„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
Egy pár szelfit készít egy virágokkal díszített, díszes ukrán térképnél Kijevben 2025. augusztus 23-án, egy nappal Ukrajna függetlenségének napja előtt
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP
Ukrajnában felvetették, hogy a jelenleg zajló háborút hivatalosan is függetlenségi háborúnak nevezzék a jövőben. A javaslat pont akkor merült fel, amikor egyre biztosabb, hogy Ukrajna kénytelen lesz tartósan lemondani az oroszok által elfoglalt területeiről, hiszen, bár hivatalosan – legalábbis jelenleg – nem szándékoznak elismerni a területi változásokat, azt már az ukrán vezetők is elismerik, hogy katonai úton a közeljövőben nem lesz lehetőségük visszaszerezni az elvesztett régiókat.
„Ezzel párhuzamosan pedig természetesen egyre nagyobb szerepet kap a kommunikációban az a gondolat, hogy a területveszteség ellenére Ukrajna győztesen kerül(t) ki a háborúból, hiszen sikerült megőriznie függetlenségét”
Mindez persze még nem eldöntött tény, hiszen a háború tovább folytatódik, jelenleg azonban az orosz tervek – és persze az orosz lehetőségek – között sem szerepel egész Ukrajna bekebelezése. Más kérdés persze, hogy az orosz követelések között több olyan is van, amely Ukrajna belügyeit érintené (örökös semlegesség és így az alkotmányba foglalt NATO-álmokról való lemondás; demilitarizáció; az orosz nyelv államnyelvvé tétele), így, ha ezeket rá tudják kényszeríteni Kijevre, akkor az a területveszteségekkel együtt már elég súlyos csorbát jelentene az ország szuverenitásán. Jelenleg azonban Kijev élesen elutasítja ezeket a követeléseket, és ha el is fogadná őket, önmagukban vélhetően csekély kiigazítást jelentenének csupán az ország 2014 után választott útján. Már ha a nyugati politikai és gazdasági befolyás megmaradna.
Márpedig úgy tűnik, ez megmaradna, hiszen többek között erről is szól az a megállapodás (pontosabban három szerződés), amelyet az Egyesült Államok kötött Ukrajnával a nyersanyag kitermelések tárgyában, és amelyek közül kettőnek a pontos tartalmát nem is ismerjük. Ez a szerződés, amely lényegében elsőbbségi jogot adna az amerikaiaknak minden új nyersanyaglelőhely kitermelése esetén, önmagában is felvetné annak kérdését, hogy mennyire tekinthető valóban függetlennek egy olyan állam, amely ilyen előnyökhöz juttat egy másik államot. Azonban az is közismert, hogy Ukrajna jóval a megállapodás előtt kiszolgáltatott helyzetbe került nyugati hitelezőivel szemben, hiszen, amennyiben azok nem adnak neki újabb támogatásokat, hiteleket vagy éppen nem adnak halasztási jogot korábbi hitelek visszafizetése kapcsán, akkor az ukrán költségvetés egyszerűen képtelenné válik a háború folytatására, sőt jó eséllyel a normális, hétköznapi működése is veszélybe kerülhet.
„A nyugati befolyás persze nem kizárólag gazdasági és katonai természetű, hiszen az elmúlt évtizedek alatt kiterjedt nyugatos hálózat alakult ki Ukrajnában, amely beépült az igazságszolgáltatásba – elsősorban a korrupcióellenes küzdelem terén -, a gazdasági felügyeletekbe, a <civil> szférába és a médiába is. S amely közvetlen politikai befolyással is bír az országban, ahogyan azt nemrég az országszerte lezajlott tüntetések során is látható volt”
A függetlenségi háborúnak tehát legalábbis két oldala van. Míg az oroszoktól – többé-kevésbé – sikerült eltávolodnia Ukrajnának, addig a Nyugat befolyása az országban minden tekintetben egyre nőtt, és egzisztenciális jelentőségűvé vált. Ukrajna ugyanis a Nyugathoz való közeledés jegyében felégette kapcsolatait Oroszországgal, ami végül háborúba torkollott, a háborúban pedig a Nyugat támogatására szorul, mert anélkül fennállna a veszélye annak, hogy teljes egészében orosz befolyás alá kerül. Ez pedig nem igazán volt reális veszély 2014 előtt, amikor a Janukovics-kormányzat vámháborúba keveredett Oroszországgal, és nyíltan kacérkodott az EU-társulással is. Más kérdés, hogy végül két szék között a pad alá esett, a két szék meg egymásra borult.
„Hogy Ukrajna függetlenségének megőrzését hiba lenne abszolutizálni, az a fentiekből is világossá válik. Az Oroszországtól való függetlenségének nagyobb részben való megőrzése pontosabb megfogalmazás lenne. Ugyanakkor a Nyugattal szembeni függő helyzetét sem érdemes többnek látni annál, mint ami”
Elsősorban azért nem, mert a Nyugat maga sem homogén, és Donald Trump megválasztása óta (legalább) két erőközpont verseng az irányításáért. Ezek közül Trump a közvetlen befolyásolási lehetőségeket és nyílt, kétoldalú kapcsolatokat részesíti előnyben, a közvetett befolyási hálózatok pedig a másik globalista-liberális körhöz tartoznak. A két erőközpont közötti egyensúlyozás így egyfajta mozgásteret biztosít Kijev számára is, más kérdés, hogy a háborús erőfeszítésekhez való támogatásszerzésen túl ezt a mozgásteret elsősorban hatalmi pozíciói megerősítésére próbálja kihasználni. A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) elleni fellépési kísérlet a nyugati hálózatok elleni fellépés is volt, így egyrészt hosszútávon a közvetett külső befolyásolási lehetőségeket vágta volna vissza, ha sikerül, másrészt azonban fő célja vélhetően az elnök környezetének védelme, és a formálódó Ukrajnán belüli nyugatos ellenzéki góccal szembeni megelőző csapás volt. Az európaiak érzékelték is ennek a lehetőségét, így fel is léptek a sajátjaik védelmében, ugyanakkor ez nem akadályozta meg őket abban, hogy támogassák Zelenszkijt a Trumppal folytatott tárgyalásain.
„Persze az elmúlt években kiépült a központosított rendszer, amely az 1991 utáni Ukrajna politikatörténetében korábban teljesen ismeretlen volt, bizonyos szempontból a külső befolyás megerősödését is segíti”
Nem csupán azért, mert egy Zelenszkijnél is „szófogadóbb” elnök kezébe kerülve tovább fokozódhat, hiszen azzal mindig számolni kell, hogy a politikai játszmák szereplői saját pozícióik megtartásában érdekeltek, és ha az veszélybe kerül, viselkedésük eltérhet attól, amit alapértelmezetten várnának tőlük akár azok is, akik korábban a megbízóikként tekintettek magukra. De azért is, mert paradox módon az ukrán függetlenségben – és egyébként a politikai pluralizmus fennállásában is – nagy szerepe volt az 1990-es években felemelkedett oligarcháknak. Ők akadályozták meg korábban más elnökök (Leonyid Kucsma, Viktor Janukovics, Petro Porosenko) centralizációs kísérleteit, és egy oroszhoz hasonló erős elnöki hatalom kialakulását, de ők voltak azok, akik – saját gazdasági érdekeik mentén – az oroszokkal és a Nyugattal szembeni függéssel szemben is gazdasági és politikai ellensúlyt képeztek. Ezek az oligarchák pedig részben az Elnöki Iroda politikájának, részben pedig a háborúnak köszönhetően elvesztették befolyásuk jelentős részét, az újonnan felemelkedett vállalkozói körök pedig már a Bankovától függnek. Ezt a törekvést persze a Nyugat is támogatta – nem volt nehéz dolguk, hiszen az oligarchikus rendszer egyben a korrupció melegágya is volt –, azzal azonban nem számoltak, hogy az ukrán hatalmi berendezkedés olyannyira az Elnöki Iroda irányába billen el, hogy az még az ő hálózataik ellen is megpróbál majd fellépni.
„Azt mondhatjuk tehát, hogy Kijev önálló szándékokkal és érdekekkel rendelkező központ, aminek azonban a mozgástere rendkívül csekély, és az érdekeit leginkább csak a saját fennmaradását illetően tudja érvényesíteni, más kérdésekben kevésbé”
Előbbiben viszont meglehetősen hatékonynak bizonyult, olyannyira, hogy ma már a nyugati erőközpontoknak is fejtörést okozna, ha esetleg idő előtt, választások nélkül el akarnák távolítani a posztjáról Zelenszkijt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Álmos Andor says:
Miért is jelent csorbát a szuverenitásra nézve az orosz nyelv államnyelvvé tétele? Inkább örülnék neki, ha szokatnánk magunkat a gondolathoz, és Magyarország is szépen eljutna odáig, hogy a megjutalmazottaktól követeli a magyar nyelv államnyelvvé tételét az egykori Magyarország teljes területén, a számarányokkal való bűvészkedéstől függetlenül. Nagy szívfájdalmam, hogy sem a magyar politika sem a közvélemény nem fogta még fel, hogy ez lenne a minimum, amit elvárhatnánk a honfoglaló szomszédoktól. A másik a műemlékek magyar kezelésbe vétele, amit megint hiányolok, hogy már a kilencvenes évektől nem ragaszkodtunk ehhez. Szerbia megkapta Koszovó vonatkozásában. Mi eddig csak elnézést kértünk, de azt sűrűn.
hufi says:
Pontosabban nem tudnám, nem lehet megfogalmazni jobban, amit büsszelita nevű kedves olvasó fogalmazott meg.
Elég csak megnézni hova juttatta Magyarországot a Gyurcsány kormány IMF – el történt megállapodása.
A megszorítások érthetőek voltak az IMF részéről (a hitelét bebiztosította), de a Gyurcsány kormány felelőtlen, megszorító politikája, hogy minden ballépését a nép nyakába zúdította, elfogadhatatlan.
Végezetül az ország függetlenedési szándéka 100% – ban lehetetlen, hiszen sok gazdasági, hadászati, tudományos, kulturális kapcsolat köti össze a világgal.
HandaBandy says:
Van erre egy találó magyar kifejezés: Cseberből vederbe. Vagy esetleg nagyon régi, katonásan mondva “Lett szólva előre.”A hőn áhított nyugati menyasszony közelebbről szemlélve szakállas és az alsóneműje is más szabású mint azt az előzetes elvárás körvonalazta. De most már késő, az arát oltár elé kell vezetni mert a férfi rokonsága igencsak áthatolhatatlan sorfalat áll az ifjú pár megett. No escape – mondhatnák. Úgy 100 évre előre vetítve. Végül is, Trianonban is győzött a magyar függetlenség. Minden csak nézőpont kérdése.
brüsszelita says:
Mennyire független Ukrajna? Semennyire, milyen kérdés ez? Amelyik ország a költségvetése és hadserege döntő részét külföldi segélyekből és hitelekből finanszírozza, az hogyan lehet független? Esetleg adósrabszolga.
Meg az az ország se lehet, amelyik a természeti kincseit, infrastruktúráját, iparát, földjét és egyéb vagyonát elígérte, elzálogosította és külföldi kezekbe adta. Egyedül a zászló és a címer Ukrajnáé, minden más külföldi hitelezőké és befektetőké. Tőlük, de főleg a külföldi támogatásoktól függ minden az országban, a politika, a gazdaság, a pénzügyek, a hadsereg, az államigazgatás. A tanárok, orvosok, nyugdíjasok fizetése és sorsa.
Ha megvonnák Ukrajnától a nyugati segélyeket és hiteleket, az ország heteken belül összeomlana, de lehet, hogy csak napok kellenének hozzá. Igaz, addig független lehetne, ezért a válaszom a címbeli kérdésre: Három napra, ha a jóisten is úgy akarja.