Moszkva addigra végezni akar a Donyeck-medence harcaival. Noha pontos adatokat Zaporozsje esetében nem tudni, a szomszédos Herszonban nagyjából 75 százalékra becsülik az oroszbarát lakosság arányát, amely a népszavazás végeredményében – annak esetleges ukránpárti bojkottja mellett – akár 80-85 százalékra kúszhat fel.

„Az orosz ellenőrzésű területek esetében gazdasági téren az aratási szezon mellett Energodar okozhat a későbbiekben nagyobb problémákat”

Herszonban ugyanis Kirill Sztremouszov helyettes vezető szerint a megszokott 200 ezer tonnánál kevesebb búza terem az idén, miután az ukrán csapatok a harcok során aktívan gyújtják fel a helyi búzatáblákat. Bár maga a háború miatt alapból sem lehetett volna kiemelkedően magas termés. Az energodari atomerőmű esetében viszont a problémát inkább a megfelelő számú képzett személyzet jelenti. Miután papíron az orosz ellenőrzésű erőmű még mindig az ukrán Energoatom alá tartozik, a dolgozók egy jogi senki földjére esve féltik az állásaikat. Ráadásul köreikben eléggé magas a félelem az esetleges ukrán ellentámadástól, így egyelőre igyekeznek a lehetséges orosz kollaboráció vádját lemosni magukról. Megoldást az erőmű Roszatom általi átvétele, illetve egy kompetens energodari helyi kormányzat kinevezése jelenthet, amivel egyértelművé válik a terület elköteleződése Oroszország irányába.

 Az energodari erőművet ért dróntámadás maradványai. Az ehhez hasonló akciók csak növelik a helyi lakosságban – ezáltal az erőmű dolgozóiban – a bizalmatlanságot.

„Donbasszban viszont Szeverszk környezetének feladása csak a további harcok kezdetét jelölik”

Bár alapvetően még mindig inkább egy hadműveleti szünet jelei mutatkoznak az orosz hadvezetés részéről, folyamatosan zajlanak a Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk/Bahmut védelmi vonal feltörésére irányuló műveletek. A védelmi vonal északi végpontjának számító Szeverszk esetében egyes jelentések szerint az ukrán haderő megkezdte a fokozatos kivonulást a városból. Állítólag a legnagyobb harcértékű csapatok már elhagyták a települést. Ismerve a térség topográfiáját mindez nem számít meglepőnek, miután a Donyec menti magaslatokat elfoglalva az orosz tüzérség folyamatosan tűz alatt tarthatja az ukrán védőket. Ellenben a szeverszki ukrán kivonulást győzelemként bemutatni még korai lenne, sokkalta inkább felkészülés Szlavjanszk ostromára. Az elmúlt hetek eseményei alapján Kijev igyekszik a legnagyobb harcértékű csapatait megkímélni a folyamatos visszavonulással, hogy azokat be tudja majd vetni a Szlavjanszk-Kramatorszk agglomeráció védelmében. Szlavjanszkhoz kapcsolódóan az ukrán parancsnokság folytatja a már meglévő védelmi infrastruktúra megerősítését, miközben a zsitomiri 95. légideszant dandár sikertelen átkelési kísérletet hajtott végre a Donyec folyón Bogorogyicsnoje térségében.

A Szlavjanszk körüli harcok állása 2022. július 15-én #moszkvater

A Szlavjanszk körüli harcok állása 2022. július 15-én
Forrás:Telegram

„A szeverszki kivonulás megkezdése sokkalta inkább annak a jele, hogy Kijev felkészült Szlavjanszk hosszú távú védelmére”

Délebbre, Szoledar térségében Sztrjapovka és Novaja Kamenka települések elfoglalásával az orosz-szakadár erők gyakorlatilag már a város keleti külterületein, a cementgyár térségében harcoknak. Ám a tényleges ostrom megkezdéséhez még szükség van a szomszédos Jakovlevka feletti ellenőrzés megszerzésére. Ezt követően vélhetően Szoledar ellen az orosz erők egy átkaroló hadműveletet indítanak északról nyugati irányba, hogy ezzel a Szeverszkbe vezető utat is elvágják. Nem megerősített információk szerint a szoledari védelmet Kijev a logisztikailag sokkalta fontosabb Artyomovszk/Bahmut térségébe csoportosítja át, így az sem elképzelhetetlen, hogy a későbbi prioritást a Szlavjanszk-Artyomovszk autóút elvágása kapja.

A Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk vonal menti harcok állása 2022. július 15-én #moszkvater

A Szeverszk-Szoledar-Artyomovszk vonal menti harcok állása 2022. július 15-én
Forrás:Telegram

„Egyre egyértelműbb, hogy a Szeverszk-Artyomovszk vonal legfőbb szerepe ukrán szempontból csupán az átmeneti időnyerés, hogy addig is tudjon Kijev csapatokat összevonni a Szlavjanszktól Avgyejevkáig húzódó térségbe”

Avgyejevkához kapcsolódóan meglepő módon a háború kezdete óta mozdulatlan frontvonalak mintha megindultak volna. Vélhetően bár az Avgyejevka elfoglalására irányuló műveletekre csak a donbasszi harcok későbbi szakaszában – Kramatorszk és Szlavjanszk elfoglalása után – került volna sor, ám a Donyeck és a környező települések elleni folyamatos tüzérségi belövések hatására a tervek megváltoztak. A Donyecki Népköztársaság által a napokban bejelentett Kamenka elfoglalásával, lehetővé válik a Konsztantyinovka-Avgyejevka autóút feletti ellenőrzés megszerzése. Utóbbi inkább szimbolikus, mint stratégiai jelentőségű, mivel az avgyejevkai csapatok ellátása nyugatról, Orlovka irányából történik. A végleges megoldást mindenképp az egész avgyejevkai agglomeráció elfoglalása jelentené. Kérdés persze hogyan, hisz a frontvonalak a térségben nemhogy február, hanem nagyjából évek óta változatlanok, így leginkább csak egy északi művelet jöhet szóba Krasznogorszkoje és Ocseretyino elfoglalásával. Utóbbi részeként el lehetne vágni az ukrán logisztikát, így a támadások is megszűnnének.

Az Avgyejevka környéki harcok állása 2022. július 16-án #moszkvater

Az Avgyejevka környéki harcok állása 2022. július 16-án
Forrás:southfront.org

„A háború kapcsán sorra bukkannak fel a hazai és nyugati sajtóban az orosz/szakadár lőszerraktárakat ért támadásokról szóló hírek, amelyek szerint az orosz támadás kifullad a logisztikai veszteségek miatt. A valós képet látva egyáltalán nincsen erről szó, sőt”

Elsőként ismét csak meg kell jegyezzük, még mindig háború van, és egymás katonai infrastruktúrájának kilövése egyszerűen a harcok részét képezi. Ahogy nincsen kilőhetetlen harckocsi vagy lelőhetetlen vadászgép, úgy a főképp a front környezetében található raktárak fokozatosan ki vannak téve az ellenség támadásának. Viszont a lényeget nem ez, hanem azok fajlagos volumene jelenti. Nem mindegy mekkora raktárt ért találat, főképp pedig az nem összesen mennyi közül. Elég csak egyszerűen a puszta volumenre gondoljunk, avagy ugyanakkora veszteség nagyobb merítésből nézve kisebb gondként jelentkezik, mint fordítva. Az ukrajnai háborúban pedig pontosan ez történik.

„Avagy bár a sajtó már 20 kilőtt orosz lőszerraktárról beszél, azt a gyakorlatba nem lehet érdemi módon átültetni”

Nem tudni milyen raktárról volt szó, vagy mennyi lőszert tárolt ott a parancsnokság, arról nem is beszélve, hogy jelen helyzetben képtelenség lenne megállapítani vajon összesen hány tároló létesítmény lehet az orosz ellenőrzésű területeken. Egyszerűen egy ilyen kis adatból nem lehet komolyan vehető következtetést levonni veszteség terén, főképp nem hosszú távra.

„Ám végezzünk gyorsan egy kis számítást a tüzérségi lőszerkészlet kapcsán”

Vegyük alapnak azon ukrán nyilatkozatot, amely szerint Oroszország egy nap alatt mintegy 50 ezer tüzérségi gránát használ fel. Az egyszerűség kedvéért a számítás alapjának tekintsük a szovjet és orosz haderők gerincét adó 152 milliméteres gránátot. Természetesen ez nem ad pontos értéket, ám nagyjából lefedi milyen volumenekről beszélünk. Az átlagos 152 milliméteres gránát tömege 43 kilogramm, ami napi 50 ezres felhasználás esetén 2150 tonna. Némi kerekítés és a lőszerekhez tartozó hajítótölteteket hozzávéve számoljunk napi 2700 tonnával. Tegyük fel azt, hogy a napi lőszerkészletek harmadának megsemmisülése már drasztikusan csökkentené az orosz képességeket. Bár mindenképp hozzá kell tenni, hogy ekkora arány még mindig nem lenne drasztikus kihatással az orosz haderőre, de vegyük az ukrán félnek kedvező irreális szcenáriót.

„Mindezek alapján Ukrajnának napi szinten 900 tonna tüzérségi lőszert kellene megsemmisítenie, hogy azt az orosz haderő egyáltalán érdemben megérezze”

A 900 tonnát osszuk szét az osztrák Bundesheer szakértője, Markus Reisner által említett 100 körüli ukrajnai orosz zászlóalj-harccsoport – BTG – között, amelyeket nagyjából 30 dandárba lehet szervezni. Dandár szinten a raktározott lőszer mennyisége kicsivel több, mint 90 tonna, így naponta 10 dandárhoz tartozó objektumot kellene megsemmisítenie Kijevnek. Ám megint ott a probléma, hogy általában sem Kijev, sem Moszkva nem tárolja a 90 tonna lőszert kifejezetten egy helyen. Egy dandáron belül szét lehet osztani akár 20-30 lőszerszállító teherautóra is a mennyiséget, amelyek túlélését nagyobb területen való szétszórásuk biztosít. Persze ott van még a tartalékképzés, illetve az átfutási idő kérdése, de az már egy bonyolultabb számítás részét képezi.

 Lőszerszállító Ural teherautó kilövése Ukrajnában. Maximális terhelés mellett egy Ural 5-6 tonna lőszer szállítására képes, ám vélhetően az orosz haderő általában kisebb mennyiség mellett használja azokat.

„Nagyjából az eddig beígért két tucatnyi HIMARS indító sem képes ekkora mennyiség töredékét lefedni”

Egyszerűen még mindig nincs akkora mennyiségű nagy hatótávolságú hagyományos- és rakétatüzérség ukrán kézen, ami érzékeny veszteségeket tudna az orosz félnek okozni. Mindenképpen irritáló egy-egy raktár felrobbantása, ám az összeképet nézve ez koránt sem fogja megállítani Moszkvát. Arról nem is beszélve, hogy ukrán adatok szerint a HIMARS által alkalmazott M31 rakéta darabja 150 ezer dollárba kerül, míg egy hat lövésből álló szalvó értéke majdnem eléri az 1 millió dollárt. Ezzel szemben az egy raktárban található orosz 152 milliméteres gránátok összértéke alulmarad – vagy legfeljebb megközelíti – az ellene alkalmazott rakéták darabonkénti költségének. Az esetlegesen elfogott rakétákról nem is beszélve. Lehet, hogy a háborút még egyelőre Ukrajna nyugati szövetségesei finanszírozzák, ám sem Washington, sem London nem rendelkezik végtelen mélységű pénztárcával, főképp a jelenlegi egyre nehezebb gazdasági helyzetben. Ukrajna esetében hiába a modern nyugati fegyverzet, az orosz mennyiségi fölény fokozatosan felülkerekedik Kijeven, amit csak fokoznak a fegyverszállítások egyre növekvő költségvonzatai.

MEGOSZTÁS

Hidegkuti Konstantin
1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. A Wikipédia szerint (https://hu.wikipedia.org/wiki/D%E2%80%9320) a 152 mm-es D20-as – szerintük – tarackágyú, régen ágyótarack, lövedékének tömege 43,51 kg. Tüzér haverom szerint a lövedék 50 kg, de mellette van egy 30 kg-os hüvely, amiben a lőpor található, tehát 80 kg összesen. Egy Uralra 50-nél több lőszert nem raktak, amikor ő volt katona. A kezelők hivatalosan 12-en vannak, de 6 fővel is simán működik, maximum a lövészgödör kiásása tart tovább.

    • Köszönjük a kiegészítést és a pontosítást!

      • Szívesen

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Titkos katonai börtönök Ukrajnában

2026. nov. 6.
Katonai „börtönre” bukkantak Kijev közelében, ahol dezertált katonákat tartottak fogva és kínoztak. A kiszivárgott hírek szerint egy férfi g...

Zelenszkij legnehezebb tele

2026. nov. 3.
Miközben nyáron az ukrán elnök még nyeregben érezhette magát, az ősz vége felé közeledve helyzete bel- és külpolitikai szempontból sem mondh...

Az arabok és az oroszajkúak helye Izraelben

2026. okt. 30.
Az arab pártok bevonása a kormánykoalícióba hozzájárulhat Izrael és az arab államok közötti kapcsolatok javulásához. A másik nagy népcsoport...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK

© 2018-2026 - #moszkvater