Bár a német politika 2014 óta a korábbiakhoz képest bekeményedett Oroszországgal szemben, a két ország közös gazdasági érdekei máig felül-felülírják a politikai akaratot. A kormány most is e két szempontot figyelembe véve lavíroz, és Alekszej Navalnij meglehetősen ellentmondásos felkarolása után most éppen a Moszkva és az Európai Unió közötti párbeszéd fenntartásán dolgozik.

A német nagykoalíció pártjai a napokban elutasították, hogy a Bundestag külügyi bizottsága napirendre vegye az orosz kérdést. Oroszország elítélését és a vitát természetesen most is a Zöldek forszírozták, ami előre vetíti, hogy az őszi választások után egyáltalán nem kizárt CDU/CSU-Zöldek koalíció esetén bizonyos külpolitikai kérdésekben – ezek közé tartozik az Oroszországhoz fűződő viszony – nem lesz egyszerű megegyezni. A Zöldek most is keményen bírálták az uniópártokat és a szociáldemokratákat, akik fontosabbnak tartották most a közép-ázsiai, illetve a mianmari helyzet megtárgyalását. A napirend megszavazásánál egyébként a liberálisok (FDP) a Zöldekkel, míg az Alternatíva Németországnak (AfD) a koalícióval szavazott, míg a Die Linke képviselői tartózkodtak.

„Ez a szavazás is jól mutatja, hogy a német belpolitika megosztott az Oroszországhoz viszonyulás kérdésében”

A szociáldemokraták mindig is pozitívan közelítettek Oroszországhoz. Az SPD tagjainak jelentős része ellenzi a szankciókat, és az Északi Áramlat bővítésének időleges leállítását is elutasítják. A volt szociáldemokrata kancellár Gerhard Schröder a Gazprom felügyelő bizottságának az elnöke, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi miniszterelnöke, a szintén szociáldemokrata Manuela Schwesig pedig az Északi Áramlat építkezésének felgyorsítását segítendő még környezetvédelmi alapot is létrehozott. S nemcsak azért, mert a tartomány területére fut be a gázvezeték, így annak működése e régió számára komoly gazdasági előnyökkel jár. De azért is, mert a volt NDK területén a lakosság látványosan pozitívan viszonyul Vlagyimir Putyinhoz és Oroszországhoz. De a német-orosz párbeszéd fenntartásának fontos, és egyik utolsó eszközét látja a projektben a szintén szociáldemokrata államfő Frank-Walter Steinmeier is. Ebben a szellemben nyilatkozott a minap az SPD által delegált külügyminiszter Heiko Maas is, aki úgy vélte,

„ha az Északi Áramlat 2 végképp leáll, akkor Oroszországot nem fogja semmi érdek fűzni Európához, az Európai Uniónak semmi ráhatása nem lesz Oroszországra”

Ezért Maas szerint nemcsak az energiaellátás biztonsága, hanem emiatt is ellentétes az Egyesült Államok szankciós politikája az EU érdekeivel. Az AfD és a Die Linke egyértelműen oroszpártinak számítanak, a kormányzó CDU/CSU álláspontja azonban már összetettebb. Egyrészről a német pragmatizmus és a német gazdasági érdekek azt mondatják velük, hogy Oroszországgal a kapcsolatokat fenn kell tartani, másfelől az erős atlantizmus és az értékelvű politizálás kemény bírálatra és visszafogottságra készteti őket. Nem tetszik a párt vezetői közül sokaknak az sem, hogy Németország már nem csinálhat az orosz piacon azt, amit akar. Ez a kettősség jól megmutatkozik Angela Merkel politikájában, de tavaly kemény oroszellenes kirohanásokkal vétette észre magát a CDU elnöki posztjáért is ringbe szállt Norbert Röttgen is, aki egyébként a Bundestag külügyi bizottságát vezeti. Röttgen azonban – jegyzi meg a Der Spiegel – érezhetően visszafogottabb lett, mióta Armin Laschetet választották a kereszténydemokraták elnökévé.

„Laschet már tartományi miniszterelnökként évekkel ezelőtt bírálta a Putyin ellenes populizmus térnyerését, és kiállt az Északi Áramlat bővítésének befejezése mellett”

Árulkodó és érthető tehát, ha a nagykoalíció most nem akart belemenni egy Oroszországról szóló vitába. Annak ellenére, hogy tavaly ősszel a német kormány az kormány egyrészről az elmúlt hónapokban az orosz ellenzék védelmezőjeként lépett fel, majd most kiutasították Oroszországból a szentpétervári német konzulátus egyik diplomatáját, amiért az részt vett egy Navalnijt támogató tiltakozáson. Alekszej Navalnij elítélése egyébként is nehéz helyzetbe hozta a Moszkvát bíráló, ugyanakkor vele pragmatikusan együttműködni próbáló Merkelt.

„Ebben a helyzetben sokat elárul, hogy a néhány országgal együtt éppen a német politika fékezi az újabb uniós szankciók elfogadását, és Párizs mellett Berlin szorgalmazta az EU kül- és biztonságpolitikai képviselőjének, Josep Borrellnek a moszkvai útját is”

Közben az amerikai és immár francia nyomás ellenére is kitart az Északi Áramlat bővítése mellett, valamint az elsők között nyitott Moszkva felé az orosz vakcina európai elfogadásának a kérdésében is. Úgy tűnik tehát, hogy a tavaly nyári keménykedés után a német külpolitikában ismét felülkerekedik a hagyományos pragmatizmus.

Valójában ez jellemezte néhány kimondottan ellenséges időszaktól – ilyen volt például a két világháború – eltekintve mindig is német-orosz kapcsolatokat. Ez a sajátos különlegességet megalapozták az uralkodó házak közötti szoros kapcsok, és a két országot összekötötték a közös gazdasági érdekek. Az orosz és a német tőke is megtalálta a számításait a másik piacán, és a gazdasági kapcsolatok fejlődését még a hidegháború sem tudta megakadályozni. Sőt, az Ostpolitik farvizén alakult ki a máig gyümölcsöző, mindkét fél érdekeit szolgáló energetikai együttműködés.

„S ahogy hat évtizeddel ezelőtt fektették le a csöveket, úgy teszik ezt ma, a Kelet és a Nyugat között ismét kiéleződött szembenállás közepette is”

S ahogy évtizedekkel ezelőtt ferde szemmel nézte ezt az együttműködést az Egyesült Államok, úgy mindent megtesz ma is azért, hogy ne az orosz gázra alapozva tartsa fenn a versenyképességét a német gazdaság. De ne felejtsük el azt sem, hogy Amerika kezdettől fogva nem csak gazdasági, hanem geopolitikai megfontolások is mozgatták. Ennek jegyében folyamatosan blokkolta az eurázsiai térség két pólusának közeledését, egyszerre gyengítve ezzel Oroszországot és Németországot is.

„Ezzel a geopolitikai meghatározottsággal, az amerikai és a német érdekek ütközésével Berlin és Moszkva tisztában van”

Washington ugyan időről időre képes volt lassítani a közös projekteket, megvalósításukat azonban nem sikerült megakadályozni. Minden jel szerint így lesz ez az Északi Áramlat bővítésével is, hiszen az újabb két cső lefektetéséből már csak mintegy 120 kilométer van hátra. Az egyszerre gazdasági és geopolitikai, valamint részben német belpolitikai ellenszélben formálódó projekt mellett annak ellenére következetesen kiáll a német kormány, hogy időről időre politikai jellegű akadályokat is le kell küzdenie.

Ilyen volt a csecsen-grúz Zelimhan Hangosvili berlini meggyilkolása, és a Bundestag elleni hacker támadások mögött is felbukkant az orosz vonal. A szankciók sorának kivetésével folyamatosan erősödő amerikai nyomás mellett most a Navalnij-ügy nehezíti Berlin helyzetét, és okoz feszültséget a kétoldalú kapcsolatokban. A napokban az orosz ellenzéki elítélésére hivatkozva követelte már Emmanuel Macron is, hogy a német kormány állítsa le az építkezést. Ugyanakkor a német pragmatizmust erősíti az orosz vakcina kapcsán megváltozott európai hangulat. A hosszú ideig fenntartásokkal fogadott Szputnyik V oltóanyagra immár megváltóként tekint a vakcina hiányában egyre erősebb társadalmi nyomás alá került európai elit. Aligha meglepő, hogy éppen Angela Merkel és Vlagyimir Putyin január eleji telefon beszélgetése hozta meg az áttörést. A német kormány már nemcsak a Szputnyik V európai engedélyezését egyengeti, de részt venne a gyártásban is.