//Merre tart az eurázsiaiság?

Merre tart az eurázsiaiság?

Oroszország, Belarusz és a Kazahsztán részvételével 2015. január 1-jén létrejött az Eurázsiai Gazdasági Unió, amely először nemzetközileg elismert keretek közé az Eurázsia-gondolatot. Bár az unióhoz rövidesen Örményország és Kirgizisztán is csatlakozott, az integrációs projekt megtorpanni látszik.

Kosztur András írása a #moszkvater számára

Mielőtt végigvennénk azon kihívásokat, amelyekkel az eurázsiai szövetségnek szembe kellett és kell majd néznie, tisztáznunk kell eme eurázsiaiság lényegét. Eurázsia fogalma a köztudatban földrajzi értelemben mint Európa és Ázsia együttes megnevezése él, az eurázsiaiság politikai eszmeként azonban általában az egykori Orosz Birodalom és Szovjetunió területének önálló civilizációs jellegére utal, amely mind Európától, mind Ázsiától különbözik – miközben mindkettő jegyeit magán viseli.

„Politikai eszmeként az eurázsianizmust az 1920-as évek orosz emigránsai fogalmazták meg, Európa/Nyugat-ellenes éllel, majd a Szovjetunió széthullását követően az ún. vörös-barna ellenzék karolta fel Oroszországban”

Leghíresebb szószólójává Alekszandr Dugin vált, aki az 1990-es években egy ideig a nemzeti bolsevikok ideológusa volt, az elmúlt években azonban nézetei már az orosz politikai mainstreamben is teret nyertek. Egyesek odáig is eljutottak, hogy meglehetősen túlzó és hatásvadász módon Putyin Raszputyinjaként emlegessék az orosz filozófust.

Tény, hogy a 2000-es évektől az Eurázsia-gondolat, illetve maga a „brand” mind inkább kézenfekvővé vált azon posztszovjet vezetők számára, akik úgy kívánták újraintegrálni a térséget, hogy közben lehetőleg mind az orosz birodalmi sovinizmus, mind a szovjet nosztalgia vádját elkerüljék. Eurázsia fogalma semleges, hisz nem tapad hozzá félresikerült gyakorlati tapasztalat, ráadásul az eszme régi és új teoretikusai kifejezetten nagyra értékelték a nem-orosz népek kulturális hozzájárulását az eurázsiai kulturális világ kialakításához. A 2000-es évek végén pedig a megromlott kapcsolatok tükrében a neo-eurázsianizmus erősen Nyugat-ellenes, antiglobalista nézetei is népszerűbbé váltak.

„Az eurázsiai egységtörekvések ma mégis valamelyest megkésettnek tűnnek, a szorosabb integráció útját számos akadály torlaszolja el”

Az ideológiai okok közül a legfontosabb az utódállamok nemzetépítési folyamatainak előrehaladása az elmúlt közel harminc évben. A szuverenitás megőrzésének fontossága, a nemzeti történetírások mindegyikében megbúvó, néha túlzó, de nem alaptalan oroszellenes tendenciák, az elmúlt években az orosz határvidéken lezajlott fegyveres konfliktusok mind-mind az integrációval kapcsolatos óvatosságra, vagy legalábbis szkepticizmusra intik a lakosságot. Ezzel együtt is, az Eurázsiai Unió támogatottsága meglehetősen magas, azonban intő jel lehet az emellett elkötelezett vezetők számára, hogy éppen a fiatalok, a függetlenség idején felnövekvő generáció körében a legalacsonyabbak az eurázsiai integrációval kapcsolatos szimpátiák.

„Az ukrajnai események nem csupán amiatt jelentettek csapást az eurázsiai törekvéseknek, mert finoman fogalmazva sem a legjobb oldaláról mutatták be az orosz kormányzatnak az utódállamok szuverenitásához és területi egységéhez való viszonyulását”

De azért is, mert az unióhoz potenciálisan csatlakozni kívánó Ukrajna kiesésével a létrejövő szövetség gazdasági súlya is jelentős mértékben csökkent, a szankciók miatt pedig az Oroszországgal való kapcsolatok jelentőségét is rontotta.

„Oroszország helyett pedig így könnyen vehette át a kezdeményezést Kína, amely gyakorlatilag a közép-ázsiai államok legfontosabb gazdasági partnerévé vált, és saját integráció projektjeit (sanghaji együttműködés, Új Selyemút) futtathatta fel a térségben”

A Nyugathoz fűződő viszony elhidegülésének másik következményeként azonban maga Oroszország is kénytelen volt mind jobban Kelet felé fordulni. Így jelenhetett meg az Eurázsia-fogalom egy új, szélesebb értelmezése, amelyen a hangsúly ismét Ázsiára kerül, és amely nézőpontjait tekintve egyre közelebb kerül az ősforráshoz. Az 1920-as évek eurázsianizmusának alapítói, Nyikolaj Trubeckoj és Pjotr Szavickij úgy vélték, a nem-európai népeknek össze kell fogniuk a nyugatosító törekvésekkel szemben, és ezen összefogást fejlettsége okán éppen Oroszország-Eurázsiának kell vezetnie. Egyes gondolkodók ma egy hasonló, antiglobalista élű koalíció értelmében kiszélesítették

„Eurázsia fogalmát, és immár a Törökországgal, Iránnal, Kínával való kapcsolatok kontextusában is említik”

Nagy kérdés azonban, hogy az ilyen szituatív szövetségek mennyire képezhetik alapját valamiféle tartós eurázsiaiságnak, amely túlmutatva a globalizmussal szembeni protest törekvéseken és valamilyen egységes kulturális identitást is jelentene. Illetve az is kérdéses, hogy az Eurázsia-fogalom ilyenfajta felhígítása, társulva a pragmatikus kínai politikai dominanciával lassan a teljes, szűkebb vagy tágabb értelemben vett eurázsiai térségben nem vezet-e éppen a régi eurázsianisták álmának szétrombolásához, egy egységes és önálló Eurázsia helyett a térségbeli hatalmak kínai szatelitállamokká való átalakulásához.